nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Bevezetés a szótárkészítésbe és -használatba
Kálmán László árnyékra vetődött

Mi fán terem a szótári hagyomány? Milyen szempontok alapján épül fel egy szótári jelenetésszerkezet? Kitör a „genetikusan”-mikrofilológia, és meghökkentő leleplezésre vezet – ráadásul a szerző kénytelen megváltoztatni korábbi álláspontját.

Mártonfi Attila | 2011. október 7.
|  

Kálmán László szerint Kertész-értelmezésemmel célt tévesztettem. Vitaválaszában azonban olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyekben nézetem szerint ő téved, többrendbelileg. Vegyük sorra ezeket – tovább távolodva az eredeti szöveg politikumától.

Kálmán László árnyékra vetődött
Kálmán László árnyékra vetődött
(Forrás: Wikimedia Commons / Matthew Bowden)

Metaforikus használat?

Kálmán szerint a genetikus szót metaforikusan értelmeztem (és ezt a jelentést tulajdonítom Kertész Ákosnak is). Ez nyilvánvalóan téves állítás, hiszen a genetikus szó nem a genetika ’örökléstan’ szóból származik, hanem épp fordítva. Ez különösebb magyarázatot sem érdemel, hiszen génekről, biológiai öröklődésről még nem tudott az emberiség, amikor már származásról, fejlődésről volt fogalma. A genetikus szó a genezisből ered, nem a génből.

Az Orbán-szöveget mindazonáltal kár idekeverni, abban ugyanis ez áll: „Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek.” – Tehát a genetikus szó elő se fordul benne, a genetikai igen, de az okos lány módjára: mondva is, meg nem is.

Tűzre a régi szótárakkal?

Azt rója fel nekem Kálmán László, hogy egy szó jelentéstani leírásáról való informálódáshoz nyomtatott szótárakhoz fordulok, és hogy feltételezem ezek szerzőiről, hogy „valóban a tényleges használatok vizsgálatával jutottak el »definícióikhoz«”. Ezek után arra hivatkozik, hogy ezen szótárak elkészítéséhez nem használhattak elektronikus szövegtárakat (ún. korpuszt), illetve internetes keresőt. Nos, utóbbit szerencsére nem használtak (hogy miért szerencsére, arról alább bővebben), előbbi tényleg nem állt az általam citált szótárak készítőinek a rendelkezésére. Valóban könnyebb helyzetben lettek volna, ha használhattak volna korpuszt, de azért létezett korábban is megbízható módszertana a szótárkészítésnek.

Ennek az volt az útja-módja, hogy a lexikográfusok (tehát a szótárkészítők) vagy segéderőik tekintélyes mennyiségű szöveget átnéztek (célzottan, illetve a mindennapi életük során eléjük kerülő szövegekre érzékenyítve magukat), és ezekből nagyon sok cédulát állítottak elő. (A magyar nyelv nagyszótárához – továbbiakban: Nagyszótár – gyűjtött cédulák száma például mintegy 6 millióra tehető.) Az efféle cédulák esetében csupán a merítésben lehet reprezentativitásról beszélni, maguk a cédulák nem reprezentálják a tényleges nyelvhasználatot. Ennél sokkal célszerűbbek: a ritkaságok, különlegességek erősen felülreprezentálódnak. Az így létrejött információmintázat olyan, mint a kompresszált hangfelvételeké – halk részek felerősödnek, a hangosak mérsékeltebbé válnak, így a különféle részleteket sokkal világosabban lehet érzékelni. Egy szócikk elkészítésekor a túl sok és a túl kevés adat egyaránt nehézségek elé állítja a lexikográfust, a legnehezebb a gyakori szavak ritka jelentéseinek a dokumentálása. Épp ezért az ilyen, eleve torzítottként létrejött cédulagyűjtemény nagyon jó szolgálatot tesz a szótárkészítőknek, szemben az amúgy igen sok tekintetben valóban megfelelőbb elektronikus korpuszokkal. (A Nagyszótár épp ezért használja a 6 milliós cédulagyűjteményt és a mintegy 27 millió szövegszót tartalmazó, reprezentativitásra törekvő elektronikus korpuszt – a két forrástípus kiválóan kiegészíti egymást, bár még így sem beszélhetünk hézagmentességről.)

Apróságok

Voltak Kálmán írásában olyan, a szótárakra vonatkozó állítások (ezeket terjedelmi okokból e helyt nem ismételjük meg), amelyek kisebb-nagyobb mértékben pontosításra szorulnak. Íme egy csokorra való kiigazítás, kommentár, mielőtt rátérnénk a – nem elvétendő – célra.

A szótári értelmezések – jó esetben – olyan kifejezések, amelyekkel helyettesítve az értelmezendő egységet nem sérül az eredeti mondatnak sem a szerkezete, sem a jelentése. Tehát nem pusztán parafrázisok vagy szinonimák, hanem valóban azonos használati értékű egységek. Bizonyos fokú rekurzivitás elkerülhetetlen, de ennek már az emberi elmét jellemző, megismeréstudományi alapjai vannak. A rekurzivitás mindenesetre az egyik legtipikusabb jellemzője az emberi gondolkodásnak, nem véletlen, hogy a nyelvtani szabályok is rekurzívak.

Nem mondható kivételesnek a kötött szókapcsolatok szótári feldolgozása, viszont ezeket csak akkor szokás külön szótározni, ha az adott szókapcsolat jelentése nem áll elő az egyes tagok valamely jelentéseinek kompozíciójaként. Így kétségtelenül bonyolultabb kiolvasni egy-egy szókapcsolat jelentését a szótárból, viszont elviselhető méretűek tudnak maradni a szótárak, s nem többé-kevésbé felesleges ballaszttal lesznek megtömve.

Régi vita van az egyes grammatikai iskolák között abban, hogy az -an/-en toldalék határozórag vagy határozót létrehozó képző. Magam azt vallom, hogy e vita eldönthetetlen, mert egyik oldalon sincs abszolút erejű érv, de a kérdést nem is feltétlenül szükséges eldönteni. A szótár szempontjából is csak a kidolgozás helye e döntés a következménye. Ha ugyanis képzőnek tekintenénk, önálló szócikket kellene kapnia – viszont ha a képzett alaknak a jelentése szabályszerűen előállna az alapszó és a képző jelentéséből, akkor a szótári hagyomány értelmében nem kerülne kidolgozásra. Ha viszont ragos alaknak tekintjük, az alapszó szócikkébe kerül – és ha nem lenne a fenti módon kompozicionális az alakulat jelentése, számot illenék adni róla.

Az elektronikus korpusz mindazonáltal felbecsülhetetlenül jó segédeszköz, szemben az internetes keresőkkel. De mi is a különbség? Egyfelől egy korpuszba tudatos döntéssel válogatják be az egyes szöveg(részlet)eket, törekedve arra, hogy mindenféle szövegtípus egyaránt jelen legyen, az egyes szövegek viszont csupán egyetlen példányban szerepeljenek. Ráadásul lekérdezéskor csupán azt kapja vissza az ember, amit keresett. Mindezzel ellentétben egy internetes kereső látókörébe véletlenszerűen esnek be szövegek, ráadásul ugyanaz a szöveg gyakran számos alkalommal megjelenik, a találatok száma lekérdezésről lekérdezésre módosulhat (sőt azonos lekérdezésben a tételek közt lépegetve is radikális módosulásokat tapasztalhatni). Továbbá az egyre intelligensebb keresők megpróbálják kitalálni, mit is akart keresni az ember, és arra válaszolnak, nem mindig magára a kérdésre. Kicsit olyan ez, mint ha a plázákban elhangzó megnyilatkozások összességéből akarnánk a nyelvhasználatra következtetni, nem a nemzeti könyvtár polcain található szövegekből: az aktuális divatok aránytalanul felértékelődnek a hosszabb életű jelenségekkel szemben. Márpedig egy 79 éves Kossuth-díjas író szövegének elemzésekor az utóbbi tűnik bölcsebb forrásbázisnak. – Az elektronikus korpuszok és az internetes keresők, tehát e két, látszólag hasonló eszköz közti jelentős különbség abból ered, hogy egészen más célt szolgálnak: az előbbiek nyelvészeti kutatási segédeszközök, az utóbbiak nagy tömegek általános tájékozódását elősegítő információkereső alkalmazások. Ha csavarhúzóval akarunk szöget beverni, vagy kalapáccsal állunk neki csavarozni – siralmas lesz a végeredmény.

Kálmán László – cikke alapján, bár remélem, csupán félreértem szavait – sutba dobná a régebbi szótárakat, mondván, nem elektronikus korpuszon alapulnak. Biztos vagyok benne, hogy ezt rosszul tenné: lehet elektronikus korpusszal és nélküle is jó meg rossz szótárt csinálni. A korábbi szótárakból régebbi kutatóknak a közeli és távolabbi múlt nyelvváltozataira vonatkozó eredményei olvashatók ki. Ezek – miként minden kutatási eredmény – nem használhatók forráskritika nélkül, utóvégre mégiscsak hasznos források. Nem véletlen, hogy az újabb szótárak forrásként felhasználják a korábbi szótárakat is. Annyira közhelyes, hogy szinte fáj leírni: ha a tudományban minden generáció eldobná az elődei eredményeit, ahelyett hogy kritikusan, de támaszkodna rájuk, rendkívül lelassulna a világról való ismeretek bővülése, hiszen újra meg újra meg kellene küzdenünk egy sor dologgal, amelyekkel elődeink már sikerrel megbirkóztak. (Természetes másfelől, hogy a régebbi szakirodalomba való belefulladás erősen korlátozhatja a kutatói kreativitást – ezt el kell kerülni.) A Nagyszótár munkálatai során is a szócikkek alkotói a nyelvi adatokból kiolvasható mintázatokat rendre ütköztetik a korábbi szótárak elemzéseivel, és ennek alapján a régebbi szótárakban található megoldások általában és alapvetően megerősítést nyernek. A korábbi elemzések csak ritka esetekben tévesek alapjaikban, általában inkább apróbb, de gyakran becses kiegészítésre, árnyalásra szorulnak.

Gyakoriság és jelentésstruktúra

Ha jól értem Kálmán László érvelését, kimondatlanul az áll mögötte, mintha én azt sugallnám, hogy egy szótárbeli 1. jelentés fontosabb, gyakoribb, mint a 4. Kétségtelen, hogy szerencsésebb lett volna, ha kifejtő módon is cáfolom ezt a közkeletű tévedést, ám azt valóban egyértelműen leírtam, hogy az érvelésem során pusztán annyit használok fel a szótárak tanúságából, hogy egyfelől létezik ’származással, fejlődéssel kapcsolatos’ jelentése a genetikus szónak; másfelől ez a jelentés a „hagyományos”. Ez utóbbi értelmét ott kifejteni nem látszott lényegesnek, mert indokolatlanul nagy mellékágat képzett volna a gondolatmenetben. Most viszont itt a kiváló alkalom erre.

Hogyan is épül fel – legalábbis a magyar szótári hagyomány szerint – egy szótári jelentésszerkezet? Vannak szótártípusok, amelyekben ennek kötött rendje van: történeti szótárakban az egyes jelentések első adatának sorrendjében, gyakorisági szótárban csökkenő gyakorisági alapon (bár ebben a műfajban nem jelentések, hanem szóalakok követik egymást); a szótártípusok többségében azonban nincsenek merev szabályok erre. Vannak ugyanakkor vezérelvek, amelyeket az elemzéskor a szótárkészítők követnek. Ilyenek például: a régebbi jelentés álljon előrébb; a gyakori jelentés előzze meg a ritkábban előfordulót; a konkrét jelentést kövesse az elvont; az általánosan elterjedt álljon előbb, mint a rétegnyelvi; a stilárisan semleges előzze meg az erősebb stílusértékűt; stb. Ezek az elvek gyakran ütköznek, ilyenkor már az elemzői mérlegelés, a kutatói tapasztalat fogja meghatározni a szócikk felépítését. Végső soron az a jól felépített szócikk, amelynek a logikája erős és zárt, az egymást követő jelentések között kisebb a jelentésbeli távolság, mint a szócikkben egymástól távolabbra kerültek köré. A szócikk tehát valamiféleképpen hasonlít arra, ahogy a történetiség folyamán kialakultak az egyes jelentések, és arra is, ahogy a beszélők elméjében az egyes szavak jelentésszerkezetei lehetnek, de vállaltan egyiket sem célozzák meg a szótárak, már csak azért sem, mert lehetetlen lenne ezeknek a pontos feltárása.

Hogyan számozzuk meg egy fa leveleit?
Hogyan számozzuk meg egy fa leveleit?
(Forrás: Wikimedia Commons / Stefan Wernli / CC BY-SA 2.5)

Jelentések

Némi kacskaringó után elértünk a célegyenesbe. Nézzük tehát meg akkor korpuszban – Kálmán László kívánságára kizárólag – a genetikusan szóalak előfordulásait a nyelvhasználatban.

A genetikusan szóalak első fellelhető előfordulása a Nyugat 1924. évi évfolyamában található: „A film, ha akar, fél vagy negyedpercenként is cserélhet színhelyet és így könnyen megteheti azt, hogy a drámai cselekmény kezdetén elindulva kiragadott eseményrészletekkel genetikusan végigkíséri a dráma kifejlődését és lezáródását.” (A genetikus szó némiképp korábbról adatolható; a Századok című közlönyben 1870-ben ez jelent meg: „A mennyiben a Királyföld viszonyait szerző geneticus modorban, tehát történelmi alapon tárgyalja: a mű némileg körünkbe tartozik, s ugyanazért figyelmeztetjük reá mindazokat, kik a különleges természetű erdélyi szász állapotokkal meg akarnak ismerkedni”; s nem sokkal később, 1885-ben Az elmebetegségek tankönyvében – immár mai írásmóddal – ez olvasható: „Genetikus szempontból az időszakos elmezavar Kirn szerint kétféle: idiopathikus, azaz ha közvetlen központi eredetű és sympathikus, ha az agyat érő körzeti ingerek útján támad.” A genetikusan szóval konkuráló genetikailag szóalak is elég korán megjelenik, 1889-ben Orbán Balázs ezt írja: „A tordai hegyvonal északi végénél Túr községtől Koppándig a júramészkő jut uralomra. E sziklaszoros a tordaihoz alakilag és genetikailag is hasonló.”)

Az első alaki adatok után nézzük a genetikusan szóalak jelentéseit, az első adatok időrendjében (tehát nem a jelentésszerkezet rendjében), a 176 rendelkezésre álló előfordulás alapján. Minden egyes jelentéshez megadjuk az összes ilyen jelentésű adat darabszámát, valamint az adott jelentés első adatát, valamint esetleg még egy további adatot. (Az egyes jelentések elkülönítése természetesen nem mentes némi önkényességtől, különösen az 1. és a 3., illetve a 4. és a 7. jelentés áll közel egymáshoz, ezeket egy kevésbé finom felbontású elemzésben akár össze is lehetne vonni. A pontos forráshivatkozásoktól helytakarékossági okokból most tekintsünk el, az adatok jelentős része megtalálható a Magyar történeti szövegtárban.)

1. ’a dolgok egymásra következésén alapuló, ok-okozati módon’ (5 adat)

„A film, ha akar, fél vagy negyedpercenként is cserélhet színhelyet és így könnyen megteheti azt, hogy a drámai cselekmény kezdetén elindulva kiragadott eseményrészletekkel genetikusan végigkíséri a dráma kifejlődését és lezáródását” (1924)

„A film, miután a cselekmény minden fázisát szemléltetővé teszi, a koncentrikus formával ellentétben, a jelenetek egymásutánkapcsolásával kiszélesíti, mindig a maga teljességében, genetikusan ad elő” (1927)

2. ’származását, eredetét tekintve’ (20 adat)

„Ady életét genetikusan és szintetikusan szabad csak megírni” (1927)

„A modern nacionalizmus genetikusan és tipológiailag két ágra oszlik” (1974)

3. ’a fejlődési fokozatokat tekintve’ (3 adat)

genetikusan kifejezve, ha időben elsőnek vesszük az abszolút símaságot, mondjuk egy kristálygolyóhoz hasonló átlátszó hal testét, akkor a minimális fejlődési lépés, a lehető legkisebb elváltozás az üveggolyón a lehető legrövidebb észrevehető időn belül rögtön egy pamutgomolyag agyonvonalazott anatómiai képe lesz, minden átmenet nélkül” (1934)

4. ’gének által meghatározott módon’ (121 adat)

„a rendszerint erre genetikusan is diszponált ideggyenge, fokozott görcskészségű (spasmophil) gyermekben néha a hirtelen támadó egyszeri nagy ijedség vagy düh – amelynek a félelem szabad folyást nem enged –, máskor a fokozatosan feltorlódó indulatok hozzák létre a görcsös beszédet” (1965)

„a gólyák útvonal-ismerete elég merev, nem a közvetlen környezeti tényezők hatása alatt áll, hanem genetikusan rögzített” (1982)

5. ’létrejöttét, keletkezését tekintve’ (9 adat)

„Mindez genetikusan, alkotáspszichológiailag értve: a kész műben már nincs külön forma és tartalom” (1972–1975)

6. ’általában, egy kategória egészére érvényes módon’ (3 adat)

„A lényeg az, hogy szublimálódjunk, s én ezt úgy értem, hogy genetikusan… az egész faj” (1989)

7. ’eredendően, származása miatt’ (15 adat)

„Ezt a munkát a gazdasági válság következtében ezek a családok elvesztették, és azóta sem kapták vissza. Nem azért, mert ezek a családok genetikusan nem akarnak dolgozni, hanem azért, mert a magyar gazdaság és a magyar társadalom helyzete egy súlyos gazdasági válság következtében így alakult” (1998)

Látható tehát, hogy a genetikusan szóalak számos jelentésben él (a 3. jelentésen kívül mindegyik jelentésnek volt az utóbbi egy-két évtizedből származó előfordulása), noha kétségtelen, hogy a 4. jelentés a leggyakoribb. Most jön viszont a slusszpoén. Az adatok böngészésekor előkerült egy adat a Magyar Hírlap 1998. október 1-ji számából: „A kábítószer genetikusan fenyegeti az egész emberiséget (a jövőben minden fenyegettetés globális lesz, sőt már ma is az), ez ránk, demográfiailag fogyatkozó nemzetre hatványozottan veszélyes.” Ez az előfordulás a 6. jelentésbe tartozik. Ezt a jelentést tulajdonította az Amerikai Magyar Népszava szerkesztőségi közleménye a kertészi szövegnek, és ezt az olvasatot elvetettem. Az 1998-as mondat szerzője nem kis meglepetésre nem más, mint Kertész Ákos. Ez a tény arra késztet, hogy felülbíráljam korábbi álláspontomat, és immáron ezt az olvasatot tartsam a legvalószínűbbnek. (Bár a korábbi érvelésemet nem adnám fel, így azt az olvasatot továbbra is elképzelhetőnek tartom.) Egy azonban bizonyos: Kertész nem genetikailag meghatározott öröklődésről szólt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 galahad 2015. április 5. 16:16

Kertész Ákos egy seggfej.

(Ezt természetesen a saját *idiolektusom* szerint, a 6. jelentésben kell érteni, mely szerint kb. "mindenki hibázhat, de azért még nagyon szeretjük" értelemmel bír, bizonyság rá egy mondatom, amit egy kereszteződésben majdnem belém hajtó teherautó sofőrjének mondtam még 1999-ben. Sajnos írásban nem jelent meg, így nem kerülhetett bele a szótárakba, de hát mentségemre legyen mondva, hogy én nem is vagyok Kossuth-díjas író).

3 Ed'igen 2011. október 7. 12:22

Nem tudom, hogy most az-e a kérdés, hogy mire "gondolt a költő", vagy pedig az, hogy hogyan értelmezték a szavait. Szerintem ez utóbbi sokkal súlyosabb eleme ennek az egész hüje ügynek

Ha szempontként merül fel egy szöveg (és nem egyetlen szó) lehetséges olvasatainak megértésekor a szöveg recepciójának története, akkor bizony nem tudok egyetérteni Attilával. Én azt gondolom, hogy a kertészi írás recepciójának mai értelmezéséhez alig járul (és járult a vita kirobbanásakor) hozzá egy 1998-as újságcikk. Az írást sajnos egy teljesen más diskurzusba kell elhelyezni, és hát így is helyezték el. Egy szöveget (és az azokban lévő szavakat, jelentéseket - ki mit akar) nem érdemes elválasztani az azt értelemező recepció írásfolyamától.

A kérdés számomra az, hogy akkor mit is értettünk meg pontosabban az eddigieknél az Attila által felvázolt lexikográfiai analízis után. Azt kell mondanom, hogy nem sokat. Az egész nyelvi jelenséghez sem jutottunk közelebb, hacsak annyival nem, hogy látjuk azt, hogy létezhet egy a fenti analízis során megérvelt (azt gondolom kisebbségi) interpretálása is Kertész írásának.

2 scasc 2011. október 7. 10:05

A 6. sz.-ú jelentés, léven szemantikailag leglazábban, mintegy alig-alig kapcsolódik a többihez, az általad idézett Magyar hírlapi szöveg valamint az inkriminált idézet alapján Kertész *idiolektusának* része. Kérdés, reprezentatív-e "a nyelv" (tudjuk, tudjuk,...) szempontjából, "genetikusan (6.)".

Egyébként egy író mikor ír, nem magának ír: közölni akar. Ilyen szempontból minden író az írása hatását, értelmezését kell hogy mérlegelje. Lévén a 4. jelentés a leggyakoribb (abszolúte is, de különösen igaz ez, ha az 1950 utáni adatokat nézzük, ami az aktív, magasabb műveltségi fokot, ritkábban használt szakszókincset illetőleg az ő nyelvszocializációs folyamatával egybevágónak mondható), utólagos mentegetőzések legfeljebb: szánalmasak.

Persze, az sem segít, hogy a példaként idézett 4-es jelentés, amely szerinted távol áll a "genetikailag"-tól pont a "faj" szót tartalmazza egy semlegesebb helyett.

(Egyébként: a 7. jelentés alatt idézett adat nehezen eldönthető, hogy nem 4-es-e?). Hiszen biológiai értelemben a "származás miatt" és a "gének által meghatározott módon" szorosan összefügg, és emberekről, biológiai lényekről van szó benne.

1 peterbodo 2011. október 7. 09:58

Érdekes ez a 6. jelentés. Olyan, mintha a generálisan rossz áthallása lenne.

Információ
X