nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Márpedig ilyen állat nincs!
Furcsa öszvér:
A magyar nyelv és irodalom a Natban

Az új Nat tervezetének magyar nyelv és irodalomra vonatkozó szabályozását áttekintve önellentmondásokra bukkantunk. Mit fognak tanulni a gyerekeink magyarból? És hogyan?

nyest.hu | 2012. február 21.
|  

Korábban már írtunk arról, hogy a 2012-es Nemzeti alaptanterv (Nat) legfőbb újdonsága elődjéhez képest az, hogy meghatározza, előírja a megtanítandó tartalmi elemeket. Eddig ugyanis az alaptantervben csupán képességek, fejlesztési feladatok voltak meghatározva. Talán kevesen tudják, hogy a konkrét tartalmak – például az, hogy melyik verset kötelező kívülről megtanulni, milyen műveket kötelező elolvasni, milyen fogalmakat kell tudni – nem az alaptantervben voltak eddig szabályozva. Arról is írtunk már korábban, hogy az alaptanterv azért nagyon fontos, mert ez az a szabályozás (a köznevelési törvény után), ami minden egyes iskola gyakorlatát meghatározza, azaz minden gyerekre érvényes szabályokat foglal magában.

Áttekintettük az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján elérhető és kommentálható tervezet magyar nyelv és irodalom műveltségterületre vonatkozó előírásait. Első benyomásunk rendkívül ambivalens: egyszerre modern, előremutató és ódivatú, visszalépést mutató. De mielőtt rátérünk, hogy miért alakulhatott ki ez a benyomásunk, lássuk, milyen elvárások léphetnek fel manapság a magyar nyelv és irodalom tanításával kapcsolatban.

Köztudott dolog, hogy mára radikálisan megváltoztak a gyerekek olvasási szokásai. Egy mai fiatal nemhogy nem a könyveken nő fel, de már az sem mondható, hogy a tévé nevelné. A mai iskolások már óvodás koruktól egyre több időt töltenek az interneten. Hogy az olvasás szerepe megváltozott, nemcsak közhely, de eufemizmus is. Az audiovizuális médiumok meghatározóbb élményforrást jelentenek a mai diákok számára, mint a könyvek.

Az internethasználat elterjedése után az olvasás (és az írás) persze újra előtérbe került, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a fajta olvasás már nem ugyanaz a tevékenység, mint ami volt mondjuk a 80-as években. A világ sokféle értelemben kinyílt, míg az iskola és vele együtt a magyartanítás sokáig zárt maradt, leragadva a „klasszikus értékeknél”, amelyek gyakorlatilag az idők során közvetíthetetlenekké váltak. Nem mérlegelve, hogy a klasszikus szövegek (gondoljunk például a Toldira vagy akár a Szigeti veszedelemre, de mondhatnánk például a Bánk bánt is) praktikusan érthetetlenek, és feldolgozatlanok maradnak, lenyomta mindenkinek a torkán az előemésztett hagyományos tartalmakat, és mosta kezeit. („Én letanítottam a törzsanyagot, nem tudom, miért nem tudják.”)

A Szabadság vezeti a népet
A Szabadság vezeti a népet
(Forrás: Wikimedia Commons / Eugene Delacroix)

Ennek persze az lett a következménye, hogy az irodalomból az élmény elveszett, maradt az adathalmazok, életrajzi adatok, preparált műelemzések betanulása, hosszú távon pedig semmi. Hogy nyelvtanról már ne is beszéljünk: annak tanítása viszonylag nyíltan közutálat és olykor – a belső ellenmondások és a haszontalanság miatt – közröhej tárgyává vált, és lassan el is maradt – legalábbis a középiskolákban – az oktatása.

Látható tehát, hogy ezen a mostoha helyzeten már a 2000-es évek elején muszáj volt változtatni. És ami fontos az új Nat szempontjából is: lehetett is változtatni, ugyanis a megtanítandó anyag nem volt előírva az alaptantervben. És ugyan a tankönyvek és a szöveggyűjtemények többnyire ugyanazokat a szövegeket tartalmazzák (mindegyikben a klasszikus műveltség alapvető elemeit találjuk), mégis lehetséges volt, hogy valami mást (vagy mást is) tanítsanak, illetve kedvükre és az igények szerint válogassanak az amúgy is túlságosan nagy anyagból. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezzel egy időben a tanítás módszerei is megújultak: előtérbe kerültek a csoportos, páros feladatok, az interaktivitás.

Azt jelentette ez, hogy bármit meg lehetett tenni, hogy „csak játékból állt az iskola”? A nagy szabadságban akár előfordulhatott az is, hogy a diák nem találkozott alapvető, a nemzeti kultúra vagy az általános emberi értékek szempontjából fontos művekkel? – Egyáltalán nem! Hiszen az érettségi vizsga rendszere igenis szabályozta azokat az alapvető tudnivalókat, amelyek alapkövetelményként minden tizenkét osztályt végzettől el lehet várni.

Ezek után nem közömbös kérdés tehát, hogyan változtat ezen a helyzeten az új Nat. A fő kérdés tehát az, hogy folytathatóak lesznek-e a megkezdett reformok. A válaszunk, mint ahogyan már megelőlegeztük, nem egyértelmű. Elsősorban azért, mert a tervezet mind koncepcionálisan, mind pedig tartalmában önmagának is ellentmond. (Az alábbiakban ezekre az ellentmondásokra részletesebben is kitérünk.)

Hogy tartsuk a jó irányt?

A magyar nyelv és irodalom a Nat egyik műveltségi területe. Az alaptanterv ugyanis nem tantárgyakat ír elő, hanem azoknál szélesebb, általánosabb képzési területeket, ezeket nevezzük műveltségi területeknek. Ez a szemlélet elvileg megengedné, hogy a műveltségi területen meghatározott feladatokat akár több tantárgy keretei között valósítsák meg. Ez azonban a magyarra nem, vagy csak alig jellemző.

A műveltségi terület általános leírásában az új Nat megtartotta a 2007-es előző változat felépítését. E szerint hét fő feladata van ennek a tárgynak. Ezeknek a feladatoknak az életkorokra lebontott részletezésével foglalkozik a tanterv általános része: mikor mit kell fejleszteni. Idáig azonos a felépítés a 2007-es szöveggel. Az újdonság az, hogy az szintén az életkori szakaszokra bontva és az egyes feladatokhoz rendelve megjelennek az úgynevezett közműveltségi tartalmak, azaz a tanítandó fogalmak, művek, memoriterek stb. listái. Ez azt jelenti, hogy az új Nat életbe lépésétől fogva a Magyarországon tanuló minden diák számára ugyanazok lesznek a kötelező olvasmányok, és körülbelül ugyanazokban az életkorokban fogják ugyanazokat a verseket biflázni.

A fő fejlesztési feladatok tehát maradtak a régiben; ezek a következők:

  1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása
  2. Olvasás, írott szöveg megértése
  3. Írás, szövegalkotás
  4. A tanulási képesség fejlesztése
  5. Anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről
  6. Irodalmi kultúra, irodalmi művek értelmezése
  7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, esztétikai és történeti érzék fejlesztése

A fejlesztési feladatok továbbra is egy táblázatba foglalva jelölik meg azokat a képességeket, néha azokat a gyakorlatokat, amelyeket az adott életkorban az adott területen fejleszteni kell. Ezek a feladatok többnyire egymásra épülnek. És mivel az új Nat egyik általános kitétele az, hogy a diákok életkorának megfelelő fejlesztési feladatokat kíván kijelölni, elsőként vizsgáljuk meg azt, mennyire teljesíti ezt az önmaga elé kitűzött célt!

Felületesen olvasva azt is gondolhatnánk, hogy teljesíti, hiszen az elvárások és a feladatok egyre nőnek és bonyolódnak az életkori szakaszokban a 12. évfolyam felé haladva. Ez azonban csak a felszín. Ha jobban megvizsgáljuk az egyes feladatokat, többször találkozhatunk olyasmivel, amit józan paraszti ésszel biztosan más sorrendben tanítanánk. Egy jellegzetes példája ennek a tanulási képesség fejlesztésénél, hogy míg 1–6. évfolyamon kizárólag a könyvtárazást, a könyvekből való keresést gondolják fejleszteni, csak 7. évfolyamtól fölfelé találunk utalást az internetes keresésére. Ez egyértelműen nem veszi figyelembe azt, hogy a diákok alapjáraton az interneten keresnek (iskolától függetlenül), és nem könyvekben, könyvtárakban. Érdemes lenne tehát inkább abból kiindulni, amit a gyerek úgyis tud, és ahhoz hozzátenni – a mai gyerekek számára már sokszor idegen – könyvtárazási és könyvkeresési technikákat.

Lexikális ismeretek
Lexikális ismeretek
(Forrás: Wikimedia Commons / Holger.Ellgaard / CC-BY SA 3.0)

Ugyanígy csalódtunk, amikor megpróbáltuk nyomon követni a Nat másik nagy ígéretét, mégpedig azt, hogy a magyar nyelv (nyelvtan) és irodalom egységes szemléletben, egymástól nem elválasztva, hanem integráltan szerepel a tervezetben. Ez továbbra is csak lózungnak látszik: a listában szereplő 5. és 6. fejlesztési területek nem utalnak, nem hivatkoznak egymásra, ugyanígy a közműveltségi tartalmak sem. Gyakorlatilag egymástól függetlenül tanítható továbbra is a két tantárgy. Az integráció megteremtésében tehát az új Nat sem hoz semmiféle előrelépést. A külön tartott „közműveltségi tartalmak” pedig gyakorlatilag kényelmessé is teszik a két tárgy szétválasztását.

Tudnak-e magyarul a diákok?

Már csak azért sem lehetséges az integráció a fejlesztési területek között, mert a nyelvtan tanítására vonatkozó részletei kifejezetten visszalépést jelentenek az eddigi szabályozáshoz képest, ugyanis kötelezően írja elő a hagyományos nyelvtani rendszer fogalmi tanítását. A hagyományos leíró nyelvtan pedig önmagában megálló rendszer, aminek vajmi kevés köze van az élő vagy akár az irodalmi nyelvhez, gyakorlatilag kategórialisták és példák betanulásából áll. Azt a kérdést is feltehetnénk, hogy mivel indokolható már alsó tagozatban a leíró nyelvtani alapfogalmak tanítása, jóllehet erről a szakemberek véleménye általában az, hogy teljesen felesleges nyelvtani fogalmi ismereteket közvetíteni ebben az életkorban.

Erre a kérdésre a Nat megadja a választ azzal, hogy azt a szemléletet tükrözi, hogy az anyanyelvi beszélő diákok nem tudnak elég jól magyarul, így az iskolában kell, hogy megtanulják a nyelv „finomabb részleteit”; ez a szemlélet tükröződik például ebben a bevezető szövegben:

Az anyanyelvnek mint rendszernek a biztos tudása, az anyanyelvi készségek birtoklása segíti a társadalom közösségeiben való aktív részvételt, valamint meghatározó szerepe van a társadalom értékeinek létrehozásában, megvitatásában, közössé tételében és alakító áthagyományozásában. Az anyanyelvi alapok megfelelő ismerete feltétele bármely idegen nyelv elsajátításának (29. oldal)

Vegyük észre az első mondatban levő felsorolás egy azonosítást tételez: az anyanyelv rendszerének biztos tudása jelenti az anyanyelvi készségek birtoklását. Ez az azonosítás azonban hamis. Attól, hogy valaki fogalmi szinten tudja a magyar nyelv nyelvtanát – például, ha kérik, hogy mondjon egy okhatározói értékű tárgyat, rá tud vágni három példát –, nem biztos, hogy az anyanyelvi képességei is ilyen kiválóak, például nem biztos, hogy követhetően és világosan össze tud hasonlítani két dolgot (akár szóban, akár írásban). És természetesen a fordított összefüggés is áll: Nádas Péter írót a magyar nyelv professzionális használójának tekinthetjük, de egyáltalán nem vehetünk mérget arra, hogy ha megkérnénk, hogy mondjon példát névutómelléknévre, könnyen tudna válaszolni. A Nat felsorolása tehát tévesen egy kalap alá veszi a fogalmi tudást a nyelvtanról és az anyanyelvi kompetenciát. Ráadásul azt tételezi, hogy az előbbi fejlesztése segíti az utóbbinak a fejlesztését. Évtizedes tapasztalatok mutatják ennek az ellenkezőjét.

Szintén az anyanyelvi neveléssel kapcsolatos a következő önellentmondás. Jóllehet a Nat leszögezi, hogy elismeri a nyelvi változatosságot és változékonyságot, támogatja a nyelvi sokféleséget, kevés helyen fedezhető fel mind a képességfejlesztési céloknál, mind pedig a közműveltségi tartalmaknál a változatosság. Utóbbiaknál a 9–12. évfolyamra tartalmilag előírt nyelvművelés (bármit is értsenek alatta) tökéletesen ellentmond ennek a szemléletnek.

Az irodalom visszavág?

Az irodalom közműveltségi tartalmaival hasonló a helyzet, mint a nyelvtaniakkal. Ugyan a Nat sehol sem írja elő, hogy a felsorolt műveket időrendi sorrendben kéne tanítani, de az évtizedes berögződések, és a meglevő taneszközállomány mégis ebbe az irányba fogják mozdítani a magyartanítást. Ugyanis a kötelezően tanítandó szövegek jórészt olyanok, amelyek a hagyományos tankönyvekben és szöveggyűjteményekben szerepelnek. De szögezzük le a kronológia mint szervező elv – még ha csak az utolsó négy évben is érvényesül – ellentmond annak, hogy figyelembe vegyék a diákok életkori sajátosságait, érdeklődését, fejlődését. Ugyanis az időrendi elrendezés azt eredményezi, hogy a kisebb gyerekek szembesülnek a régebbi, ezért nehezebb szövegekkel, és későbbi évfolyamokra maradnak a korban (és problematikában) a diákokhoz közelebb állóak.

Az irodalomra vonatkozó közműveltségi tartalmaknál az egyes életkori szakaszokra megtaláljuk a kötelezően megtanulandó szövegek minimumát is a „szépirodalmi művek, részletek szöveghű felidézése” címszó alatt.  Ez azt jelenti, hogy sem a tanár, sem a diák nem választhat, hogy milyen memoritert kíván megtanulni/megtaníttatni. Ez azt is jelenti, hogy a Nat tervezetének készítői nemcsak, vagy nem elsősorban a képességfejlesztő hatásukban bízva teszik kötelezővé a memoritereket, hanem fontosnak tartják azt is, hogy mi az a szöveg, amit kívülről megtanulnak. Elfeledkeznek azonban arról, hogy ez önmagában – a megértés és az elfogadás nélkül – vajmi kevés, és nem biztosítja az értékek továbbvitelét.

Van, ami kimaradt
Van, ami kimaradt
(Forrás: Wikimedia Commons / Mo HH92 / CC-BY SA 3.0)

És ezzel érkeztünk el a legfőbb problémához. A Nat egységesítő hevületében két nagyon fontos dolgot nem vesz figyelembe. Egyrészt azt, hogy a tanárok és a diákok különböznek egymástól – nemcsak képességeikben, hanem életmódjukban, értékpreferenciájukban. Másrészt azt, hogy maguk az értékek sem olyan homogének és egyértelműek, mint ahogyan az a Natból kitetszik. Fájóan kevés például a multimédiás, illetve a digitális szövegek feldolgozására vonatkozó képzési cél, illetve tanítási tartalom. Ezek részletekben ugyan megjelennek, de egyáltalán nincsenek összekötve a „hagyományos tartalmakkal”. A másik hiányosság, hogy a „magas irodalom” mellett fájóan kevéssé jelenik meg a lektűr, a ponyva, illetve az ifjúsági irodalom. Pedig ezek kulcsfontosságúak lennének annak érdekében, hogy az olvasási kedv és gyakorlat fejlődjön.

Összességében azt kell, hogy mondjuk, hogy az előírt tartalmak igen tiszteletreméltóak, és nagy újdonságot nem jelentenek az eddigi tanítási gyakorlathoz képest. A fő probléma az, hogy a Nat előírásai túl sok mindenben egységesítenek, és nagyon kevés választási szabadságot hagynak az iskolának és a tanárnak. Így gyakorlatilag nagyon nagy a veszélye annak, hogy a pedagógiai innovációs kedv visszaszorul, ami pedig beláthatatlan következményekkel járhat majd az oktatás színvonalára nézve.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 scasc 2012. március 9. 13:34

@tomsawyer: "(Még akkor is, ha mint a NAT előírja, csak negyediktől kezdenek idegen nyelvet tanulni.)" — na, ez a legnagyobb hibája!

3 h2o 2012. március 9. 09:27

@scasc: Egyetértek a szétválasztás szükségességével. Ha lehet, ne is ugyanaz a tanár tanítsa. És megcserélném a fontossági sorrendet: ma már nem az irodalom, hanem a nyelvészet a fontosabb. Jó lenne ennek az óraszámban is tükröződnie.

2 tomsawyer 2012. február 22. 07:40

"Értem én, hogy kommunikációközpontú nyelvoktatás, meg immersion technique, de _iskolai_ oktatás kereteiben magas szintû nyelvtudás eléréséhez nélkülözhetetlen a nyelvtani fogalmak ismerése és megértése"

Ígazad van, bár szerintem nem érted. Az általános iskolában reális (és nem a NAT-ban megjelölt) szinteket kitűző oktatás során mondjuk a főnév, melléknév, ige fogalmak ismerete valóban nagyon hasznos. A többi - átlagos képességű, érdeklődésű tanulók és nyelvismeret helyett a gyerek számára releváns nyelvhasználati készséget építgető oktatás mellett leginkább csak problémát okoz. (Még akkor is, ha mint a NAT előírja, csak negyediktől kezdenek idegen nyelvet tanulni.) A többiben, mélyen egyetértünk :)

1 scasc 2012. február 21. 12:17

Egyet értek, hogy azzal kell az alsó fokozatokban kezdeni, ami közelebb áll a diákokhoz, késôbb a speciálist. Pl. a könyvtári keresés a diákok 90%-át, vagy még többet soha sem fogja érinteni. Felsôbb fokozatokban pedig ezeket a "hétköznapokban" már nem elsajátítható késségeket kell megtanítani.

Azonban helyenként a cikkel nem tudok egyet érteni.

Nekem éppen hogy a nyelvtan és irodalom különválasztás nem megy elég messze. Ha rajtam múlna, két teljesen külön tantárgyunk lenne. Egy "nyelvtan/[magasabb osztályokban:]nyelvészet", és egy "irodalom". A legfontosabb, hogy egyik sem explicite "magyar". (Természetesen a nyelvtan/nyelvészet elején a magyarral dolgozik, mert ahhoz tudnak anyanyelvi érzékkel nyúlni a diákok).

E kettô együtt szerepeltetése XIX. sz.-i filológiai szemléletre vall.

Az irodalom és a nyelvészet két alapvetôen eltérô diszciplína.

Az irodalomnak a globalizált világban kitekintônek kell lennie, kezdettôl világirodalminak (magyar hangsúllyal), s nem csak a késôbbiekben. Ez megvalósítható akár egy eddiginél fordított tanrenddel is a "hozzáférhetôség" elve szerint (pl. nemzetközi siker-gyermekirodalom).

A nyelvtan (felsôbb fokozatokban nyelvészet) szerepe más. Az idegen nyelvek elsajátítását kell hogy alapot adjon. Ahogyan az angol elsô évtôl, második idegen nyelv a harmadik évtôl oktatandó, a nyelvtannak, vele a nyelvtani fogalmak megtanulásának is! döntô szerepe van egy versenyképes társadalom nevelésében. Értem én, hogy kommunikációközpontú nyelvoktatás, meg immersion technique, de _iskolai_ oktatás kereteiben magas szintû nyelvtudás eléréséhez nélkülözhetetlen a nyelvtani fogalmak ismerése és megértése.

Ülô Bika beszélt.

Információ
X