-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Persze. Csakhogy a nyelvészek a nyelvekkel foglalkoznak. Téged azért n...2024. 11. 05, 21:00 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: Érdemes elolvasni.. mersz.hu/dokumentum/matud__312 ..Tapasztalat az, ho...2024. 11. 05, 20:38 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Itt tudsz blogot indítani: blog.hu Azt hiszem ha jól megy fizetnek is ...2024. 11. 04, 11:35 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Neked csak az kell, hogy ideöntsd a mantráidat. Idézel egy mondatot, a...2024. 11. 02, 21:51 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: Kiegészítés: Nem értettem félre amit írtál, csak a "valamilyen szinten konstruktív" beszél...2024. 11. 02, 21:48 Hat tévhit a magyar nyelvről
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Orosz híreket, blogokat, kommenteket olvasva és egykori orosz barátokkal beszélve szinte tapintható, milyen mértékben növekszik Oroszország-szerte a Sztálin iránti nosztalgia. Új Sztálin-szobrokat állítanak, templomi ikonokon jelenik meg Sztálin, 2011-ben november 7. előtt egy hónapig a sztalinobusz a Generalissimus képével Ukrajnát és Oroszországot.
Az írás először 2011. december 23-án jelent meg „Akkor született, mikor nőni kezd a fény” A Wang folyó versein. A cikkben a közelmúltban történtként említett események a 2011-es publikációhoz képest értendőek.
„Akkor született, mikor nőni kezd a fény” – mondták Sztálinról, aki a hivatalos szovjet történelemkönyvek szerint december 21-én született.
Azóta már közismertté vált a cári rendőrségnek azokból a dokumentumaiból, amelyeket hatalomra kerülése után nem sikerült megsemmisíttetnie, hogy valójában a napforduló előtt három nappal, 18-án született, de növekvő számú hívei mindmáig 21-én ünneplik meg az évfordulót, ahogy annak lennie kellett.Orosz híreket, blogokat, kommenteket olvasva és egykori orosz barátokkal beszélve szinte tapintható, milyen mértékben növekszik Oroszország-szerte a Sztálin iránti nosztalgia. Többször utaltam rá a Wang folyón is, és sokszor gondoltam, hogy írok már róla egy-egy kínálkozó alkalom, az új Sztálin-szobrok állítása, a Sztálint ábrázoló templomi ikonok, a mostani november 7. előtt egy hónapig a Generalissimus képével Ukrajnát és Oroszországot járó sztalinobusz, az orosz kalózszájtokon gyarapodó újsztálinista irodalom vagy más hasonló eset kapcsán, de valahogy sosem vitt rá a lélek. A tegnapi születésnapi felvonulás után azonban úgy gondoltam, nem halogatom tovább. Álljon itt ez alkalomból Roj Medvegyev nemzetközi tekintélyű történész egy írása, amelyet azóta szeretnék lefordítani, amióta megjelent a Московские Новости április 15-i számában.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Látom, hogy az országban egyre szaporodik a tendenciózus áltörténelmi irodalom, s ezen belül a Sztálint és a sztálinizmust dicsérő könyvek, amelyek minden tudományos kritériumot alulmúlnak. Dübörög a sztálinizmus leplezetlen propagandája, annak nyílt tagadása, hogy Sztálin bármiféle bűnt elkövetett volna. Az 1930-as évek terrorját ismét az országon belül megbúvó ötödik hadoszlop létével magyarázzák, és fennen hangoztatják, hogy az 1936-38-as koncepciós perek valóban a nép ellenségeire sújtottak le – olyanokra, mint Buharin és Zinovjev. Az indokolatlan represszió létét egyszerűen letagadják. S teszik mindezt a legnagyobb egyetértésben az akkori vizsgálatokat vezető főügyésszel, Visinszkijjel.
Az ilyen könyvek állításainak és tényanyagának túlnyomó része a sztálini időkben közzétett állításokon és tényeken alapul. Ha például Tuhacsevszkij marsallról van szó, készpénznek veszik 1937-es kihallgatásának jegyzőkönyveit – amelyeket kínzással csikartak ki belőle. Vagy azt állítják, hogy a bírósági ítéletek következtében „csak” nyolcszázezer embert végeztek ki, amikor több millió (!) embert lőttek főbe „peren kívül”, ahogy akkoriban mondták. Letagadják a háború utáni repressziót és az antiszemita kampányt is. „Sztálin hatalmas politikai vezető volt,” mondják, s ezzel gyakorlatilag minden hibáját és bűnét letagadják és/vagy igazolják.
Az egykori jegyzőkönyvek és dokumentumok manipulációi a tény- és valószerűség illúzióját keltik. Ténylegesen azonban a Sztaliniszt könyvsorozat valamennyi kötete az akkori hamisítványok felújítása. Valamikor még vásároltam is ezeket a könyveket – igyekszem megismerni az ellenfelek álláspontját –, de aztán feladtam. Hiszen miféle érvet lehetne mondani egy olyan szerzőnek, aki még ma is tagadja Sztálin és Berija felelősségét a katyńi mészárlásért? Csupán megállapítom tehát a tudatos hazugság tényét.
Úgy tekintem ezt a sorozatot, mint a lakosság történelmi analfabetizmusával űzött spekulációt (mert legalábbis a fiatalabb generáció ténylegesen analfabéta ezen a téren). Kiadása politikai megrendelésre történik. Nehéz megállapítanom, kinek a megrendelésére, minthogy egyetlen tanulmány sem látott erről napvilágot. De azt látom, hogy nagy részben az Ekszmo és a vele kapcsolatban álló kiadók a felelősek érte.
Néhány éve ők adták ki Nyikita Hruscsovról szóló könyvemet. Szemmel láthatólag azért egyeztek bele a kiadásba, mert a könyv valamiképpen kritikus volt [a Sztálint elítélő – a ford.] Hruscsovval szemben. Ezt követően azonban kerek perec elutasították javaslatomat egy „Mit olvasott Sztálin: Irodalom a totalitárius társadalomban” című könyv megjelentetésére. A dolognak elvi oka volt. Ahogy a kiadó egy munkatársa nyíltan kijelentette: „Ez a könyv nem egyezik nézeteinkkel.” Később egy TV-riportban találkoztam az Ekszmo egyik alosztályának vezetőjével. Amikor rákérdeztem, miért nem lehet semmit tudni a könyvem sorsáról, legalább annyit elárult: „Nézze, nem fogjuk kiadni.” Ezután gyorsan átvittem a könyvet az „Emberi Jogok” kiadóhoz, ahol ki is jött, s el is kapkodták.
Akit én a kiadóban ismerek – neveket említeni nem fogok –, azok ideológiailag elkötelezett személyek, akiknek ez nyilvános megnyilatkozásaiból is egyértelműen kitűnik. A kiadónak azt az érvét, hogy a Sztaliniszt pusztán üzlet, mert az ilyenfajta irodalom jól fogy, könnyű megcáfolni azzal, hogy a Sztálin-ellenes könyvek is jól fogynak. A történelmi irodalom iránt növekszik az érdeklődés, az ország fiatal generációi meg akarják ismerni történelmüket. S ezt az érdeklődést másként is ki lehetne elégíteni: nemcsak hamisítványok, hanem valódi történeti irodalom kiadásával is.
Ők természetesen azt hangoztatják, hogy ezek nem történelemhamisítások, hanem „eltérő nézőpontok”, amelyek történelmünk „megjobbítására” törekszenek, hogy megszabadítsák a fiatalabb generációt attól a kisebbrendűségi érzéstől, hogy „ilyen szerencsétlen országban élünk”. Ehhez az állásponthoz azonban csakis kritikusan viszonyulhatunk. A történelmet nem lehet „megemelni”, a történelem olyan, amilyen. A történelmet csupán magyarázni lehet. Történelmünknek voltak sötét és fényes lapjai, teljesítményei és bűnei, és mindez objektív és méltó bemutatást kíván.
Az interneten már fellángolt a vita a Sztaliniszt könyvsorozat kapcsán. Érdekes, hogy a résztvevők egyike sem követeli az ilyen könyvek kiadásának betiltását, vagy azonnali visszavonását és bezúzását. Ez már a modern idők érdeme – Sztálin idején az eltérő politikai nézeteket képviselő könyvekkel rövid úton elbántak. Örvendjünk országunk és társadalmunk ilyen irányú változásának.
De mindebben valamilyen mértékben szerepet kellene vállaljon a kormány és a közintézmények is valamilyen össznemzeti ideológia kidolgozására. Ilyen ideológia nélkül a kormány egyszerűen nem létezhet. Hiszen mindenütt van ilyen, Európában éppúgy mint Amerikában, Kazahsztánban, vagy Belorussziában. Lehet vele nem egyetérteni, de attól még van. És minálunk a desztálinizációról folytatott éles társadalmi vitában az állam mintha egyáltalán nem akarna részt venni.
Nem értem például, ki a felelős a középiskolai történelemkönyvek kiadásáért. Az oktatási és kulturális minisztériumban homlokegyenest ellenkező tendenciák élnek egymás mellett. Nekem személyesen nincs határozott válaszom arra, miképpen kellene a kormánynak reagálnia erre a helyzetre, de az már nagyobb baj, hogy Tudományos Akadémiának vagy a Történeti Intézetnek sincs. Nincsenek kezdeményezések, nincs felhívás társadalmi vitára, az igazság és a megoldások keresésére.
Nyilvánvaló, hogy alja irodalomról van szó, de a tudósoknak erőt kellene venniük undorukon, és elmagyarázni az olvasók számára, miként, miből és mi célból jöttek létre. Nem lehet egyszerűen tudomást sem venni a létükről.
Nem becsületes pusztán azt hangoztatni, hogy ezek a könyvek tömeges népi igényt elégítenek ki. Hiszen maga a kiadó is alakítja ezt az igényt azáltal, hogy szándékosan torz képet alakít ki az ország múltjáról. Ebből következőleg a kormányzatnak – már ha egyáltalán érdekelt a desztalinizációban – a tényeket és a kutatás jelenlegi állását bemutató seregnyi más könyvet, filmet, kiadványt, tévéadást kellene szembeállítania a történelemhamisításokkal. Népszerűsítő, de még nem ponyvairodalmat kiadnia. Hiszen lehetséges olyan könyveket is írni, amelyek könnyen emészthetőek, de egyszersmind igazmondóak. És ami a legfontosabb: az államnak egyértelműen jeleznie kellene, kinek az oldalán áll.
Az ország vezetőiről szerzett tapasztalataim alapján arra kell gondoljak, hogy nem kívánnak belekeveredni ebbe a vitába, legalábbis nem szeretnének egyértelmű nyilatkozatokat tenni róla. A csinovnyikok a kulisszák mögött félnek bekapcsolódni a vitába, akár mert nem merik kimutatni hozzá nem értésüket, akár hogy összeütközésbe ne kerüljenek a fennsőbbség akaratával. Valamikor meghívtak az összorosz történelemtanárok konferenciájára. Arról folyt a vita, milyen iskolai történelemkönyvre van szükségünk. A záróülésre megérkezett Putyin és Szurkov [a legfőbb szürke eminenciás – a ford.] is. Az előbbi a tanárokkal az asztal körül folytatott baráti beszélgetésében hangsúlyozta egy „jó történelemkönyv” fontosságát, de nem nyilvánított véleményt e könyv tartalmáról, és semmit sem árult el a legfontosabb történelmi problémákhoz való személyes viszonyáról.
Az utóbbi évek során Putyin és Medvegyev nem egyszer nyilatkoztak Sztálin ellenében, de soha nem tették ezt következetes politikájukká. Egy dolog a szó, s más dolog a cselekvés. Hogy miért van ez így, az számomra felfoghatatlan.
A Sztálin reneszánsza és Sztaliniszt könyvsorozatok (eddig kb. 20 cím) az Ekszmo és a Jauza közös kiadásában jelennek meg 2007 óta. A könyvek ideológiai álláspontjáról és minőségéről sokat elárulnak a címek: A sztálinizmus kézikönyve, Sztálin a törpék ítélőszéke előtt, Berija: a 20. század legjobb menedzsere (a sorozat egyik legnépszerűbb darabja, nyolc kiadást ért meg három év alatt). Az Ekszmo kiadói gyakorlata épp ezen a héten került a nyilvánosság figyelmének középpontjába, hála a Sznob projekt honlapján indított vitának. A vita radikális résztvevői az Ekszmo valamennyi kiadványának bojkottjára szólítanak fel, beleértve Ljudmila Ulickaja, Viktor Pelevin és más sikerszerzők műveit is, mindaddig, amíg a legnagyobb orosz kiadó fel nem hagy a Sztálint és a sztálinizmust dicsőítő könyvek kiadásával. Az Ekszmo főigazgatója, Oleg Novikov azt hangoztatja, hogy a törvény adta kereteket és a piac logikáját követve jár el, s elkötelezettségét hangsúlyozza „olvasói igényeinek kielégítése iránt, anélkül, hogy cenzúrázná azokat” (a Kommerszantban nemrég megjelent interjúból). Ljudmila Ulickaja, a holocaustról és a Szovjetunión belüli másként gondolkodókról szóló számos mű szerzője arra a felhívásra, hogy szakítsa meg az együttműködést az„Ekszmóval, azt válaszolta, hogy „nem támogatja az ilyenfajta kategorikus és szélsőséges nézeteket”, s azt kérte, „ne kényszerítsék” őt olyan helyzetbe, ahol képtelen volna kiadni munkáit.
A Facebookon nemrégiben fórum nyílt Прекратите издавать сталинистские книги / Stop publishing Stalinist books címmel, amely a közeljövőben kerekasztal-beszélgetéseket tervez a témáról.
Kapcsolódó cikkek A Wang folyó versein