Déva | 2010. január 27.

|

| nyomtatás

Valószínűleg mindenki mondott – de ha nem is, akkor hallott – már emilt mondani e-mail [i'meil] helyett. A hintapolitikának nem éppen pozitív megközelítése, ha hantapolitikának nevezzük. A lócérnával pedig nem varrni szoktunk, ez a lucerna növény népies neve, amit a lovak nagyon szeretnek. Ezek a példák mind-mind azt mutatják, hogy mennyire fontosnak érzi a nyelvhasználó, hogy értse a nyelvét. Az újonnan nyelvünkbe kerülő szavakat esetenként lefordítjuk, máskor megtartjuk eredeti alakjukban. És az is megesik, hogy valami egészen más keletkezik belőlük.

Halloween vagy halogén? (Fotó: sxc.hu/RAWKU5)

Szórakoztató szóalkotás

A gyerekeknek hittanórán vallásos tárgyú képet kell rajzolniuk. Az egyik egy repülőt rajzol, amin három felnőtt és egy kisbaba ül.
– Ezek itt Szűz Mária, József és a kis Jézus. De ki a negyedik ember? - kérdi a tanárnő.
– Ő? Hát ő Poncius, a pilóta.

(www.vicclap.hu)

A cseléd, belépve a szalonba:
– „Hippodrom.”

Gazdái értetlenül néznek rá:
– Micsoda?
– Egy úr jött, s aszonta, jöjjek be, és mondjam azt, hippodrom.
– Talán Hyppolit?
– Úgy is lehet mondani, kérem, csak úgy nincs semmi értelme.

(Részlet a Hyppolit, a lakáj c. filmből)

A vicc csattanójában és az idézett filmrészletben egy ritka szóalkotási módot fedezhetünk fel: ez a népetimológia[i]. A népetimológia egyszerűen fogalmazva értelemadás az értelmetlennek vélt szavaknak. Ez egy lehetséges reakció arra, ha idegenszerű hangalakkal rendelkező szóval találkozunk (pl. szó eleji mássalhangzó-torlódás), vagy nyelvtanilag elemezhetetlennek véljük (pl. nem tudjuk megállapítani, hogy hol végződik a szótő, és hol kezdődik a képző stb.). Egyes nyelvészek szerint a népetimológia[ii] nem önálló szóalkotási mód, hanem „csupán” hangalaki hasonlóságon alapuló szóátalakítás (Pilátus > pilóta, Hyppolit > hippodrom). Cikkünk önálló szóalkotási módként kezeli a népetimológiát.

Hogy vicces csattanónak is kiválóan alkalmasak a népetimológiás alakok, annak az az egyszerű oka, hogy az ilyen eredetű szavak eléggé mókásnak tűnnek. A viccnek éppen az a célja, hogy a népetimológiák helytelenített és nem utolsósorban nevettető használatával érzékeltessenek tudatlanságot, információ-hiányt – és ezzel megnevettessenek bennünket.

Van egy másik, a népetimológiához nagyon hasonló szóalkotási mód, a szóferdítés, amivel szintén sokszor találkozhatunk viccekben:

– Hogy hívják a vasúti restiket?
– ?
– Ittasellátó. (utasellátó helyett)

És viccen kívül is: nyögdíjas < nyugdíjas; kíntorna < kintorna; túrórázás < túlórázás; televíziló < televízió; teve < tévé; kompúder < komputer; bizonyhitvány < bizonyítvány; díszpancser < diszpécser; hantapolitika < hintapolitika; majomész, majomméz < majonéz stb.

A két jelenség között azonban nagy különbség van: míg a szóferdítés szándékos, célzottan szórakoztató alakok létrehozására használatos (viccekben, nyelvi játékokban, diáknyelvben stb.), addig a népetimológia természetes szóalkotási folyamatként játszódik le, és általában a beszélt köznyelvi[iii] és népnyelvi változatokra jellemző (vagyis népnyelvi sajátosság).

Szebbet vagy értelmeset?

A szóhasználat, illetve a szavak eredete mindig is foglalkoztatta az embereket. Ez motiválta és motiválja őket ma is, hogy új értelmet adjanak az idegenszerű szavaknak, ahelyett, hogy egyszerűen átvennék, elfogadnák a számukra ismeretlen szavakat. A cél – az értelemadás mellett – gyakran egy jóhangzású, pozitív jelentésű szó létrehozása a kevésbé becsült helyett: Tetűfészek > Tetőfészek. Itt ugyan tudták a beszélők, mit jelent településük neve, de megbélyegzőnek érezték, és ezért megváltoztatták. Tehát eufemisztikus (megszépítő) céllal is születhetnek népetimológiás alakok. Ennek az ellentéte is előfordulhat: azaz negatívvá válik a szó jelentése. Nagyváradtól délkeletre található egy hátborzongató nevű település: Vércsorog[iv]. Eredeti neve Vircsalag volt, de mivel a település későbbi lakói értelmetlennek, éppen ezért elítélendőnek érezték, értelmesebb formát adtak neki. Az eredeti szót összetételként értelmezték vir- > vér- és -csalag > -csorog, és a hangalaki hasonlóságra is törekedtek.

Értelmesített idegen szavak

Az „idegenszerű” szó lehet valóban idegen szó, pl. halovén, halogén < ang. Hallowe'en, de lehet olyan szavunk (azaz magyar, a belső szóteremtés eredménye), ami a szóhasználatból eltűnt, és így a jelentése már elhomályosult a beszélők számára. Ez utóbbira jó példát jelentenek növényneveink népetimológiás alakjai vagy népetimológiás eredetű helyneveink. Ezekben az esetekben a növénynevek értelmezhetőségének hiánya, azaz a homályos jelentés a népetimológiás változás oka, például papucs < pipacs.

Idegen eredetű növénynevek esetében nem is beszélhetünk közszói értelmezésről, ilyenkor elég gyakori az „értelmesítés”: Yucca > jutka. Egy másik érdekes népetimológiai megoldás a tubarózsa < tuberosa. Az említett növény rendszertani neve polianthes tuberosa, aminek átértelmezést ihlető eleme 'gümős, hagymás' jelentéssel bír – és semmi köze a rózsanövényhez. Latin eredetű melléknév, és a végződése is jellegzetesen latin. További példák: borrágó < borágó; lócérna < lucerna; mariskafa < tamariska < tamariszkusz; kopottnyak < kapotnyak; sárkerék < sárkerep; noha, nova < noa (írott formában noah is; szőlőfajta).

Földrajzi neveink népies magyarázata a történelmi régmúltba nyúlik vissza. Sok településnevet találunk furcsának, és nemcsak első hallásra. Nem tudjuk őket szerkezet vagy jelentés alapján elemezni, ez az oka, hogy értelmetlennek találjuk őket. A múltban sem volt másképp. Sok nyelvészt vonzott és vonz ma is a helynevek eredetének kutatása. Az ő tanulmányaik révén ismerhetjük meg, melyik helyneveink születtek szóértelmesítés révén. A helynevek esetében is általában arról van szó, hogy a nyelvhasználók számára már nem egyértelmű a név jelentése, így arra törekednek, hogy hasonló hangzású, jelentésben átlátható nevet alkossanak meg: Föhenyes/árok > Fényes/árok, Nagy/lápa > Négy/lába, Alasz/kocsma > Olasz/kocsma stb.

Az utca – egy népetimológiás szó

A történelem során sokféle nyelvvel, így sok idegen szóval találkoztak a magyarok: útra keltek az őshazából, találkoztak más nomád népekkel, fejedelemségeken haladtak át, aztán megérkeztek a Kárpát-medencébe, jórészt szláv nyelveket beszélő népek közé. Később nyugatról telepesek érkeztek hozzánk. Majd a török és más megszállók jöttek, akik hozták magukkal sajátos kultúrájukat, amiről saját nyelvükön beszéltek, és tárgyaikat, amiket saját nyelvükön neveztek el. Más kultúrák megismerése azzal a felismeréssel jár, hogy nincs minden fogalomra, élőlényre, tárgyra szavunk a saját nyelvünkön.

A több száz évvel ezelőtt keletkezett népetimológiás szavakból ma is használunk olyanokat, amelyek a közszókészlet elemei maradtak, és még elavultnak sem igen mondhatók. Hogy mely népetimológiás szavaknak van nagyobb „szerencséjük”, azaz bekerülnek-e a köznyelvbe, és mennyi ideig használják őket a beszélők, az nehezen jósolható meg. A népetimológiás alak úgy marad életben, hogy amikor megszületik a népnyelvi változatban, egy ideig mindenképpen együtt él az eredetivel az átalakítás eredménye, majd a köznyelvi használatból kiesik az eredeti szó, és a népetimológiás átveszi a helyét. Erre példa a számszeríj < szláv samostrel 'íjhoz hasonló lőfegyver', a pajtás (bajtárs) < oszm. paydaş 'társ', az utca < szláv ulica, vagy épp a kárókatona < tör. kara katna ('fekete madár').

Természetesen más nyelvekben is megtalálható a népetimológia jelensége, és ugyanúgy találunk köznyelvivé vált alakokat, amik régi időkbe visznek minket vissza. Ilyen a német péntek szó kialakulása: germán Fria 'a szerelem istennője' + Tag 'nap' (vö. ol. venerdì, azaz 'Vénusz napja') > ófn. Friatag > német Freitag 'péntek', tulajdonképpen 'szabad nap'.

Cikkünk folytatását jövő héten olvashatják oldalunkon.

Felhasznált szakirodalom:

Benkő Loránd: A történeti nyelvtudomány alapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998, 163-164.

Forgács Erzsébet: Nyelvi játékok. Kreativitás a viccekben, a reklámnyelvben, a sajtónyelvben és irodalmi szövegekben, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2005.

Hoffmann István: Helynevek nyelvi elemzése (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 67.), TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2007, 137-160.

Kemény Gábor – Szántó Jenő: Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek, Auktor Könyvkiadó, Budapest, 2002, 387-389 és 406-407.

Magyar értelmező kéziszótár I-II., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Pelczéder Katalin: Onomatopoetikus eredetű növénynevek. Nyelvészeti tanulmányok: Simonyi-emlékülés, Iskolakultúra, Pécs, 2005, 85-109.

Rácz János: Népi növényneveink. Magyar Nyelvőr, 2001/3, 287-298.

Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára (A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 85. szám), Debrecen, 2008, 34.

[i] A cikkben szereplő példák a felsorolt szakirodalmakban találhatók, illetve saját gyűjtéseim.

[ii] Más terminussal: reszemantizáció 'újra történő jelentésadás', de előfordulhat még a remotiváció terminussal is.

[iii] Vö. írott nyelvváltozatokkal.

[iv] Forrás: A népetimológia gyöngyszemeiből, www.sulinet.hu/tart/fcikk/kjc/0/29961/1.