nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • lap: @El Vaquero: Nem volt énnékem bajom a kiss-szel/huggal. Hanem azt mondom, hogy a *give a k...
    2017. 10. 19, 18:29  Könnyű kis igécskék
  • El Vaquero: @lap: Ha a kiss/hug nem jó, akkor milyen példamondattal kérdezzem? Ez még nagyon kicsi min...
    2017. 10. 19, 17:27  Könnyű kis igécskék
  • lap: @El Vaquero: Micsoda kádszéli stílus... díjazom. És mint alant is említem, még a kiss és a...
    2017. 10. 19, 05:04  Könnyű kis igécskék
  • El Vaquero: Egyelőre még csak négy angolt tudtam megkérdezni, de a Yoda meme elmélet kezd már ilyen re...
    2017. 10. 19, 04:44  Könnyű kis igécskék
  • lap: @Fejes László (nyest.hu): Az, hogy gyakorlatilag mindig +human az alany, ez speciel bizony...
    2017. 10. 18, 15:25  Könnyű kis igécskék
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Csehül áll tótágast a cigánymeggy
Cigánykodás, zsidóskodás, skótság: bevezetés az etnosztereotípiák világába

Szólásaink, közmondásaink többsége már nem aktív része a mindennapi nyelvhasználatnak. Nincs rájuk szükség? A népneveket tartalmazó kifejezéseink egykor nagy hasznára voltak az embereknek: tájékozódási pontot jelentettek a világban. Ma az etnonimákkal alkotott kifejezések értékelésében inkább a diszkriminatív jelleg a hangsúlyozott, használatuk pedig kevésbé elfogadott.

Déva | 2010. március 22.
|  

Szólás- és közmondáskincsünket szótárak, kisebb és nagyobb gyűjtemények őrzik. Ez miért fontos? Mert nagy részük már kiesett a mindennapi nyelvhasználatból, s nagy veszteség lenne, ha az idő múlásával nyomtalanul eltűnnének. Színesek, szinte mesésnek hatnak, mikor olvasgatjuk őket. Tartalmukkal és megfogalmazásukkal, nyelvi jellemzőikkel távoli időkbe, letűnt korokba visznek vissza minket, olyan városi, de még inkább vidéki, falusi világba, amely ma már nem létezik. O. Nagy Gábor a Magyar szólások és közmondások című nagy terjedelmű gyűjteményének bevezetőjében ezt írja: „Szólás- és közmondáskincsünk [...] a nép tulajdona, mégpedig olyan szellemi vagyona, amelyet a saját szükségleteinek, a saját igényeinek, a saját alkatának megfelelően teremtett meg”. A szólásokat, közmondásokat létrehozó ok legtöbbször az volt, hogy a közösség tudásának, megfigyeléseinek legyenek lenyomatai, továbbörökítői, amiket a későbbi generációk tanulásra és tanításra egyaránt használhatnak.

Ha az illető egy adott csoporthoz tartozik, a sztereotipikus gondolkodás feltételezi, hogy az illető is a csoportnak tulajdonított tulajdonságokkal rendelkezik
Ha az illető egy adott csoporthoz tartozik, a sztereotipikus gondolkodás feltételezi, hogy az illető is a csoportnak tulajdonított tulajdonságokkal rendelkezik

Mi és Ők

Hihetetlenül színes kifejezés-örökségünknek van egy rétege, mely a más népekkel való érintkezés, találkozás, illetve együttélés tapasztalatait örökítette meg. Van, hogy kíméletlenül nyíltan közlik velünk a régiek a véleményüket: ezeket ma is értjük. Máskor szinte találós kérdésnek tűnnek e kifejezések: már nem értjük őket, mert már ismeretlen számunkra az a történelmi, társadalmi, gazdasági helyzet, amelyben születtek.

Mivel a különböző népek találkozása, együttélése földrajzi szempontból erősen kötött, találhatunk olyan szólásokat, közmondásokat, melyek csak egyes vidékeken voltak használatosak. Ez is erősíti népies jellegüket. A helyi nyelvváltozatok, kulturális vonatkozások egyértelműen tükröződtek bennük.

A más népekről gyűjtött tudás összegzését fontos feladatnak tartották. A békés együttélés kulcsa ugyanis a jó kommunikáció. De minthogy minden közösségnek vannak jó és kevésbé előnyös tulajdonságai, elődeink úgy okoskodtak, hogy nem árt felvérteznünk magunkat különféle információkkal a többiekkel kapcsolatban.

Természetesen máshogy ítéljük meg a saját jó és rossz tulajdonságainkat, és máshogy más közösségek jó és rossz tulajdonságait. Ennek legfőbb oka mindkét oldalról a szubjektivitás. Mindig a saját közösségünk tulajdonságait tartjuk viszonyítási pontnak: mindenki más, aki nem tagja a közösségünknek, ezzel szemben mérettetik meg. De még ennél is alapvetőbb volt az a szükséglet, hogy a közösségek meghatározzák magukat, az identitásukat, s ennek egyik módja a másoktól való elhatárolódás, megkülönböztetés.

Jó és rossz tulajdonságok

Egy tulajdonság kiemelése egy-egy közösséggel kapcsolatban (és minden tagra érvényesnek tekintése) viszont felveti a megállapítás érvényességének kérdését. Mindegy, hogy jót (pl. tanulás, tanítás) vagy kevésbé jót (pl. gúnyolás, tréfálkozás) akartak őseink ezekkel a kifejezésekkel, itt bizony előítéletekkel találkozunk. Az előítélet kedvező vagy kedvezőtlen, érzelmi alapú viszonyulás valakivel vagy valamivel szemben, amely abból ered, hogy az illető személy vagy tárgy egy adott csoporthoz tartozik, s feltételezik, hogy a csoportnak tulajdonított pozitív vagy negatív  tulajdonságokkal ő/az is rendelkezik. Az ember természetes tanulási folyamatának része a túláltalánosítás. Az elnagyolt és rugalmatlan – ebből következően hibás – kategorizálás az élet minden területén használatos. Kategorizálásra azért van szükségünk, mert nincs annyi időnk, se annyi lehetőségünk, hogy a korábbi generációk által felhalmozott tudást, gyakorlati információt újra és újra megszerezzük. Ezeken a kategóriákon keresztül navigálunk a világban. Az egyetemes fejlődés viszont ma már eljutott arra a szintre, hogy a világban való tájékozódásunkhoz nem kellenek a szólások, közmondások. Rengeteg más forrás áll a rendelkezésünkre, hogy információkat szerezzünk, el tudjunk igazodni a világban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az előítéleteink nem élnek tovább, vagy nem születnek újabbak. Ellenkezőleg. A negatív etnikai sztereotípiák legradikálisabb „művelése” rasszizmushoz és etnocentrizmushoz vezet.

Minthogy a sztereotípiahasználat a világ megismerését, leképezését és a világban való tájékozódást (is) szolgálja, általános jelenség. Nemcsak egyes csoportokra, népekre jellemző a használatuk. Mások is gondolkodtak a szomszédaikról, megszállóikról, közvetítőikről, így ők is alkottak ilyen megállapításokat. A világ változásával azonban ezek is feledésbe merülnek, igazán érvényesnek csak egy adott korban tekinthetők. Talán tovább élnek a nyelvben a nem közmondás formájú etnosztereotip kifejezések, mint pl. cigánybúza 'gyomnövény'.

Ahogy mi ítél(t)ünk meg másokat

Egy nép vagy nemzet identitásában fontos szerep jut a másoktól, az idegentől való elhatárolódásnak. A saját kulturális mintákkal történő összehasonlítás alapján születnek az etnikai sztereotípiák. A viszony jellege érzelmi, másrészt a kulturális minták révén a sztereotípiák a nyelvhasználók világfelfogását is tükrözik. Ezek az ítéletek sokszor negatívak, de előfordulnak pozitívak is. Ennek mi az oka? Talán az, hogy a mások hozzánk való hasonlításában a sajátnak kell felülkerekednie, nekünk kell pozitívan kijönnünk a „vetélkedésből”. Másrészt egyfajta védelmi eszköze is ez a csoportnak: a (vélt) negatív tulajdonságra figyelmezteti a tagokat. A pozitív pedig talán azért nem kap akkora szerepet, mert ami a mi szempontjaink szerint pozitív, az nem jelent fenyegetést a közösségre.

A magyar nyelvben a szólásokon, közmondásokon kívül egytagú kifejezésekben is találkozunk népnevekkel (etnonimákkal). Ezek az egytagú kifejezések alakilag változatlanul hagyott, de jelentésváltozáson átment melléknevek (pl. skót), illetve szóképzés eredményei (pl. cigány > cigánykodik).

Északi szomszédainkról alkotott kifejezéseinket még ma is gyakran lehet hallani, főként vidéken: csehül 'rosszul, gyengén' > csehül áll (vmivel), csehül érzi magát.

Tótágast áll 'nagy benne a rendetlenség, zűrzavar, a felfordulás'. Tótágas 'szétterpesztett lábbal kézen- vagy fejenállás'. A tót használata régies, de korábban is kerülendő volt, pejoratív kifejezésnek tekinthető a szlovákra. O. Nagy gyűjteményében találkozhatunk a következőkkel is: tótágast áll az esze 'nem tudja, mit beszél', tótágast áll benne a szentlélek 'megijed, elvesztette a fejét' vagy 'nagyon jókedvű'. Tapogatja, mint tót a hajnalt 'sokáig keres valamit', válogat, mint tót a vadkörtében 'kelletlenül v. fölöslegesen válogat vmiben'. Tótul nevet '<gyerek> sír', tótul szól '<edényféle> eltörik'.

A törökökhöz való negatív viszonyulásunk okait nem kell magyarázni, egy nép sem szereti az idegen uralmat. Úgy bánik vele, mint török a rabjával 'kíméletlenül, durván bánik valakivel'. Megverte a törökök átka 'rossz szomszédja van' vagy 'mindig csak veszekedik (és ezért nem halad a munkával)'. Meglesz a törökök húsvétján 'sohasem lesz meg', mert csak a keresztények ünneplik a Húsvétot.

A magyarok, akik szeretik a nehéz ételeket és a nehéz italokat, más népek gasztronómiai furcsaságaira is reagáltak. Franciának hajpor, a magyarnak jó bor 'csak viseljenek a franciák fehérre rizsporozott hajat, a magyar emberek pedig tartsák meg régi viseletüket, férfias szokásaikat!'. Németnek, olasznak [az éhes németnek] kecskebéka: csibe 'a külföldiek más ételeket szeretnek, mint mi, magyarok'.

A székely emberekről elég három dolgot tudnunk: agyafúrtak, nem beszélnek sokat és szeretik a jól kifizetődő ügyleteket – a róluk élő sztereotípiák szerint. Két lelke van, mint a székelynek 'ravasz, agyafúrt ember'. A székely pokolba is elmegy, csak megfizessenek 'nem válogat a székely a munkában, ha jól kereshet vele'. A székely emberről szóló viccek is a sztereotípiákat használják fel. A következő vicc a székelyek szűkszavúságát figurázza ki:

„Két székely az eredményes vásár után áldomásra tér a kertvendéglőbe. Rendelnek egy litert, elfogyasztják. Aztán rendelnek még egyet. Szól az egyik:

- Szép időnk van...

Hosszú szünet után a másik:

- Ühüm...

Megint rendelnek, megisszák, s azt mondja az egyik:

- Menni kéne...!

- Hát gyerünk!

Szedelőzködnek. Azt mondja kint az első:

- Legközelebb is bejövünk, olyan jól elbeszélgettünk.”

Elég gazdag a romákról alkotott szólás- és közmondáskincsünk, és gyakran szerepelnek szóláshasonlatokban, szleng szavakban és kifejezésekben is: Eltalálta, mint a cigány a búzavetést 'alaposan melléfogott a dolognak'; Vakmerő, mint a cigány lova 'gyáva'. Mindkettő a tréfás, élcelődő minősítésre tarthat igényt. A cigánykodik igénél több jelentést is felsorol a Magyar Értelmező Kéziszótár 1989-s kiadása: „1. Rimánkodik, kunyerál 2. Vég nélkül alkudozik; 3. nép Veszekszik, 4. pejor Nem mond igazat, ill. igyekszik az igazságot ravaszul leplezni.” Cigánymeggynek pedig az apró szemű, sötét, majdnem fekete színű meggyet hívják.

Cikksorozatunk pénteken közlendő második részében megismerkedhetünk néhány olyan, kevéssé hízelgő etnosztereotípiával, ami velünk, magyarokkal foglalkozik, illetve megtudhatjuk, hogy nem csak a magyarok szeretnek általánosítani.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X