nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egy kisebbség névadási szokásai
Kvén név – vén név?

Hogy alakulnak a névadási szokások, ha egy közösség idegenbe szakad? Mennyire hat rájuk a domináns kultúra? Hogyan alakítják a kisebbség tagjai a saját szájízük szerint a többségi neveket?

Leijailla | 2015. szeptember 4.
|  

A kvének a mai Norvégia területén, részben Tromsø városának közelében, Troms, valamint Finnmark megyében élő népcsoport, akiknek ősei Finnország és Svédország északi területeiről (Lappföld, Tornio-völgy) vándoroltak ki a 18-19. században. Az 1980-as évek óta sok vita van arról, hogy az általuk beszélt nyelvváltozat külön nyelvnek vagy a finn nyelv egyik határon túli nyelvjárásának tekinthető-e. 1998-ban a norvég állam nemzeti kisebbségi státuszt adott a kvéneknek, amelyet 2005-ben a kvén nyelv hivatalos kisebbségi nyelvként való elismerése követett. A kvén veszélyeztetett nyelv, beszélőinek száma folyamatosan csökken. Míg a kvén származásúak számát 60 000 körülire becsülik, a beszélők száma még a legoptimistább vélemények szerint is csak tízezer körül mozog, a borúlátóbbak szerint viszont alig 1500 beszélővel számolhatunk, ezek is az idősebb korosztályba tartoznak.

A kvének legfontosabb települései
A kvének legfontosabb települései
(Forrás: Wikimedia Commons / Alphaios~commonswiki / CC BY-SA 3.0)

A középkorúak még értik a nyelvet, azonban nyelvi kompetenciájuk a passzív értésre korlátozódik, míg az egészen fiatalok többsége csak egy-egy szót tud ezen a nyelven. A kvének mostanában próbáljak újratanulni vagy visszatanulni a nyelvüket, ezt a lelkes aktivisták többek között úgy szeretnék elősegíteni, hogy a Facebookon népszerűsítik a nyelvet, például rendszeresen megjelentetnek vicces képeket egy-egy kvén szóval vagy kifejezéssel. A következő képen egy olyan ruhadarab látható, amely az egyre forróbb magyar nyarakon ugyan fölösleges, de a kvének lakóhelyén átlagos viselet, méghozzá a nyári kesztyű, amely kvénül kesävantthuut (kesä ’nyár’, vantthuut ’kesztyű’).

Hasznos nyári ruhadarab a kvéneknél
Hasznos nyári ruhadarab a kvéneknél
(Forrás: Facebook / Dagens kvenske ord)

Hogy lesznek a kvén nevek?

A kvén nyelv és kultúra kutatása a 20. század második felében indult meg igazán. A kvénekre sok anyaországi finn úgy tekintett, mint az autentikus finn kultúra és nyelvváltozat őrzőire. A terepmunkák részben a kvének által használt nevek gyűjtésére irányultak, különösen Raisi (norvégül Nordreisa) járásból sikerült nagy névanyagot feljegyezni. A kvének a norvég területekre való vándorlásuk idején általában még nem rendelkeztek családnévvel. Később azonban fontossá vált a vezetéknév-adás, hogy meg lehessen különböztetni az azonos keresztnevű embereket egymástól. A hivatalos vezetéknevek helyett – majd később azok mellett – a kvén közösség valamilyen tulajdonság vagy leszármazás szerint megkülönböztető nevekkel és ragadványnevekkel illette tagjait. Ezek között a nevek között voltak olyanok, amelyekben egyes felmenők (apa, nagyapa) neve vagy egyéb rokonsági viszonyok jelentek meg. Ezek a rokonság összetartozásának érzését is erősítették. Az ilyen típusú nevek között akadtak olyanok is, amelyek több generációra is utaltak, például Arvid Bergmo kvén neve Kaupin Pekan Hokkunin Arviti volt, amelyben az apa Hokkuni, a nagyapa Pekka és a dédapa Kauppi neve is szerepelt.

A Norvégiába vándorló kvén halászok, kézművesek és földművelők között azonban voltak olyanok is, akiknek már a Norvégiába vándorlás idején is volt (finn) családnevük. Ezeket a 19. század végi norvégosítási időszakban hivatalosan norvég vezetéknév váltotta fel. A közösség által adott ragadványnév azonban megmaradt, és a közösség tagjai inkább azt használták. Előfordult, hogy a hivatalos nevet nem is ismerte senki, csak a hatóságokkal való érintkezésben használták, valamint a templomi anyakönyvekben is ez szerepelt. A 19. század végén a norvég nyelv státuszát igyekezték erősíteni azzal, hogy csak a norvégul beszélő állampolgárok vásárolhattak földet, az oktatás nyelve a norvég lett, a kvént és a számit csak segédnyelvként lehetett használni, valamint konfirmáció feltétele is a jó norvég nyelvtudás volt. Mindez a nevek fokozatos elnorvégosodásához is hozzájárult.

Ami a vezetéknevet illeti, kétfajta névadási szokás létezett a kvéneknél. Az első kategóriába a fent látott rokonsági viszonyok, illetve foglalkozás alapján kialakult ragadványnevek tartoznak (Posti-Pekka ’postás Pekka’, Makkara-Hannu ’kolbász(készítő) Hannu’), míg a másodikba a név viselőjének valamilyen külső vagy belső tulajdonsága alapján ráruházott neveket (Matala-Antti ’alacsony Antti’, Paha-Matti ’rossz Matti’) sorolhatjuk. (A Matala-Antti azért is érdekes, mert a matala ’alacsony’ szót a finn köznyelvben csak élettelen dolgokra alkalmazzák, az alacsony növésű embert lyhyt ’rövid’ jelzővel illetik.)

A kvének nem hivatalos zászlaja
A kvének nem hivatalos zászlaja
(Forrás: Wikimedia Commons / Hosmich / CC BY-SA 3.0)

Alaktani szempontból is két csoportba oszthatók a kvén megkülönböztető nevek: kvén-finn és kvén-norvég változatra. A kvén-finn nevek abban különböztek a kvén-norvég nevektől, hogy a jelző birtokos esetben szerepelt bennük (Sifferin Pekka), míg a kvén-norvég nevekben az előtag alanyesetben állt (Sifferi-Pekka).

A keresztnevek esetében sok norvég név is előfordul, azonban ezeket vagy a finn megfelelőkkel helyettesítették, például Hans helyett Hannu vagy Isak helyett Iikka vagy Iisakki, illetve ennek hiányában egyszerűen rövidítették, például Joakima > Kiima, Valdemar > Valkku, és hangalakját is finnesítették, például a mássalhangzó végű nevekhez magánhangzót kapcsoltak, így lett az Editből Eetitti vagy a Gunnarból Kynnari. Ezekben a nevekben jól megfigyelhető a tipikus zöngétlenedési folyamat: a zöngés zárhangokat tartalmazó nevek kvén verziójában a zöngés zárhangokat (b, d, g) azok zöngétlen párja váltja fel (p, t, k).

Nevét sem tudom már

A kvén nevek használata az 1930-as és 1940-es években szorult vissza, amikor a fiatalok körében megindult a nyelvváltás, a kvénről a norvégra kezdtek áttérni. Ennek következtében az a helyzet állt elő, hogy a még kvénül beszélő idősebbek gyakran a már csak norvég anyanyelvű gyerekeknek és fiataloknak is adtak kvén neveket, amelyekről „viselőjüknek” azonban fogalmuk sem volt. Épp ezért a nevek gyűjtése során a kutatók előnyben részesítették a 80-90 éves adatközlőket, akik ezeket az újabb neveket is fel tudták idézni.

A hatvanas évekre már csak a közösség tagjainak negyede beszélt kvénül. Érdekes módon a nők nyelvváltása hamarabb végbement, a férfiak közül többen beszéltek még kvénül. A férfiaknak általában több kvén ragadványnevük is volt, mert sokkal kiterjedtebb kapcsolati hálóval rendelkeztek, mint a nők. Volt egy férfi, akinek például négy kvén nevet használt (Törmän Heikku, Lepän Heikku, Saita-Heikku és Riekko-Heikku) a hivatalos neve (Henrik Nilsen) mellett. Ebből kettő a lakóhelyére utalt (Törmän Heikku, Lepän Heikku vagyis törmäi és leppäi Heikku), míg két másik a foglalkozására, illetve a szokásaira (Saita-Heikku: halászásra utal, a saita, a finn köznyelvben seiti ’fekete tőkehal’; Riekko-Heikku: vadászatra utal, a riekko ’sarki hófajd’).

Rénfejőék
Rénfejőék
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kvén beszélőknek a hatvanas években is még két nevük volt, a hivatalos vezetéknév-keresztnév mellett éltek még a ragadványnevek is. Ezeket gyakran azok is használták, akik nem beszéltek kvénül. Előfordult, hogy az Észak-Norvégiában élő réntartó számik, akiknek a nyári szállásterülete a kvén vidékekre esett, megtanultak kvénül és a közösség kvén névvel is ellátta őket a meglévő hivatalos név és a számi saját elnevezés mellett (egy számi férfinak például három neve volt, norvég–számi–kvén: Nils Logje ~ Ailu Niiles ~ Ailun Niila). Voltak olyan keresztnevek, amelynek három (norvég–számi–kvén, például Anders ~ Ante ~ Antti) változata is élt, azt használták, amilyen nyelven a társalgás folyt az adott pillanatban. Ugyanakkor a kutatások azt mutatták, hogy az idős kvén férfiakat a beszélgetés nyelvétől függetlenül mindig a kvén nevükkel illették. Csak annyi különbség volt, hogy míg kvénül a kvén-finn változatot használták, addig a norvég beszédben az alanyesetes kvén-norvég verziót. Ez utóbbi pedig akkor terjedt el igazán, amikor a kvén ismerete háttérbe szorult a közösségben.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Sultanus Constantinus 2015. szeptember 7. 19:07

@LvT: Köszönöm!

2 LvT 2015. szeptember 7. 14:18
1 Sultanus Constantinus 2015. szeptember 7. 13:06

A "vantthuut"-ban a "vant-" nem véletlenül germán eredetű? Egyből a spanyol guante(s) 'kesztyű' jutott róla eszembe, amely állítólag egy germán *want tőre megy vissza.

Információ
X