Akinek van kutyája, az tisztában van vele: ha a négylábú csóválja a farkát, az a barátságosság egyértelmű jele; ha a farkát egyenesen feltartja, akár egy zászlót, akkor azzal harci készültségét jelzi; és ha behúzza a farkát a lábai közé, akkor azzal a megadást, a harc feladását fejezi ki. A kutyáknál az idők folyamán kifinomult „faroknyelv” alakult ki: szinte minden egyes pozíció mást közvetít.

A macskáknál ezzel szemben ez a fajta nyelv nem annyira kifejező. Róluk tudjuk: ha a farkukat csóválják, azzal éppen hogy rosszallásukat közlik.

Annak, hogy a kutyák kifinomultabb farok-kommunikációval rendelkeznek, történelmi okai vannak. Amikor az eb és a cica még nem volt háziasítva, vadászattal „kereste a kenyerét”. Mivel a kutya csoportban vadászott, kézen fekvő volt, hogy az erdőben való kommunikációhoz a farkát használja: ezzel nagyobb távolságra való társainak is könnyen jelezhetett. A macska viszont egyedül vadászik, és ezért nem volt szüksége rá, hogy terjedelmes „faroknyelvi” szókincset alakítson ki – írja a Daily Times.