Miután megismerkedtünk a hazugság fogalmával, és mielőtt megismerkednénk a hazugság árulkodó jeleivel, nem árt tisztázni, hogy nagyon sok veszélyt is rejt a hazugságok fürkészése, keresése. Természetesen itt nem arra gondolunk, hogy olyan igazságok birtokába jutunk, amelyek államtitkok vagy mások ölnének érte. Egyszerűen csak arra, hogy könnyen elkövethetünk két – első látásra banálisnak tűnő – hibát. Az első az, hogy egy igazmondót hiszünk hazugnak; a második pedig az, hogy egy hazugot vélünk őszintének. Ahogy az ember egyre inkább tisztában van azzal, hogy mire kell figyelnie a hazugságok észrevételéhez, annál nagyobb eséllyel fog olyasmit is kiszúrni, ami valójában épp az ellenkezőjét jelenti. Éppen ezért elővigyázatosnak kell lennünk: olvasóink figyelmét a lehetséges veszélyforrásokra, potenciális hibázási lehetőségekre hívjuk fel.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Apró figyelmeztetés: ha valaki téli fagyban a buszmegállóban áll és szaporán dörzsöli a tenyerét, nem feltétlenül azért teszi, mert számít a busz érkezésére. Egyszerűen fázik a keze” – írja Pease egyik testbeszéddel foglalkozó könyvében. A szerző ezzel elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a testbeszéd olvasása, a különböző gesztusok értelmezése erősen kontextusfüggő. A másik dolog pedig, amit kiolvashatunk a sorok közül, hogy az emberek hajlamosak általánosítani ilyen (és más egyéb) jellegű tudásukat. „Ha egy lány dobálja (igazgatja) a haját, akkor tetszem neki” – ez például egy elég általános, közismert és gyakran hangoztatott férfiúi vélekedés. Valóban gyakran van így: a haj igazgatása, a fej félrebillentése, a csukló mutogatása stb. mind-mind az érdeklődés jelei. Igen ám, de mi van akkor, ha a hölgy csupán csak megvakarta a fejét vagy ténylegesen megigazította a haját?

Lehet, hogy csak gondolkozik
(Forrás: Wikimedia Commons / Chris Willis / CC BY 2.0)

A helyzet a hazugságnál is nagyjából ugyanez. Ha valakinek emelkedővé válik a hangszíne vagy izzad, az még nem garancia arra, hogy hazudik, hiába sok esetben ezek a hazugság valódi árulkodó jelei. Az is lehet, hogy egyszerűen ideges, feszült, mert egy olyan szituációba került, ami eleve azon alapszik, hogy ő hazudik-e vagy sem. Hogy ne, vagy inkább kisebb valószínűséggel essünk abba a hibába, hogy egy igazmondót hazugnak (vagy fordítva: egy hazugot őszintének) higgyünk, lássuk, milyen veszélyforrások, hibalehetőségek, problémák merülhetnek fel a hazugságvadászat során!

Vigyázat! A cikksorozat további részeiben leírtak nem feltétel nélkül, mindenkire és minden helyzetre érvényes alapigazságok.

Brokaw-veszély

Tom Brokaw amerikai televíziós riporter, újságíró az NBC csatornájának egyik közismert alakja a hazugságokkal kapcsolatban azt írta, hogy a fizikai jelek helyett inkább a szóbeliekre koncentrál.

Nem az emberek arcát nézem, hogy hazugságra utaló jeleket találjak. Amit én keresek, azok a nyakatekert válaszok és kitérések.

Brokaw elméletét több vizsgálat is alátámasztja, és ha jobban belegondolunk, a hétköznapjaink során mi is egészen gyakran találkozunk ilyesmivel. Nem véletlen használjuk például azt a kifejezést, hogy valaki mellébeszél, azaz éppen a lényeget hallgatja el, és minden más, nem igazán releváns információt közöl.

Azonban attól még, hogy valaki nyakatekert mondatokat használ, vagy kitérő választ ad, még nem feltétlen hazug, ugyanis vannak olyan személyek, akik állandóan így beszélnek, ilyen a nyelvhasználatuk, a beszédmódjuk. És ugyanez áll az összes többi viselkedési mintára: ami a megtévesztés jele egyes embereknél, más embereknél teljesen hétköznapi szokás.

Tom Brokaw
(Forrás: Wikimedia Commons / Peabody Awards / CC BY 2.0)

A Brokaw-veszély annak a lehetőségét foglalja magában, hogy valakiről tévesen feltételezi a hazugságvadász azt, hogy igazat mond vagy hazudik. Ez az eshetőség elég gyakori, főleg akkor, ha a hazugságot leleplezni kívánó személy nem ismeri a másik felet, illetve az másik fél egyéni viselkedési mintáit.

Feloldási lehetőség

Ismerjük meg a hazugsággal gyanúsított személy alapviselkedését a véleményalkotás előtt.

Othello-hiba

Shakespeare Othello, a velencei mór című színdarabjának középpontjában a féltékenység áll, amely iszonyatosan elharapózik a mű végére. A cselekmény vége felé, az ötödik felvonásban Othello Desdemonát azzal vádolja, hogy Cassiót szereti, majd felszólítja, hogy vallja be bűnét. Desdemona kéri, hogy hívják oda Cassiót, aki bizonyítani tudja ártatlanságát, ám Othello közli, hogy a férfi halott. Ezzel megpecsételődik a nő sorsa: ártatlanságát nem tudja bizonyítani, ezért biztossá válik, hogy Othello meg fogja ölni. A következő párbeszéd zajlik le közöttük:

DESDEMONA
Istenem!
Meghalt tehát!

OTHELLO.
Ha minden szál haján
Egy élet volna, – elnyelné bosszúm.

DESDEMONA.
Elárulták őt – s végem van nekem.

OTHELLO.
Hah szajha! még szemembe siratod?

DESDEMONA.
Oh férjem űzz el! Oh csak meg ne ölj.

OTHELLO.
Meg kell halnod, gyalázatos.

Othello – Karl Becker (1820–1900) festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

A nő nem Cassió halálhíre, és az annak következtében kialakuló végtelen bánata miatt reagál ily módon, hanem a kétségbeesése és félelme miatt. Tulajdonképpen az életéért sír, és a kialakult kínos helyzet okozza a szomorúságát. Azonban Othellóban ez fel sem merül, nem számol más lehetőséggel, csakis az általa kreált változat a megfelelő, ezáltal Desdemona reakcióját az asszony hűtlenségének alátámasztásául szolgáló jelként értelmezi.

Az Othello-hiba tehát azt jelenti, hogy a hazugságvadászt az előítéletei elfogulttá teszik, az ítélőképességét pedig nagyban torzítják. Ahogy Othello, úgy sok hazugságvadász is gyakran már a megfigyelés, vizsgálódás előtt meg van győződve a hazugság tényéről, így abba a hibába ütközik, hogy megerősítő bizonyítékokat keres (és természetesen talál is). Azonban nem veszi figyelembe azokat a gondolatokat, lehetőségeket vagy jelzéseket, amelyek nem illenek bele az ő elképzelésébe.

Ez megfeleltethető a pedagógiából, pszichológiából származó pygmalion-effektus jelenségének, amikor a tanár egy előzetes feltevés birtokában van, és ehhez igazítja – persze nem tudatosan – a későbbi elvárásait egy gyerekkel kapcsolatosan. Például azt hallotta az egyik diákról, hogy nagyon lusta, és emiatt így is fog rá tekinteni – ez pedig visszahat a diák viselkedésére: igyekszik (szintén nem tudatosan) az elvárásokhoz alkalmazkodni. Nem baj, ha a diák egyébként kimondottan szorgos vagy aktív lenne, mert érdekli az adott téma: be lett skatulyázva, minden, az előfeltevésnek nem megfelelő információra lesz a tanárnak alternatív magyarázata (pl. „biztos valami rosszat csinált, azért jó most”). A feltételezés pedig valósággá válik, a jóslat beteljesíti önmagát.

Feloldási lehetőség

A hazugságvadásznak arra kell törekednie, hogy tisztában legyen a gyanúsítottjára vonatkozó előítéleteivel, előzetes feltevéseivel.

Pygmalion – Jean-Léon Gérôme (1824-1904) festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

Érzelmi bozóttűz

Az Othello-hibával összefügg az érzelmi bozóttűznek nevezett jelenség. Othello egyrészt az előfeltevése, előítélete miatt vélte hazugnak Desdemonát. Másrészt elhatalmasodó féltékenysége áldozatává vált, ezért hozott rossz döntést (és ezért fojtotta meg őt).

Viszonylag gyakran előfordul, hogy elveszítjük az irányítást az érzelmeink felett, amelyek mintegy önálló életre kelnek ilyenkor. Megesik, hogy nem tudunk uralkodni magunkon, ordítozunk a másikkal vagy akár tettlegességig fajul egy vita. Az érzelmek esetenként ahelyett, hogy csillapodnának, tovább erősödnek. A dühből tomboló harag lesz, az aggodalomból gyötrelem és így tovább. Ilyen felfokozott érzelmi állapotban hajlamosak vagyunk bármire lecsapni, ami megerősíti, legitimálja az adott érzetet.

A dühből harag lesz
(Forrás: Wikimedia Commons / Stebunik / CC BY 3.0)

Ha egy hazugságot leleplezni igyekvő személy például dühös lesz, vagy fél az árulástól, megaláztatástól, akkor könnyen figyelmen kívül hagyhat olyan jeleket, amelyek csillapíthatnák vagy cáfolnák gyanakvását. Viszont azokat észreveszi, amelyek tovább fokozzák az aggodalmát. Tulajdonképpen ilyen helyzetekben a még nagyobb megaláztatás elkerülése a cél, ezért az illető előre beletörődhet a vélt helyzetbe még mielőtt kiderülne, hogy az valóban úgy van-e, ahogy gondolja. Ennek oka, hogy jobb túlesni a szenvedésen, mint kibírni a kínt, amit a bizonytalanság okozna hosszú távon. Az ilyen ember általában jobban tart attól, hogy becsapják (például megcsalják), mint a hitetlenség okozta károktól, problémáktól, azaz, hogy mániákusan gyanakvó férj lesz. És ami a legsúlyosabb következmény, hogy a meghozott döntés nem racionális alapokon nyugszik, hanem az érzelmi befolyásoltság következményeképpen kialakult önbecsapáson.

Feloldási lehetőség

Tudatosítsuk a gyanúsítottal szemben érzett érzelmeinket, és ha érzelmeink erőteljesek, akkor kerüljük a hazugságvadászatot.

Néhány gyakorlati tanács, szabály

1. Határozott, stabil alap

Ha tudatában vagyunk annak, hogy mi magunk hogyan értelmezzük a hazugság jeleit, akkor megtanulhatjuk észrevenni saját hibáinkat is, valamint ha nem vagyunk olyan helyzetben, hogy korrekt pontos ítéletet mondjunk.

2. Jelek

A megtévesztés jeleinek hiánya még nem feltétlenül az őszinteség bizonyítéka. Ugyanígy a megtévesztés jelének megléte még nem feltétlenül a hazugság bizonyítéka

3. Előítéletek felmérése

Gondoljuk végig nagyon alaposan és őszintén, hogy vannak-e előítéleteink a gyanúsítottal szemben, és ha igen, milyenek. Ha az előítéleteink jó eséllyel veszélyeztetik a kiegyensúlyozott, racionális döntésünket, akkor ne próbáljunk hazugságot vizsgálni!

Vigyázz, hazugságvadász!
(Forrás: Wikimedia Commons / Penubag)

4. Érzelmek

Valamely érzelem jele nem biztos, hogy a megtévesztés jele is egyben, hanem gyakran annak következménye, amit egy őszinte ember érez, ha valamivel megvádolják. És ami még fontosabb: a megtévesztés jelei többféle érzelemhez is kapcsolódhatnak. A másik lényeges dolog, amit az előítéletekkel kapcsolatban is elmondtunk: ha az érzelmeink veszélyeztetik a kiegyensúlyozott, racionális döntésünket, akkor szintén ne próbáljunk hazugságot vizsgálni!

5. Konklúzió levonása

A hazugság viselkedésben megnyilvánuló jeleiből nem szabad végső konklúziót levonni, hiszen nem végső bizonyítékokról van szó. Ezek inkább arra figyelmeztetnek, hogy további információkra van szükség az igazság feltárásához.

Felhasznált irodalom

Allan Pease (1997): Testbeszéd : Gondolatolvasás gesztusokból, Park, Budapest.

Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok : A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.