Már régen foglalkoztat, miért nevezzük nyelvnek a magyarban az emberi beszédet.

Először azt gondolhatnánk, hogy a nyeléssel lehet kapcsolatos, de talán jobban közel kerülünk az igazsághoz, ha egyszerűen a képi megjelenését fontolgatjuk a nyelvnek egyrészt, másrészt azt a fontos funkciót, amit a beszéd során betölt. Maradjunk az utolsó feltevésnél, ami a legvalószínűbb.

A fentiekből kiindulva, azon elmélkedtem, hogy fizikainyelvünk használata nélkül, például a sötét középkorban, amikor nem átallották büntetésként akár a szerencsétlen bűnös nyelvét is kivágni, valljon hogyan tudott a nyomorult beszélni, ha korlátozottan is!?

Próbálkoztam azzal, hogy a nyelvemet az alsó fogsoromhoz nem érintve „lebénítottam” és magán hangzókat próbáltam kimondani olyan módon, hogy hasonló legyen a beszélt nyelvben használt hangokhoz.

Aztán nyitott szájjal, az ajkak használatával, a nyelvet „szájközépen rögzítettem”, és úgy ismételtem meg a magánhangzókat.

Nekem úgy tűnik, az a, á, e (hosszan), e (röviden), u, o (torzan) de rendben van, míg az í, ű, ő, é, ú, ó szájközepes nyelvvel nem megy. (Ha a gége szűkítésének képességét feltételezem.)

A mássalhangzókat szájközepes nyelvvel szintén nem tudtam mind kimondani.

A k hangot szájközepesen h-nak mondtam, a g-t szintén h-szerű hangnak. A h és az f, v („ph” hangzással) az a három mással hangzó, amiket ki lehet mondani.

A szájpadlást és a fogakat is igénybe vevő d, l, r, t, n (és lágy változatai), sz, z mássalhangzók kimondása nyelv nélkül nyilvánvalóan nem működik.

E szerint az a, á, e és a h, valamint a nyelv nélküli torzan hangzó m, p, b, mással hangzókkal szerintem a némává tett emberek ha furcsán is, valahogy elboldogulhattak.

Tételezzük fel, hogy az ős ember eleinte a nyelvét korlátozottan „használta” a beszédjében, vagyis nem forgott mai értelemben a nyelve, de nem volt néma.

Ezt a feltételezést támasztja alá az a tény, hogy a nemzetközi baba nyelv mama, baba/ buba, papa, pápá, popó, és hasonló szavai nem tartalmaznak „szájközepes és szájpadlásos nyelvvel” kimondható szavakat mint például „só, tó, jó, ló, na, kő”..

Ezen feltételezések szerint a hangos „ősnyelvek” kialakulása már akkor megkezdődhetett, mikor még csak „merev nyelvvel” tudtak hangokat kiadni, és a különböző nyelvek igen közel állhattak egymáshoz..

Hogy mi lehetett az ősnyelv elnevezése, ha egyáltalán volt rá szó, ki tudja.

Az a néhány szó, ami ma is értelmes a magyarban, főleg megszólítást és érzelmeket fejez ki:

hú! (valami szokatlan)

ha.. (bizonytalanság)

hó! (Állj meg! Nem régen a lovaknak mondták..)

he? (Mit mondasz?)

ám (De..)

mama

papa

baba

apa

pá-pá

ó! (nahát!)

(A „tá-tá” (búcsúzáskor), a „tata” szavak már nyilván későbbiek az eddigi feltételezés szerint mint a „pá-pá” és a „papa”.)

A "modern nyelvek" úgy gondolom, hogy hosszantartóan, talán a madarak megfigyelésével és utánzásával alakulgattak, és jutottak el a mai bonyolultságáig.

Nem véletlen, hogy a madarak nyelvén beszélnek a magyarak vagy magyarok (madyarok) is, hiszen minden nyelv madár nyelv. :)

Szatmári Sándorné