nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Internettel a szívinfarktus ellen

Egy Sydneyben, több mint 3000 beteg részvételével lezajlott ausztrál kutatás kimutatta, hogy az orvos és beteg közötti telefon- és internetkapcsolat jelentősen csökkenti az újabb szívpanaszok, sőt, az infarktusok kialakulásának esélyét is – jelentette az AlphaGalileo.

nyest.hu | 2009. június 18.
|  

A kutatás megdöbbentő eredményeket hozott. A „teledoktornak” elnevezett szolgáltatás alkalmazásával 30%-kal csökkent a halálozási arány. Esett a betegek koleszterinszintje és szisztolés vérnyomása, és kevesebben szoktak vissza a dohányzásra. Emellett javult a sportolás és a fizikai aktivitás, valamint az életminőség is.

A vizsgálatokban részt vevő betegek elsősorban a telefonos, másodsorban pedig az internetes kapcsolattartási módot preferálták. A konzultációk összidőtartama erősen szórt: a legrövidebb 40 perc, a leghosszabb 9 óra volt (természetesen nem egyszerre, hanem összeszámolva).

A megelőzést segítő program célja, hogy a szívbetegek állapotát, életmódját, panaszait az orvos távollétében is figyelemmel lehessen követni. A program főleg a nagyvárosoktól távol élő csoportok tagjai számára lesz hasznos (ami Ausztrália mérete miatt hétköznapi probléma) mind a távolság, mind az idő miatt, emellett pedig költséghatékony is.

A szívbetegek utánkövetéséről szóló tanulmány a European Journal of Cardiovascular Prevention & Rehabilitation júniusi számában jelent meg.

Információ
X