nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mégis (m)ilyenek a jobbikosok?

Nemrégiben közöltünk cikket egy facebookos kutatásról, melyben a Jobbik oldalának követőit vizsgálták. Megfogalmaztuk fenntartásainkat – észrevételeinkre a kutatók reagáltak.

Krekó Péter, Jamie Bartlett | 2012. február 21.
|  

A Nyelv és Tudomány 2012. február 9.-én közölt egy írást a Demos UK és a Political Capital Jobbik-Facebook-támogatóiról szóló tanulmányáról. Az alábbiakban az ebben a cikkben felvetett módszertani felvetésekre, kritikákra szeretnénk reagálni.

Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy ez az első kutatás a Jobbik Facebook-követőiről. Tisztában vagyunk a módszer gyermekbetegségeivel, ezért minden olyan kritikát üdvözlünk, amely annak fejlesztését szolgáló vitát generál. A Nyelv és Tudomány cikke mindenképpen ezt teszi. Annak ellenére ugyanis, hogy a kissé hatásvadász alcím (Téves következtetések?) a kutatás eredményeinek megkérdőjelezését sejteti, értelmezésünk szerint a kritikában valójában nem erről van szó, hanem inkább módszertani részletek firtatásáról.

A nyest írása nehezményezi, hogy a kutatók a Jobbik Facebook-oldalának követőit mint a Jobbik támogatóit azonosítják: „A Facebookon minden felhasználó annyi pártot követ, amennyit csak szeretne. Ez nem feltétlenül jelent szimpátiát”. Elismerik ugyanakkor: „az azért feltételezhető, hogy az érdeklődés a rokonszenvvel szoros kapcsolatban áll”. Hozzáteszik, hogy azzal a kérdéssel nem foglalkoztak a kutatók, követnek-e a Jobbik Facebook-követői más politikai pártokat is. Ahogy az európai Facebook-radikálisokról szóló összehasonlító tanulmány módszertani részében is szerepel, maga a „toborzó” hirdetés csak magukat a szimpatizánsokat kérte fel a részvételre, és azokat a válaszadókat, akik egyértelműen nem a párt szimpatizánsai voltak, a kutatók eltávolították a mintából. A kérdőívet kitöltő 2533 személyből így végül 2263 fő maradt a mintában, a „kitisztított” 270 elem egyaránt tartalmazott nem befejezett és olyan kérdőíveket, melyeket egyértelműen nem a Jobbik szimpatizánsai töltöttek ki. A megmaradt válaszadókról okkal feltételezhetjük, hogy a Jobbik támogatói: több mint négyötödük a Jobbikra szavazott a legutóbbi választáson – akik pedig nem így tettek, azok jelentős része nem volt még abban az életkorban, hogy ezt megtehette volna.

A cikk szerzői megemlítik azt is, hogy a Jobbik Facebook-követői nem reprezentatív almintája a Jobbik szavazóknak – elismerik ugyanakkor, hogy erre a tanulmányban és annak bemutatásakor magunk is visszatérően felhívtuk a figyelmet. Ezzel együtt is jogos persze az a felvetés (bár ebben nem látjuk magunkat vétkesnek), hogy a Facebook-követők és a Jobbik szavazói közötti különbség a sajtóban elmosódott. Az újságírók védelmében elmondható, hogy a tanulmányban mindkét minta megjelent. Az adatok vizsgálata alapján pedig valóban kijelenthető, hogy a Facebook-minta – amellett, hogy egyes vonatkozásokban (pl. életkori összetétel, lakóhely) – mutat némi eltérést a Jobbik szavazók átlagától, az attitüdinális és szociodemográfiai hasonlóságok számosabbak és látványosabbak, mint a különbségek.

Téves továbbá a kritika azon megfogalmazása, hogy „a Jobbik vidéki szavazótábora kisebb arányban használ Facebookot, és őket ez a kutatás nem tudta elérni”. A mintában ugyanis csak 36 százalék volt a Budapesten vagy annak 50 kilométeres körzetében élő válaszadók aránya, és a válaszadók 34 százaléka említette, hogy nem lakik közel Magyarország legnagyobb hat városának egyikéhez sem. A vidéki jobbikosok tehát jelentős arányban képviseltették magukat a mintában.

A Jobbik vidéken
A Jobbik vidéken
(Forrás: Wikimedia Commons / Rovás Alapítvány / CC BY-SA 3.0)

A nyest cikke megemlíti, hogy „Facebook-hirdetésben toborozták a résztvevőket, ami nem feltétlenül a legjobb módszer”. Ennek a módszernek nyilvánvalóan vannak hátulütői, látni kell azonban, hogy a minta (Jobbik Facebook-követőire nézve) tökéletes reprezentativitását más módszerekkel sem lehetne biztosítani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a hagyományos közvélemény-kutatási módszerekkel gyűjtött adatokat is súlyozni szokás, éppen a mintavétel elkerülhetetlenül megjelenő hibáit korrigálandó. Ilyen súlyozást pedig jelen kutatás is alkalmazott, hiszen volt arra vonatkozó információnk (a Facebook-hirdetés statisztikái révén), hogy a Jobbik követőinek milyen a demográfiai összetétele.

Kritikusaink szerint kevesen vettek részt a vizsgálatban és sokan visszautasították a válaszadást, így nem tudhatunk semmit azon válaszadók vélekedéseiről, akik nem vettek részt a vizsgálatban, ráadásul a kérdezettek kétharmada végül nem fejezte be a kérdőívet. Azt azonban már nem említik, hogy a végül összeállt minta a Jobbik Facebook-követőinek több mint 8 százalékát (!) tartalmazta (az adatfelvétel idején, 2011 augusztusában a Jobbiknak 27140 követője volt, az elemzett végső minta pedig 2263 főből állt). Így a minta méretére vonatkozó aggályokat nem tartjuk megalapozottnak. Ezzel együtt a válaszmegtagadás és a nem-részvétel, illetve a félbehagyott kérdőívek reprezentativitást torzító hatása internetes kutatásokban valóban fontos szempont. A mi módszerünkkel végzett Facebook-kutatás valóban újszerű, ugyanakkor a jövőben számíthatunk ennek elterjedésére, és reménykedünk is abban, hogy újfajta módszerek révén a befejezetlen kérdőívek aránya valóban csökkenthető lesz. Éppen azért használtuk továbbá kontroll gyanánt a Tárki reprezentatív mintás adatait, hogy kutatási adatainkat összevethessük „hagyományos” közvélemény-kutatási módszerekkel. A következtetésünk az volt, hogy a két minta között (a fent említett eltérések ellenére is: a Facebook-követők fiatalabbak, városiasabbak, kicsit jobban iskolázottak, mint a hagyományos Jobbik-szavazók) jelentős különbségek nem láthatóak.

Nem szabad megfeledkezni arról sem (ahogy arra már fentebb utaltunk), hogy a válaszmegtagadás egyre növekvő aránya a „hagyományos” közvélemény-kutatóknak is általános tapasztalata. Amikor a gondosan mintába válogatott vizsgálati alany becsukja az ajtót a kérdezőbiztos orra előtt, vagy éppen rácsapja a telefont, az ugyanúgy rontja a minta reprezentativitását, mint a kérdőívet nem kitöltő, vagy azt félbehagyó Facebook-felhasználó. A tradicionális közvélemény-kutatásoknál is fennáll a nyest által (teljesen jogosan és helyesen) felvetett probléma: nem tudjuk, hogy akik kutatásokban nem vesznek részt, azok mérsékeltebbek, vagy éppen szélsőségesebbek vélekedéseikben, mint az átlag. A kutatók hagyományosan – de nem biztos, hogy helyesen – azt feltételezik, hogy a szociodemográfiai korrekció (súlyozás) kiküszöböli ezeket a torzításokat. Súlyozást mi is alkalmaztunk az adatfeldolgozás során. Teljesen megalapozott aggály azonban, hogy a legszélsőségesebb válaszadók láthatatlanok maradhatnak a vizsgálatban, mert nem akarják elmondani véleményüket, ez viszont bármilyen hagyományos kutatási módszer esetében is problémát okozhat (és gyakran okoz).

Ami hirdetésre klikkelők és a kérdőívet befejezők arányát illeti (kevesebb, mint 50 százalék), ez valóban alacsonynak mondható. Ezen nem változtat az sem, hogy ez az arány a Nyugat-Európában végzett vizsgálatokkal összevetve teljesen tipikus. A félbehagyás egyik (tanulmányban említett) oka lehet, hogy a kutatásban részt vevők jelentős része meggondolta magát, miután elolvasta a kutatásban való részvételről szóló nyilatkozatot. A nem-véletlenszerű internetes mintákból levont következtetések során egyébként nem saját intuícióinkra támaszkodtunk, hanem Jelke Betlehem (How Accurate Are Self Selection Web Surveys?, discussion paper 08014, The Hague: Statistics Netherlands, 2008.) megfontolásait alkalmaztuk.

A nyestnek igaza van abban is, hogy a vizsgálat értékét növelte volna, ha más pártok Facebook-követőiről is gyűjt adatokat. Jelen kutatás az európai radikális jobboldali mozgalmak Facebook-követőire fókuszált, és erről a közegről fogalmazott meg – véleményünk szerint – érdemi állításokat. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a vizsgálat jövőben ne lenne kiterjeszthető más pártok szavazóira is.

Holland „jobbikosok”. Miben mások?
Holland „jobbikosok”. Miben mások?
(Forrás: Wikimedia Commons / Archibald Ballantine / CC BY 2.0)

Végül (szűken vett tudományos nézőpontból) jogos a nyest azon kritikája is, hogy az innovatív módszertanú kutatásokat érdemes előbb tudományos publikációkban megjelentetni, majd ezt követően „beengedni” a szélesebb, nem szakmai nyilvánosságba. Fontos azonban hozzátenni, hogy bár a Demos UK és a Political Capital Institute társadalomtudományos kutatási módszereket is alkalmaznak, egyikük sem tisztán akadémiai intézmény, hanem think-tank, mely elsősorban a politikai közösségre és a szélesebb közvéleményre, és csak másodsorban a tudományos közösségre akar hatni. A „sietős” nyilvánosságra hozatal mellett fontos gyakorlati érv is szól: mire egy hasonló vizsgálat adatai rangos nemzetközi tudományos folyóiratban publikálásra kerülnek, évek (és választások) telhetnek el. Egy olyan aktuális politikai téma vizsgálatakor, mint a radikális jobboldal éppen tapasztalható előretörése, ennyi várakozási időt nem engedhettünk meg magunknak – és fontos látni, hogy a közvélemény-kutatók sem nagyon szoktak éveket várni eredményeik publikálásával. A kutatócsoport azonban továbbra is maximálisan nyitott a kutatás módszertanát illető vitákra, ezért tervei között szerepel egy tudományos közegnek szóló publikáció megjelentetése, illetve egy olyan különálló kiadvány megírása is, mely részletesen elemzi ezen új módszer hagyományos technikákkal szembeni előnyeit és hátrányait egyaránt.

Krekó Péter a Political Capital Institute, Jamie Bartlett a Demos munkatársa

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X