nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mit keres Vágó István a könyvhéten?

Hol kígyóztak a legnagyobb sorok? Mi volt a legnagyobb siker? Mik voltak az újdonságok? Hangulatos beszámoló a 81. Ünnepi Könyvhétről.

MTI | 2010. június 7.
|  

A váratlan nyári forróság elől a napernyők alá húzódtak az írók, és a közönség is szívesebben időzött az árnyékban lévő standoknál a 81. Ünnepi Könyvhét negyedik napján, vasárnap a Vörösmarty téren.

A Könyvheti Olvasóklub fiatal házigazdái szerint eddig az idősebb korosztály vette legtöbbet igénybe a tavaly indított szolgáltatást, amelynek keretében a könyvújdonságokat néhány órára ki lehet kölcsönözni. „Főként szépirodalmat, szakkönyveket kerestek, illetve most elég sokan érdeklődtek a Magyarország történelmével, főleg a Trianonnal kapcsolatos könyvek iránt” – mondta a könyvhéten szakmai gyakorlaton lévő Békei Anna, az egyik könyvkereskedelmi szakközépiskola tanulója, aki szerint sokan a könyvklubba húzódnak a tűző nap elől.

A fiatal gyakornok úgy látja, hogy a gyerekkönyvek közül az idén Bartos Erika könyvei a legnépszerűbbek, de sokan érdeklődnek az idegen nyelvű könyvek iránt is. Mint fogalmazott, a könyvklub főleg azoknak lehet segítség, akiknek nincs kedvük végigjárni valamennyi standot, hiszen itt az összes újdonságot kézbe vezetik.

A könyvhéten először szerepel a pár hónapja nyílt Magyarország Első Könyvsiker Kölcsönzője. Sipos László, a cég tulajdonosa elmondta, hogy sok könyvpiaci szereplő meglepődött a vállalkozás sikerén. „A könyvsiker szó talán egy kicsit félrevezető, hiszen nemcsak bestsellerekkel foglalkozunk, hanem igyekszünk minél szélesebb spektrumot lefedni a szépirodalomtól az ismeretterjesztő könyvekig” – magyarázta Sipos.
A vállalkozás alapgondolataként az emelte ki, hogy a magas könyvárakat kölcsönzéssel kompenzálják, azaz, ha egy könyvet valaki megvásárolt, de az mégsem tetszik neki, 15 napon belül visszaviheti a boltba, ahol ötszáz forint „kölcsönzési díj” fejében visszaveszik azt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók 60 százaléka hozza vissza a kötetet, a többiek inkább megtartják. „Kicsit drágábbak vagyunk, mint a könyvtár, de nálunk a legfrissebb könyvek is megtalálhatók” – érvelt. A legnépszerűbb kiadvány eddig az Alkonyat-sorozat negyedik része, a Hajnalhasadás volt, de sokan keresték Dan Brown Az elveszett jelképét, a könyvhéten pedig Esterházy Péter Esti című kötetét.

Az államfő is dedikált

A tűző nap miatt az Oroszlános kútnál lévő színpad előtt csak kevesen üldögéltek, a legtöbben az árnyékban lévő gyermekkönyves pavilonoknál sorakoztak. Egy anyuka az MTI kérdésére elmondta, hogy minden évben kihozza a gyerekeit is, mert szerinte így lehet megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. Elárulta: a kicsik egy-egy kötetet választhatnak, így általában négy-ötezer forintot költenek a könyvhéten.

A pavilonok között több külföldi is nézelődött, német diákok egy csoportja például arról érdeklődött, vajon minden hétvégén ekkora könyvvásárt rendeznek-e Budapesten. Szavaikból kiderült, vásárolni nem fognak, de szeretik a vásári forgatagot. Ugyanakkor elárulták, bár Esterházy Péter neve ismerős számukra, más magyar szerzőt nem tudnak megemlíteni.

A pavilonok között felbukkant Vágó István televíziós műsorvezető is, aki felfedte: mindenféle könyv érdekli, és inkább tematikusan keres. „Nagy boldogság, hogy itt dedikál Király Zoltán barátom, aki államfőjelölt is volt a rendszerváltás környékén. Vele beszélgetünk, de közben kutatok is. Nem a „Könyvet”, hanem műfajokat keresek. Nagyon kedvelem például a közéleti témájú köteteket” – jegyezte meg. A válogatásnál Vágó István számára legfontosabb a szerző személye, de második helyen a kiadó áll. „Ha egy kiadó ad magára, akkor megpróbálja fenntartani a hitelességét. Vagyis odafigyel, hogy milyen presztízsű kiadványokat fogad be” – fejtette ki.

A könyvhét keretében vasárnap is számos író dedikált. Délután az egyik leghosszabb sor Sólyom László köztársasági elnök asztala előtt kígyózott a Vörösmarty téren. Volt aki, aki az Egy elnökség lenyomata című kötet több példányára is szerette volna megszerezni az államfő aláírását.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X