nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Kolozsvár nemcsak a magyarokról szól”

A magyar állampolgárság felvételére bíztatta a kolozsvári főteret megtöltő, több ezer fős hallgatóságát Schmitt Pál köztársasági elnök.

MTI | 2011. augusztus 21.
|  

A magyar államfő vasárnap este, a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén mindenkinek köszönetet mondott, akik már éltek ezzel a lehetőséggel, és az eddig lelkükben meglévő kapcsolódást az anyaországukkal jogilag is kifejezték. Mint mondta, minden egyes egyszerűsített honosítási kérelem erősíti a határon túliak hitét, a nemzetet, és a nemzeti összetartozást.

A köztársasági elnök emellett kiemelte azt is, hogy Kolozsvár nemcsak a magyarokról szól, hanem a térségben több száz éve együttműködő népekről, így például a románokról, és a szászokról is. Schmitt Pál azt mondta, bizakodással tölti el, amit a városban tapasztalt, és hiszi, „szeretni tudjuk, ami a miénk és becsülni, tiszteletben tartani, ami a másé”.

A magyar államfő úgy fogalmazott, bizakodással tölti el, amit Kolozsváron tapasztal, és boldog, hogy magyarul beszélhet Európa egyik legszebb terén. Ám fontosnak tartotta a román nyelvű tolmácsolást is, mivel szerinte a saját anyanyelv iránt érzett büszkeség mellett tiszteletben kell tartani minden egyes nép és ember hasonló érzését.

Schmitt Pál vasárnap kora délután érkezett kétnapos kolozsvári látogatására. A köztársasági elnök találkozott Florin Stamatiannal, Kolozs megye prefektusával, Alin Tisevel, a Kolozs megyei Tanács elnökével, Fekete Emőkével, a testület alelnökével, és László Attilával, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterével. Ezt követően ünnepi szentmisén és orgonakoncerten vett részt a Szent Mihály templomban, majd megkoszorúzta Márton Áronnak a templom előtt álló szobrát, illetve a közeli Mátyás-szobrot.

Az államfő hétfőn – az esemény fővédnökeként – megnyitja a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, felkeresi a magyarpalatkai református iskolát, valamint a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot, továbbá hat köztársasági érdemérmet, illetve további tizenhárom állami kitüntetést is átad.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X