nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Már csaknem minden hatodik amerikai spanyolajkú

A 308 milliós Egyesült Államokban az elmúlt évtizedben a népességnövekedés több mint fele a spanyolajkúaknak volt köszönhető, akiknek létszáma hamarosan eléri az 50 milliót - közölte csütörtökön az amerikai Népszámlálási Hivatal.

MTI | 2011. március 25.
|  

A spanyolajkúak számának gyarapodása minden előzetes várakozást felülmúlt. A hivatal a tavalyi népszámlálás adatai alapján tette közzé a többi között a „faji" arányokra és a migrációra vonatkozó adatokat. Az összeírás alapján a fehér lakosság elöregedése mellett erősen megnövekedett a kisebbségek részaránya és felgyorsult az emberek elővárosokba költözése.

A felmérés szerint 2000 óta 90 százalékban a kisebbségek járultak hozzá az amerikai népességnövekedéshez. Ennek oka a bevándorlás és a spanyolajkú lakosság körében tapasztalható erős szaporulat volt.

A hispán eredetű amerikaiak aránya 1:6 az összlakossághoz képest, a gyerekek között azonban már minden negyedik spanyolajkú. Lélekszámuk 2010-ben mintegy 900 ezer fővel nagyobbnak bizonyult, mint amire előzetesen számítottak, és az 50 amerikai tagállam közül 40-ben haladta meg az előzetes becsléseket. Leginkább a bevándorlók által megcélzott déli államokban, Alabamában, Louisianában és Dél-Karolinában nőtt a számuk.

Harminchétmillió fővel a második helyen a kisebbségek között továbbra is az afroamerikaiak állnak, akik azonban szaporulat dolgában messze elmaradtak az ázsiaiaktól. A "többfajú", vagyis a különböző embertípusok keveredéséből született amerikaiak száma az elmúlt évtizedben csaknem 25 százalékkal nőtt és elérte a 8,7 milliót.

A nem hispán fehérek száma kevéssel marad el a 197 milliótól, átlagéletkoruk 41 év, részarányuk pedig az összlakosságon belül 69-ről 64 százalékra csökkent.

A cenzus adatai alapján egyébként átigazítják a választókerületeket, aminek következtében több helyen hispán többségű körzetek jönnek létre. A demográfiai változások nyomán 12 képviselőházi mandátum cserél gazdát az államok között, miközben a törvényhozók száma változatlan (435 fő) marad. 18 államban megváltozik az amerikai elnökválasztást a választók szavazatai alapján megejtő elektorok száma is.

A spanyolajkúak hagyományosan inkább „balra" szavaznak, ezért létszámnövekedésük elvben a demokratáknak kedvezne. Ennek ellenére a legtöbb olyan állam, amely több képviselői helyhez, illetve több elektorhoz jut (például Texas és Florida), hagyományosan a republikánusokkal rokonszenvez.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
11 El Mexicano 2011. március 28. 16:25

Ehhez egy kis vicces adalék, hogy az (angol nyelvű) amerikaiak sokszor azt hiszik, hogy a latinok latinul beszélnek. Nem túlzok: anno az angol Wikipédia nyelvi konzultációs oldalán megjelent egy kérés azzal a címmel, hogy "Fordítás latinról angolra". Persze rögtön jött egy szorgalmas latinos, aki megállapította, hogy ez spanyol. (Szerencsére utána jött egy spanyolos is, aki lefordította). :)

10 Pesta 2011. március 28. 10:32

Én úgy tudtam, hogy Amerika eredetileg indián vidék volt, csak a spanyol conquistadorok nagy részüket kiirtották.

De szerintem akkor sem kell kizárólag másra kenni, ha valaki szégyenli a saját származását, ami egyébként nálunk tényleg a kiemelkedett cigányokra jellemző. Persze annyiban igencsak más a helyzet, hogy [moderálva], így aki ebből a neveltetésből kiszakad, nem is tehet másként, ha a befogadó közösséghez akar tartozni. [moderálva] Itt, Nagy-Britanniában is rengeteg a bevándorló, de érdekes mód a világ bármely tájáról is jött, kollektíven semmilyen etnikumra nem jellemző az ilyen súlyos mértékű beilleszkedési képtelenség. Gondolom, az amerikai latinok ilyen szempontból sem ugyanaz a kategória, mint [moderálva]. Lenne rá magyarázatom, hogy miért (a nomád eredetük miatt), de ez már nem nyelvi jellegű téma, szóval hagyjuk.

9 El Mexicano 2011. március 26. 21:27

@maxval: Completamente de acuerdo. ;)

8 maxval 2011. március 26. 13:40

@El Mexicano:

Ezen ma már egyre inkább kénytelenek változtatni az angolnyelvű amerikaiak. Egyes vidékeken ma már semmi esélye egy politikusnak, ha nem beszél spanyolul is.

Sőt olyan részek is vannak, ahol a kisebbség valójában többség. Miamiban de facto a kubaiak döntik el, hogy mi hogyan legyen.

A Bush-dinasztia már igyekszik alkalmazkodni az új helyzethez. Jebb Bush (George W öccse) felesége mexikói, a gyerekek egyszerre angol és spanyol anyanyelvűek. A legidősebb gyerek már politikai pályán van, s előszeretettel mond spanyolul beszédeket a választóközönségnek...

7 maxval 2011. március 26. 13:34

@Pesta:

Rémálom? Csak visszaáll a természetes helyzet. Az USA déli része eredetileg spanyol vidék volt, most visszafoglálják maguknak szüléssel azt, amit katonailag elvesztettek 200 éve.

Amerikai szempontból ez nem jelent gondot, mert az amerikai nemzetfogalom nem kirekesztő, hanem erősen befogadó, s annak nem feltétlen része az angolnyelvűség.

6 El Mexicano 2011. március 26. 12:15

@Pesta: Elég sok USA-ban élő latint ismerek, és nem egyszer tapasztalom azt, hogy nem merik, vagy nem akarják beszélni az anyanyelvüket, amikor latinok; vagyis: nem akarják, hogy az amerikaiak a latinként azonosítsák őket. Ennek pedig oka van: előítéletek. A latinok _sajnos_ ugyanaz a kategória az USA-ban, mint Európában a romák. Senkit sem védeni, sem támadni nem akarok, de nem tartom tisztességes dolognak, hogy lenéznek egy olyan népet, melynek többek között a területük több mint felét és a színes kultúrájukat is köszönhetik. Meg különben is, a spanyolajkúak között is rengeteg az európai fehér, szóval még csak nem is lehet őket egy kalap alá venni a feketebőrűekkel. Rengeteg híres színész, énekes latin származású: Gloria Estefan, Jennifer López, Marc Anthony (Marco Antonio Muñiz), Ricky Martin (Enrique José Martín Morales) stb., mind elismert világsztárok.

5 Pesta 2011. március 26. 11:47

No offence, de az „elnyomás" enyhén szólva is nevetséges szó. Ezek szerint akkor én is elnyomás alatt élek itt Nagy-Britanniában, mert nem beszélhetem a saját nyelvemet?

A bulvársajtó nem jó példa, mert a dekadens sztárocskák, színészek stb. igen nagy része se nem fekete, se nem fehér származású.

4 El Mexicano 2011. március 26. 11:13

@Pesta: És te ezt honnan tudod? Jártál már USA-beli börtönökben, vagy mi? Nehogy már a filmekből induljunk ki! Egyébként a magyarázat egyszerű: nyilván a fehérek, mivel gazdagok, egyrészt nincs szükségük bűnözésre, másrészt ki tudják fizetni az óvadékot. A bulvásajtóban ott van a rengeteg élő példa: Lindsay Lohan, Britney Spears stb., egyik sem fekete vagy latin, mégis miről szól minden? Hogy hámyszor lopott, vezetett részegen, vagy kábítószerezett, csak éppen lefizetik a bírót, mert van pénzük, ezért nem kerülnek börtönbe. Hát erről csak ennyit...

3 Pesta 2011. március 26. 08:37

És az előítéletek miatt spanyolajkúakkal és feketebőrűekkel vannak tele még a börtönök is. Akkora elnyomásban élnek.

2 El Mexicano 2011. március 25. 20:18

Előbb-utóbb kénytelenek lesznek hivatalossá tenni a spanyolt és elismerni a jogaikat. Azért azt se felejtsük el, hogy az USA alapvetően a kezdetektől fogva nekik köszönheti, hogy létezik és ekkora. Ugyanis majdnem a teljes déli és nyugati fele a spanyol gyarmatbirodalomhoz tartozott egykor, amit erőszakkal elvettek tőlük. Ameddig spanyol eredetű nevek vannak a térképén, azok mind spanyol területek voltak (csak néhány közülük: Florida, California, Los Angeles – ami helyesen Los Ángeles lenne, ha ismernék az ékezetet –, Las Vegas stb.). Elnyomásban élnek, olyannyira, hogy nagyon sokan nem merik beszélni a saját anyanyelvüket sem az amerikaiak előítéletei miatt.

1 Pesta 2011. március 25. 17:54

Visszanyalt a fagyi. A népek olvasztómételye, az amerikai rémálom. Kár, hogy Európa is egyre inkább rá hasonlít.

Információ
X