nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Bővül a szlovák televízió magyar adása

A jelenleginél több műsoridőt kap az idén a Szlovák Televízió magyar adása. Ehhez a kétfős szerkesztőség létszámát is növelni kell - írja szerdai számában az Új Szó című pozsonyi napilap.

MTI | 2011. március 17.
|  

A lap a magyar adás fejlesztéséről azután ír, hogy hétfőn, március 14-én a január 1-jén egyesített Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Tanácsa elfogadta az intézmény vezérigazgatója által benyújtott szerkezetátalakítási tervet. Ez érinti a magyar rádiós és televíziós adásokat is. A tervek szerint a következő hetekben közös vezetőt kap a nemzetiségi nyelveken, így magyarul is adásokat sugárzó közszolgálati Pátria Rádió és a köztelevízió nemzetiségi adásainak szerkesztősége. A két egység megőrzi költségvetési különállását, csak a vezetőjük lesz egy személy.

H. Rudas Dóra, az RTVS Tanácsának tagja az Új Szónak elmondta, hogy „a nemzetiségi műsorok központja lesz az RTVS egyetlen olyan részlege, ahol építkezni és nem elbocsátani fognak".

Az átalakítások csak kis mértékben érintik a Pátria Rádiót, miközben nagyobb fejlesztések a köztelevízióban várhatóak, mivel az RTVS-ről szóló törvény kimondja, hogy a közszolgálatban a kisebbségek társadalmon belüli részarányának megfelelően kell kisebbségi nyelvű műsorokat sugározni.

A rádiós műsorok esetében ez nagyjából eddig is teljesült, míg a televízióban naponta átlagosan hét perc a magyar nyelvű adás hossza. A hatályos törvény értelmében nagyjából három és fél, négy órára kell növelni a magyar műsorok idejét.

Az RTVS idei költségvetése áprilisban készül el. Abból fog kiderülni, hogy milyen ütemben bővítik a televízió magyar műsoridejét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X