Pálóczy Krisztina muzeológus, a kiállítás rendezője elmondta az MTI-nek, hogy a tárlaton Lajtha László (1892–1963) Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató és csoportja gyűjtéseit, kottákat, jegyzőkönyveket, tárgyakat láthatnak az érdeklődők.

A kiállításon három dunántúli megye: Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala térképén kis pöttyökkel mutatják be azt a több mint 100 települést, ahol Lajtha és csoportja gyűjtött 1951 és 1963 között. Egy papírcsíkon azt is ábrázolják, hogy milyen gyakorisággal mentek vissza a szakemberek egy-egy településre a pontosság kedvéért, hiszen a 80-90 éves embereknél előfordult, hogy csak később jött vissza az emlékezetükbe a szöveg vagy a dallam – tette hozzá.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A muzeológus beszélt arról is, hogy különbség van a népének és a népdal között. A népéneknek van írásos nyoma, forrása és ha tudja is a közlő a dallamot, szöveget, kottás füzetből énekli le elsősorban a pontos szöveg miatt. A népdalnál ilyen nincs, azt szabadon éneklik.

A Lajtha-csoport 800-1000 népéneket gyűjtött össze és múzeum azt tervezi, hogy jövőre kiadja Lajtha László Dunántúli népénekek című kétkötetes munkáját, amelyet a szerző még halála előtt nyomtatásra előkészített.

Vannak dallamok, amelyeket lemezre vettek, másokat magnószalagra, elsősorban az érdekesen díszített előadásmód miatt. Tóth Margit, a Lajtha-csoport munkatársa a gyűjtőutakon a dallamot jegyezte le, Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós a szövegekkel foglalkozott. Ő nevezte el a csoportot Noé bárkájának, mert az abban az időben kiközösített emberekkel dolgoztak. Tóth Margit ciszterci apáca volt, Rajeczky Benjámin ciszterci szerzetes, Gábor Éva erdélyi menekült, Teleki Cecília menekült erdélyi grófnő.  „Sokat gyűjtöttek, jól tudtak együtt dolgozni, nagy munkát végeztek és kevéssé ismert ez a munka. Ezen akarunk változatni a kiállítással, mert a magyar vallásos népének szellemi kulturális örökségünk és vallási hagyományaink szerves része” – jegyezte meg a rendező.

A tárlat két részből áll: az első teremben azt magyarázzák meg, hogy mi is a népének, hol találkozni vele, miben más, mint a templomi ének. Több annál – mutatott rá Pálóczy Krisztina –, mert szerepelnek a népénekek között a búcsújáró énekek, köszöntők, mint a betlehemezők rigmusai, de kevesebb is a templomi éneknél, mert bizonyos miserészletek, mint például gregorián dallam, nincs benne.

Különböző kiadványok is ott vannak a tárlaton, mint például Kájoni János (1629–1687) csíki ferences szerzetes, orgonista, énekszerző Cantionale Catholicum című kötete, vagy az Öreg Debreceni Énekeskönyv 1778-ból, amely a magyar reformáció gyülekezeti énekeit tartalmazza. Láthatók kézzel írott énekes vagy imádságos füzetek, Vollay István első, tudatosan gyűjtött fonográf felvételei – sorolta a muzeológus.

A másik terem Lajtha Lászlóról és csoportjáról szól: vannak erdélyi bútorok a népzenekutató hagyatékából, mintegy 800 dallamból lejegyzések. Tari Jánosnak a csoportról és Erdélyi Zsuzsannáról készített filmjéből is vetítenek 15 percet. Lehet hallgatni népénekeket fonográfról, Pátria hanglemezről és számítógépről egyaránt – tette hozzá Pálóczy Krisztina.

A hétvége óta látható kiállítás ünnepélyes keddi megnyitóján köszöntőt mond Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a megnyitót Erdélyi Zsuzsanna etnográfus tartja. Magyarok énekei címmel Ferencz Éva és Kobzos Kis Tamás ad koncertet. A kiállítás a Szakrális Művészetek Hete és a Lajtha-év alkalmából készült és 2013. január 6-ig tart nyitva.