nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Emberi formájú szájkosarak és médiaország kért-kéretlen alkotmánya
Levették a médiacsomagot a napirendről

Ideiglenesen levették a médiacsomagot a parlament napirendjéről. A Fidesz és az MSZP eltérően értékeli a döntést.

MTI | 2010. június 29.
|  

Eljárási okokkal, a szakmai javaslatok mérlegelésével indokolta a fideszes kezdeményezésű médiacsomag egyik előterjesztője, hogy hétfőn mégsem került napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány, az úgynevezett „médiaalkotmány” általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott.

Cser-Palkovics András az Országházban nyilatkozva kifejtette: az alkotmánymódosításról hétfőn zárószavaz a Ház, míg a médiastruktúrára vonatkozó másik három javaslatról a tervek szerint a következő hetekben, de még július 19-e előtt meglesz a végszavazás.

A fideszes politikus közölte, a csomag ötödik, „médiaalkotmánynak” nevezett elemének általános vitáját is lefolytatják a nyári rendkívüli ülésszak végéig. Az indítványhoz augusztus 31-ig lehet módosító indítványokat benyújtani. A részletes vita szeptember első felében, határozathozatal pedig októberben várható.

Cser-Palkovics András magyarázatképpen azt mondta, eljárási kérdésnek tekintik a szavazások sorrendjét. Hangsúlyozta, alapvetően azt gondolták helyes eljárásnak, ha az alkotmány módosításával kezdik el a határozathozatalokat. Ezután következik a zárószavazás a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról, a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról szóló határozati javaslatokról.

Hozzátette, a következő napokban, hetekben mérlegelik a médiacsomag négy, még el nem fogadott eleméhez érkező szakmai javaslatokat.

Ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja az alkotmánymódosítást, bekerül az alaptörvénybe a szólás szabadságához való jog és a "közszolgálati médiaszolgáltatás" feladata. Az alkotmány egyebek mellett kimondaná, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához.

A médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítása, amelyről végül nem szavaznak hétfőn, hozná létre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, amelynek elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre.

A két határozati javaslat a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról szól.

Az ötödik, „médiaalkotmánynak” nevezett rész a tartalomszabályozás keretjavaslatát fogalmazza meg annak érdekében, hogy abból később egy új médiatörvény-tervezet kerülhessen a Ház elé.

A Cser-Palkovics András és Rogán Antal által benyújtott médiacsomag értelmében a Magyar Televízió (MTV), a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetileg külön maradnának, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Közös felügyeleti szervük a Közszolgálati Közalapítvány lenne. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosítaná.

Az MSZP szerint fél siker született hétfőn a médiát érintő törvények az Országgyűlés napirendjéről való levételével, de a szocialisták nemcsak a „szájkosártörvények csomagjának” elhalasztását, hanem azok visszavonását követelik.

Lendvai Ildikó pártelnök – a Szanyi Tiborral és Mandur László képviselővel közösen tartott – hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a nemzetközi és hazai szervezetek, illetve az ellenzéki pártok nyomása fél sikert már hozott, mert az Országgyűlés elfogadta azt a napirendet módosító javaslatot, miszerint nem lesz zárószavazás a médiát érintő törvények egy részéről.

Véleménye szerint fél sikert értek el vagy még annyit sem, ha kiderül, hogy csupán olcsó trükközésről van szó, és a Fidesz voltaképpen csak arra a köztársasági elnökre vár, aki – szemben a mostanival – mindenféle fenntartás nélkül aláírná ezeket a törvényeket.

„Számunkra csak az a kielégítő, ha nem egyszerűen elhalasztják, hanem visszavonják «a szájkosártörvények csomagját» és indítsák meg a szakmai egyeztetéseket a” – jelentette ki.

Szanyi Tibor a sajtótájékoztatóra egy nagyméretű kutyákra való szájkosárral érkezett, szavai szerint „demonstrációs célzattal”. „Remélem, hogy erre a szájkosárra emberi formában nem lesz szükség még jelképesen sem” – fogalmazott.

Hozzátette: az MSZP különösen őrködni fog azon, hogy a sajtószabadság megmaradjon.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X