-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
70 évvel ezelőtt, 1944 szeptemberében halt meg New Yorkban Bella (Rosenfeld) Chagall, Marc Chagall első felesége. A festő múzsájaként és írónőként is híres Bella Chagall talán leghíresebb művét, az „Égő gyertyák” című kötetet az írónő eredetileg jiddis nyelven írta meg. E gyermekkori emlékeiről (és egy letűnt világról) szóló művével ismerkedhetünk meg az alábbiakban.
Bella Rosenfeld 1895. december 15-én született az akkor a cári Oroszország részét képző Vityebszkben (ma Vicebszk, Fehéroroszország) egy gazdag zsidó család gyermekeként. Leendő férjével, a szintén Vicebszk környékére való Marc Chagall-lal (Moise Zaharovics Shagal; 1887–1985) már akkor találkozik, amikor az még teljesen ismeretlen és nincstelen tanonc. Néhány évvel később, 1915-ben össze is házasodnak, majd 1922-ben elhagyják Szovjet-Oroszországot. 1924-től a házaspár Franciaországban él, ám 1935-ben látogatást tesznek Lengyelországban is.
E látogatás számos emléket idéz fel Bella Chagallban, aki jiddis nyelven megírja a magyarul Égő gyertyák címen megjelent kötetét. Bella Chagall életében azonban a mű már nem jelenik meg: 1941-ben Franciaországból az Egyesült Államokba menekülnek, majd 1944. szeptember 2-án Bella meghal. Égő gyertyák című művét Marc Chagall felesége halála után, posztumusz kötetként jelenteti meg.
Már csak emlék csupán
Az emlékiratai 1939-es előszavában Bella Chagall így ír:
Különös – hirtelen írni támadt kedvem, írni, keresve a szavakat az anyanyelvemen, amelyet azóta nem beszélek, mióta elhagytam a szülői házat. Bármilyen messze tűnnek tőlem a gyermekévek – most visszatérnek, közelebb, egyre közelebb hozzám, s már oly közel vannak, hogy szinte a leheletüket érzem.
(5. oldal)
Bella Chagall tehát anyanyelvén, jiddisül ír. A nyest oldalán már többször is olvashattunk a jiddisről és a jiddis nyelvű irodalomról is. Ennek az irodalomnak része Bella Chagall irodalmi munkássága is, mely egyúttal páratlan kordokumentum is. Olyan – személyes élményekből táplálkozó – világ képe tárul az olvasó elé, mely nem sokkal Chagallék lengyelországi utazása után örökre eltűnt, nagyrészt megsemmisült.
A letűnt világ hanyatlása azonban már – legalábbis a Rosenfeld-család életében – a második világháborút megelőzően elkezdődött, végbement. Bella Chagall így ír:
A szülői ház nincs többé. Mindenki vagy eltűnt, vagy meghalt. Apám – legyenek imái az én szószólóim – halott. Anyám – Isten a tudója, él-e még – egy keresztény városban lakik, idegenek között. A gyermekek szétszéledtek szerte a nagyvilágban, de a semmivé lett örökség helyébe mindegyik magával vitte a szülői ház lélegzetvételét, mint egy darabot apánk halottas ingéből.
(5. oldal)
Talán éppen ezért is határozza el a szerző, hogy papírra veti mindazt, amire még emlékszik, amit még megmenthet az utókornak:
Kiterítem az örökség rám eső részét, és már érzem is régi házunk illatait, hallom üzletünk lármáját, a dallamokat, melyeket, ünnepnap énekelt a rabbi. Minden sarokból egy árny jön felém, megérint, magával von a többi árnyalak táncába. Körülvesznek, a vállamhoz érnek, megfogják a kezemet, a lábamat; megrohannak, akárcsak a legyek zümmögő raja egy forró nyári napon. Nem tudok szabadulni tőlük, s ez az, ami arra indít, illetve kényszerít, hogy a szülői ház egy napját, egy óráját, egy arasznyi kis idejét kiragadjam a homályból.
(5. oldal)
A rövid kis kötetben – a magyar kiadás alig 192 oldal – a szerző azzal a nehézséggel néz szembe, hogy hogyan rekonstruálja a múltat:
Istenem, oly nehéz a száraz emlékekből újra kivirágoztatni az elmúlt életnek egy darabját. Pedig nem akarom, hogy emlékeim eltűnjenek, s mint nekem, nekik is az enyészet legyen a sorsuk. Szeretném őket megmenteni.
(6. oldal)
Bella Chagall nagy kérdése a rekonstrukciós kísérlet kapcsán az, hogy vajon az általa elmondani kívántak megértésre találnak-e. S főként megértésre találnak-e legfőbb célközönségétől: saját lányától, aki e családi örökség egyetlen szellemi örököse? Ida Meyer (Chagall) 1916-ban született a házaspár egyedüli gyermekeként, és 1994-ben hunyt el.
Egyvalami aggaszt csupán: vajon megért-e a kislányom? Mindössze egy esztendeig élt a szüleim házában, és akkor még csak egyéves volt. Azt hiszem, bízom benne, hogy meg fog érteni.
(6. oldal)
A sabbosz
Saját gyermekkorát és annak világát Bella Chagall a zsidó ünnepnapok és a köztük levő hétköznapok világából építi fel könyvében. Csupán kiragadott példaként nézzük meg, mit ír a sabbátról, azaz a szombatról (ami nála sabbosz-ként szerepel):
A péntek már reggeltől kezdve különbözik minden egyéb naptól.
[...]
A sabbosz előtti napon mindenki talpon van a házban. Már korán reggel hámozzák és metélik a hagymát. A konyhában akkora a sürgés-forgás, mint egy malomban. A kemence és a tűzhely is be van fűtve.
(27. oldal)
A zsidó ünnepnap oly jeles esemény, hogy még a tehetős család orosz cselédei is alkalmazkodnak hozzá:
Szása, az orosz cselédlány, aki már évek óta nálunk szolgál, és szigorúan megtartja az étkezési előírásokat, és olyan tiszteletben tartja a szombatot, mintha az ő vasárnapja volna.
(28. oldal)
Ezek után következik az ünnep részletes bemutatása:
– Jó sabboszt! – kiáltja Anyám hangosan. Arca átszellemült, mintha belülről fénylenék a péntek esti gyertyák lángjától.
– Jó sabboszt! – feleli Apám az asztal túlsó végéről, és feláll, mert ideje már templomba menni.
(34. oldal)
Az ünnep a gyermek Bella számára is személyes esemény:
Mindenki templomba ment. Mama meg én maradtunk otthon. Csak nekünk fénylenek a gyertyák.
(35. oldal)
S a hétköznapok elmúltával az ünnep eljövetele a legnagyobb esemény az egész család számára:
Mama iszik egy korty bort, és megszólal halkan: – Mindannyian jó egészségben értük meg a sabboszt. Áldassék érte az Úr!
(39. oldal)
A zsidó ünnep – ahogy azt Bella Chagall már korábban is lefestette – még az orosz cselédség számára is kimagasló esemény:
És akkor minden tekintet az ajtó felé fordul, ahol feltűnik Szása. Hagyma és bors szaga tölti be a szobát. A cselédlány, fülig pirulva attól, hogy mindenki őt nézi, lassan odaviszi a nagy tál halat a Mamához. A tál, mint valami kis csónak, himbálózik a kezében. A haldarabok úgy összesültek, hogy nehéz széjjelválasztani őket. Egyik szelet a másikat tartja fogva, mintha összefagytak volna a kocsonya tengerében.
(39. oldal)
Az ünnep csúcspontja egyúttal a következő ünnep várásának kezdete is:
Apa az asztal végén egy kevéske borban oltja el a gyertyát.
– Jó hetet!
– Jó hetet! – válaszolja Mama elgondolkodva. Arcát már a hétköznapok szürkesége vonja be. – Adja Isten, hogy jó hetünk legyen!
(43. oldal)
Az ünnepek elmúltával pedig jönnek a hétköznapok.
A tanító
Ahogy arról korábban szó volt, Bella Chagall művében a zsidó ünnepek adta keretet a hétköznapok szürkesége tölti ki: ilyenkor zajlik a normál élet, a felnőttek dolgoznak, a gyerekek tanulnak. Hogy mennyire átlagos eseményekről van itt szó, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy A tanító című részben – ha a kifejezetten zsidó vonatkozású kifejezéseket kihagyjuk a fejezetből – olyan olvasmányt kapunk, mely Európa-szerte „semleges” szöveg lehetne a kor házitanítóiról szóló irodalmi szemelvényekhez. Íme, a kislány Bella és tanítója:
A mi öreg házitanítónk suhan át az udvaron, mint valami árnyék. Eláll a szívverésem. A vékony kis emberke a falhoz lapulva jár, mintha félne, hogy valakihez hozzáér. Zöldesfekete, kopott kabátja alig takarja a vállát, gyér kecskeszakálla szomorúan csüng. [...]
A tanító leül az asztalhoz. Sóhajtozik, megtisztogatja a pápaszemét, kifújja az orrát, és felszippant egy csipetnyi tubákot a szelencéjéből. Aztán felüti a könyvet, amit mindig magával hord.
– Hol vagytok, gyerekek? – Ujját a könyvön tartva körülnéz.
(44. oldal)
Idáig minden európai, magántanítót alkalmazó háztartásra igaz lehetne a leírás a század elejéről. A folytatásban a fáradt, öreg tanító elszunnyad.
Nézem, és nem ismerek rá. Egyszerre úgy megöregedett. Szinte eltűnik az asztal mögött, csak kicsinyke feje látszik a kecskeszakállával. Most veszem észre, milyen meggyötört az arca, milyen sovány a nyaka, és olyan sárga, mint az imakönyv sárgult lapjai, mely ott fekszik az asztalon, és a körmei is sárgák a sok tubáktól. Csakugyan ennyire öreg? A ruhájának is öregségszaga van.
(45. oldal)
Ezt követően a tanító némi szundikálás után magához tér:
Az alvás, hála Istennek, jót tett neki. Azonnal magához tér, ránk néz és a könyvéhez nyúl, mintha nem is aludt volna.
– Nos, hol tartottunk, gyerekek? [...]
Első ízben mondjuk fel az ábécét elejétől a végéig. A tanítónk sugárzik a boldogságtól.
– Nem vagytok fáradtak, gyermekeim? Ma valóban jól tanultatok. Mára talán elég is lesz, ugye?
Felölti kopott kabátját és halkan távozik.
(48. oldal)
A Bella Chagall által ábrázolt világban a kelet-európai zsidó ünnepek és hétköznapok elevenednek meg. Az ünnepek jellegzetesen zsidó ünnepek, a hétköznapok viszont bármely – zsidó és nem zsidó – családra vonatkozhattak volna a 20. század elején.
Felhasznált irodalom
Bella Chagall: Égő gyertyák. Kossuth, Budapest, 1994.