Talán régen is volt kettős jelentésű kifejezés, és ilyen lehetett az "Árpád" név is, mert mint kisgyerek, édesanyja árpácskája, mint felelős vezető, "népek egyesítője" értelemmel bírhatott.. 

"Személyneveknél "kicsinyítőt" olvastam én is pl. Árpád."

Én más véleményen vagyok.

Mivel a magyarok a Kárpátmedencébe érve egyrészt nem egyedül foglalták azt el, hanem "rokon" törzsek egyesítésével és segítségével, másrészt a korábban betelepült népekkel is meg kellett békélni (pl. illírek, kelták, szlávok), ezt a hatalmas feladatot megoldó, és tervet megvalósító jövendő vezetőnek, úgy gondolom, hogy találó nevet adtak, pl. "népek áradatának összeillesztője, egyesítője". Becézgetésnek nem sok helye lehetett..

Ma is tudunk olyan mondatot összeilleszteni, ami tartalmazza azokat a szótöveket, amelyek önállóan ma már nincsenek jelen a nyelvünkben, de megalapozottá és érthetővé teszik ezt a feltételezést. 

A példa mondat.

Ha elmagyarázza valaki, hogy egy patentet hogyan kell használni, ezt mondhatja:

-Pásszítsd (=illesszed) össze a szemben lévő két oldalt, ahová a patentot felvarrták, majd páttintsd (=nyomd erősen össze) össze őket. (á-->a) "passz/ pad(t)" késztetés eredmény szópár.. (hasonló nyelvtani formulák: pl. lohaszt/ lohad, éleszt/ éled, hámlaszt/ *hámlad (==>(le)hámlik) és így tovább, egy önálló "szótár" is összeállítható ilyen szópárokkal.)

Az "ár", "áradat" szó nem kíván magyarázatot.

Tehát szerintem:

ÁR-PÁD(T) (a "-t" a múlt idő kettős t-jét magyarázza meg, valamint a "kedd" szó hasonult kettős d-jét is szerintem,  ezért mindig oda írom)---> ÁRPÁD(d)-->ÁRPÁD.

A -d kicsinyítő képző. Tehát ezek a nevek többnyire becézett vagy kicsinyített alakot őriznek.

*****

Személyneveknél "kicsinyítőt" olvastam én is pl. Árpád.

Földrajzi neveknél viszont  helynév képző, pl. Mogyoród = mogyorós hely, vagy Erdőd = erdős hely. Így olvastam legalábbis. 

Ma a pécsi intercityvel jöttem Budapestre és feltűnt, hogy csak ezen a vonalon négy d végű helység is van. Sásd, Sárosd, Sárbogárd, Diósd, aztán ahogy tovább gondolkodtam, felfedeztem a spanyolviaszt, mert egyre-másra jutottak eszembe a többi helységek is az egész történelmi Magyarország területéről. Tokod, Csomád, Bogád, Sasad, Mezőkövesd, Szántód, Dömsöd, Mátrafüred, Kakasd, Balatonfüred, Szekszárd, sőt, gyanús a Szeged is, de érdemes megemlíteni más Balaton közeli helységneveket,is, különösen azokat azokat, amelyek végét még egy i-vel is megtoldjották: Almádi, Zamárdi, Polgárdi, Szabadi, Szántód Még érdekesebb, hogy Erdélyben és a Partiumban ott van Arad, Nagyvárad, Vajdahunyad, Parajd, Élesd, stb. amelyekkel bajban lehettek a románosító nyelvészek, mert pl. Nagyváradból Oradeát csináltak, amelybe átvitték a magyarból a d-t ( nesze neked dákoromán elmélet! ) az Araddal nem tudtak mit kezdeni a Parajd is maradt Élesdből pedig Alesd lett. De beszélhetünk még Tusnádról, Nagyenyedről, Naszódról, Bogdánd, Sülelmed, stb. Talán itt egy teljesen ősi nyelvfejlődési dologról van szó? A Felvidéken is vannak ilyenek, pl. Nyárasd, Dalmad, Kisölved, Százd, Deménd, Dalmad, stb. Valaki azt írta, hogy a d kicsinyítő képző, más pedig azt írta, hogy birtokos személyrag, ám valami azt súgja, hogy valami másról lehet itt szó. Sok nagyobb városunkról pl. úgy beszélünk ma is, hogy Vácott, Pécsett, Győrött, Gyulafehérvárt, Székesfehárvárott, Kolozsvárott, vagyis itt a d zöngétlen párja a t jelenik meg, sőt kettőzve. Lehet, hogy a d végű mégiscsak kicsinyitő képző, a nagyobb városokhoz pedig a t dukál? ( Bocsi, ez talán sok lehet egy nyelvtudósnak! ) A Délvidéken már kevesebb d végű helységnév van, Pincéd, Szanád, Szond, Varasd, stb. Én hiszek az un. szóföldrajzban, vagyis abban, hogy bizonyos nyelvi törvényszerűségek akár nagyobb történelmi összefüggésekről is árulkodhatnak. Lehet, hogy erőltetett az észrevétel és a fantázia is besegít, de azért a hét vezér közül négynek a neve is - hogy,hogy nem - d-re végződik. ( Árpád, Előd, Ond, Kond ). És hogy tovább fantáziáljunk, beszéljünk Toldiról, Szondiról,Tinódiról, is, stb. Talán érdemes lenni a magyar helységnevek végződéseit szóföldrajzi összefüggésekkel egybevetve megvizsgálni.

Jó észrevétel, amit nem kisebbít, hogy mások is észrevették már régen és elég széles szakirodalma is van a témának. A -d(i) képzőt általában kicsinyítőképzőnek tartják, a -di végi magánhangzó (ami korai forrásokban gyakoribb) a többi hajdani tővégi magánhangzóval együtt nagyrészt lekopott. A településnevekben pedig azért jelenik meg, mert a korai magyar helynévadási szokások szerint sok a személynévi eredetű településnév, ahol leginkább a birtokos nevét használták fel minden további kiegészítés nélkül (akkoriban egy nevet használtak). A személynevek pedig sokszor tartalmazták ezt a -d képzőt, ami lehetett eredetileg kicsinyítőképző, de a gyakori előfordulás miatt akár értelmezhették már személynévképzőként is, minden további konkrétabb jelentés nélkül (névszó + d > személynév). A személynévből keletkezett helynevekben való gyakori előfordulás miatt analógiás alapon akár helynévképzőként is funkcionálhatott, azaz olyan helynevekben is megjelenhetett, amelyek névadó szavában esetleg eredetileg nem volt ott. A Toldi, Szondi, Tinódi féle nevek már későbbiek: nem is személynevek ("keresztnevek"), hanem az azt kiegészítő helynévi eredetű megkülönböztető nevek, vagy családnevek (Told + i, Szond + i, Tinód + i - ezek mind létező helynevek az onnan való származásra vagy egyéb kapcsolatra utaló -i képzővel).

Ma a pécsi intercityvel jöttem Budapestre és feltűnt, hogy csak ezen a vonalon négy d végű helység is van. Sásd, Sárosd, Sárbogárd, Diósd, aztán ahogy tovább gondolkodtam, felfedeztem a spanyolviaszt, mert egyre-másra jutottak eszembe a többi helységek is az egész történelmi Magyarország területéről. Tokod, Csomád, Bogád, Sasad, Mezőkövesd, Szántód, Dömsöd, Mátrafüred, Kakasd, Balatonfüred, Szekszárd, sőt, gyanús a Szeged is,  de érdemes megemlíteni más Balaton közeli helységneveket,is, különösen azokat azokat, amelyek végét még egy i-vel is megtoldjották: Almádi, Zamárdi, Polgárdi, Szabadi, Szántód   Még érdekesebb, hogy Erdélyben és a Partiumban ott van Arad, Nagyvárad, Vajdahunyad, Parajd, Élesd, stb. amelyekkel bajban lehettek a románosító nyelvészek, mert pl. Nagyváradból Oradeát csináltak, amelybe átvitték a magyarból a d-t ( nesze neked dákoromán elmélet! ) az Araddal nem tudtak mit kezdeni a Parajd is maradt Élesdből pedig Alesd lett. De beszélhetünk még Tusnádról, Nagyenyedről, Naszódról, Bogdánd, Sülelmed, stb. Talán itt egy teljesen ősi nyelvfejlődési dologról van szó? A Felvidéken is vannak ilyenek, pl. Nyárasd, Dalmad, Kisölved, Százd, Deménd, Dalmad, stb. Valaki azt írta, hogy a d kicsinyítő képző, más pedig azt írta, hogy birtokos személyrag, ám valami azt súgja, hogy valami másról lehet itt szó. Sok nagyobb városunkról pl. úgy beszélünk ma is, hogy Vácott, Pécsett, Győrött, Gyulafehérvárt, Székesfehárvárott, Kolozsvárott, vagyis itt a d zöngétlen párja a t jelenik meg, sőt kettőzve. Lehet, hogy a d végű mégiscsak kicsinyitő képző, a nagyobb városokhoz pedig a t dukál? ( Bocsi, ez talán sok lehet egy nyelvtudósnak! ) A Délvidéken már kevesebb d végű helységnév van, Pincéd, Szanád, Szond, Varasd, stb. Én hiszek az un. szóföldrajzban, vagyis abban, hogy bizonyos nyelvi törvényszerűségek akár nagyobb történelmi összefüggésekről is árulkodhatnak. Lehet, hogy erőltetett az észrevétel és a fantázia is besegít, de azért a hét vezér közül négynek a neve is - hogy,hogy nem - d-re végződik. ( Árpád, Előd, Ond, Kond ). És hogy tovább fantáziáljunk, beszéljünk Toldiról, Szondiról,Tinódiról, is, stb. Talán érdemes lenni a magyar helységnevek végződéseit szóföldrajzi összefüggésekkel egybevetve megvizsgálni.

Ma a pécsi intercityvel jöttem Budapestre és feltűnt, hogy csak ezen a vonalon négy d végű helység is van. Sásd, Sárosd, Sárbogárd, Diósd, aztán ahogy tovább gondolkodtam, felfedeztem a spanyolviaszt, mert egyre-másra jutottak eszembe a többi helységek is az egész történelmi Magyarország területéről. Tokod, Csomád, Bogád, Sasad, Mezőkövesd, Szántód, Dömsöd, Mátrafüred, Kakasd, Balatonfüred, Szekszárd, sőt, gyanús a Szeged is,  de érdemes megemlíteni más Balaton közeli helységneveket,is, különösen azokat azokat, amelyek végét még egy i-vel is megtoldjották: Almádi, Zamárdi, Polgárdi, Szabadi, Szántód   Még érdekesebb, hogy Erdélyben és a Partiumban ott van Arad, Nagyvárad, Vajdahunyad, Parajd, Élesd, stb. amelyekkel bajban lehettek a románosító nyelvészek, mert pl. Nagyváradból Oradeát csináltak, amelybe átvitték a magyarból a d-t ( nesze neked dákoromán elmélet! ) az Araddal nem tudtak mit kezdeni a Parajd is maradt Élesdből pedig Alesd lett. De beszélhetünk még Tusnádról, Nagyenyedről, Naszódról, Bogdánd, Sülelmed, stb. Talán itt egy teljesen ősi nyelvfejlődési dologról van szó? A Felvidéken is vannak ilyenek, pl. Nyárasd, Dalmad, Kisölved, Százd, Deménd, Dalmad, stb. Valaki azt írta, hogy a d kicsinyítő képző, más pedig azt írta, hogy birtokos személyrag, ám valami azt súgja, hogy valami másról lehet itt szó. Sok nagyobb városunkról pl. úgy beszélünk ma is, hogy Vácott, Pécsett, Győrött, Gyulafehérvárt, Székesfehárvárott, Kolozsvárott, vagyis itt a d zöngétlen párja a t jelenik meg, sőt kettőzve. Lehet, hogy a d végű mégiscsak kicsinyitő képző, a nagyobb városokhoz pedig a t dukál? ( Bocsi, ez talán sok lehet egy nyelvtudósnak! ) A Délvidéken már kevesebb d végű helységnév van, Pincéd, Szanád, Szond, Varasd, stb. Én hiszek az un. szóföldrajzban, vagyis abban, hogy bizonyos nyelvi törvényszerűségek akár nagyobb történelmi összefüggésekről is árulkodhatnak. Lehet, hogy erőltetett az észrevétel és a fantázia is besegít, de azért a hét vezér közül négynek a neve is - hogy,hogy nem - d-re végződik. ( Árpád, Előd, Ond, Kond ). És hogy tovább fantáziáljunk, beszéljünk Toldiról, Szondiról,Tinódiról, is, stb. Talán érdemes lenni a magyar helységnevek végződéseit szóföldrajzi összefüggésekkel egybevetve megvizsgálni.

-Én leginkább bensőséges elnevezésűnek mondanám a "-d" végű helységneveket, amiknek az elnevezése végül a helyi közösségeken kívül is létjogosultságot nyert..-Faluhelyen hallottam, hogy pl. a szomszéd asszony azt mondta:"Láttam ma a templomban Maridat (vagy Maritokat), nagyon szép az új ruhája."A "Maridat" azt jelenti, hogy a "te lányodat, Marit".Mondják ezt falura is, hogy pl. a te faludban (a ti falutokban) jártam..(Szeged esetében pl. a felszegi mondhatta az alszeginek, hogy a te "szeged"-ben, vagy az ő szöged(j)ében jártam..)Ha idegen sokat hallja, hogy valaki a lányát Marinak hívja, vagyis "Mariz", számára nyilvánvaló lesz, hogy "Maridt" (valakiknek, adott közösségnek, végül mindenkinek a Marijává vált bensőséges értelemben, mert úgy hívják. Ha "Marcsáz" az anyja, akkor "Marcsád" lesz belőle..)-Másik észrevételem, hogy ha valaki pl. Pécsen lakik, mondhatja úgy is, hogy Pécsett..A szóvégi kettős "tt" szerintem utalás arra, hogy hasonlóan az előző példához, a közösség számára bensőségesen mondva "Pécsedt-->Pécsett" lakik valaki, vagyis az adott közösség (az ott lakók) egymás között rendre "Pécsed"-nek nevezték, így válhatott "Pécsed(t)"-é..A "falud(t)-ban" analógiájára "Pécsed(t)-(b)en", vagy később Pécs(-ett)-en", vagy Pécs-ett(-en) laknak az emberek..

Kiegészítésül arra is gondolok, hogy az "-sd" végű helységnevek esetében talán szláv hatásra, kikopott a magánhangzó. A magyar nyelvűek nem szeretik a mássalhangzó torlódásokat.. 

számomra inkább tűnik úgy, hogy egy adott szó jellemző a falura. pl. Szántód, ahol szántanak. Aszód, ahol aszalnak. Hegyesd, ami hegyes. *Kövesd ami köves. Mogyoród, ahol mogyoró terem. Számomra nem tűnik valóságosnak az egyes szám második személy ragjával való azonosítás ezekben az esetekben. Persze ez egy csak egy, túl sok nyelvészeti előképzettség nélkül hozott vélemény.

-Én leginkább bensőséges elnevezésűnek mondanám a "-d" végű helységneveket, amiknek az elnevezése végül a helyi közösségeken kívül is létjogosultságot nyert..

-Faluhelyen hallottam, hogy pl. a szomszéd asszony azt mondta:

"Láttam ma a templomban Maridat (vagy Maritokat), nagyon szép az új ruhája."

A "Maridat" azt jelenti, hogy a "te lányodat, Marit".

Mondják ezt falura is, hogy pl. a te faludban (a ti falutokban) jártam..

(Szeged esetében pl. a felszegi mondhatta az alszeginek, hogy a te "szeged"-ben, vagy az ő szöged(j)ében  jártam..)

Ha idegen sokat hallja, hogy valaki a lányát Marinak hívja, vagyis "Mariz", számára nyilvánvaló lesz, hogy "Maridt" (valakiknek, adott közösségnek, végül mindenkinek a Marijává vált bensőséges értelemben, mert úgy hívják. Ha "Marcsáz" az anyja, akkor "Marcsád" lesz belőle..) 

-Másik észrevételem, hogy ha valaki pl. Pécsen lakik, mondhatja úgy is, hogy Pécsett..

A szóvégi kettős "tt" szerintem utalás arra,  hogy hasonlóan az előző példához, a közösség számára bensőségesen mondva "Pécsedt-->Pécsett" lakik valaki, vagyis az adott közösség (az ott lakók) egymás között rendre "Pécsed"-nek nevezték, így válhatott "Pécsed(t)"-é..

A "falud(t)-ban" analógiájára "Pécsed(t)-(b)en", vagy később Pécs(-ett)-en", vagy Pécs-ett(-en) laknak az emberek..

A -d kicsinyítő képző. Tehát ezek a nevek többnyire becézett vagy kicsinyített alakot őriznek.