nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelvzseni elefántok?

Több jel mutat arra, hogy az elefántok képesek különbséget tenni a különböző emberi nyelvek között.

nyest.hu | 2010. február 22.
|  

Azt, hogy egy elefánt soha nem felejt, mindannyian tudjuk. Az azonban egy merőben új – és még nem teljesen bizonyított – felfedezés, hogy – a főemlősökével vetekedő kommunikációs készségei mellett – az elefánt a már hallott emberi nyelveket sem felejti, sőt nagyon is jól emlékszik rájuk.

Nyelvzsenik?
Nyelvzsenik?
(Forrás: MTI/EPA/Jon Hrusa)

A BBC számolt be arról a kísérletsorozatról, amelynek célja, hogy pontosabb képet kapjunk az elefántok szellemi képességeiről. A skóciai Szent András Egyetem evolúciós pszichológiával foglalkozó professzora, Dick Byrne szerint a többtonnás állatok olyan képességekkel rendelkeznek, amelyeket eddig csak főemlősöknél és embereknél figyelhettünk meg. A kutatók egyik feladata az volt, hogy megfigyeljék, mennyire hatékonyan tudják az egyes elefántok kiszűrni más elefántok hívójeleit. Mint kiderült, minden egyes elefánt nagyjából száz másik egyed hívójelét képes azonosítani, akár több kilométernyi távolságból is.

Az elefántok más területen is bizonyították bámulatos képességeiket: japán állatkerti kísérletek igazolták, hogy az ormányosok számolási képességei bizonyos szempontból meghaladják a főemlősök képességeit, sőt a gyermekekét is.

A kísérletsorozat legérdekesebb része azonban talán az, amelynek során arra a feltevésre próbálnak választ kapni, hogy az elefántok valóban képesek-e megkülönböztetni egymástól a beszélt emberi nyelveket. A kísérlet helyszínén, a kenyai Amboseli Nemzeti Rezervátumban és környékén vándorló elefántok tipikusan három nyelvvel találkoznak: a maszai (vagy maa), a kamba és az angol nyelvekkel.

Az Amboseli elefántjai és a maszai közösség ellentmondásos viszonyban vannak egymással. A Sussexi Egyetem kutatója, Graeme Shannon elmondta, előfordul időnként, hogy az állatok elpusztítják a falusiak háziállatait, sőt ritkábban embereket is. Ilyenkor a fiatal maszai harcosok bosszúból felkutatnak és lándzsáikkal lemészárolnak egy elefántot.

Az elefántok számára a legkevésbé fenyegető az angol – az ezt a nyelvet beszélőket az állatok csak arról ismerik, hogy néznek és fényképezőgépeiket kattogtatják.  A sussexi csoport nemrég kezdett hozzá a különböző nyelvek tudományos vizsgálatához – az állatok szempontjából. Azonban vannak biztató jelek. A kutatók felelevenítették azt az esetet, amikor Shannon asszisztense, Katito Szajialel maszai nyelven beszélt az elefántokhoz.

„Idegesek voltak, magasra emelték a fejüket” – emlékezett vissza a kutató. Amikor azonban az asszisztens szuahéliül kezdett beszélni, az állatok megnyugodtak és folytatták az evést. A tudományos tanulságok levonása még korai lenne, mivel a kísérletek elején jár a kutatócsoport, azonban annyit Shannon is megengedett magának, hogy megjegyezze, „valami valóban izgalmas dolog történt”.

Információ
X