nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar-szlovák

Szlovákia kész az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának ajánlása szerint módosítani az államnyelvtörvényt – áll abban a 11 pontos nyilatkozatban, amelyet Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő fogadott el csütörtöki szécsényi találkozóján.

MTI | 2009. szeptember 11.
|  

A nyilatkozat szerint mindkét ország elfogadja a főbiztos ajánlásait a nyelvtörvény módosítására vonatkozóan. Szlovákia a dokumentumban megerősítette, hogy szorosan együttműködik majd a főbiztos hivatalával az ajánlások megvalósításában.

A megállapodás kitér Sólyom László augusztus 21-ei, meghiúsult révkomáromi látogatására is, amely azért maradt el, mert a szlovák hatóságok nem engedték belépni a magyar köztársasági elnököt Szlovákiába. A két kormányfő – fenntartva az eset jogi aspektusaival kapcsolatos eltérő álláspontját – sajnálatát fejezte ki a látogatás „körülményei miatt”.

A nyilatkozat értelmében a két ország fellép a szélsőséges jelenségek és csoportok, a sovinizmus, a nacionalizmus, valamint az idegengyűlölet ellen. Megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy közös rendőrségi munkacsoportot állítsanak fel. A két kormányfő a kétoldalú testületek munkájának felújításában, újak alapításában is megegyezett.

A találkozó utáni közös sajtótájékoztatón a magyar kormányfő azt mondta: nem végeredmény, hanem lehetőség, amire Robert Ficóval jutottak. Hozzátette: nem szűntek meg mindenben a véleménykülönbségek, deelkezdték tisztázásukat.

A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a két ország közös akarattal megkezdje a kapcsolatok rendezését. Mindkét országnak érdeke, hogy tanuljon az elmúlt száz év és az azt megelőző időszak hibáiból, és tudja, van vesztenivalója – közölte Bajnai Gordon. Azt mondta: a nyilatkozat azt rögzíti, hogyan szeretnének továbbhaladni.

Újságírói kérdésre Bajnai Gordon megerősítette: a nyelvtörvény ügyében lényeges és érdemi jogértelmezési, illetve véleménykülönbség van a két ország, valamint a szlovákiai magyar kisebbség pártjai és más parlamenti pártok között.

Az EBESZ főbiztosának ajánlásai közül kiemelte, hogy az nem kérdőjelezi meg a törvény létét, de javasolja, állítsák vissza a megbontott érzékeny egyensúlyt a kisebbségi nyelvekről és az államnyelvről szóló törvények között. Szintén javasolja a jelentés, hogy az államnyelvtörvény egyensúlytanságait a módosítás végrehajtási rendeletében tisztázzák.
A kormányfő kiemelte, hogy Magyarország megkezdte a szélsőségesek visszaszorítását. Példaként egyebek mellett a Magyar Gárda feloszlatását és a Rudolf Hess-emléktüntetés megakadályozását említette.
Következetes rendőri, jogi és politikai cselekedetek kellenek ez ügyben – mondta. Bajnai Gordon véleménye szerint azért fontos a két ország közös fellépése, hogy már a határokon meg tudják állítani a szélsőségeseket.
Robert Fico hasznosnak és sikeresnek nevezte a találkozót. Közölte, hogy teljes mértékben magukénak vallják, és teljesíteni fogják azt, ami a közös nyilatkozatban áll. A kormányfő szerint Szlovákiában 2010 júniusáig stabil kormány lesz hatalmon, és ez garancia arra, hogy szlovák részről lesz elég erő az elvi megállapodás végrehajtására.

Bejelentette, hogy meghívta Szlovákiába a magyar miniszterelnököt, aki – mint mondta – bármikor, bármelyik városba ellátogathat. Ő azonban azt javasolja, hogy Révkomáromban találkozzanak, ahol a tervek szerint felállítják Cirill és Metód szobrát.

Robert Fico folyamatos egyeztetést és párbeszédet javasolt Bajnai Gordonnak, mert el kell kerülni, hogy „a média és a szélsőségesek kommunikáljanak helyettünk”.

A Szlovákiában élő kisebbségek, köztük a magyarok helyzete megfelel az európai normáknak – jelentette ki Robert Fico, aki hazugságnak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a szlovák nyelvtörvény korlátozza a magyar kisebbség nyelvhasználatát.

Szlovákia területén tizenegy kisebbség él, és a magyarok kivételével mindegyikük számára elfogadható az államnyelvtörvény. A magyarok részéről politikai célzatúak a kifogások, amelyekkel „megtévesztik és megriasztják” az embereket – mondta Robert Fico.

A szlovák kormányfő kifogásolta, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői egy nappal a találkozó után, a szlovák törvényhozás napján részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén. Hozzátette: szeretnék, ha Budapest átértékelné a fórummal kapcsolatos álláspontját.

A szlovák kormányfő kifogásolta, hogy „legitim tüntetés” zajlik a nyelvtörvény ellen, és Szlovákiával szembeni szélsőséges fellépések tapasztalhatók Magyarországon.

A magyar pártok közül csak az MSZP nyilatkozott teljesen pozitívan a találkozóról. Mesterházy Attila frakcióvezető úgy vélekedett, hogy a nyilatkozat „nemzetközi felügyelet alá helyezi” Szlovákiát. Az ellenzéki pártok közül a Fidesz és a KDNP kifejezetten eredménytelennek minősítette a találkozót, Németh Zsolt fideszes politikus egyenesen úgy fogalmazott, hogy Robert Fico „felmosta a padlót” Bajnai Gordonnal. Az MDF úgy értékelte a megbeszélést, hogy azt „nehéz eredményesnek minősíteni”, míg az SZDSZ szlovák-magyar kerekasztal összehívását kezdeményezte.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke azt mondta, hogy a két miniszterelnök – „kissé kibúvót keresve” – az EBESZ kisebbségügyi főbiztosára próbálta áthárítani a felelőséget a nyelvtörvény okozta problémák miatt. Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke viszont pozitívnak nevezte a találkozó eredményét.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy vélekedett, hogy a megbeszélés semmit nem oldott meg, mert a problémák forrása a magyar oldalon van. Robert Fico koalíciós partnere ismét revizionizmussal és hazugsággal vádolta Magyarországot, valamint bírálta a szerinte nagyon engedékeny szlovák külügyminisztériumot.

Információ
X