nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Interjú Schweitzer Józseffel
„A lehető legtöbb megértést kell tanúsítanunk”

A lehető legtöbb megértést kell tanúsítanunk egymás irányában – hangsúlyozta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem jogelődjének nyugalmazott igazgatója az MTI-Pressnek 90. születésnapja alkalmából adott interjújában. Szavai szerint minden bibliaszerető ember számára egyként hangzik a tanítás: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – Ennek betartásával teljesülhet az az ókori római mondás, hogy a köztársaság – azaz a közösség – üdve legyen a legfőbb törvény – jegyezte meg.

MTI-Press | 2012. október 12.
|  

Schweitzer József, akinek munkásságát egyebek mellett Széchenyi-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tisztikeresztjével, a Köztársaság Elnökének Érdemérmével, a Francia Köztársaság Becsületrendjével és Budapest díszpolgári címével is elismerték, úgy fogalmazott, hogy a zsidóság az egyetemes társadalom részét képezi, és mindenkinek a maga hagyományai szerint kell megélnie a hitét, mert az istenhit és a vallásos életmód olyan lelkierőt ad, amelyet mással nem lehet pótolni.

 MTI-Press: Professzor úr, családi környezete milyen indíttatást adott gyerekkorában ahhoz, hogy a zsidó vallással elmélyülten, hivatásszerűen foglalkozzon?

 Schweitzer József: Veszprémben születtem 1922-ben, de nem sokkal ezután családunkat nagy tragédia érte, egyéves koromban édesanyám meghalt. Ennek következtében édesapám és a nagyszüleim neveltek. Édesapám – aki jogász volt – nem nősült meg újra. Nagyapám, Hoffer Ármin Veszprémben főrabbiként tevékenykedett, később Budapesten, a mai Hegedűs Gyula – akkor Csáky – utcai zsinagógában folytatta pályafutását, és a rabbiképző intézetnek lett a professzora. A papi ház légköre és hatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én is ezt a hivatást választottam magamnak. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségiztem, utána a rabbiképzőbe jelentkeztem.

MTI-Press: A negyvenes évek első fele Magyarországon a zsidóság szempontjából tragikusan nehéz időszak volt.

SJ: Az egyre szaporodó és szigorodó zsidóellenes törvények a zsidó ifjúság elhelyezkedési lehetőségeit is nagyon megnehezítették, ahogy az akkori jogszabályok miatt a zsidónak minősülő emberek az értelmiségi pályákról is jórészt kiszorultak. A felsőoktatásba származás alapján felvehető hallgatók számarányát meghatározó – már 1920-ban meghozott, majd néhány évvel később némileg módosított – numerus clausus törvény végigkísérte és végigkísértette ifjúságunkat. Annyi méltányosság azonban volt az akkori kormányzatban, hogy a rabbiképző intézet diákjait „rendkívüli hallgatóként” felvették az egyetemre. Ezzel együtt csak korlátozott módon lehetett ott folytatni a rabbiképzőben megkezdett tanulmányokat, kizárólag sémi filológiát, filozófiát és etikát lehetett hallgatni. Egyszer a tantárgyaim közé a magyar irodalmat is felvettem, de emiatt kellemetlenségeim támadtak. A rabbiképzőbe járt fiatalok mindamellett kivételezett helyzetben voltak abból a szempontból, hogy a munkaszolgálat alól addig felmentették őket, amíg diplomájukat megszerzik.

Amikor 1944 márciusában a német birodalom megszállta Magyarországot, bekövetkezett a vidéki zsidóság deportálása, az 1944 októberében kezdődő nyilas rémuralom pedig a fővárosi zsidóság deportációjának megkezdését és a munkaszolgálatosok Németországba való kivezénylését jelentette. Ebben az időszakban sokféle emberrel találkoztam, volt, aki rendőrkézre adott, ami miatt toloncházba kerültem, mert Dávid-csillag nélkül közlekedtem, de akadt olyan derék asszony, aki a kőbányai piacon ismeretlenül kenyérjegyet nyomott a kezembe. A többség a deportálásokat némán, szótlanul figyelte, miközben édesapámat is elhurcolták Újpestről. Én is belekerültem egy nyilas felügyelet alatt álló századba, amelyet a náci német birodalomba akartak hajtani, de megszöktem, és a svájci követségre menekültem, ahol úgynevezett védlevelet, Schutzpasst kaptam. Ez azonban nem feltétlenül jelentett mindenkinek és minden körülmények között védettséget, volt, akinek a nyilasok széttépték ezt, az életet jelentő dokumentumát, tehát senki nem lehetett biztonságban, és a zsidóság a nyilas rémuralomnak szabad prédájává vált. A svájci követségre és a többi védett házba azonban a nyilasok és a csendőrök nem tudtak behatolni, ezért előfordult számos alkalommal, hogy a szomszédos épületekből belőttek a diplomáciai védelem alatt álló házak ablakain. Így halt meg a rabbiképző későbbi professzorának, egyben az intézmény élén álló elődömnek, Scheiber Sándornak az édesanyja is.

„A lehető legtöbb megértést kell tanúsítanunk”
Forrás: MTI / Kallos Bea

MTI-Press: A szovjet Vörös Hadsereg előrenyomulása azonban merőben új helyzetet teremtett.

SJ: A zsidóság számára felszabadítás volt, az életet jelentette, amikor elüldözték a német és a nyilas alakulatokat. Nyilván aki a németekkel vagy a nyilasokkal szimpatizált, az nem így élte meg, és azok sem, akiket atrocitások értek a szovjet katonák részéről. Ezután megnyílt újra a rabbiképző, és megkezdte működését a zsidóságot segítő szociális szervezet, a Joint is, amely vidékről szállította a fővárosba és a nagyobb városokba az élelmet. Szembe kellett ekkor nézni azzal a tragédiával is, hogy a zsidó gimnáziumok tanárai közül a holokauszt alatt sokakat meggyilkoltak, őket a rabbiképző felsőbb évfolyamaira járó hallgatókkal pótolták, így én is tanítottam hébert előbb a zsidó polgári iskolában, majd az általános iskolában és a gimnáziumban. Közben eleinte havonta egyszer lejártam Pécsre a rabbi funkciókat ellátni, majd megválasztottak ott rabbinak, 1948-ban pedig főrabbinak. Pécsett a mintegy ötezer zsidó hívőből 600-700 maradt meg a vészkorszak pusztításai miatt. Később az a megtiszteltetés ért, hogy abban a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában lehettem főrabbi, ahol nagyapám is szolgált, emellett pedig tanítottam a rabbiképző intézetben is. Scheiber Sándor professzor halála után, 1985-ben az Országos Rabbiképző Intézet igazgatói tisztségére nyertem kinevezést. Ekkoriban számos tudományos, rabbinikus nemzetközi konferencián vettem részt kollégáimmal együtt, és ebben az időszakban történt az is, hogy az amerikai rabbiegyesület az összes magyarországi rabbit a tagjai közé választotta. Ugyanakkor szembesülnünk kellett azzal a szomorú ténnyel is, hogy azokban az országokban, ahol a vészkorszak akkora pusztítást végzett, nem lehetett újraindítani a rabbiképző intézeteket, a zsidó élet nem talált szilárd alapokat.

MTI-Press: A pártállami rendszerben mennyire lehetett szabadon gyakorolni a zsidó vallást?

 SJ: Minden istentiszteletet szabadon meg lehetett tartani, az állam engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot, ugyanakkor aki magasabb közéleti tisztséget, fontos állást töltött be, attól elvárta, hogy marxista világnézetet valljon. Az iskolákban a hitoktatást megszüntették, volt azonban bibliaóra, amit héberül Talmud-Tórának nevezünk. Aki viszont magasabb beosztásban dolgozott, rendszerint nem merte elküldeni gyerekeit ezekre az alkalmakra.

„A lehető legtöbb megértést kell tanúsítanunk”
Forrás: MTI / Kallos Bea

MTI-Press: Pécsi főrabbiként fizikailag is közel volt a hajdani Jugoszláviához, amellyel azonban sokáig nem volt túl szívélyes Magyarország viszonya az államszocializmus alatt.

SJ: Az akkori Jugoszláviában nem volt magyarul tudó rabbi, viszont a magyar zsidó hívők közül sokan igényelték a magyar anyanyelvű hitszónoklatokat. A magyar állam ezért engedélyt adott arra, hogy elutazzam a déli szomszédos államba papi funkciókat ellátni. Az akkori feszült helyzet miatt különösen oda kellett figyelnem arra, hogy nehogy olyat mondjak, ami akár az egyik, akár a másik államnak politikailag sérelmére lehet.

MTI-Press: A pártállami rendszerben nem szerepelt a hivatalos közbeszédben az antiszemitizmus sem.

SJ: Így igaz, a pártállam idején – szemben a mai viszonyokkal – az antiszemitizmus a hivatalos kommunikáció szintjén fel sem merült, nem létező fogalom volt. Manapság azonban össztársadalmi ügynek kell tekinteni ezt a problémát, ami ellen minden jóérzésű embernek küzdeni kell, és tudnia kell azt is, hogy ebben a kérdésben hova áll.

MTI-Press: Mik azok a tényezők, amelyek a fennálló problémák ellenére erősíthetik a zsidó identitást?

SJ: A zsidóság öntudatának megélését elősegítheti, ha az emberek megtalálják a zsidó életformában, hitéleti ünnepekben, könyvekben, irodalomban, liturgiában és a történelmükben azt a szépséget, amely által erősödik a hitéletük. Az ilyen emberek templomba járók és közösségszeretők lesznek, és nem szomorúsággal, hanem örömmel gondolnak arra, hogy ők a zsidó emberek közösségébe tartoznak. Ezt a mentalitást különösen a fiatalok körében fontos, hogy elérjük, és úgy látom, a zsidó ifjak általában véve szeretnek egymás társaságában lenni. Manapság már szabadon lehet utazni Izraelbe is, meg lehet tapasztalni, hogyan élnek ott az emberek, ami szintén identitásnövelő tényező. Ezzel együtt azt sem szabad elfelejteni, hogy számos magyar zsidó tudós jelentősen hozzájárult a magyar kultúrához és tudományhoz, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy a zsidóság szerves részét alkotja a magyar társadalomnak.

„A lehető legtöbb megértést kell tanúsítanunk”
Forrás: Facebook

MTI-Press: Professzor úr, az Ön munkásságát a fenti díjakon kívül az is fémjelzi, hogy számos egyetem díszdoktorává avatta. Hosszú pályafutása során megírta többek között a Pécsi Izraelita Hitközség és a Tolna megyei zsidóság történetét, és nagysikerű kötetei közé tartozik A zsidóság a magyar művelődés századaiban című munka. Manapság hogyan telnek a mindennapjai?

SJ: Délelőttönként bejárok a rabbiképzőbe, ahol egyebek mellett tanulmányokat írok, most is egy kisebb könyvön dolgozom. Különösen büszke vagyok arra a két munkámra, amelyeket a közelmúltban írtam két jelentős személyiséggel. Az egyik kötetet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel, a másikat Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia előző elnökével írtam. Természetesen nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a család, nagy büszkeséggel tölt el három unokám, akikkel szívesen töltöm az időmet.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X