Olvasónk névtelenül tette fel ezt a nagyon egyszerű kérdést:

A "sorba áll, sorbaáll, sorban állás, sorban áll stb." kifejezések alkalmazása meglehetősen zavaros. Van-e egyértelmű eligazodási lehetőség, hogy mikor melyik a helyes?

Ezeknek a kifejezéseknek a helyesírásáról csak röviden szólok, mert nem nagyon értem: A magyar helyesírás szabályai, a jelenleg még egyetlen létező helyesírási szabványkönyv szerint a sorbaállás egybe, míg a sorban állás külön írandó, míg a két igés szerkezetet, az sorba állt és a sorban állt egyaránt külön kell írni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hogy mikor melyik kifejezés a „helyes”, arra a nyelvészet nem tud választ adni, én is csak mint anyanyelvi beszélő, nem pedig mint nyelvész tudok véleményt nyilvánítani róla, a saját tapasztalataim alapján. Legfeljebb annyi előnyöm van, hogy „szakmai ártalomként” talán jobban figyelek arra, amit hallok, mint az olvasó.

Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy a sorbaáll alakot használják a magyar beszélők annak a helyzetnek a jelölésére, amikor valakik sorba rendeződve várnak valamire. A sorbaállás erre a társadalmi „intézményre”, módszerre utal, aminek az a lényege, hogy az dönti el, ki mikor kerül sorra, hogy mikor érkezett a sorbaállás helyszínére, és ennek következtében hányadik a sorban – még csak nem is kell állni ahhoz, hogy az ember sorbaálljon: ha éppen ül az ember, akkor sem azt mondja, hogy sorbaül, hanem hogy sorbaáll (vagy hogy vár a sorára).

Ez indokolja azt, hogy a nyelvészek összetett szónak tekintik a sorbaáll kifejezést. Az összetett szavak éppen arról ismerszenek meg, hogy olyasmire utalnak, ami valamilyen értelemben „intézményesült”. Tudom, hogy ez a megfogalmazás kissé ködös, nehezen ellenőrizhető, de nincs jobb, és feltehető, hogy a gondolati homályossága jól megfelel annak, hogy a nyelvi rendszerben sem éles a különbség az összetett szavak és a többszavas szerkezetek között. Tudom, hogy „betű szerint” a -ba/-be végződés a tevékenységeknek, eseményeknek nem a helyére, hanem az irányára szokott utalni, de az is köztudott, hogy a -ba/-be és a -ban/-ben ilyen elkülönülése késői folyamat volt a magyar nyelv történetében, és sohasem ment teljesen végbe. A beszélt nyelvben a -ban/-ben igen ritka, inkább csak az írott nyelv hatására ejtik ki sokszor az -n-t akkor, amikor nem irányról, hanem helyről beszélnek, és ez évszázadok óta, amióta egyáltalán megjelent ez a különbség, így van.

Sorba(n)állás
(Forrás: Fejes László)

Ennek ellenére tapasztalataim szerint előfordul a -ban/-ben toldalékot tartalmazó változat is, de inkább csak olyan esetekben, amikor a sorban egy teljes névszói szerkezet része, nem pedig az áll igével alkot összetett szót: – Mit csinál anya? – Abban a hosszú sorban áll. Mivel itt egy teljes névszói szerkezetet használunk (az az a hosszú sor szerkezetet, illetve toldalékos alakját, az abban a hosszú sorban kifejezést), nyelvtanilag is kézenfekvő, hogy itt nem beszélhetünk sorban + áll alakú összetett szóról. De az én nyelvérzékem szerint az is mutatja, hogy nem összetett szóval állunk szemben, hogy ezt valóban csak álló testhelyzetűekre mondjuk.

Mindezzel nem akarom azt állítani, hogy a sorba szóalak szigorúan csak a sorbaáll összetett szóban, a sorban pedig csak egy bővítmény, egy teljes névszói szerkezet részeként használható, hogy csak így „helyes”. Én csak a saját tapasztalataimat foglaltam itt össze, de biztos vagyok abban, hogy a két szerkezet néha keveredik is. Csak egy nagy, lehetőleg beszélt nyelvből származó korpusz vizsgálatával lehetne erről pontosabbat mondani.