nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar nyelvű videós hírportál indult Nagyváradon

Létrehozói remélik: az adás olyan közösséget alakít ki az internetes nézők között, amilyet a hagyományos technikával lehetetlen lenne.

MTI | 2010. június 8.
|  

A varadvideo.ro internetes címen a bihari megyeszékhely eseményeiről láthatunk tudósításokat, a térség érdekes embereivel készült interjúkat és friss híreket – ígéri a tévés, akit hétfői számában idézett az erdélyi Krónika.
„A rendszerváltás óta eltelt húsz év után oda jutottunk, hogy Váradnak nincs olyan információbázisa, ahol filmezett anyagokból értesülhetnének az érdeklődők az eseményekről” – magyarázta Villányi Zoltán, a Duna Televízió és a Magyar Televízió nagyváradi tudósítója a portál hétvégi bemutatóján. A 90-es évek elején az első helyi tévécsatorna, a TVO még sugárzott magyar nyelven, majd ennek megszűnése után jelent meg a ma is működő kábeltévéadás, a TVS. Ennek hamarosan külön magyar csatornája indult TVS2 néven, de néhány év után meg is szűnt.
Ma a TVS mindössze egy ötperces magyar nyelvű híradót szolgáltat naponta, és ebben is kizárólag a román összeállításban megjelent hírek fordításai jelennek meg, a város 27 százalékos magyar közösségét érintő eseményekről említés sincs – méltatlankodott a szakember. Bár két megyei napilap is megjelenik magyarul, emellett van rádió és internetes hírportál is, az innen küldött videóanyagok a magyarországi televíziók szerkesztőségeinek szűrésén esnek át, ezért van igény és szükség olyan felületre, ahol minden, az itteni magyarokat érintő kérdésről szó esik – mondta Villányi.
Bár az erdélyi magyar televízió ötlete már 1989 előtt megszületett, különböző okok miatt még a mostanában induló adás sem olyan, mint amilyennek eredetileg tervezték – mesélte a bemutatón Csép Sándor kolozsvári televíziós szakember. Felidézte: a kezdetekkor Medgyessy Péter magyar miniszterelnök ígért egymilliárd forintot a projektre, de lemondatásával és Gyurcsány Ferenc érkezésével ebből összesen 300 millió maradt. Sokan azt mondták, ennyiből lehetetlen televíziót indítani, pedig a kolozsvári televíziót egy fillér nélkül kezdték felépíteni – mondta Csép Sándor. Nehezményezte, hogy bár ez a médium megszületett, a működtetők nem vették fel a kapcsolatot a magyar szakemberekkel, hanem egy menedzserre bízták a vezetést.
A most induló váradi portál szerinte azért is különösen jelentős, mert olyan közösséget alakít ki az internetes nézők között, amilyet a hagyományos technikával lehetetlen lenne létrehozni. A varadvideo.ro-n a tudósítások mellett érdekes embereket is bemutatnak, például Románia favágóbajnokát, aki Bihar megyei, a térség utolsó citerakészítőjét, vagy a táncoló szalontai nagymamákat – ígéri Villányi Zoltán.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X