Minden gibbonnak megvan a saját éneke, de az emberhez hasonlóan az ugyanazon a környéken élőké hasonlít egymásra – magyarázta Van Ngoc Thinh, a göttingeni Német Főemlősközpont munkatársa a Die Welt szerint (www.welt.de), amely a BMC Evolutionary Biology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertette.

A kutatók a Nomascus gibbon nem mind a hat fajának énekét és genetikai sokféleségét vizsgálták összesen 19 állományban. (A Nomascus nembe sorolt gibbonok az emberszerűek csoportjába tartoznak. Mintegy 65 centiméteres magasságot és hat kilós súlyt érnek el; fejükön bóbitát viselnek, és nincs farkuk.)

A Nomascusok Kína, Laosz, Kambodzsa és Vietnám sűrű esőerdeiben élnek, és énekkel társalognak egymással. A hímek és a nőstények egyaránt énekelnek, hogy jelezzék territóriumuk határait, illetve párt találjanak maguknak. A párok még duetteket is előadnak, hogy erősítsék kapcsolatukat.

A göttingeni kutatók négyszáz énekmintát elemeztek 53 akusztikus paraméter alapján, majd eredményeiket összevetették az állatok élőhelyével és egy bizonyos génben előforduló mutációkkal. Kiderült, hogy a négy leginkább hasonló ének az egymással legközelebbi szomszédságban, a vizsgálati terület déli részén élő gibbonfajoktól származik, amelyek genetikája is a legnagyobb mértékben egyezik.

Az északi populációkkal kevesebb hasonlóság mutatkozott. A kutatók szerint ez alátámasztja azt a vélekedést is, amely szerint a gibbonok északról terjedtek dél felé.