A csecsemők szinte mindent utánoznak, mindenre kíváncsiak, amit a környezetükben lévő felnőttek tesznek. Tanulásukat is a kíváncsiság vezérli; új „objektumok”-ról hamar eldöntik, hogy értelmes lények vagy csupán élettelen tárgyak.

Pszichológiai ágensek

A Seattle-i Washington Egyetem kutatói azt vizsgálják, hogy 18 hónapos gyerekek mi alapján, milyen entitásokat tartanak gondolkodó és érző „pszichológiai ágens”-nek – például egy robotot annak látnak, vagy sem. Észrevételeiket a Neural Networks október/novemberi számában publikálták.

A babák főként közösségi interakciók közben tanulnak” – nyilatkozta a kutatást vezető Andrew Meltzoff. – „De mitől lesz valami közösségi egy csecsemő számára? Nemcsak attól, hogy hogyan néz ki, hanem attól is, hogyan mozog és lép interakcióba másokkal.”

A robotokat illetően abból az előfeltevésből indultak ki, hogy ha a felnőttek barátságosan kommunikálnak velük, a csecsemők valószínűleg pszichológiai ágensnek látják majd őket. Itt kapcsolódik be az utánzás: ugyanúgy próbálnak tenni, mint az idősebbek, a tőlük látott interakciókból (is) tanulnak.

Morphy és a csecsemők

A felmérésben 64 18 hónapos babát teszteltek; több csoportra osztották őket. Rajtuk kívül Rechele Brooks kutatónő és Morphy, egy pici fémszürke humanoid vett részt benne. A trükk abból állt, hogy a babák számára láthatatlan személy által irányított kockafejű robot szemébe kamerákat építettek, az irányító azokkal látta környezetét.

A képre kattintva az Ágens blog honlapjára juthatunk.

Brooks megkérdezte Morphy-t, „hol a hasad”, „hol a fejed”, mire a robot rámutatott a megfelelő testrészre. A bevezetőt követően Brooks karmozdulatokat tett, Morphy utánozta. A kutatónő elmondása szerint a babák úgy tekintgettek kettejükre, mintha pingpong-meccset néztek volna.

Egy idő után Brooks elhagyta a helyiséget, a robot viszont ott maradt. A kettejük interakcióját figyelemmel követő 16 csecsemőből 13 ugyanúgy figyelte, tekintetét ugyanúgy követte, mint korábban. Egy másik, szintén 16 fős csoport viszont nagyon eltérő módon reagált rá: ők is látták már a robotot, de Morphy és a kutatónő beszélgetésének, a kettejük közti interakcióknak egyikük sem volt szemtanúja. Csupán hárman próbálták utánozni a robotot, a többiek nem tekintették élő személynek.

Ősi kérdések, modern technológiák

Modern technológiával keresik az ősrégi kérdésre a választ – magyarázza Meltzoff. Nevezetesen arra, hogy mitől ember az ember. A csecsemők „üzenete”: a más személlyel folytatott kommunikáció alaptulajdonságaink, „megkülönböztető jegyeink” egyike.

A Morphy-hoz programokat fejlesztő (és a kutatásban szintén résztvevő) Rajesh Rao szerint tesztjük egyik fontos tanulsága, hogy ha társrobotot tervezünk, az emberszerű külső önmagában nem elég. Más is kell: a gép tudjon kommunikálni az emberrel, interakciót kialakítani humán környezetével.

Ugyan nem tartozik a kutatáshoz, de érdekes lenne hasonló felmérést készíteni a robotikai világhatalom Japánban és Dél-Koreában is: a hagyományos nyugati gondolkodás, vallási hagyomány éles különbséget tesz élő és élettelen között, a sintoista-buddhista gondolkodáson alapuló japánoknál viszont tárgyakat is felruháznak személyekre jellemző attribútumokkal. Ezzel is magyarázható, hogy a Távol-Keleten sokkal kevesebb a robotokkal szembeni előítélet, lényegesen több a humanoid, a társadalom jobban el- és befogadja őket.