nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A jog humora
Akar ön humoros ügyvédet? Bírót? Ügyészt?

A jog komoly dolog, a jogászok komoly emberek, a bíróság komoly hely. De elég ok-e ez arra, hogy a magyar nyelvterületre leginkább az angolszász nyelvekből „importált” jogászviccek legyenek jellemzők? A jog humorának felkent papjával, Fenyvesi Csaba ügyvéddel T. Litovkina Anna, a humorkutatás felkent papnője készített interjút.

T. Litovkina Anna | 2009. október 15.
|  

A közlekedési balesetet okozó autóvezető védőügyvédhez fordul segítségért.

– Ha jól értettem – mondja az ügyvéd –, be kell bizonyítanunk a bíróságon, hogy a kerékpáros, akit elgázolt, 130 km-es sebességgel száguldott át a kereszteződésen, és a macska, amelyik az úton szaladt, akkora volt, hogy teljes mértékben akadályozta a sértett kerékpáros észlelését. (Fenyvesi 2003: 88)

A század elején az öreg paraszt felment a városi hivatalba, hogy a peres ügyét intézze. Ügyvédet – vagy ahogy akkoriban nevezték –- fiskálist keresett, de a szó sehogyan sem akart az eszébe jutni. Így fordul tehát a portáshoz:

– Én azt az embert keresem, aki pénzért hazudik!

A bíróság komoly hely, a bírók komoly emberek, a jogi nyelv komoly dolog – már amit mi látunk, hallunk belőle
A bíróság komoly hely, a bírók komoly emberek, a jogi nyelv komoly dolog – már amit mi látunk, hallunk belőle

Fenyvesi Csabát abból az alkalomból kerestem fel pécsi ügyvédi irodájában (ahogy ő nevezi: kabinetjében), hogy előadást tartott A jog humora – a humor joga címmel a II. Interdiszciplináris Magyar Humorkonferencián (Kodolányi János Főiskola, Siófok, 2009. szept. 3-4, ld. http://www.kodolanyi.hu/humorkonferencia). (A konferenciáról a nyest.hu a jövő héten részletesen beszámol).

A jog, a jogászok és a rendőrök humoráról kérdeztem.

Ügyvéd úr, mikor kezdte gyűjteni az anyagot A jog humora c. könyvéhez, és milyen forrásokból dolgozott?

Kb. 20-25 évvel ezelőtt kezdtem el írogatni a joghallgatók, illetve az oktatók blődségeit, bakijait, bölcsességeit. A könyv túlnyomó része a saját gyűjtésem; a forrásai főleg az ügyfeleim által mondottak, no meg a tárgyalóteremben elhangzottak voltak. Évek óta szinte naponta kapok valós példákat, eseteket a kollégáimtól, barátaimtól, ismerősöktől is.

Mi a humor szerepe az Ön életében?

Gyerekkoromtól kezdve végigkísér, mindig is fogékony és érzékeny voltam rá. Már a művészetekben (pl. a színházban és a moziban, irodalomban) is érzékeltem, hogy a humornak érdemi a szerepe, és bizonyos fajta antenna is kell hozzá. Lehet a humort befogadni önmagában, lehet a humort alkotni, és lehet továbbadni. Az édesanyám kifejezetten életvidám, jó humorú, okos nő, akinek ez az életvidámsága egyfajta „antenna” volt számomra, amelyen keresztül az élet szépségeit és vidámságát, valamint a humort érzékelni tudtam. Még gimnazista koromban elkezdtem a tanárok és osztálytársaim „aranyköpéseit” jegyzetelni. Onnan csak egy lépés volt, hogy magam is elkezdtem írogatni, például szójátékokat.

Fenyvesi Csaba
Fenyvesi Csaba

Mondana néhány, a joggal kapcsolatos nyelvi kitekerést?

Maximum két apróságot:

Joghallgató szavai: professzor úr, én készültem = jogos védelem.

Jogász nem foglalkozhat geometriával = körügyektől eltiltás.

Hogyan áll hozzá a szójátékok alkotásához?

Dr. Fenyvesi Csaba

Habilitált egyetemi docens, 1991-től oktat a Pécsi Tudományegyetem Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszékén. Oktatói, kutatói, doktorandusz-irányítói tevékenységével párhuzamosan – 1993-tól – védőügyvédi praxist is folytat. A büntető eljárásjog és a kriminalisztika körében kutat és publikál.

Hazai és nemzetközi publikációinak száma megközelíti a kétszázat; a tanulmányok magyar, angol, német, francia, orosz, olasz, lengyel, cseh, román, szlovák nyelven olvashatóak. Témájuk közgazdaságtani, oktatási, rendvédelmi, kriminológiai (azon belül viktimológiai, kriminálpszichológiai), büntető eljárásjogi, kriminalisztikai. Műfajukat tekintve található köztük monográfia, tankönyv, jegyzet, szerkesztés, tanulmány és recenzió.

Az egyik általa szerkesztett kötet A Jog humora (2003).

Kell ehhez egy spontán helyzet és inspiráció. Amikor jön egy ötlet, leülök, és rögtön írok. Ám meg kell jegyeznem, hogy legfőképpen egyetemista koromban foglalkoztam ilyenekkel, mostanában kevésbé vagyok fogékony rá írásban, inkább szóban.

Lehet-e a humor tárgya a jog komoly világa?

Amint a könyvemben is megfogalmaztam, a humor a túlélés egyik lehetséges formája, mindenesetre nélküle nem nagyon érdemes élni. Nem is nagyon lehet, hisz az élet sava-borsa. A humor sokakat átsegíthet a nehéz időszakokon, és egyúttal érdekesebbé, kellemesebbé, befogadhatóbbá teszi az egyébként száraznak tűnő témákat. Első látásra mindenki, aki nem jogász, azt mondja, hogy a jog milyen száraz. Valójában egyáltalán nem az, csak a mi aspektusunk és szemléletünk mást ért a finomságokon és mást lát szépnek, élvezhetőnek. Éles szem kell hozzá és „vájtfülűség”.

T. Litovkina Anna
T. Litovkina Anna

Mit tapasztalt, a jogászoknak jobb a humorérzékük és a humorra való fogékonyságuk, mint a nem jogászoknak?

Tudni kell azt, hogy a jogászok (általában) szellemes emberek. Ugyanis maga a jogtudomány, a jog művelése széleskörű humán ismeretekre támaszkodik. A segédtudományok (pl. a szociológia, pszichológia, pedagógia, filozófia, retorika, logika) sok-sok szeletéből is táplálkozik a jogász. Ehhez jöhetnek a szakmai ismeretek, például mérnöki, közlekedési, gazdasági ismeretek. Az a meggyőződésem, hogy a jogász személyiségének az alapvető jellemzője a jó humorérzék és a szellemesség. Hiszen életközeli a munkája. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, akinek nincsen humorérzéke, hatékony jogász legyen, mert akkor az illetőnek nem teljes a kommunikációs képessége, palettája. Pillantson csak bele egy-egy jogásszal készített interjúba, riportba, ezekben hemzsegnek a szellemességek, a humoros fordulatok, a finomságok.

A tárgyalóteremre jellemző-e a humor?

Nem igazán, és a humorral járó fesztelenség sem. Ennek ellenére létezik és néha valóban jelen van. Önmagában a(z általam gyakorolt) büntetőjog sorskérdéseket érint, sorskérdéseket elemez és sorskérdésekről dönt. Oly nagy jelentőségű és súlyos kérdések ezek, hogy ez a terület nem igazán illik össze a humorral, a viccelődéssel, a szellemességgel, a nevetéssel.

Amennyiben a bírósági tárgyaláson elhangzik egy-egy vicc vagy humoros megjegyzés, az általában kinek a szájából hangzik el?

Ez teljesen személyiségfüggő. Nem az számít, hogy mi a státusza a jogalkalmazónak; bíró, ügyész, vagy ügyvéd. Akik egyébként az életben is szellemesek, azok a tárgyalóteremben sem tagadják meg magukat, csak nyilván visszafogottabbak. Azt gondolom, hogy leginkább maguk a terheltek „szolgáltatják” a humort, de előfordul, hogy a jogalkalmazók, a bírák, ügyészek, ügyvédek is bekapcsolódnak. Azt is állíthatom, hogy egy társaságban sokkal szellemesebbek lehetnek, mint a tárgyalóteremben, de az utóbbiban is biztosan előjön az igazi személyiségük. Fontos, hogy képesek legyenek felfogni és intelligensen kezelni a tárgyalóteremben megjelenő humort is. Mivel Magyarországon jellegzetesen elnöki vezetésű a tárgyalás, tulajdonképpen a bírónak van a legnagyobb mozgástere, és ezért tőle származik a legtöbb humoros közbeszólás, idézet, a pervezetéshez kötődő vagy a pervezetés keretébe tartozó szellemesség. Egyébként a könyvemben szereplő bírósági humor kétharmadának szem- és fültanúja voltam. Ennek egyik gyöngyszeme:

A bírósági épületben elmegy az áram. A tárgyalást vezető bíró megszólal:

– Kérem jegyzőkönyvezni: A jegyzőkönyvet felolvasni nem tudom, mert nincs petróleumlámpám. (Fenyvesi 2003: 72)

Az előbb használt egy általam ismeretlen szót: terheltek, amely a könyvében is többször előfordul. Mit jelent ez valójában?

A terhelt összefoglaló fogalom; értjük alatta a gyanúsítottat, vádlottat, és az elítéltet. Ugyanis három szakasza van a büntetőeljárásnak: a nyomozás idején (a gyanúsítás közlését követően) úgy hívják, hogy gyanúsított, a vádemelés után vádlott, a jogerős határozatot követően pedig elítélt.

Hogyan gyűjti a terheltek humorát?

Egyrészt a saját ügyfeleim a terheltek, ők jelentik az első forrást. A második: amit mások küldenek a tárgyalótermekből. A harmadik: a börtönök és az interjúk. A legújabb monográfiám, a „Szembesítés” például így kezdődik: „Szemedbe mondom Rozi, hogy ismerlek, mert a feleségem vagy.” Ilyet nem lehet egyszerűen kitalálni!  Vagy például az egyik terhelttől hallottam: „Az ügyvéd legnagyobb teljesítménye az volt, hogy nem aludt el a tárgyalóteremben.”

Miben látja annak az okát, hogy Magyarországon Amerikához képest jóval kevesebb a bírósági humor?

Magyarországon a gyakorlatban nem a tárgyaláson van a fő hangsúly, miközben a legutóbbi büntetőeljárási reformnak ez volt a fő célja. Sokkal inkább úgy néz ki, hogy a nyomozási részben dőlnek el a fő kérdések, és a bíróságon gyakorta ezeknek csak a „szentesítése” történik meg. A nyomozásban pedig nem sok humor van. Titkosság jellemzi, korlátozott ügyfélnyilvánosság, szigorú ténykérdések vizsgálata. Ott nagyon kicsi a mozgástere a humoros szövegeknek, és már eleve a szóbeliségnek is. Utóbbi sokkal inkább a tárgyalásra jellemző. Amerikában is a legtöbb badarság épp a tárgyalóteremben hangzik el, ami hazánkra nem jellemző. Még egyet tudni kell: a kontradiktórius eljárásban (olyan eljárás, ahol a két fél – pl. a vádhatóság és a védelem – érveinek ütköztetésével zajlik az eljárás – a szerk.) hangzik el a legtöbb botorság, itt lelhető fel a legtöbb humor. A kontradiktórius eljárás is kifejezetten az angolszász területre jellemző (azon belül az amerikaira), ahol nagyon éles csatározás színhelyévé válhat a bíróság. Más a helyzet országunkban: itt aktív bírói pervezetés van. A két „csatározó” résztvevőnek (vádlónak és védőnek) kisebb a mozgástere, nem alakult ki az a fajta környezet, mint az Egyesült Államokban.

Különbözik-e a jogászokról szóló magyar humor más országok humorától? Épp a napokban az interneten kerestem ügyvédekről és más jogi alkalmazottakról szóló magyar nyelvű vicceket. Rengeteg viccre bukkantam, ám feltűnt, hogy azoknak jelentős része az angolszász nyelvterületről (főleg Amerikából) származó fordítás. Csak egy példa a szemléletesség kedvéért:

- Lehetnék még valamiben a segítségére? – kérdezi az ügyvéd a halálraítéltet.
- Igen... Úgy félek a villamosszéktől... Kérem, legyen mellettem, és fogja a kezemet...

Nem nagyon volt divat Magyarországon, és ma sem „sikk” a jogászokról, illetve a jogászokkal viccelődni. Meglátásom szerint a hiány oka ott keresendő, hogy hazánkban a XX. század elején elegáns, fehér kesztyűs urak voltak és mindig az asztalfőn ültek. Tekintélyes volt a társadalmi presztízsük, a hitelük és egyúttal a jogalkotásban betöltött szerepük. A II. világháború után pedig pont ellenkezőleg; nem volt súlyuk, főleg 1956 után nem, amikor jelentősen korlátozták őket. Nem lehettek igazán céltáblák. A rendszerváltás után pedig szabad lett a pálya, egy kicsit mindenki részese lett a jogalkalmazásnak, illetve rászorult a jogászokra. Így megint nem ildomos - gondolják többen - velük viccelődni, ráadásul a parlamenti képviselők jelentős része is szakmabeli volt, vagy jelenleg is az. A jogászviccek – bár sok-sok forrást láttam – elsősorban az angolszász (azon belül amerikai) tárgyalótermi modellből érkeznek. Az amerikaiak a humorukban az ügyvédeknél a pénzt emelik ki, az ügyészeknél a merevséget, a vaskalaposságot, a szigorúságot, a gyanúsítgatást, a vádoló szemléletet, a bíráknál pedig a pártatlanságot, a joggal való teljes azonosulást, a jognak való alávetettséget, és a szakmai (specializált) túlbuzgóságot, figurázzák ki, nagyítják fel. (Hasonló tulajdonságokat állít pellengérre egyébként a német jogi humor is.)

Az ügyvéd a leggyakrabban parodizált szakma az amerikai közmondásferdítésekben. Néhány angol nyelvű példát mondok, a saját magyar fordításomban. A legtöbb közmondás-paródia méltatlankodik a perek magas költségei, valamint az ügyvédek magas jövedelme és kapzsisága miatt. Nagyon gyakori az ügyvéd tudatlanságának a kifigurázása is, mint a latin eredetű {Ignorantia iuris non excusat} Ignorance of the law is no excuse (magyar megfelelője: A törvény nem ismerése nem mentesít annak betartása alól) közmondás kifacsarásaiban. Íme néhány példa: Ignorance of the law prevents a lawyer from winning your case, but not from collecting his fee (A törvény nem ismerése meggátolhat egy ügyvédet az ügyed megnyerésében, de abban nem, hogy elkérje a neki járó díjat); Lawyers are the only persons in whom ignorance of the law is not punished (Az ügyvédeké az egyetlen szakma, amelyben a jognak nem tudását nem büntetik). Olykor egy másik, szintén törvényről szóló latin eredetű {Necessitas non habet [frangit] legem} Necessity knows no law angol közmondást (magyar megfelelője: Szükség törvényt bont) is ferdítenek, pl.: Necessity knows no law, and neither does the average lawyer (Szükség törvényt bont, ugyanazt teszi az átlagos ügyvéd). Az ügyvédek manipulatív készségét és becstelenségét is kifigurázzák az amerikai közmondás-paródiák: Lawyers help those who help themselves {God helps those who help themselves; a közmondás magyar megfelelője: Segíts magadon, az Isten is megsegít} (Az ügyvédek segítenek azokon, akik magukon segítenek). Találkozott-e olyan jellegű magyar nyelvű közmondás-paródiákkal, amelyek kifigurázták, kigúnyolták volna az ügyvédeket?

Nem, nem találkoztam. Ahogy az előbb próbáltam kifejteni, nem volt jellemző a jogászok kritikája, kigúnyolása, az átlagember részéről, avagy nagy társasági fórumokon. Legalábbis én ezt nem tapasztaltam. Magyarországon olyan magas a jogászok presztízse, hogy a polgárok nem nagyon engedték, nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy velük szellemeskedjenek, őket kritizálják, vicceket alkossanak róluk. Talán azért nem is születtek olyan fajta közmondásferdítések, amelyek pl. az amerikaiakra igen-igen jellemzőek. (Könnyen lehet, hogy ez a folyamat most elindul.) Nem így sajnos a rendőrök esetében, akiknek a presztízse most is alacsony, és szinte minden nap találkozunk velük. Nagyon könnyű őket bírálni, gúnyolódni rajtuk, rendőrvicceket alkotni.

Íme néhány rendőrökre vonatkozó közmondás-paródia: Addig jár a KMB‑s (körzeti megbízott – a szerk.) a kútra, amíg hullát nem talál benne;  Madarat tolláról, rendőrt botjáról.

Milyenek az ügyvédek a magánéletben?

Az egész ügyvédsztereotípia Magyarországon (pl. a pénzéhség) amerikai eredetű. Ugyanis 1989-ig az ügyvédi szakma zárt pályaként műkötött. A nómenklatúrából következett, hogy nem lehetett mindenki ügyvéd. Ez egy szűk kör volt. Az emberek alig ismertek ügyvédeket. Ezt a számok is sejtetni engedik: 1989-ig kb. 3-4000, ma kb. 11.000 ügyvéd dolgozik ebben az országban. Tehát húsz év alatt kb. háromszorosára duzzadt az ügyvédek hada, ám ezzel arányban nem nőtt meg az ügyvédekről szóló történetek, viccek száma. Amik vannak, azok  főképp importból származnak.

Mi a kedvenc vicce az ügyvédekről?

Az alábbi kettőt – kötetemben is megjelenteket – tudom kiemelni. (A páros mindkét tagja frappáns, tömör, és az ügyvédekkel kapcsolatos sztereotípiákat hangsúlyoz, figuráz ki.):

Ügyfél: Ügyvéd úr, mennyi az ügyvédi munkadíja?
Ügyvéd: 3 kérdés 10.000,-Ft.
Ügyfél: Nem sok ez egy kicsit?
Ügyvéd: De lehet. És mi a harmadik kérdése?

Mi a különbség az ügyvéd és a sztárügyvéd között?
Az ügyvéd ismeri a jogot, a sztárügyvéd meg a bírót.

Az ügyvédek valóban olyan pénzéhesek, mint az őket kifigurázó viccek nagy részéből kitűnik? Vagy ez a pénzsóvárság csak a kliensekkel folytatott kapcsolatukra vonatkozik?

Az emberek általában úgy tudják Magyarországon, hogy az ügyvédi díjak túlzottak, azonban sohasem érzékeltem, hogy az emberek az ügyvédek pénzsóvárságán gúnyolódtak volna. Legfeljebb azt mondták, hogy magasak a díjak, ami igaz szerintem is. Az ügyfelek tekintélyes része úgy érzi, hogy az ügyvédi díj kidobott pénz. A büntetőjogban ez sokszor megalapozott érzés is: ugyanis a polgári jogtól eltérően innen semmit nem kap vissza, hiszen a polgári perben lehet nyerni is pénzt, a büntetőben alig-alig. Rövid ez az idő, ez a húsz év, hogy bármilyen általános következtetést is levonjunk a jelenleg 11.000-re duzzadt ügyvédi kör szokásairól. Amit ismerünk, azt felületesen ismerjük, a sajtón keresztül, és főleg a negatív példákból. Elkelne végre valami pozitív kép is: azoké, akik igazán az ügyvédi szakma krémjét jelentik, a szakmát magas szinten művelik, akiket az ethosz legalább annyira hajt, mint az inspiráló munkadíj.

Ahogy láttam a szakmai önéletrajzából, Ön a pályafutását a rendőrségen kezdte. Mi jellemző a nyomozókat, rendőröket kifigurázó humorra?

A nyomozóknál, rendőröknél elsősorban a jegyzőkönyvekben, jelentésekben meglevő furcsaságok, fonákságok, tévedések és - mondjuk ki őszintén -  blődségek szerepelnek.

A rendőrök tényleg olyan buták, tudatlanok, mint ahogyan a rendőrviccek nagy részéből kiderül?

Le kell szögezni, hogy a rendőrnél áll fenn leginkább a hiba elkövetésének a veszélye. Ő az, aki konkréten intézkedik, a helyszínen elsőként mozog, neki van a legnagyobb esélye a kigúnyolható, a kritizálható döntésekre is. A tendencia jól látható: jóval kevesebb ma az ilyen jellegű humor a jegyzőkönyvekben, mint mondjuk húsz éve. Lényegesen emelkedett a rendőri képzettség általános színvonala, és ez természetesen kihat a humorra is. A rendőri jelentések ma már nem tartalmaznak akkora zöldségeket, mint amilyeneket a 80-as években láthattam, olvashattam. Az utóbbi években nem is küldenek nekem a kollégák olyan durva, „brutális” írásokat, mint korábban. Inkább elírásokat, nyelvtani félreértéseket, félrehallásokat lehet találni. Például: „És akkor bejött az irodába két női hölgy”.

Miért oly kevés az ún. pozitív rendőrvicc?

A viccben – műfajából adódóan – nagyon kevés a pozitivitás. Éppen ez a kevés adja meg az értékét. A kivétel erősíti a szabályt. Mivel olyan kevés van belőle, mosolyogni lehet rajta. Ez a kedvencem:

Egy csirkefogó bele akar kötni a rendőrbe. Kinyújtja a nyelvét, leköpi, fenékbe rúgja. Semmi. A rendőr fel sem veszi, továbbsétál. A csirkefogó legyint egyet és fütyörészve az  ellenkező irányba indul. A rendőr utána ered, megfogja a vállát  és így szól:

- Elnéztem, hogy kinyújtottad a nyelved, hogy leköptél, hogy fenékbe rúgtál, mindezt elviseltem, de azt már nem, hogy Mozartot hamisan fütyülöd! (Fenyvesi 2003: 139-140)

Gyűjti-e továbbra is a jog humorát? Tervezi-e a könyvének további kiadását?

Igen, a gyűjtés változatlanul folyik. Kollégáim is állandóan küldik nekem az újabb és újabb csemegéket. Lehetséges, hogy a Pécs – Európa Kulturális Fővárosa rendezvényre, 2010-re meglesz a könyv bővített kiadása, legalábbis szeretném.

Ügyvéd úr, köszönöm, hogy időt szakított az interjúra, és további sikereket kívánok Önnek! Mondanom sem kell, alig várom, hogy A jog humora című könyve bővített kiadását forgassam.

Néhány csemege Fenyvesi Csaba A jog humora c. kötetéből: A férj egy idegen nővel ment kocsiján, karambolozott. A helyszínen megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy férjének nincs sérülése, de otthon majd lesz. (Fenyvesi 2003: 98)

Az intézkedő rendőr nem látta pontosan a kocsi rendszámát, ezért annyit írt a noteszába: KB 16-24. (Fenyvesi 2003: 100)

Idézés hátuljára írta egy arab anyanyelvű terheltnek a rendőr: Amennyiben nem tud magyarul, úgy hívjon fel, hogy tolmácsot biztosíthassak. (Fenyvesi 2003: 102)

Megdönthetetlen (megfellebbezhetetlen) rendőrségi határozat indokolása: Azért határoztam így, mert így döntöttem. (Fenyvesi 2003: 103)

Négy rendőr azon vitatkozik, melyik üljön a kocsiban az ablak mellé. (Fenyvesi 2003: 136)

A próbaidőst kérdezi a barátja:

- Véleményed szerint hülyék a rendőrök a XXI. században?
- Nem tudom, én az 5. században szolgálok. (Fenyvesi 2003: 136)

Információ
X