nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Házunk táján söprögetve
A hazai kisebbségi nyelvek helyzete a szlovák nyelvtörvény tükrében

A szlovákiai nyelvtörvény a hazai közbeszédben jelentős hullámokat vert, sokan bírálják a magyar kisebbség nyelvhasználatát korlátozó intézkedéseiért. De vajon akad-e sepregetni való a saját portánk előtt? Megfelelőnek tartják-e kisebbségeink a nyelvi jogaikat, az anyanyelvi oktatást szabályozó jogi környezetet, és legfőképp a mindennapok gyakorlatát? Ennek jártunk utána.

Tandary István | 2009. október 2.
|  

A szlovákiai magyar kisebbség és magyarországi kisebbségek helyzete között a legkiáltóbb ellentét a lakóhely szerinti eloszlásban mutatkozik. Míg Szlovákiában a magyarok többsége földrajzi értelemben tömbben, lakóhelyén magyar többségű településeket, régiókat alkotva él, addig Magyarországon a 13 elismert nemzeti és etnikai kisebbség jellemzően szórványban él. Míg a cigányság, a német, szlovák vagy éppen horvát kisebbség egyes településeken többséget alkot, addig a lengyelek, görögök és örmények jórészt a magyar többségű városok, falvak lakói.

Egy munkás szlovák és magyar nyelvű utcanévtáblát helyez el Tótkomlóson
Egy munkás szlovák és magyar nyelvű utcanévtáblát helyez el Tótkomlóson
(Forrás: MTI/Rosta Tibor)

Amellett, hogy a török háborúk következményeképpen elnéptelenedett vidékekre a 18. századtól kezdődően tömegesen telepítették a különféle nemzetek fiait és leányait, a mai Magyarország területére nagy számban érkeztek bevándorlók is. A magyar állam évszázados asszimilációs törekvései folytán azonban a hazai kisebbségekre nagyon jelentős mértékben a kétnyelvűség és a kettős identitás jellemző.

Sokszínű nemzetállam

A napjainkra kialakult etnikai megoszlás így egy soknemzetiségű, de elsődleges identitásában homogén képet mutat. Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke érzékletes példával szolgál, feleleveníti a 80-as évek népszámlálásához kapcsolódó emlékeit: „Az összeíráskor a kérdezőbiztos nemzetiségi hovatartozást firtató kérdésére szüleim rövid, szlovák nyelven folyó tanakodást követően jutottak eredményre: maďarský, magyar”.

Nemzetiségi oktatás régen. A budapesti Abonyi utcai szerb-horvát nyelvű gimnázium és tanítóképzőben folyik az oktatás 1952 januárjában
Nemzetiségi oktatás régen. A budapesti Abonyi utcai szerb-horvát nyelvű gimnázium és tanítóképzőben folyik az oktatás 1952 januárjában
(Forrás: Magyar Fotó/Papp Jenő )

A népszámlálási adatok így valójában kevéssé tükrözik a valódi etnikai megoszlást. További statisztikatorzító tényezőt jelentenek történelmünk azon időszakainak emlékei, amelyekben a kisebbségek üldöztetéseknek voltak kitéve. A nyilas vészkorszakon kívül érdemes itt megemlíteni a svábokat sújtó, a második világháborút követő kitelepítéseket, vagy éppen a délszláv nemzetiségeket érzékenyen érintő „láncos kutyázós” időszakot. Sokak számára – elsősorban az idősebb korosztályban – ezek az emlékek máig ható következményekkel jártak a kisebbségi identitás felvállalásában. A vegyesházasságok, az erőltetett vagy önkéntes asszimiláció sok esetben ahhoz az eredményhez vezetett, hogy a hazai kisebbségekhez tartozók nem, vagy csak vonakodva ismerik el kisebbségi identitásukat.

Nyelvükben élnek a nemzetek

Az anyanyelv használata, művelése, oktatása minden kisebbség számára nyilvánvalóan fontos prioritás, nemcsak a magyar, de minden nemzet nyelvében él. A kisebbségi szakemberek, vezetők megítélése ennek feltételeiről meglehetősen vegyes. Míg az Országos Lengyel Nyelvoktató Iskola igazgatóasszonya, Rónainé Slaba Ewa pozitív tapasztalatokról,és regionális összehasonlításban is kiemelkedő támogatási feltételekről számol be, addig a Roma Múzeum igazgatója, Choli Daróczi József nyugalmazott pedagógus, aki a magyarországi cigány nyelvoktatás alapjául szolgáló lovári nyelvkönyv, a két évtizede tankönyvvé nyilvánításra váró Zhanes Romanes szerzője, a kiadók és pályázatok hiányára panaszkodik.

Nemzetiségi oktatás két évtizede. Az 1985-ben nyílt szentgotthárdi iskolában szlovén és német anyanyelvű oktatás folyt
Nemzetiségi oktatás két évtizede. Az 1985-ben nyílt szentgotthárdi iskolában szlovén és német anyanyelvű oktatás folyt
(Forrás: MTI/Czika László)

A cigány kisebbség helyzete nem csak ebből a szempontból különleges, „Magyarországon az a kisebbség számít, amelyik mögött ott egy nagykövetség” – véli Choli Daróczi.

Az anyaország léte természetesen nagy előnyt jelent, nem csupán a támogatásokhoz való hozzáférésben, de az anyanyelv ismeretének gyakorlati hasznosítsában is. Hegedűs Nagy István, a Székesfehérvári Horvát Önkormányzat elnöke éppen ezt hangsúlyozza: „Nyelvében él a nemzet, de ha nincs lehetőség kamatoztatni a tudást, akkor nehéz rábírni a fialatokat arra, hogy magasabb szinten sajátítsák el anyanyelvüket”. Ezt az igényt felismerve hozták létre horvát-magyar vállalkozásfejlesztési alapítványukat. Hegedűs Nagy elsősorban a kisebbségek helyi szintű együttműködését emeli ki, a kulturális rendezvények, fesztiválok számíthatnak a magyar állam támogatására.

A legfájóbb pont: a nemzetiségi képviselet megoldatlansága

Az országos szintű együttműködés is szívélyes hangulatúnak mondható, de itt már több érdekellentét, koncepcionális különbség mutatkozik. „Tizenhárman tizenháromfélék vagyunk” – mondja Fuzik János, aki komoly hibának látja a konzultatív státuszú etnikai képviseletre kínált lehetőség visszautasítását.

Nemzetiségi oktatás ma. A Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium épülete
Nemzetiségi oktatás ma. A Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium épülete
(Forrás: MTI/Földi Imre)

Az első kísérlet a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletének megvalósítására három szavazaton bukott el, ezt követően az Orbán-kormány kínált egy olyan lehetőséget, amelyben ugyan szavazati jog nélkül, de felszólalási és interpellációs lehetőséggel kaphattak volna képviseletet a kisebbségek, amelyek képviseletét egy nemzetiségi frakció is elláthatta volna.

„Visszatekintve ez a visszautasítás hibának bizonyult, azóta számos szakmailag elfogadott koncepció született, de mint mondják, »nincs rá politikai akarat«, és bizony ez a helyzet”.

Noha a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság ebben megosztottnak bizonyult, a kisebbségek parlamenti képviseletének tekintetében az Országgyűlés 1993 óta mulasztásos alkotmánysértést követ el. Ciklusról ciklusra kudarcba fulladnak a kérdés rendezésére irányuló erőfeszítések, az általunk megkérdezettek közel egyhangú véleménye szerint ennek elsőleges oka a politikai szféra aggodalma, hogy a kisebbségi képviselők egyfajta „mérleg nyelve” szerepbe kerülhetnek. Pedig a térségben ez sem példa nélkül álló, a horvát kormánykoalíció például a 8 nemzetiségi képviselő támogatásával jött létre, Szlovéniában pedig a magyar kedvezményes kisebbségi mandátum betöltője akár kormányt is buktathatott volna (nem tette, tartózkodott a szavazásnál). Mindenesetre a kisebbségek törvényhozási szintű képviselete Magyarországon azóta is megoldatlan, noha a parlamenti pártok képviselői a szavak szintjén gyakorta biztosítják támogatásukról az ilyen irányú kezdeményezéseket.

Az etnobiznisz vége

Nem csak az országos, hanem a középszintű, vagy települési kisebbségi önkormányzatok esetében is okozott gondokat a választójogi szabályozás. Számos olyan történetet hallottunk, amikor az egyes kisebbségi önkormányzati pozíciók betöltésére az adott kisebbséghez nem kötődő kalandorok „úsztak rá”. Akad példa arra, hogy az élelmes jelölt egymást követő ciklusokban több kisebbség képviseletére is vállalkozott, sőt Choli Daróczi József még olyan esetről is tud, amikor a „kisebbségi” jelölt még a hivatalos névváltoztatás eszközét is bevetette, hogy az adott kisebbség nyelvén csengő, az ábécé elejére sorolt névvel kedvezőbb pozíciót érjen el a kisebbségi listán (meg is választották).

Beszélgetőtársaink egyetértenek abban, hogy a nyelvismeretnek szerepet kellene kapnia a kisebbségi képviselők kiválasztásában, ennek mikéntjéről azonban megoszlik a véleményük. Míg a Roma Múzeum igazgatója még a kisebbségi választójogot is nyelvismerethez kötné, Rónainé Slaba Ewa beérné azzal, ha legalább a középszintű és országos kisebbségi önkormányzat tisztségeire pályázóktól követelné meg a választási rendszer az adott nyelv legalább alapfokú ismeretét.

Nyelvoktatás állami támogatással

Hasonlóan megoszlik a vélekedés a kedvezményes önkormányzati mandátum kérdésében. Rónainé Slaba Ewa szerint ennek megszüntetése nem jelent probémát, hiszen a kisebbségi önkormányzatok vezetői számára a jelenlegi szabályozás biztosítja a jelenlétet, és egyfajta konzultatív státust is. „Ami igényként felmerül, így is közvetíthető, a kedvezményes mandátum felesleges megkettőzése a feladatoknak” – mondja, miközben következetesen feladatokról és nem problémákról beszél. „Megvannak a fórumok, amiken keresztül az érdekeinket érvényesíteni tudjuk, ezeket kell bölcsen felhasználni”. Hogy szavait nem a pusztába kiáltja, rögtön alá is támasztja: büszkén mutatja a saját koncepciójukon alapuló lengyel iskola frissen festett tantermeit. „A használatba vételi engedély iránti kérelem már az illetékes hatóságnál van, pár hónapon belül a tantermekben folyik majd a jelenleg bérelt helyiségekben folyó oktatás” – meséli látható és láthatóan megalapozott büszkeséggel.

A szórványban élő lengyel kisebbség nyelvét idegen nyelvként jelenleg sehol nem oktatják, intézményük látja el a lengyel nyelven folyó értettségiztetést is.

„Most azon dolgozunk, hogy rendszeresen, egy helyen láthassuk el ezt a feladatot. A tapasztalataink bíztatóak. Amikor megnyitottuk az iskolánkat, azzal szembesültünk, hogy az előírások szerint 70%-ban közalkalmazotti státuszban kellene pedagógusokat alkalmaznunk” – meséli. „Az Országos Kisebbségi Oktatási Bizottságon keresztül fordultunk az OM-hez, mondtam nekik, hogy vagy a szabályozáson lazítsanak, vagy rendeljenek hozzá forrást; az utóbbi utat választották, így meg tudtuk fizetni az oktatóinkat”.

A jó példa követőkre talált, hasonló koncepció alapján működik ma a görög és a bolgár iskola is. Az iskola nagyjából fele-fele alapon, a magyar és a lengyel állam finanszírozásával jött létre, némi túlsúllyal a magyar állam részéről. „Így hazai (magyarországi) vállalkozókkal köthettünk szerződéseket, ez lényegesen olcsóbb, mintha Lengyelországból rendelnénk meg az anyagokat, és a szakmunkát.”

Fuzik János is elismerően szól a Bem Egyesület vasárnapi iskolai rendszeréből kinőtt kezdeményezésről, a szlovák kisebbség helyzete azonban eltérő a szórványban élő nemzetiségekétől. Szlovák nyelvoktatás országszerte több mint 40 alapfokú intézményben és hasonló számú óvodában zajlik, öt településen (Budapesten, Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson és Sátoraljaújhelyen) pedig kétnyelvű középfokú oktatás is van, amelyet emelt normatív támogatással finanszíroz a magyar állam. Gondot nem is az intézmények hiánya, hanem a tankönyvellátottság és a pedagógusképzés nehézségei jelentenek. Előbbi hosszú időn keresztül állami feladat volt, mostanra azonban az állam ez a terhet is az intézmények vállaira rakta.

Nyelvtörvény kisebbségi szemmel

Forrásaink szinte egyhangúan ítélik el a szlovákiai nyelvtörvényt. Fuzik János – helyzetéből adódóan - megértőbb a szlovákság aggodalmaival kapcsolatban is, hiszen a Csallóközben vagy Dél-Szlovákiában a tömbben élő magyarság között szinte a szlovákok számítanak kisebbségnek, de ő is kétségbe vonja a nyelvtörvény indoklásának őszinteségét, és magyarellenes élt vél felfedezni a tervezett szabályozásban. „Sok egyeztetésre lesz szükség, és nyilván a törvény véghajtási utasításának kidolgozása során még sok vitás kérdést lehet rendezni. Valamelyest érthető az igény, hogy Szlovákiában a szlovák anyanyelvűek is hozzájuthassanak minden információhoz, de a gyakorlatban ez minden törvény nélkül is működik – mondja. – A rádióadásokban, a helyi hírekben most is két nyelven hangzik el minden információ.”

Egyetlen általunk megkérdezett sem cserélne azonban a szlovák szabályozással. „A magyarok hazamennek, és elfelejtik a felháborodásukat – mondja Choli Daróczi –, én azonban ebben élek, ezzel álmodom. Én vagyok az, akire ha egy barátommal a buszon cigányul beszélek, rám szólnak: miért nem magyarul beszéltek? Megdöbbentem a szlovákiai híreken.”

A cigányság helyzete nem csak abból a szempontból különleges, hogy talán velük szemben mutatkozik a legtöbb ellenérzés. A cigányság jelentős tömegei a nemzeti kisebbségekkel szemben mélyszegénységben élnek, számokra a kisebbségi sors nem egyszerűen nyelvi kérdés. „Mikor 2009-ben, Magyarországon csecsemők halhatnak éhen, nincs mit csodálkozni azon, hogy a cigány önkormányzati vezetők csak politikai érdekképviselettel foglalkoznak, a kisebbségi vezetőnek is jó, ha van hat osztálya, a kulturális autonómia fogalmáról talán soha nem is hallott” – mondja Choli Daróczi, aki szerint pedig éppen az oktatás, a foglalkoztatás, egy erős cigány értelmiségi réteg kialakulása jelenthetne kitörési pontot.

Információ
X