nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Befolyásolás és befolyásoltság az interjúban
Nicsak, ki beszél?

Bármilyen jó kérdéseket teszünk is fel egy interjú során, a végén lehet, hogy nehezen tudunk mihez kezdeni a kapott válaszokkal. Érjük be bizonytalan következtetésekkel, vagy gondolkodjunk másként arról, hogy mire is jó egy interjú? A választ a gyümölcsöskertben is kereshetjük.

Szabó Tamás Péter | 2011. július 13.
|  

Ha interjút olvasunk, azt hihetnénk, egyszerű dolgunk van, hiszen egy elhangzott beszélgetés többé-kevésbé pontos rögzítését olvassuk vagy hallgatjuk: mi ez, ha nem teljes objektivitás? Egy interjúról készült felvétel nagyon pontosan visszaadhatja az elhangzottakat, ilyen szempontból objektív, ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy választ kaphatunk belőle azokra a kérdésekre, amelyek kedvéért az interjút készítették.

Nicsak, ki beszél?
Nicsak, ki beszél?
(Forrás: Wikimedia commons / United States Federal Government)

Miért éppen interjú?

Bár különböző célokkal lehet interjút készíteni, ebben a cikkben a társadalomtudományi kutatásokban alkalmazott interjúról mint kutatási módszerről lesz szó. A tanulságok azonban más célú beszélgetésekre is vonatkoznak.

Egy interjú készítése sok vesződséget jelent, hiszen meg kell szerezni az interjúalany bizalmát, emellett pedig gondoskodni kell a kifogástalan hangminőségről és arról is, hogy ne feszélyezze az interjúalanyt, hogy felveszik, majd elemzésnek vetik alá minden egyes szavát. (Rendszerint írásos engedélyt kérnek a megkérdezettektől: ebben világosan le van írva a gyűjtött anyag feldolgozásának célja és módja.) Emellett a feldolgozás is körülményes: egy óra hangzó szöveg lejegyzése és az elemzésre való előkészítése legalább nettó nyolc munkaórát vesz igénybe. A munkaigényesség ellenére a társadalomtudományokban nagyon népszerű gyűjtési technika az interjúkészítés, ugyanis számos előnye van.

A szintén népszerű kérdőívek gyakran éppen azt a válaszlehetőséget nem tartalmazzák, amit a válaszadó a magáénak érezne, illetve gyakoriak a félreérthető vagy többféleképpen értelmezhető kérdések. Kérdőívkitöltés közben gyakran nem tud kommunikálni a válaszadó és a kutató, így aztán a félreértett kérdésre adott válasz is bekerül a statisztikába, a kutató tehát nem a valódi kérdésére kap választ.

Szinte ideális módszer, ha a kutató hosszabb ideig együtt él azzal a csoporttal, amit kutat (ezt résztvevő megfigyelésnek hívják). Így a kutatónak nemcsak arra van lehetősége, hogy fesztelen, családias környezetben is találkozhasson a vizsgált személyekkel (pl. megfigyelhesse, hogy a gyerekek iskolai és otthoni beszéde között milyen eltérések vannak), hanem folyamatosan kérdezhet is tőlük. Ha például egy megfigyelt jelenséget nem ért, felvilágosítást kérhet a megfigyelt személyektől. A kutató és a vizsgált személyek együttműködése különösen gyakori, ha még le nem írt nyelv nyelvtanát kell a kutatónak feltárnia.

Az interjú gyakran jó választás, hiszen a kutató és a válaszadó folyamatosan kapcsolatban vannak, a félreértések tisztázhatók, a kérdések pontosíthatók, és a kutatónak nem kell heteket idegen közegben töltenie. Kiderülhet, hogy az interjúalany olyan plusz információt is tud, ami nem volt előre gyanítható, így bővülhet is a kutatás tematikája.

Katonás rend vagy fecsegés

Kutatási interjú többféle is van. Alkalmaznak olyat, amelyiknél a kérdések formája és sorrendje minden interjúalanynál azonos. Nyelvjárási gyűjtések esetében például gyakori, hogy a kutatók számos faluba ellátogatnak, és ügyesen megfogalmazott kérdések segítségével mindenhol igyekeznek előcsalogatni azokat a nyelvi adatokat – pl. tájszavakat, speciális ragozási módokat stb. –, amelyekre kíváncsiak. Ha 153 tárgy népi elnevezésére és 19 speciális ragozású ige egyes alakjaira kíváncsiak, akkor 172 kérdésen galoppoznak végig. Ez a módszer az alapjait tekintve nem sokban különbözik a kérdőívezéstől: egy nyelvi teszt hangzó változata. A kiejtés jól tanulmányozható a felvétel segítségével, illetve ha a kutató érzi, hogy a válaszadó teljesen félreértette a kérdést, felteheti újra, valahogy máshogy megfogalmazva, míg elfogadható adatot nem kap.

Tájszógyűjtéskor például efféle kérdéseket tesznek fel: "Mit csinál az, aki kifésüli a kendert?" (Magyar nyelvjárások atlasza, 574. térképlap). A válaszok, régiónként eltérően: gereben(y)ez, gyarat, szöszt húz, héhöl, héhejez. "Mi az, amit a jó macska megfog a házban, a kamrában?" (Magyar nyelvjárások atlasza, 617. térképlap). A válaszok Magyarországon az egér szó különböző ejtésű változatai. Romániában féreg, Szlovákiában pocik, gező is előfordul. "Akinek hét gyereke van, annak hány gyereket kell etetnie?" (Magyar nyelvjárások atlasza, 673. térképlap). A válaszokban a hetet és a hétet alakok váltakoznak: itt az érdekelhette a kutatókat, hogy a tő milyen alakban (het-, hét-) fordul elő.

Tesztfeladatokat szociolingvisztikai vizsgálatokban is alkalmaznak. Egyes esetekben egy előre megadott szó megfelelőnek ítélt alakját kell
behelyettesíteni egy mondatba. Például a ".... járni nem olyan feltűnő, mint szmokingban" mondatba a farmer szót farmerben, farmerbe, farmerban, farmerba alakban helyettesítették be a válaszadók. Az -n nélküli alakokat keveset használták, a leggyakrabban farmerbant
mondtak.

Az efféle kötött szóbeli teszteket gyakran kombinálják félig kötött beszélgetésekkel. Ilyenkor egy vagy több téma kapcsán kérdezget a kutató, de a kérdések pontos megfogalmazása és a sorrendje nincsen szigorúan meghatározva. (A következőkben félig kötött interjúkból fognak származni a példák.) A cél ez esetben az, hogy egy-egy felvetett kérdéssel kapcsolatban (pl. társadalmi problémák, politikai folyamatok, kulturális jelenségek stb.) a válaszadók vélekedése, álláspontja, tapasztalata, élményanyaga összegyűjthető és feldolgozható legyen. (Emellett az is érdekelheti a kutatót, hogy a beszélgetés témája befolyásolja-e az interjúalany nyelvhasználatát. A Budapesti Szociolingvisztikai Interjúban például azt vizsgálták, hogy életveszélyes helyzetek elmesélésekor, a cigányokkal vagy más nemzetiségekkel kapcsolatos előítéletekről, szabadidőről, vallásos témákról beszélve van-e változás a szóválasztásban, a grammatikai megformálásban stb. Elárulhatjuk: van, de a téma mellett a beszélők egyéni kommunikációs stratégiái is nagyon jelentős szerepet játszanak abban, hogy mikor milyen beszéddel találkozunk.)

Mit is mondd? Attól függ, honnan nézzük...
Mit is mondd? Attól függ, honnan nézzük...
(Forrás: Wikimedia commons / Heinrich Böll Stiftung / CC BY-SA 2.0)

Léteznek kötetlen interjúk is, amikor a kutató és a válaszadó érdeklődése teljesen szabadon határozza meg a beszélgetés menetét. Ebben az esetben a kutató célja az, hogy sok spontán beszédet vegyen fel: nem a válaszadók által elmondott tényszerű adatok érdeklik elsősorban, hanem az általuk használt szóalakok, mondatfűzési technikák stb.

„XY egy interjúban azt mondta”, „a megkérdezett munkavállalók többsége úgy gondolja, hogy...” – ilyen és ehhez hasonló felvezetésekkel gyakran idéznek gondolatokat. Az idézés célja rendszerint az, hogy a kutató illusztráljon egy esetet vagy alátámassza az érveit. Az efféle érvelés azonban kérdésessé válhat, mivel egy interjúban mindig számolnunk kell azzal, hogy több ember hat egymásra, így senki nem pontosan úgy beszél egy témáról, mintha egymagában gondolkodna. A kutató nem lát bele beszélgetőtársai fejébe, az interjú során elhangzó szöveg pedig együttműködés eredménye, nem teljesen egyéni produkció.

Több, mint gyűjtés

A kutató nemcsak gyűjtője, hanem alkotója is az adatoknak, hiszen a viselkedésével akaratlanul is befolyásolja a választ. Az interjúkészítő tudós nem úgy szüretel, hogy egy érett almáktól roskadozó fához sétál, majd a kosarába teszi a gyümölcsöket: nem fér hozzá a „kész valósághoz”, hogy aztán vizsgálat tárgyává tegye annak elemeit. A képzeletbeli almafán a kutató érkezésekor legfeljebb virágok nyílnak. A kutató az almaérés folyamatát tudja megörökíteni, azonban ezt sem kívülállóként teszi, inkább egyfajta kertészként, aki mindent megtesz, hogy jó termés legyen. Kutatói hozzáállás kérdése, hogy az érett gyümölcs vagy az érés mint folyamat érdekel-e jobban valakit. A mindennapi beszélgetések is hasonlóan „érnek”, legfeljebb az egyes
helyzetekben domináns szerepet betöltő beszélgetőtársak más célból és
más eszközökkel, más mértékben terelgetik a társalgást.

A beszélgetés elején
A beszélgetés elején
(Forrás: Wikimedia commons / Jerzy Opioła / CC BY-SA 3.0)

Különösen gyakori, hogy az interjúalanyok meg akarnak felelni a kutatónak. Ebben szerepe van annak is, hogy a kutató rendszerint domináns szerepet játszik a beszélgetésekben. Azért ellenpélda mindig akad. Két alsó tagozatos, harmadikos diákkal beszélget a kutató:

Péter: És amikor te voltál iskolában, neked beszéltek csúnyán?

Kutató: Hát olyan különösebben nem beszéltek csúnyán.

Péter: Hogy? Te geci? Kurva anyád?

Kutató: Hát, mondjuk ilyeneket talán mondtak, de olyan nagyon

Péter: Ilyeneket, hogy kurva anyád?

Kutató: Hát szerintem előfordult, de mondjuk én általában nem nagyon

Péter: És te megverted őket?

Kutató: Én nem nagyon szerettem olyanokkal beszélgetni, akik

Péter: De te megverted akkor őket?

Kinga: Én sem, amikor csúnyán beszélnek.

Kutató: Nem, nem, hát én nem vertem meg senkit.

A beszélgetés egy pontján Péter visszakanyarodik egy több perccel előbbi témára, a csúnya beszédre. Most ő kezdeményez, ő határozza meg a beszélgetés menetét, olyannyira, hogy újabb és újabb kérdéseket tesz fel, meg sem várva, hogy a kutató befejezze a mondókáját. A kutató ebbe belemegy és sorban válaszolgat a fiú kérdéseire. Egy ponton a kislány is csatlakozik, mintegy megerősíti a kutató válaszát: ő sem szeret olyanokkal beszélgetni, akik csúnya szavakat használnak.

A kutató nemcsak azt határozhatja meg, hogy miről szóljon a beszélgetés, hanem azt is, hogy a válasz megfelelő, illetve továbbgondolásra érdemes-e. Ha annak tartja, további kifejtésre biztató kérdést tesz fel vagy ösztönzően hümmög, de ha nem, elsiklik a válasz felett. A kutató azt is meg tudja határozni, hogy mennyire legyen hosszú a válasz.

Egy interjúban nyílt vagy zárt kérdéseket lehet feltenni. A nyílt kérdések tág teret adnak a válaszadásra, pl. „Mit gondolsz a vallásszabadságról?”. Ez esetben a kutató csak annyiban befolyásolja a válaszadót, hogy egy bizonyos témát ad meg és burkoltan azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a válaszadónak illene gondolnia valamit a kérdésről. Ha a téma ismerős az interjúalany számára, hosszan, kifejtően szoktak válaszolni az ilyen kérdésekre. A zárt kérdések előre megadott lehetőségeket ajánlanak fel: olyanok, mint a feleletválasztós tesztek. A mindennapi életben is alkalmazunk ilyet: „Hétfőn vagy kedden találkozzunk?”. Az ilyen kérdésekre egy-egy szóval szokás válaszolni, kivéve, ha mondjuk valakinek egyik nap sem jó és szeretné, hogy lehessen egy harmadik lehetőséget is választani. Interjúkban gyakran előfordul, hogy a kutató nyíltan kezd egy kérdést, majd zártan fejezi be (a válaszadók tizenéves lányok):

Kutató: És mit gondoltok ezekről a szabályokról, hogy (4 mp szünet) hogy ezeket jó-e betartani vagy szükségesek-e?

Éva: Igen, szerintem szükséges.

Janka: Mindenféleképpen.

Hogy a kutató időt akart-e spórolni, vagy csupán segíteni akart a túlságosan elvont kérdés kézzelfoghatóbbá formálásával, azt nem tudjuk. Mindenesetre néhány másodpercig várt a válaszra, s csak utána fogalmazta át a kérdését. Az efféle összetett kérdéseknek rendszerint a zárt részére szokás reagálni, de ritkán előfordul, hogy valaki gyorsan válaszol a kérdés zárt felére, majd még általánosságban is filozofál a témáról.

Bár a kérdés eleje tág teret adott a válaszadásra, a fenti példában a választ nem lehet úgy értelmezni, hogy „a megkérdezettek úgy gondolják, hogy feltétlenül be kell tartani a szabályokat”, mivel a kutató csak két igenlő válaszlehetőséget kínált fel. Bár ennek ellenére a lányok mondhatták volna azt is, hogy „nem, nem fontosak a szabályok”, feltehetjük, hogy befolyásolta őket, hogy a kutató nem ajánlott fel nemleges választ: az interjúalanyok gyakran elfogadják a kutató feltételezéseit, sugalmazásait. Janka válaszát még nehezebb kezelni, hiszen őt még a barátnője válasza is befolyásolhatta.

„Ez nem szükséges”

Gyakori eljárás, hogy a kutató úgy próbálja továbbszőni a beszélgetést, hogy összefoglalja, mit mondott korábban az interjúalany, és ebből kiindulva tesz fel újabb kérdést. Ez azonban nem sikerül, ha az interjúalany tiltakozik az ellen, hogy a kutató olyan szavakat adjon a szájába, amiket nem mondott. Gimnazista fiúk a válaszadók:

Kutató: S itt mindketten mondtátok ugye, mondjuk talán Ádám mondta csak ki az alapműveltség szót, de te is céloztál rá egy ilyen alapvető színvonalra, amit kell tudni ezzel kapcsolatban. Miért lehet ez szükséges, hogy mit gondoltok ezzel az alapműveltséggel kapcsolatban, hogy az micsoda vagy hogy mire jó?

János: Szükséges, nem

Ádám: Ez nem szükséges

János: Ezt senki nem mondta, hogy szükséges

Ádám: Ez nem egy szükséges dolog szerintem, ezt alapvetőleg leginkább a szü­leinktől szerezzük meg a legalapvetőbb műveltséget [...]

Az interjú korábbi részében Ádám azt mondta, hogy a nyelvtan tanulása „egy alapműveltséget ad, hogy egy tanterv szerint végigveszünk egy tankönyvet”. Erre János azt állította, hogy „a nyelvtudománynak is vannak olyan szabályai, ami… szerintem van egy alapvető szint, amit meg kell tanulni belőlük”. A kutató ezt a két véleményt egybemosta, a fiúk ez ellen tiltakoztak. Ádám az alapműveltséget először a tankönyvekkel, majd a családi közeggel hozta összefüggésbe: ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy ha az interjúalany két különböző szövegkörnyezetben ugyanazt a fogalmat használja, nem biztos, hogy mindig ugyanarra gondol.

A beszélgetés vége?
A beszélgetés vége?
(Forrás: Wikimedia commons / Memorino / CC BY-SA 3.0)

Ki mit mondott arról, amit már mondott valaki…

Hogy a fenti részletekben tudatosan vagy nem tudatosan cselekszenek a résztvevők, azt nehéz eldönteni, mindenesetre egy válasz értelmezéséhez mindenképpen ismerni kell a szövegkörnyezetét és azt, hogy az interjú során ugyanarról a kérdésről ki mit mondott már el, hogyan reagáltak egymás gondolataira a beszédpartnerek. Enélkül még egy olyan egyszerű kérdést sem lehet megválaszolni, mint hogy mit gondolnak a megkérdezett diákok az alapműveltségről.

Felmerül a kérdés, hogy ha ennyi macera adódik az interjúalanyok egymásra hatásával kapcsolatban, érdemes-e egyáltalán interjúzni. A válasz több esetben igenlő lehet. Például ha egy iskolai vizsgálatban két egymást jól ismerő diák beszélget a kutatóval, könnyebben feloldódnak, kellemesebb lesz számukra az élmény. Egymással is beszélgethetnek, serkenthetik egymás gondolkodását: kevésbé lesz iskolaifelelet-jellege a beszélgetésnek. Más esetben a néhány fős csoportokban rejlő lehetőségeket használják ki, sőt esetenként tipikus társalgási szokásaik szerint válogatják össze a résztvevőket, arra törekedve, hogy a csoport elég változatos legyen, így vérbeli vitát lehessen rögzíteni.

A több interjúalanyos beszélgetések problémái létrehívtak egy olyan kutatási irányzatot, amelyik nem arra keresi a választ, hogy mit gondolnak egy témáról az interjúban megkérdezett személyek, hanem arra, hogy hogyan befolyásolják egymást a válaszadásban. Az efféle kutatások számára nem problémát jelent a sok résztvevő, hanem egy olyan izgalmas helyzetet, amit részletekbe menően érdemes elemezni. Egy cikk például arról szól, hogy csoportos beszélgetések során hogyan éri el a kutató, hogy a csoportban részt vevők ne másokat idézgessenek és ne másokhoz idomuljanak, hanem önálló véleményeket fogalmazzanak meg. Ez azonban már egy következő cikk témája lesz.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X