nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Igen, tessék! – magyarul

Romániából és Magyarországról is ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálat beindítását jelentették be az erdélyi Igen, tessék! mozgalom vezetői.

MTI | 2012. augusztus 18.
|  

A Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott bemutatót követően Vincze Róbert, a mozgalom koordinátora az MTI-nek elmondta: a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül magyarul lehet szállodai szobát, vagy vendéglői asztalt foglalni, de akár taxit is hívni Kolozsváron.

A magyar nyelv romániai használatát ösztönző mozgalom ügyintézői elsősorban annak a 105 cégnek a szolgáltatásait ajánlják a telefonálók figyelmébe, amelyek csatlakoztak a mozgalomhoz, és vállalták, hogy magyar nyelven is kiszolgálják az ügyfeleket. Eligazítást nyújtanak azonban a tilosban parkoló, elszállított autók ügyében is.

A mozgalmat egy évvel ezelőtt éppen a Kolozsvári Magyar Napokon indították el. Lényege, hogy a csatlakozó vállalatok „Igen, tessék!” feliratú matricával, kitűzővel jelzik ügyfeleik számára, hogy beszélnek magyarul. A mozgalmat azóta Maros, Szatmár és Bihar megyére is kiterjesztették.


Vincze Róbert elmondta: a Romániából ingyenesen hívható +40 312 263100-es számon, valamint a Magyarországról ingyenesen hívható +36 21 2524892-es számon egyelőre csak munkanapokon, romániai 10 és 18 óra (közép-európai 9 és 17 óra) között válaszol az ügyintéző, de reményeik szerint hamarosan állandó ügyeletet biztosíthatnak. A munkaidőn kívül betelefonáló ügyfelek kéréseinek is eleget tesznek, ha meghagyják elérhetőségeiket, visszahívják őket.

A Mátyás taxinak elnevezett taxis szolgáltatást egyelőre csak kísérleti jelleggel indították el. Dolgoznak azonban egy olyan okostelefonokra kifejlesztett alkalmazáson, amelyen keresztül a telefonos ügyfélszolgálat kiiktatásával is megtalálhatják egymást Kolozsváron az utazni vágyók és a magyarul beszélő taxisok.

A telefonos ügyfélszolgálat román-magyar tolmácsolást is biztosít a betelefonálónak. Ha például egy románul nem beszélő magyar gépkocsivezetőt megállít a román rendőr, az ügyfélszolgálat a kihangosított telefonkészüléken keresztül biztosíthatja a tolmácsolást számára. A mozgalommal kapcsolatos újdonságokról a honlapjukon is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Vincze Róbert elmondta azt is, hogy a mozgalom eredetileg a kisebbségben élő magyarok anyanyelvhasználatának az ösztönzésére alakult, de nyitottak a magyar turisták felé is, hogy még jelentősebb legyen a bevétel, amelyet a mozgalomhoz csatlakozó vállalatok remélhetnek.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, a mozgalom egyik kezdeményezője az MTI-nek elmondta: az első év olyan jól sikerült, hogy a kisebbségi nyelvhasználat népszerűsítésével foglalkozó külföldi szervezetek is felfigyeltek a mozgalomra. Ősszel a Svenska Kulturfonden, egy finnországi svéd szervezet brüsszeli konferenciáján mutathatják be a magyar nyelvhasználatot bátorító programot.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X