nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jiddis gyertyák

70 évvel ezelőtt, 1944 szeptemberében halt meg New Yorkban Bella (Rosenfeld) Chagall, Marc Chagall első felesége. A festő múzsájaként és írónőként is híres Bella Chagall talán leghíresebb művét, az „Égő gyertyák” című kötetet az írónő eredetileg jiddis nyelven írta meg. E gyermekkori emlékeiről (és egy letűnt világról) szóló művével ismerkedhetünk meg az alábbiakban.

Horváth Krisztián | 2014. október 29.
|  

Bella Rosenfeld 1895. december 15-én született az akkor a cári Oroszország részét képző Vityebszkben (ma Vicebszk, Fehéroroszország) egy gazdag zsidó család gyermekeként. Leendő férjével, a szintén Vicebszk környékére való Marc Chagall-lal (Moise Zaharovics Shagal; 1887–1985) már akkor találkozik, amikor az még teljesen ismeretlen és nincstelen tanonc. Néhány évvel később, 1915-ben össze is házasodnak, majd 1922-ben elhagyják Szovjet-Oroszországot. 1924-től a házaspár Franciaországban él, ám 1935-ben látogatást tesznek Lengyelországban is.

A zsidó lakosság második világháborús vesztesége
A zsidó lakosság második világháborús vesztesége
(Forrás: Wikimedia Commons)

E látogatás számos emléket idéz fel Bella Chagallban, aki jiddis nyelven megírja a magyarul Égő gyertyák címen megjelent kötetét. Bella Chagall életében azonban a mű már nem jelenik meg: 1941-ben Franciaországból az Egyesült Államokba menekülnek, majd 1944. szeptember 2-án Bella meghal. Égő gyertyák című művét Marc Chagall felesége halála után, posztumusz kötetként jelenteti meg.

Bella Chagall: Égő gyertyák
Bella Chagall: Égő gyertyák
(Forrás: moly.hu)

Már csak emlék csupán

Az emlékiratai 1939-es előszavában Bella Chagall így ír:

Különös – hirtelen írni támadt kedvem, írni, keresve a szavakat az anyanyelvemen, amelyet azóta nem beszélek, mióta elhagytam a szülői házat. Bármilyen messze tűnnek tőlem a gyermekévek – most visszatérnek, közelebb, egyre közelebb hozzám, s már oly közel vannak, hogy szinte a leheletüket érzem.

(5. oldal)

Vicebszki utca a 20. század elején
Vicebszki utca a 20. század elején
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bella Chagall tehát anyanyelvén, jiddisül ír. A nyest oldalán már többször is olvashattunk a jiddisről és a jiddis nyelvű irodalomról is. Ennek az irodalomnak része Bella Chagall irodalmi munkássága is, mely egyúttal páratlan kordokumentum is. Olyan – személyes élményekből táplálkozó – világ képe tárul az olvasó elé, mely nem sokkal Chagallék lengyelországi utazása után örökre eltűnt, nagyrészt megsemmisült.

A letűnt világ hanyatlása azonban már – legalábbis a Rosenfeld-család életében – a második világháborút megelőzően elkezdődött, végbement. Bella Chagall így ír:

A szülői ház nincs többé. Mindenki vagy eltűnt, vagy meghalt. Apám – legyenek imái az én szószólóim – halott. Anyám – Isten a tudója, él-e még – egy keresztény városban lakik, idegenek között. A gyermekek szétszéledtek szerte a nagyvilágban, de a semmivé lett örökség helyébe mindegyik magával vitte a szülői ház lélegzetvételét, mint egy darabot apánk halottas ingéből.

(5. oldal)

Vicebszk a 19. században – Józef Peszka festménye
Vicebszk a 19. században – Józef Peszka festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

Talán éppen ezért is határozza el a szerző, hogy papírra veti mindazt, amire még emlékszik, amit még megmenthet az utókornak:

Kiterítem az örökség rám eső részét, és már érzem is régi házunk illatait, hallom üzletünk lármáját, a dallamokat, melyeket, ünnepnap énekelt a rabbi. Minden sarokból egy árny jön felém, megérint, magával von a többi árnyalak táncába. Körülvesznek, a vállamhoz érnek, megfogják a kezemet, a lábamat; megrohannak, akárcsak a legyek zümmögő raja egy forró nyári napon. Nem tudok szabadulni tőlük, s ez az, ami arra indít, illetve kényszerít, hogy a szülői ház egy napját, egy óráját, egy arasznyi kis idejét kiragadjam a homályból.

(5. oldal)

A rövid kis kötetben – a magyar kiadás alig 192 oldal – a szerző azzal a nehézséggel néz szembe, hogy hogyan rekonstruálja a múltat:

Istenem, oly nehéz a száraz emlékekből újra kivirágoztatni az elmúlt életnek egy darabját. Pedig nem akarom, hogy emlékeim eltűnjenek, s mint nekem, nekik is az enyészet legyen a sorsuk. Szeretném őket megmenteni.

(6. oldal)

Bella Chagall nagy kérdése a rekonstrukciós kísérlet kapcsán az, hogy vajon az általa elmondani kívántak megértésre találnak-e. S főként megértésre találnak-e legfőbb célközönségétől: saját lányától, aki e családi örökség egyetlen szellemi örököse? Ida Meyer (Chagall) 1916-ban született a házaspár egyedüli gyermekeként, és 1994-ben hunyt el.

Egyvalami aggaszt csupán: vajon megért-e a kislányom? Mindössze egy esztendeig élt a szüleim házában, és akkor még csak egyéves volt. Azt hiszem, bízom benne, hogy meg fog érteni.

(6. oldal)

Marc, Bella és Ida Chagall
Marc, Bella és Ida Chagall
(Forrás: imgc.allpostersimages.com)

A sabbosz

Saját gyermekkorát és annak világát Bella Chagall a zsidó ünnepnapok és a köztük levő hétköznapok világából építi fel könyvében. Csupán kiragadott példaként nézzük meg, mit ír a sabbátról, azaz a szombatról (ami nála sabbosz-ként szerepel):

Bella Chagall
Bella Chagall
(Forrás: Wikimedia Commons)

A péntek már reggeltől kezdve különbözik minden egyéb naptól.

[...]

A sabbosz előtti napon mindenki talpon van a házban. Már korán reggel hámozzák és metélik a hagymát. A konyhában akkora a sürgés-forgás, mint egy malomban. A kemence és a tűzhely is be van fűtve.

(27. oldal)

A zsidó ünnepnap oly jeles esemény, hogy még a tehetős család orosz cselédei is alkalmazkodnak hozzá:

Szása, az orosz cselédlány, aki már évek óta nálunk szolgál, és szigorúan megtartja az étkezési előírásokat, és olyan tiszteletben tartja a szombatot, mintha az ő vasárnapja volna.

(28. oldal)

Ezek után következik az ünnep részletes bemutatása:

– Jó sabboszt! – kiáltja Anyám hangosan. Arca átszellemült, mintha belülről fénylenék a péntek esti gyertyák lángjától.

– Jó sabboszt! – feleli Apám az asztal túlsó végéről, és feláll, mert ideje már templomba menni.

(34. oldal)

Az ünnep a gyermek Bella számára is személyes esemény:

Mindenki templomba ment. Mama meg én maradtunk otthon. Csak nekünk fénylenek a gyertyák.

(35. oldal)

Marc Chagall: Sabbath (1909)
Marc Chagall: Sabbath (1909)
(Forrás: marcchagallart.net)

S a hétköznapok elmúltával az ünnep eljövetele a legnagyobb esemény az egész család számára:

Mama iszik egy korty bort, és megszólal halkan: – Mindannyian jó egészségben értük meg a sabboszt. Áldassék érte az Úr!

(39. oldal)

A zsidó ünnep – ahogy azt Bella Chagall már korábban is lefestette – még az orosz cselédség számára is kimagasló esemény:

És akkor minden tekintet az ajtó felé fordul, ahol feltűnik Szása. Hagyma és bors szaga tölti be a szobát. A cselédlány, fülig pirulva attól, hogy mindenki őt nézi, lassan odaviszi a nagy tál halat a Mamához. A tál, mint valami kis csónak, himbálózik a kezében. A haldarabok úgy összesültek, hogy nehéz széjjelválasztani őket. Egyik szelet a másikat tartja fogva, mintha összefagytak volna a kocsonya tengerében.

(39. oldal)

Az ünnep csúcspontja egyúttal a következő ünnep várásának kezdete is:

Apa az asztal végén egy kevéske borban oltja el a gyertyát.

– Jó hetet!

– Jó hetet! – válaszolja Mama elgondolkodva. Arcát már a hétköznapok szürkesége vonja be. – Adja Isten, hogy jó hetünk legyen!

(43. oldal)

Az ünnepek elmúltával pedig jönnek a hétköznapok.

Bella Chagall fehér gallérral – Marc Chagall festménye
Bella Chagall fehér gallérral – Marc Chagall festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

A tanító

Ahogy arról korábban szó volt, Bella Chagall művében a zsidó ünnepek adta keretet a hétköznapok szürkesége tölti ki: ilyenkor zajlik a normál élet, a felnőttek dolgoznak, a gyerekek tanulnak. Hogy mennyire átlagos eseményekről van itt szó, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy A tanító című részben – ha a kifejezetten zsidó vonatkozású kifejezéseket kihagyjuk a fejezetből – olyan olvasmányt kapunk, mely Európa-szerte „semleges” szöveg lehetne a kor házitanítóiról szóló irodalmi szemelvényekhez. Íme, a kislány Bella és tanítója:

Marc Chagall, Bella Chagall és a Bella zöldben című festmény 1934-1935 körül
Marc Chagall, Bella Chagall és a Bella zöldben című festmény 1934-1935 körül
(Forrás: forward.com)

A mi öreg házitanítónk suhan át az udvaron, mint valami árnyék. Eláll a szívverésem. A vékony kis emberke a falhoz lapulva jár, mintha félne, hogy valakihez hozzáér. Zöldesfekete, kopott kabátja alig takarja a vállát, gyér kecskeszakálla szomorúan csüng. [...]

A tanító leül az asztalhoz. Sóhajtozik, megtisztogatja a pápaszemét, kifújja az orrát, és felszippant egy csipetnyi tubákot a szelencéjéből. Aztán felüti a könyvet, amit mindig magával hord.

– Hol vagytok, gyerekek? – Ujját a könyvön tartva körülnéz.

(44. oldal)

Idáig minden európai, magántanítót alkalmazó háztartásra igaz lehetne a leírás a század elejéről. A folytatásban a fáradt, öreg tanító elszunnyad.

Nézem, és nem ismerek rá. Egyszerre úgy megöregedett. Szinte eltűnik az asztal mögött, csak kicsinyke feje látszik a kecskeszakállával. Most veszem észre, milyen meggyötört az arca, milyen sovány a nyaka, és olyan sárga, mint az imakönyv sárgult lapjai, mely ott fekszik az asztalon, és a körmei is sárgák a sok tubáktól. Csakugyan ennyire öreg? A ruhájának is öregségszaga van.

(45. oldal)

Ezt követően a tanító némi szundikálás után magához tér:

Az alvás, hála Istennek, jót tett neki. Azonnal magához tér, ránk néz és a könyvéhez nyúl, mintha nem is aludt volna.

– Nos, hol tartottunk, gyerekek? [...]

Első ízben mondjuk fel az ábécét elejétől a végéig. A tanítónk sugárzik a boldogságtól.

– Nem vagytok fáradtak, gyermekeim? Ma valóban jól tanultatok. Mára talán elég is lesz, ugye?

Felölti kopott kabátját és halkan távozik.

(48. oldal)

Marc Chagall 1921-ben
Marc Chagall 1921-ben
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Bella Chagall által ábrázolt világban a kelet-európai zsidó ünnepek és hétköznapok elevenednek meg. Az ünnepek jellegzetesen zsidó ünnepek, a hétköznapok viszont bármely – zsidó és nem zsidó – családra vonatkozhattak volna a 20. század elején.

Felhasznált irodalom

Bella Chagall: Égő gyertyák. Kossuth, Budapest, 1994.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X