Az összehasonlító gyöknyelvészetet Krizsa Katalin 2011-12-ben alapozta meg a "Gyöknyelvészet" című 1084 oldalas könyvében, Túlélés Kiadó - ISBN: 978-965-91839-1-3. Kis példányszáma folytán a boltokban nem kapható, de az OSzK-ban biztosan, s a 4 négy nagy egyetem könyvtárában valószínűleg fellelhető. A gyöknyelvészet (a továbbiakban Gy) definiciószerűen összehasonlító nyelvészet, amely legkevesebb KÉT gyöknyelv szótárszerű feldolgozásán kívül a nyelvtani jelenségek egybevetésén alapul. A Gy tehát sem egyes szavak, sem kiemelt, akár többszázas szócsoportok összehasonlítását nem tartja elegendőnek a tudományos kutatásra. A Gy kidolgozásának elsődleges indítéka az volt, hogy más, a tudományos nyelvészetben elismert gyöknyelvvel rokonítva bebizonyítsa, hogy a magyar is gyöknyelv - amit a történeti nyelvtudomány s a Magyar Tudományos Akadémia 150 éve cáfol. Az összehasonlító gyöknyelvészet a gyököt egy vagy két mássalhangzós vázként definiálja. E vázaknak részben még az állatvilágból eredő, velünkszületett környezeti jelentéseket -az emberi beszéd kialakulását is megelőző mentális reprezentáziókat tulajdonít. Néhány példa: a KR ősi, természeti jelentése: vadállatok egymás körüli keringése, közellevés, morgás, harc. A TR vázé: tör, beront, beterjed. S/SzR: sor-szőr.-vezér. BB: bab-báb-üreges, XR (az X bármilyen magánhangzó): árad, éber. PX: száj-fúj-a fentlevő, HT: hat-rátámad, DR: égdörgés, stb. A Gy bebizonyítja, hogy a "jól megtartott gyöknyelvek" (jelentős lélekszámú ma is élő a magyar, arab, héber, szankrit, dravida) alapszavai, elő- és utóragjai a mai napig az ősgyökök magánhangzókkal feltöltött származékai. Sőt, azt is bebizonyítja, hogy az ősi mássalhangzók rokonhangjai is, amelyek később bővítették tovább a hangkészletet (pl. F, B, D, G, C, Z), szintén - többnyire - az ősi értelmekkel rokonítható gyökvázakat generáltak. A tudomány mai állása szerint A FAJSPECIFIKUS EMBERI BESZÉD kezdetei a 2-3 millió éves előemberi korba vezetnek vissza. Ezt a Broca terület lenyomatának megléte bizonyítja néhány előemberi lelet koponyájában. Amióta (2008) modellezték és "megszólaltatták" a neandervölgyi ősember gégéjét, azt is tudjuk, hogy az európai ősember még nem volt képes az összes mai beszédhangot használni. A mássalhangzók közül (az F kivételével) csak a zöngétleneket ismerte - s magánhangzókat kiejteni alig volt képes (artikulálatlan beszéd). Azt a kérdést pedig, hogy a neandervölgyi beszéde alapnak tekinthető-e ebben a vonatkozásban, vagyis azt, hogy az eurázsiai ősember keveredett-e az afrikai alfajjal, a gyeniszovai lelet (2007) végleg eldöntötte. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a "modern" neandervölgyi génjeit hordozzuk (4%-ban), hanem ennek előtte az előember két geográfiai alfaja is, s már 1 millió évvel ezelőtt keveredett egymással. (E populációnak ma is élő leszármazottai az óceániai szigetvilágban élnek.) A mai értelemben vett BESZÉDKÉPESSÉG tehát a két geográfiai alfaj újraegyesülésének eredményeként jött létre. A három nagy és sok enyhébb jégkorszak idején az európai ősember rendszeresen délebbre vándorolt. A Gy feltételezése az, hogy az artikulált beszédképesség a két első jégkorszakkal bezárólag érkezett fel Afrikából. A harmadik jégkorszak idejére azonban már kialakult az eurázsiai Sapiens hidegtűrő, nagyvadász populációja, amely a továbbiakban nem vándorolt többé a délvidékre. Ezek nyelvi leszármazottai a - nem-magyar - finnugor nyelvek. Ugyancsak Afrikából, a prehisztorikus korban érkezett fel az afro-sémi protonyelv birtokosa, amely előbb a zöngés B, majd a zöngétlen F hangot terjesztette el fokozatosan, mind északabbra, az Óvilágban. Ez utóbbi állítást egyrészt az ókori nyelvek hangtérképére alapozzuk. Továbbá arra, hogy egyes északi nyelvek még néhány évtizeddel ezelőtt sem ismerték a B, F, de pl. a finn nyelv a később használatba kerülő C, G, s az utolsóként megjelenő Z hangot sem. Az északiak ragozó-hajlítgató gyöknyelve(i) 10-20 000 éve a Bering szoroson át több hullámban Észak-Amerikába is eljutottak. Az indoeurópai nyelvek és a "hangtörvények". A Gy szerint a hangtörvények érvényessége (és ott is csak többé-kevésbé) az indoeurópai nyelvekre korlátozódik. Indokolás: Az indoeurópai nyelvek a felszáradó Pannon-tenger (Német-aföld + Kárpát-medence + az Ukrajnai "menedék") területéről származó populációtól s annak európai szubsztrátnyelvéből származnak. A Gy szerint a hangtörvények korlátozott érvényességét az magyarázza, hogy ez a populáció (helyenként többszörösen is) a saját ősei földjére vándorolt vissza. Ilyenkor magával hozta a vándorlási "körforgalmak" során felszedett újabb rokonhangokat: úgy az afro-sémi B, F mássalhangzókat, mind pedig a többi, még később megjelenő beszédhangot. Így történt, hogy az indoeurópai nyelvek ősi mássalhangzói az újonnan hozott rokonhangokra (pl. water - Wasser) cserélődtek fel, miközben az értelmük változatlan maradt. Ezek a hangcserék tehát nem különböző nyelvek rokonságát, hanem csak az eredetileg azonos, közös szubsztrátnyelv "felújulását" igazolják. Az indoeurópai "körforgalom" Európa északi vidékéről Nyugat-Ázsia, Kaukázus vidéke, Anatólia, a Balkán, a Földközi-tenger medencéje, onnan fölfelé kanyarodva Nyugat-Európa, majd Észak-Európa területeit ölelte fel. A közép-európai magyar "szigetnyelv" sorsa azonban másként alakult. Az indoeurópai populáció prehisztorikus vándorlási útvonala a hegyekkel koszorúzott Kárpát-medencét már nagyrészt kihagyta - illetve az oda beérkező indoeurópaiak ált. már beolvadtak. A "magyarféle" (flektáló-ragozó) nyelv 8-10.00 éves őse ezzel szemben a Kárpát-medencétől kiindulva EKKORIBAN még csak Anatólia, a Kaukázus vidéke, a Balkán, és a Földközi-tenger keleti régióit lakta be. Ezalatt bekebelezte a B, F hangot, sőt részben a déli, afro-sémi nyelvtani sajátságokat is. Az utolsó Özönvíz a Közel-Kelet térségében maradéktalan pusztulást, a Földközi-tenger medencéjében pedig kb. 3000 éves geográfiai elszigetelődést okozott (az északabbra élő populációktól). Az újkori népvándorlások a Közel-Kelet felszáradása után (ie. 6-7000) az ismételt túlnépesedés gócából indultak el s ezúttal már (a forró égövet kivéve) az egész Óvilágra kiterjedtek. A Kárpát-medence prehisztórikus populációja ROKONYELVŰEK ismételt visszaáramlásaival, s végül (de nem utoljára) a honfoglalásként ismert esemény bevándorló törzseivel bővült tovább. Így természetesen az is valószínű - hogy Ázsia belsejéből, vagy akár a Távol-Keletről származó töredék populációk is érkeztek a Kárpát-medencébe. Mindez azonban nem magyarázza meg a magyar nyelvnek sem a déli (arab és héber) gyöknyelvekhez való masszív hasonlóságát, sem a szanszkit és dravida nyelvekkel való szintén konzekvens, sem a már történelmi korokban kialakult szláv és török nyelvekkel való kétségbevonhatatlan párhuzamait. Összefoglalás: az elmondottak magyarázatára a hivatalos történeti nyelvészetnek legkevesebb 12 000 évnyi rálátásra, s a gyöknyelvészet kutatási módszereinek befogadására lesz szüksége.