A denevérek gyakorlatilag kétféle jelzést bocsátanak ki: az egyik – akárcsak az embereknél – a társalgást szolgálja, és ezek a jelzések alkalmasak az egyed nemének, korának, egészségi állapotának és hangulatának meghatározására. A másik jelzéstípus nem kommunikációs célú, hanem a térben való tájékozódást szolgálja: ez a denevérek jól ismert ultrahang-kibocsátó képessége, amellyel a majdnem vak állatok letapogatják környezetüket.

A vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a közönséges denevérek képesek egymást mindössze az ultrahangos jelzések alapján felismerni és azonosítani. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert az ultrahang frekvenciája a környezettől függően változik.

A kutatók végső következtetése az, hogy a denevérek úgynevezett ultrahang-prototípussal rendelkeznek, amely a fajra jellemző, és a frekvenciatartománya adott. Ezt az „etalont” a denevérek fokozatosan sajátítják el, és elraktározzák. Az ettől eltérő ultrahangos jelzéseket pedig egy másik egyed jelzéseként értelmezik.

A tudósok így foglalták össze megállapításaikat: „nagy változatosságuk ellenére az ultrahanggal történő kommunikáció elegendő olyan, az egyedre jellemző információt tartalmaz, amely alkalmas az azonosításra” – áll a Cordis honlapján.

A kutatás teljes leírása a PLoS Computational Biology magazinban olvasható.