Egészen egyszerűen azért, mert az nem [f] volt az ógörögben, hanem hehezett p [ph], tehát nem "fi", hanem "phí". Az [f] már későbbi (közép- vagy újgörög) fejlemény. Megint más kérdés, hogy a latinban [f]-fel ejtették, csak írásban a pontos ógörög hangértéket akarták visszaadni, mert abban az időben a görög nyelv utánzása volt a divat a rómaiaknál (ahogy most nálunk az angolé). Az ógörgben nem volt sem [f], sem [v] (az utóbbi a latinban sem volt, csak a német kiejtési hagyománya hatására ejtik így ma, mert a németben meg [w] nincs).

Azért ph-val írták egyebek közt, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy az ógörög élő nyelvből gyártottak egy műnyelvet. Laqtinul természetes népek eredendően nem beszéltek, max. ellatinosodott a nyelvük.

A görögben (többekközt) több betű jelenti uazt a hangot. (ez torzulás, nem fejlődés)

Látjátok feleim szümtükkel- meg azért áll látszólag távolabb a ma beszélt magyartól, mert a latin 20 hangja nem képes egy az egyben visszaadni a magyart. (pl. a latinban nincs a és á, így ha az a-t á-nak használja, az á meg nincs, azt behelyettesíti különböző betűkombinációkkal. É-sincs, jelölni ezt sem, az u-ú különbséget sem képes egy jellel mutatni. Ha az á-t pl. aa, vagy ae jelzi, akkor az é-t ee, ea, oe jelezheti, de nem következetes. A mássalhangzók hasonló helyzetben vannak. Ott is torzítja a magyart, ahol az -amúgy- tisztán magyarul szólna. Ez is a magyart dícséri- mert még így kényszertozultan átírva is megérti a szövegeket, nem sok nép tud 1000 éves ó-szöveget még olvasni sem, nemhogy érteni. (Shakespeare nyelve legtöbb angolnak nem érthető, és az ófelnémetet csak azzal foglalkozó ófelnémet nyelészek képesek érteni. Utóbbiak jellemzően nem tudják megkülönböztetni a zöngés hangzókat a zöngétlentől. A p nekik b is lehet, nincs az a zengő b, aminél ne kérdeznék meg: kemény vagy lágy p? Tehát használtak olyan betüket, ami mögött nem volt hang.-ez egyértelműen arról szól, hogy nem lehet ősnyelv ebben a formában. Nyeltorzulások, hangvesztések jellemzik sok más mellett a confluáló nyelveket. Agglutináló (ragozó v. inkább ragasztó ) nyelv a magyar, jobban hasonlít minden másnál a legősibb írásokhoz.