Május 20-án ünnepelhettük volna a metrikus rendszer elfogadásának 134. évfordulóját, amelyet 18 országgal együtt az Osztrák-Magyar Monarchia is elfogadott. Ezzel véget ért a középkori mértékrendszerek használatának kaotikus időszaka hazánkban, bár a nyomait egészen 1975-ig fel lehetett fedezni: a telekkönyvi nyilvántartásokban ugyanis ekkor hagyták el a földnagyság mérésére szolgáló öl használatát. A váltással a középkori mértékegységek nevei mára visszaszorultak, és csak a mesékben, nótákban, illetve irodalmi alkotásokban találkozhatunk velük.
A 134 éves egyezményben az Osztrák-Magyar Monarchia párizsi követének, Apponyi Rudolfnak az aláírása két ország csatlakozását jelentette az egyezményhez. A tizennyolc, többségben európai ország az egyezményben egyebek közt azt a kötelezettséget is vállalta, hogy bevezeti a francia forradalom éveiben született decimális mértékegységek rendszerét.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy régi mértékegységeink nevei feledésbe merültek volna.

Mérő, véka, köböl... A 2008-ban készült fotón a 82 éves Simó Árpád a romániai Máréfalván működteti családi malmukat, amely immár 250 éve őröl gabonát a falunak és környékbeli települések lakosainak.
(Forrás: MTI/Haáz Sándor)

„Kocsmárosné, száz szál gyertyát, / száz icce bort ide az asztalra!”

Még a mai a fiatalok is ismerhetik a fent idézett nótasort, de nem sokan tudják, hogy egy ültő helyükben meg tudnának-e inni egy icce bort. Egy icce (itce vagy ice) bor egy családnak is elég lenne a vasárnapi ebéd után, ugyanis kb. 0,8 liter. A cinkotai icce, más néven nagyicce ennek épp a duplája, mint ahogy a cinkotai kántor és Mátyás király esetéből ki is derül. A mértékletesebb ivók megelégednének egy meszely borral is, ami mindössze 3 deciliternek felelt meg, de aki kéticcényit vásárol, az egy magyar pintet is kérhetne, ami mintegy 1,4–1,6 liter.
„Nem kell pint, sem itce, hiába is adnád, / Egy csöppet se hozz, vagy hozz egy öreg kannát!” – kurjantja Toldi Miklós a csapszékben a kocsmáros „itce kell-e vagy pint?” kérdésére.
A bortermelő ilyen kis mennyiséggel már nem is kezdett, mert még a kistermelő is azt húzatta a prímással, hogy „három akó borom van, / mind a három csapon van.”
Az 56 literes akó, vagy a 136 literes gönci hordó sokkal alkalmasabb volt a pincében levő, nagy mennyiségű bor mérésére.

„S a gyomornak is meg kell adni, mi dukál!”

A bor mellé a régmúltban harapnivaló is dukált, annak pedig a gabona volt az alapja. A búzát vékával mérte a molnár; egy véka mintegy 30 liter volt. A hombárba mérővel mérték bele a kenyérnek való alapanyagot, ami 62,5 liternek felelt meg, de a hombárban lévő mennyiséget már köbölben számították. Egy köböl búza kortól, helytől függően 62, 94 vagy 125 liter volt.
A bakonyi makk is bőven teremhetett annak idején, hiszen Háry János így dalol: „ó mely sok hal terem az nagy Balatonba-ha-ra-ha-rahaha, / Minden ágon egy mérő makk a Bakonyba-ha-ra-ha-rahaha.”

Bámuló szemei...

Aki ilyen jókedvűen danolászik, az biztosan öles léptekkel rója az útját, tehát lépésenként hat lábat, azaz 1896 mm-t tesz meg. Egy láb 316 mm, ami egy tucat 26 mm-es hüvelyk, más szóval col(l) volt. Az iparosok máig ragaszkodnak a col 25,4 mm-es hosszához! A vándorok mérföldben mérték a megtett utat. Egy magyar mérföld 8354, az angol mérföld ezzel szemben viszont csak 1609, a tengeri mérföld, vagyis a csomó pedig 1852 méter volt valaha. A számokkal hadilábon állók szívesen beszélnek kőhajításnyi távolságról, egy fertályórányi időről vagy egynapi járóföldről.
„Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak, / Bámuló szemei odatapadtanak.”
Ma már csak sejteni lehet a távolságot a vers alapján Kukorica Jancsi és Iluska között, akit a mostoha ruhát mosni küldött a patakra. A ruhák anyagát rőfben mérték a rőfösök: egy rőf 78 cm hosszú volt. A földterületet holdban számolták, egy katasztrális hold 1600 négyszögölnek (azaz 3,6 m2-nek), a magyar hold pedig 1200 négyszögölnek felel meg.