nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ki mosogat fel, és ki vasal be?
Nem harapnak a területi változatok!

A „felmos” inkább padlóra, a „lemos” inkább nagyobb tárgyra, a „megmos” pedig nagyon sok mindenre vonatkozhat, de ezeknek a használatoknak nincs jól látható összefüggése az igekötő megválasztásával.

Kálmán László | 2014. június 24.
|  

Ismét egy névtelen olvasónk kérdésével foglalkozom. Neki, úgy látszik, újdonság az, hogy a magyar nyelvközösségben (mint minden más nyelvközösségben) nem teljesen egységes a nyelvhasználat, a legkülönbözőbb szavaknak és kifejezéseknek léteznek területileg eltérő változataik.

Van néhány ismerősöm a keleti országrészből (Szabolcs-Szatmár megye leginkább, egymástól viszonylag távol lakó, egymást nem ismerő személyekről van szó). Ők teljesen másként használják az igekötőket és a ragokat, mint mások, mint ahogy a magyar helyesírásban szerepel. Pl.: felmosogattam (elmosogattam helyett), bevasaltam (kivasaltam helyett), elmentem a lányomnál (ez a leghajmeresztőbb! a lányomhoz helyett) stb. Hogy sikerült ennek így elterjednie vajon?

Mindezek a változatok jól ismert területi változatok. Közelebbről a felmosogat igéről tudom, hogy nemcsak Szabolcs-Szatmár, de Hajdú-Bihar megyében is ez a hagyományos kifejezése annak, amit az ország nyugati részében úgy mondunk, hogy elmosogat. A pontos területi megoszlást nem ismerem, de nem csodálkoznék, ha még ennél is nagyobb lenne az elterjedtsége. Gondolom, hasonló a bevasal ’kivasal’ esete.

Bevasalás?
Bevasalás?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Royan / CC BY-SA 3.0)

A változatosság oka is elég kézenfekvő: az ezekhez hasonló igékben az igekötő egyetlen funkciója a cselekvés teljes, beteljesült voltának kifejezése. Csak akkor mondhatjuk, hogy elmosogattunk, kivasaltunk, kitakarítottunk stb., ha a teljes munkát elvégeztük, nem hagytunk piszkos edényt, vasalatlan ruhát, takarítatlan helyiséget. Viszont szinte bármelyik igekötő használható a teljesség kifejezésére, és egyáltalán nem mindig kézenfekvő, hogy egyéb használatai alapján melyik igekötő a legalkalmasabb. Persze ha azt mondom, hogy felvittem a szemetet, akkor a fel- megválasztása nyilván arra utal, hogy a szemét valahol lejjebb volt, mint ahova vinnem kellett. De a mosogatásnak, vasalásnak nincs iránya, ezért szinte önkényes, hogy úgy mondjam: történeti véletlen, hogy miért éppen ez vagy az az igekötő rögzült meg a nyelvhasználatban – mint látható, nem is mindenütt egyformán. Hasonló ehhez a felmos, lemos, megmos igék esete. Szinte véletlen, hogy melyiket milyen esetben használjuk inkább: a felmos inkább padlóra, a lemos inkább nagyobb tárgyra, a megmos pedig nagyon sok mindenre vonatkozhat, de ezeknek a használatoknak nincs jól látható összefüggése az igekötő megválasztásával.

A területi változatokról mondottak persze ugyanígy érvényesek a -nál/-nél esetére: ahány ház, annyi szokás, a magyar nyelvterület egy részén bizony a -nál/-nél toldalék a hagyományos kifejezésmódja amit a közép- és nyugatmagyar területen a -hoz/-hez/-höz toldalékkal fejezünk ki, legalábbis amikor úgy értjük, hogy ’valakinek a lakására, tartózkodási helyére’. Észak-Magyarországon, a felvidéken és a palóc nyelvjárásban a -nál/-nél ilyen használata mellett létezik még a -nyi toldalék is ugyanennek a kifejezésére. Erre szép példa, hogy a felvidéki Mednyánszky Alajos így ír a székely nyelvváltozatról:

„nem mondja a’ Székely: Uram Bátyám, Aszszony-anyám, hanem Bátyám Uram, Anyám-aszszony; nem mondja: Jól néz ki az Úr, hanem jó színben van az Úr; nem mondja: győjjön az Úr nálunk, mennyünk a’ szomszédnyi, hanem: jöjjön az Úr hozzánk, mennyünk a’ szomszédhoz.” (A’ védelmeztetett Nemes Székely Nemzet. Tudományos Gyűjtemény 8. kötet, 1818. Kiemelés tőlem – K. L.)

A -nál/-nél ilyen használatának viszont van egy másik érdekessége, a története. Tudni lehet, hogy a középmagyar korban vált általánossá az irányhármasság, vagyis az, hogy a hellyel kapcsolatos ragok és névutók háromfélék, eltérnek egymástól a valahova irányulásra, a valahol levésre és a valahonnan kiindulásra utalók. Fokozatosan vált általánossá az irányhármasság kifejezése, többféle eszköz használatával, legtöbbször úgy, hogy a ragokhoz, toldalékokhoz további toldalékok járultak. Például a valahonnan kiindulásra utalók gyakran egy -l végű toldalékot kaptak (így alakult ki az alól, mögül, felől, fölül stb.), a valahova irányulásra utalók pedig egy -á/-é végűt (mögé, felé, fölé stb.).

A -nál/-nél azonban különleges helyet foglal el ebben a rendszerben. Egyrészt azért, mert a központi nyelvváltozatban valahol levésre utal, de a neki megfelelő valahonnan kiindulásra utaló -tól/-től és a valahova irányulásra utaló -hoz/-hez/-höz toldalékok történetileg teljesen eltérő eredetűek, ezek egymáshoz nem is hasonlítanak, és nem is hasonlítottak soha. Ráadásul a -nál/-nél végén azt az -l toldalékot találjuk, amelyik amúgy a valahonnan kiindulás kifejezésére szolgált, ezért arra gyanakodhatunk, hogy a -nál/-nél funkciója korábban más volt. Erre utal a nélkül szó eredete is, hiszen ez történetileg olyan szerkezetnek felel meg, amit szó szerint úgy fordíthatnánk mai magyarra, hogy nála kívül, és azt jelentette, hogy ’tőle elkülönülve, külön’. Vagyis a -nál/-nél valószínűleg azt jelentette korábban, hogy ’a közeléből, tőle’.

Nem ismerek olyan nyelvtörténeti adatot, ami a -nál/-nél toldalék ’-hoz/-hez/-höz’ használatát igazolná, de az a fentiek alapján biztosnak látszik, hogy korábban többféle módon használták, és az is világos, hogy az irányhármasságban betöltött szerepe nem olyan egyszerű, mint azoknak a toldalékoknak és névutóknak, amelyeknél azonos eredetű tövet tartalmaz a három alak, mint például alatt, alá, alól esetében.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 kalman 2014. június 28. 15:41

@nudniq: Bocs, nem azt írtam, hogy a középmagyar korban "alakult ki", hanem hogy akkor "vált általánossá" az irányhármasság. Elnézést, ha félreérthető volt. Arra akartam utalni, hogy a névutók közül egy csomó akkoriban keletkezett, abban az értelemben, hogy "árva" névutók akkor egészültek ki olyan változatokkal, amik megfeleltek az irányhármasságnak. (Érdekes, hogy a "-ba" és "-ban" különbsége még akkor sem volt stabil, és máig sem az.)

7 Loddi 2014. június 25. 11:02

@Avatar: Többnyire. De egyáltalán nem mindig: a ruhát a köznyelvben kimossuk, a hajat pedig meg. Miskolc környékén viszont a hajat is kimossák, pedig nem veszik le a fejükről, nem teszik be se mosógépbe, se lavórba. Ha viszont megmosom valakinek a fejét, az már nincs összefüggésben a tisztálkodással, akárcsak az, ha bemosok valakinek, bár ha a hajamat bemosom, az megint csak teljesen más. És akkor azt még meg se beszéltük, hová is mosom el az edényt.

Aztán ha már a logikánál tartunk: mondjuk a "számol" legtöbb igekötős alakjában elég nehéz felfedezni ilyesmit, pl. kiszámol, beszámol, felszámol, leszámol, elszámol.

Egyszóval, az igekötős igék jelentésében, ha az igekötőik nem irányt jelölnek, kár úgy logikát keresni, hogy az alapige és az igekötő jelentéséből próbáljuk kikövetkeztetni az igekötős igéét, mert könnyen tévútra vihet minket az ilyen eljárás.

6 nudniq 2014. június 25. 01:16

Nekem az is érdekes,h csak a középmagyar korban alakult ki az irányhármasság rendszere. Fura, hogy nem a finnugor korban, vagy még annál is korábban, esetleg a szomszédos nem rokon nyelvekkel közös innovációként. (Ez utóbbira azért gondoltam, mert a finn és a török irányhármasság rendszere egymásra is nagyon hasonlít.)

Bár a finn jellegzetesen finnes [tő+irányrag+személyrag], a török meg jellegzetesen törökös [tő+személyrag+irányrag] morfémasorrenddel csinálja a névutókat. És pont a névutókban a magyar a finnes, a névszóragozásban meg a törökös sorrendet követi. Eddig azt hittem, azért, mert a névszóragozásunkra erős hatással voltak a sztyeppén a török nyelvek, míg a névutókat (a beszélők által elemezetlen) egységekként hoztuk magunkkal az ugor korból, és így konzerválódott bennük a finn morfémasorrend. De ezek szerint akkor nagyot tévedtem...

5 elfogyaszt 2014. június 24. 17:04

Szabolcsban a tényleg mindennaposan használják az ilyen "megyünk Mamáéknál" típusú kifejezésmódot.

De a helyzet tovább fokozódik: Úgy vettem észre, hogy a köznyelvi normától való eltérés tudatosulása és a megfelelési kényszer újabban sajátos nyelvi szüleményeket is eredményezett: "Tegnap voltunk Ilusékhoz."

Ilyen mondatot többször hallottam. Gondolom a beszélő tudja, hogy ez a nálnél/hozhezhöz valahogy "nincs rendben" nála, próbál "helyesen" beszélni, aztán még nagyobb kavar lesz belőle. Vagy tévedek...

4 Fejes László (nyest.hu) 2014. június 24. 16:31

@gorilla: Ott is van a kapcsolódó cikkek között: www.nyest.hu/hirek/kitol-leszunk-magasabbak

3 gorilla 2014. június 24. 14:57

Az összehasonlító "nagyobb nála"/"nagyobb tőle" változatossága is ide kapcsolódik.

2 Avatar 2014. június 24. 13:43

Szerintem többnyire van logika a dologban.

Ha felmosok, akkor a padlón lévő kosz feljebb kerül, bele a felmosóvödörbe. Ha lemosom a kocsit, akkor a rajta lévő kosz lejjebb kerül, lefolyik a földre. A polcot letörlöm, a padlót feltörlöm. A megmosás, megtörlés, elmosás, eltörlés nem határoz meg irányt, de inkább a lemosás, letörlés szinonimái...

Ha kitakarítunk, akkor kisöpörjük a koszt a házból (bár ez most már általánosabb értelmű), ha betakarítunk, akkor behordjuk a terményt a raktárba. stb

Legalább is dunántúli logika szerint. :)

1 Sultanus Constantinus 2014. június 24. 09:38

Ez csak annyiból érdekes, hogy a középső és nyugati országrészben akár félreértést is okozhat, hisz mindenki tudja, hogy nem ugyanaz a "bevasal" valamit, mint a "kivasal". Ha pl. valaki csak annyit mond, hogy "bevasaltam az inget", egy pesti feltenné neki a kérdést, hogy pl. "Kin vasaltad be?"

Az "elmentem a lányomnál" meg itt pesti szlengben eléggé durvát jelentene (de ezt is mindenki tudja).

Információ
X