-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
„Nyelvében él a nemzet, de az anyanyelvével még senki sem nemzett”. Ennek ellenére Hiller István úgy gondolja – bár csupán közvetve –, hogy mégiscsak nemzőképes eme szervünk. Vajon igaz-e, amit a volt oktatási és kulturális miniszter állít, nevezetesen, hogy az anyanyelvünk a túlélésünk legfontosabb eszköze?
A volt oktatási miniszternek, Hiller Istvánnak már volt néhány érdekes megnyilvánulása a történelem során. Ezt a sort bővítette 2009-ben, amikor a nyelvvel kapcsolatos véleményéről kérdezték. Világmegváltó elképzelések, pici nyelvi relativizmus, egy kis fetisizmus, és természetesen az elmaradhatatlan nyelvvédelem: ezt tükrözi Hiller gondolatvilága. Mindez pedig módot ad egy kis kitérőre Vida Ildikóval...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hiller István azon közismert magyarok egyike, akinek az anyanyelvvel kapcsolatos gondolataival érdemes foglalkozni. Nem, sajnos nem azért, mert olyan szemléletes és kreatív dolgokat oszt meg velünk, mint Lackfi János, hanem mert rendkívüli határozottsággal állít olyanokat, amiknek épp az ellenkezője igaz. Az első ilyen:
2009-ben mindennél fontosabb szerephez jutnak a megkérdőjelezhetetlen értékek. Azok, amelyeket nem lehet pénzre váltani, nincs rájuk hatással a tőzsde, a globális gazdaság hullámzása. A tehetség, a műveltség, az anyanyelv igényes használata és ápolása ilyen értékek.
Azzal most nem foglalkozunk, hogy egy ilyen állítás („pénzre nem váltható érték”) egy politikus szájából mennyire lehet hiteles. Ami fontosabb és nyelvészeti szempontból jóval érdekesebb, az a kijelentésnek az a része, amely szerint az anyanyelv igényes használata és ápolása nem váltható pénzre. Vajon tényleg így van? Sajnos nem, éppen hogy ellenkezőleg: az anyanyelv „ápolásának” és „igényes” használatának pontosan az a lényege, hogy a pénzre váltható legyen – még ha erről nem is tudunk, mivel közvetve történik.
Ki-ki a maga módján használja a saját nyelvét, mindenki egy kicsit másképp. Másképp a bajai suszter, másképp a makói ügyvéd – és ezzel az égvilágon semmi gond nincs. Itt lépnek be a képbe a nyelv ápolói, őrzői és védelmezői (nevezzük őket klasszikus nyelvművelőknek). Nem az emberek többsége szeretné, hogy szabályok mentén kelljen a nyelvet használniuk, hanem a klasszikus nyelvművelők. Ennek indoklására pedig különféle ideológiákat és szabályokat gyártanak, például, hogy aki nem úgy beszél, mint ők, az egy bunkó. Ezt az emberek egy jó része természetesen el is fogadja (mert az iskola is legitimálja ezt), és aki nem szeretne bunkó lenni, annak meg kell tanulnia a magyar nyelvet. De miért is?
A válasz igen egyszerű. Ha nem kéne a standardot, a leginkább a társadalmi elit által beszélt változatot megtanulni, akkor nem kellene nyelvet művelni sem. És akkor nem kellene pénzt adni ilyen-olyan klasszikus nyelvművelői tevékenységekre. A nyelv ápolása, védelme a legtöbb esetben nem más, mint néhány ideológia mentén történő szemfényvesztés. Ugyanis nem létezik a magyar nyelv, hanem több változat él egymás mellett, amelyek egyenértékűek. Mindamellett a nyelv és a nyelvhasználók jól megvannak a nyelvművelők nélkül is: a nyelvnek vagy a nyelvhasználóknak nincs szükségük a nyelvművelőkre és az ő szabályaikra; legfeljebb fordítva igaz: a nyelvművelőknek van szükségük az előbbi kettőre. No de lássuk, hogy hogyan vélekedik ezekkel kapcsolatban Hiller István:
Egy népet az tesz igazán életképessé, ha a világ minden jelenségére van megfelelő szava. Csak így juthat szóhoz a többi nemzet mellett […]. Anyanyelvünk a túlélésünk, a nemzetközi megítélésünk, az öntudatunk egyik legfontosabb eszköze.
Az első mondat több szempontból is nagyon izgalmas. Egyrészt azért, mert az életképesség nem csak a nyelven múlik, pláne nem azon, hogy mindenre van-e megfelelő szavunk. Másrészt eleve képtelenség, hogy egy népnek a világ összes jelenségére legyen megfelelő szava (akármi is legyen a szó meghatározása). Gondoljunk csak arra, hogy kultúránként milyen sok, apró eltérés mutatkozik egyes népek, társadalmak között. Ha csak egy-egy ország szokásait vizsgáljuk, már akkor rájövünk, hogy bizony nincs mindenre megfelelő kifejezésünk (bár általában körül tudjuk írni az adott jelenségeket. De nem is kell külföldre tekintgetnünk: hogy hívjuk például a kulcstartó azon részét, amit a lánc és a karika alkot?
Az idézet második mondata még az elsőnél is különlegesebb. Lássuk, hogy minek az eszköze, és minek nem az eszköze az anyanyelvünk! Túlélésünknek nem (bár akadnak speciális esetek, amikor igen), amit például a nyelvcsere jelensége is bizonyít. A nemzetközi megítélésünknek néha lehet, hogy eszköze az anyanyelvünk, de alapvetően nem ez határozza meg, hogy külföldön mit gondolnak rólunk. Bár kétségkívül számít:
Végül az anyanyelv mint az öntudatunk eszköze maradt a végére. Az öntudatunk valóban ki tud teljesedni a nyelven keresztül, ugyanis kommunikációs funkciója révén ki tudjuk fejezni önmagunkat, ugyanúgy, ahogy identitásjelölő funkciója által hovatartozásunkat vagyunk képesek mások számára láthatóvá tenni. Kivéve persze, ha a nyelv buzgó őrei ebben utunkat állják, és ránk szólnak, hogy nem jól használjuk a nyelvünket. Ilyenkor kétszer is meggondoljuk, hogy az öntudatunkat ki akarjuk-e fejezni, de sokszor még azt is, hogy egyáltalán meg-e akarunk szólalni. Elnézést: meg akarunk-e szólalni.
Felhasznált irodalom
Grétsy László 2009: Vallomások: Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről