nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A komplex, a bigott és a leszűkült
Igazságot Domokos Péternek!

Mások véleményét azért szoktuk idézni, hogy egyetértésünket vagy ellenvéleményünket kifejezhessük. Éppen ezért fontos, hogy ne csak a szavakat idézzük pontosan, hanem a leírtak értelmét is. Előfordul azonban, hogy porszem kerül a gépezetbe. Egy kalandos sorsú idézet útját követjük, miközben feltárjuk a hátterében álló tudománytörténeti csetepatékat is.

Fejes László | 2016. február 12.
|  

Domokos Péter Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdésének visszhangja irodalmunkban című műve egészen pontosan arról szól, amit a címe sugall: azt mutatja be, hogy a magyarság és a magyar nyelv származásáról szóló viták hogyan tükröződtek a különböző korszakok szépirodalmában. Az áttekintés a középkori krónikákkal indul (bár persze elmerenghetünk azon, hogy ezek a kor szak- vagy szépirodalmának tekinthetőek-e, már ha egyáltalán elválasztható a kettő), és a kötet második, 1998-as kiadásában a rendszerváltás utáni irodalomban jelentkező, ide tartozó jelenségekre is kitér. A könyvet mindenkinek ajánljuk, ám a továbbiakban csupán egyetlen rövid szakaszával fogunk foglalkozni, azzal is azért, mert az utóbbi időben kétszer is félreértelmezték, méghozzá egészen különböző módokon. Ahhoz azonban, hogy megértsük, hogyan értelmezték félre, előtte azt kell megvizsgálnunk, hogy valójában miről is szól az adott rész.

Az 1998-as kiadás címlapja
Az 1998-as kiadás címlapja

„...semmit sem ismer el tényleges tudománynak, értéknek...”

Az alábbiakban a finnugrisztika és uralisztika, uráli és finnugor stb. szavakat szinonimaként használjuk.

A kötet 173. oldalán kezdődik el az 1945 és 1989 közötti korszakot tárgyaló fejezet. Ebben a fejezetben különösen nagy teret szentel Képes Gézának, a Magvető Könyvkiadó egykori igazgatójának, aki műfordítóként is sokat tett a finn, az észt és a kisebb finnugor népek költészetének a magyar közönség felé való közvetítéséért, és költészetében is nyomot hagyott e népek költészete. A Képessel foglalkozó rész a 195. oldalon kezdődik. A 200. oldalon arról olvashatunk, hogy Képes írt verset mestereiről, Zsirai Miklósról és Gombocz Zoltánról is. Mindketten nyelvészek voltak, Zsirai többek között az első nagyszabású finnugrisztikai kézikönyv, a Finnugor rokonságunk szerzője, Gombocz pedig főként magyar nyelvtörténettel foglalkozott. Ezután kezdődik a nagy karriert befutott idézet:

Ugyanakkor Képes azt is jól látja, hogy a hivatalos finnugrisztika gyakran öncélú, kiúttalan nyelvészkedésbe, teóriagyártásba hajlik át, és semmit sem ismer el tényleges tudománynak, értéknek, amely nem folytatása a Budenz szellemi-gyakorlati hagyatékának. „Mindig hirdettem – írja (A madár két szárnya. Szovjet Irodalom, 1975. 6. 141.) –, hogy a finnugor nyelvészet és a finnugor népek irodalma: a madár két szárnya. Ha az egyiket levágjuk – és hát nálunk, persze, az irodalmat vágták le majdnem száz éven át – akkor a madár nem tud repülni, csak botorkál a földön... Szegény Reguly, amikor élete feláldozásával lejegyezte az ősi vogul és osztják dalokat és énekeket, abban a hitben élt, hogy költészetet jegyez le és ment meg a végső pusztulástól. Később azonban kiderült, hogy ezeket a »szöveg«-eket kizárólag nyelvészeti célokra használta mindenki, nálunk csakúgy, mint Finn- és Észtországban...” S lehetne tovább is folytatni rendkívül tanulságos gondolatmenetét, amelynek eredménye – úgylehet – a másik véglet, azaz: a másik „szárny” megtagadása, elhagyása.

Képes Géza (középen) Väinö Linna (b) és Harri Kaasalainan (j) finn írók társaságában a Hortobágyon
Képes Géza (középen) Väinö Linna (b) és Harri Kaasalainan (j) finn írók társaságában a Hortobágyon
(Forrás: Wikimedia Commons / Väinö Linnan seura)

Látható tehát, hogy az idézet valójában az irodalom és a nyelvészet szembenállásáról szól a finnugrisztikán belül. Bár Domokos Péter pályája néhány nyelvészeti tárgyú közleménnyel indult, hamarosan a finnugor népek irodalma került érdeklődésének középpontjába. Ő dolgozta fel először egy monográfiában az uráli népek irodalmának kezdeteit (A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása), illetve ő írta meg az első olyan irodalomtörténetet, mely egy kisebb uráli nép irodalmát dolgozta fel (Az udmurt irodalom története). Éppen ezért Domokos Pétert a finnugor irodalomtudomány atyjaként, a tudományág létrehozójaként is szokás emlegetni. A szövegben említett Budenz viszont – a hazai finnugrisztika megalapozója – szinte kizárólag nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott.

A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása
A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása

Ebből már világos lehet, hogy miért volt annyira fontos számára a tudományág elismertetése. Ennek ellenére a fenti idézet számos talányos megfogalmazást tartalmaz. Mit jelent például az, hogy „hivatalos finnugrisztika”? Ez a megfogalmazás arra emlékeztethet bennünket, amikor a különböző áltudományos fórumokon arról beszélnek, hogy az akadémia, a „hivatalos” tudomány csak a „finnugor elméletet” „ismeri el”. A tudomány vagy valamely tudományág azonban aligha lehet „hivatalos” – az akadémiáról (vagy az egyetemekről) szólva legfeljebb ha intézményességről beszélhetünk. De hogyan állíthatja Domokos, hogy akár az intézményes finnugrisztika nem ismeri el a finnugor irodalmak kutatásának fontosságát, ha egyszer ő maga 1970 óta finnugor tanszékeken dolgozott, ráadásul 1992-től ő vezette az ország legnagyobb finnugor tanszékét? És miért beszél „öncélú, kiúttalan nyelvészkedésről”? A magyarázat az, hogy erős indulatok dolgoztak benne, és ez vezetett a szélsőséges megfogalmazásokhoz.

A komplex uralisztika vitája

A komplex uralisztika vitája arról szól(t?), hogy milyen helyet foglal el az uralisztika a többi tudományág között. A két szemben álló nézet közül az egyik álláspontot Hajdú Péter képviselte, aki szerint a finnugrisztika kizárólag, de legalábbis döntően nyelvészet. Vele szemben Domokos Péter azt hirdette, hogy az uralisztika komplex tudomány, azaz a nyelvészet mellett ide tartozik az uráli népek régészetének, történelmének, néprajzának, népköltészetének, irodalmának, zenéjének stb. kutatása is. Hajdú és Domokos nézetei kezdetben nem tértek el feltűnően egymástól, annyira, hogy az 1980-ban megjelent Uráli nyelvrokonaink című kötetet együtt írták: az irodalommal foglalkozó fejezeteket Domokos, a többit Hajdú. A könyvre egyébként a két szerző neve alapján gyakran Hajdú–Domokosként hivatkoznak, és ennek köszönhetően számos magyar szakos hallgató véli úgy, hogy él vagy élt Hajdú Domokos nevű magyar finnugrista.

Domokos Péter
Domokos Péter
(Forrás: komiinform.ru)

A valóság azonban az, hogy a szerzőpáros viszonya a kötet megjelenése utáni években megromlott. Arról lehet vitatkozni, hogy személyes konfliktus vezetett-e szakmaihoz, vagy fordítva, esetleg a kettő folyamatosan gerjesztette egymást. Számunkra sokkal érdekesebb az, hogy milyen elvi állásfoglalások fogalmazódtak meg a vita során. Domokos véleménye után érdemes megismerkedni Hajdúéval is. Ő az 1991-ben megjelent Nyelvészetről – egyes szám, első személyben (szerkesztette Sz. Bakró-Nagy Marianne és Kontra Miklós) című kötetben a saját pályájára visszatekintve és a finnugrisztika akkor helyzetéről a következőket írja:

A finnugrisztika helyzetét némelyek aggasztónak vélik, és erre van is ok. Mindenekelőtt: több, jól képzett finnugrista szétszaladt a nagyvilágba [...] Az exodusból kimaradottak közül pedig mindössze a java vallja azt, hogy mindenekelőtt nyelvésznek kell lenni és ezt követően finnugristának. [...] Zavart okozott azonban – s ebben magam is ludas vagyok – egy tény félreértése. A finnugor őstörténeti vizsgálatokban ugyanis multidiszciplináris keretben dolgozunk-dolgoztam, s ez másként nem is csinálható. Baklövésem az volt, hogy ezt követően az urálisztika komplex (inter-, pontosabban multidiszciplináris) fejlesztését javasoltam, s ezt egyesek félreértették. Bizonyos esetekben ugyanis kívánatos a nyelvész, az etnológus és a régész együttműködése az urálisztika ügyeiben, de a nyelvész mindenekelőtt nyelvészeti, az etnológus etnológiai, a régész pedig régészeti módszerekkel dolgozik, s utána egyezteti eredményeit a többi tudományágéval az uráli népekre vonatkozóan. Vagyis: e komplex, multidiszciplináris projektumoknak egy bizonyos határig van értelme, de ezt a programot abszolutizálni nem lehet. Önálló módszertanú urálisztika külön diszciplínaként nem létezik. [...] az urálisztika mindenekelőtt nyelvtudomány, amelyet az uráli (és velük szomszédos) nyelvek anyagán művelnek. A komplex urálisztikai programot rosszul kommentálva azonban volt olyan, aki a multidiszciplinaritásból a nyelvészetet egyszerűen elhagyhatónak, nélkülözhetőnek vélte, mondván hogy ez a maga feladatát már elvégezte. Nos, itt fatális tévedéssel van dolgunk: befejezett tudomány nincsen, az uráli nyelvészet útjai is szabadon és új irányokba visznek. Mellőzésével egy nyelvészetellenes uráli művelődéstörténet marad vissza [...] ahogyan van nyelvészeti módszertanú uráli kutatás, úgy van etnológiai és régészeti módszertanú uráli érdekű kutatás is, de sem uráli etnológia, sem uráli régészet önálló diszciplínaként nem létezik. Uráli irodalomtudomány pegig azért nincsen, mert uráli (vagy indoeuróai, altaji) irodalom sem létezik: uráli irodalmAK vannak, ezeknek azonban aligha van közük egymáshoz, hiszen mind különböző hatások között alakultak ki, s pl. a Szovjetunióban élő kisebb nyelvrokonaink újabban alakuló irodalmai nem egyebek, mint a szovjet irodalom helyi tükörképei. Ezeket legfeljebb a szovjet irodalomhoz lehet mérni vele, összehasonlítani (bár minek az egyformaságot összehasonlítani?) [...]

Az urálisztika leszűkítését valló szektának tényszerűen alig van tagja, de az irányítás erőszakos, hangos és demagóg. Éppen ezért e zavaró repülés kellemetlen, viszont remélhetőleg múló jelenség.

Látható tehát, hogy Hajdú sem akarja az uráli tárgyú kutatásokból kizárni a többi tudományágat (hiszen különösen az őshazával kapcsolatos kutatásaiban ezek alkalmazásában maga is élen járt), inkább csak amellett érvel, hogy tudományágnak azt nevezhetjük, melynek jól körülhatárolható módszertana és kutatási tárgya van (ami jelen esetben az összehasonlító-történeti nyelvtudomány, illetve az uráli nyelvek).

Az is nyilvánvaló, hogy Hajdú nem állítja, hogy az uráli irodalmakat külön-külön ne lenne érdemes tanulmányozni, de szerinte ebből nem állhat össze uráli irodalomtudomány. Míg ugyanis az uráli nyelvek közös eredetüknek köszönhetően egy csoportot alkotnak, addig az uráli nyelvű irodalmak nem alkotnak egységes, együtt vizsgálni érdemes csoportot (ez egyébként többek között Domokos könyveiből is kiderül). (Arról nem is szólva, hogy gyakran uráli nyelven beszélő népből származó, de oroszul író alkotók műveit is ezen irodalmakhoz szokás sorolni.)

Hajdú Péter
Hajdú Péter
(Forrás: lib.pte.hu)

Itt azonban érdemes megállni egy pillanatra. Ha ugyanis az az alapfeltétele annak, hogy valamit egy tudományágnak tekintsünk, hogy egységes módszertana és tárgya van, akkor nem minden uráli nyelvekkel kapcsolatos kutatás tekinthető uralisztikának. Ha ugyanis az uráli nyelveknek nem a közös eredetét vizsgáljuk, hanem önállóvá válásuk utáni történetüket, vagy nem is történetüket, csupán egy-egy állapotukat, esetleg – ahogy Hajdú is említi –, szomszédaikkal vetjük őket össze (areális kutatások), vagy a világ nyelvei közötti helyüket vizsgáljuk (nyelvtipológia), akkor nem az összehasonlító-történeti módszert használjuk, hanem egészen más kutatási módszereket. Ilyen alapon ezeket a kutatásokat is kizárhatjuk az uralisztikából. Érdekes módon ha valaki csak a magyar vagy a finn nyelvvel foglalkozik, nem is szokták finnugristának tekinteni. Viszont ha a kizárólag manysival vagy udmurttal foglalkozik, akkor finnugristának tekintik. Ennek a látszólag paradox helyzetnek azonban könnyen érthető magyarázata van, melyre még visszatérünk, hiszen ez kulcsfontosságú abban, hogy lezárhassuk a komplex finnugrisztika vitáját.

A fenti idézetben láthatjuk, hogy miután Hajdú elismeri, hogy a finnugor irodalmak kutatásának külön-külön van létjogosultsága, ezt is visszaszívja, mondván, hogy a kis finnugor népek irodalmai csupán „a szovjet irodalom helyi tükörképei”. Ebben Hajdúnak kétségtelenül van (rész)igazsága, hiszen ezen irodalmak képviselői jelentős részben szovjet főiskolákon íróvá, költővé képzett alkotók, akik a szocialista realizmus sablonjaival dolgoztak (esetleg dolgoznak ma is). Ez azonban még nem jelenti, hogy érdemtelenek a kutatásra: irodalmilag teljesen értéktelen művek is fontosak lehetnek különböző társadalmi, művelődéstörténeti kutatások szempontjából. Ráadásul a korai magyar (vagy finn stb.) irodalom is tele van olyan művekkel, melyek az európai irodalom szemszögéből nézve érdektelen epigon alkotások, részleteiket nézve mégis érdekesek lehetnek. Hajdú írásának ez a része már egyértelműen Domokos elleni támadás, és az is erősen valószínűsíthető, hogy az a „szekta”, melynek „alig van tagja”, személyesen Domokos Péter.

A szovjet irodalom apró tükörcserepkéje?
A szovjet irodalom apró tükörcserepkéje?

Ha tudatában vagyunk ennek az értelmetlen vagdalkozásnak, akkor azon sem csodálkozhatunk, hogy Domokos a nyelvtudományt „öncélú, kiúttalan nyelvészkedésnek” mondja – amit egyébként aligha gondolhat teljesen komolyan, hiszen felesége, D. Mátai Mária is a magyar nyelvtörténetet kutatta és oktatta (igen népszerű előadó volt az ELTE BTK-n nyugdíjba vonulásáig). Nyilvánvalóan Domokos sem szorgalmazta a nyelvtudomány kihagyását az uralisztikából, ha esetleg tényleg voltak ilyen szélsőséges (vagy legalábbis így értelmezhető) kijelentései.

Ha a vitáról lehántjuk a szélsőséges megnyilvánulásokat, könnyen felismerhetjük, hogy a komplex uralisztika vitája lényegében álvita. Ugyanis aligha lehet kétségbe vonni, hogy azt a tényt, hogy uráli nyelvekről, s ennek köszönhetően uráli népekről, azok történetéről, kultúrájáról stb. beszélhetünk, kizárólag az összehasonlító-történeti nyelvtudománynak köszönhetjük. Mivel azonban az uráli népek története és kultúrája is kutatásra érdemes, ehhez pedig elengedhetetlen az uráli nyelvek ismerete – bár egy őstörténettel foglalkozó régész számára nyilván kevéssé szükségszerű, mint mondjuk egy néprajzos vagy egy irodalmár számára –, az uráli nyelvekre vonatkozó ismeretek pedig ott vannak jelen, ahol ezeket tanulmányozzák – azaz elsősorban az egyetemek finnugor tanszékein. Törvényszerű, hogyEzzel magyarázható, hogy egy kizárólag udmurttal vagy manysival foglalkozó nyelvészt finnugristának tekintenek: ilyen szakembereket ugyanis a finnugor tanszékeken képeznek, és szerencsés esetben általában ilyen tanszékeken dolgoznak. (Kevésbé szerencsés esetben munkanélküliként tengődnek.) a finnugor nyelvek kutatásához intézményesen kötődnek az uráli népekkel kapcsolatos más kutatások is. Az pedig, hogy ebből mit tekintünk uralisztikának, vagy egyáltalán elvárjuk-e az uralisztikától, hogy a szó szorosabb értelmében tudományág legyen, vagy különböző uráli érdekeltségű kutatások összefoglaló elnevezéseként használjuk, már csak terminológiai szőrszálhasogatás, nem komoly kérdés.

Most pedig, hogy a Domokos-féle idézetet a maga tágabb kontextusában elhelyeztük, megnézhetjük, milyen fura átértelmezéseken ment keresztül.

A „bigott finnugrizmus”

Nem tudunk arról, hogy az 1998-at követő tizenkét évben idézte-e bárki is Domokos fenti kijelentéseit. Mindenesetre 2011-ben felbukkan Sándor Klára Nyelvrokonság és hunhagyomány című művének Elzárkózás a nemzeti hagyománytól című fejezetében, a 19. oldalon. Semmi nyoma annak, hogy Sándor Klára közvetve jutott volna el Domokos soraihoz (azaz valaki más idézte volna a szóban forgó mondatokat, és ennek kapcsán kereste volna vissza az eredetit), ráadásul nem is érdemes ilyet feltételeznünk: Sándor könyve tematikájában annyira rokona Domokos könyvének, hogy minden bizonnyal alaposan ismerte már azelőtt is, hogy műve megírásához fogott volna. Annál meglepőbb, hogy a fenti idézet nála valami egészen mást támaszt alá, mint amiről eredetileg szól.

Lássuk, hogy jelennek meg a fenti sorok Sándornál! A fejezet arról szól, hogy míg a magyar nyelvtörténeti kutatások a magyar nyelv uráli eredetét mutatták ki, ezek az eredmények konfliktusba kerültek a már korábban megszilárdult magyar kulturális identitással, mely a hunokhoz, törökökhöz, szkítákhoz kötötte (vagy egyenesen velük azonosította) a magyarságot.

Nemigen szokás beszélni arról, hogy az akadémiai életben [...] tényleg fölfedezhető a bigott „finnugrizmus” is. Korántsem általános [...], nem is elsősorban az uralistáknál, hanem magyar nyelvtörténészeknél, régészeknél, történészeknél érzékelhető olykor. Mindenesetre van hagyománya annak, hogy néha a magyar nyelv finnugor eredete elleni támadásnak fogják föl a török vagy iráni kapcsolatoknak akár csak a vizsgálatát is. [...] A legutóbbi időkben több olyan népszerűsítőnek szánt munkát jelentettek meg uralisták, finnugristák, amelyek maguk hívják fel a figyelmet arra, hogy bizony elődeik egy része a tudományos igazságot nem ritkán érzéketlen arroganciával képviselte – ma is találunk egyébként olyan munkákat, amelyek ebbe a sorozatba tartoznak. A legkeményebb szavakat talán Domokos Péter írta le: „a hivatalos finnugrisztika gyakran öncélú-kiúttalan nyelvészkedésbe, teóriagyártásba hajlik át, és semmit sem ismer el tényleges tudománynak, értéknek, amely nem folytatása a Budenz szellemi-gyakorlati hagyatékának”.

Sándor Kláránál tehát úgy tűnik, mintha Domokos arról beszélne, hogy a nyelvészet által feltárt „tudományos igazságot” a finnugristák gyakran arroganciával hirdették, és nem vették figyelembe azt, hogy vitapartnereik álláspontját kulturális beágyazottságuk határozza meg. Ilyet azonban, mint láttuk, Domokos nem állít.

Sándor Klára tévedése azonban könnyen magyarázható. Egyfelől Domokos könyve összességében tényleg mond valami ilyesmit, és elképzelhető, hogy Sándor Klára kijegyzetelte az idézetet, majd figyelmetlenül más kontextusba helyezte. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy alig néhány oldallal korábban, a 196. oldalon éppen Képes Géza kapcsán Domokos valóban ír ilyesmiről:

Képes azt is pontosan látja, hogy a magyar előidők, a honfoglaláskori műveltség és költészet megismeréséhez nem elegendő a finnugrisztika, túl ezen tanulmányozni kell a különféle keleti nomád népek, egyebek között a türkök és mongolok történetét, zenéjét, ritmikáját is. Erre is vállalkozik, s a mongol nyelvet nem csupán megtanulja, a helyszínen is tanulmányozza a mongolok életét, szokásait.

Ez már sokkal inkább összhangban van azzal, amiről Sándor beszél, ráadásul a két idézet feltűnően hasonlóan indul: „Ugyanakkor Képes azt is jól látja”, illetve „Képes azt is pontosan látja”. Ráadásul mindkét idézet a bal oldalon, felül található. A 196. oldalon lejjebb olvashatunk további olyan gondolatokat is, melyek jól illeszkednek Sándor Klára érvelésébe, szintén Képes Gézával kapcsolatban:

A magyar őstörténet jövendő kutatójának Szkítiát és Lappóniát aligha lehet a szokott merevséggel szembeállítania [...]

Elképzelhető tehát, hogy Sándor Klára emlékezett, hogy Domokos itt erről ír, és idézni szerette volna, de néhány oldallal arrébb egy másik idézetet talált, amely már nem arról szólt, mint amihez az idézetet kereste. A tévedéshez hozzájárulhatott az is, hogy éppen a Domokos által említett Budenz József volt az, aki megnyerve az ugor-török háborút, a magyar nyelvtörténeti kutatások középpontjába a finnugor nyelveket helyezte – igaz, a török kapcsolatok kutatását sem vetette el, sőt, maga is foglalkozott a kérdéssel.

Összességében tehát azt kell megállapítanunk, hogy Sándor Klára ugyan nem abban a kontextusban idézi Domokos sorait, amiben azok eredetileg álltak, de nem tulajdonít Domokosnak olyan gondolatokat, melyeket egyébként nem mondott. A szándékos hamisítás pedig fel sem merülhet, hiszen miért forgatná ki valaki szándékosan más szerző sorait, ha a szerzőtől ugyanazon véleményét hiteles idézettel is igazolhatná?

A sors fintora, hogy abban viszont ellentmondani Sándor látszik Domokosnak, amit az idézetben valójában mond. Később ugyanis ezt írja:

Tehát: miért olyan nehéz elfogadni, hogy finnugorok vagyunk? Hát mert nem vagyunk azok. Sőt „finnugor népek” egyáltalán nem is léteznek (meg germán, újlatin, török, iráni, szláv stb.) népek sem, csak az egyszerűsítő sajtónyelvben esetleg a slampos tudományos szövegekben – egyébként csak finnugor (török, szláv, iráni stb.) nyelveket beszélő népek vannak. Azaz: a „finnugor” vagy „uráli” csak a nyelvekre értelmezhető kifejezés, népre semmiképpen sem.

Ilyen értelemben persze nem beszélhetünk finnugor irodalomtudományról sem.

A leszűkült finnugrisztika

Fehér Krisztina 2012-es Az affinitástól a hálózatokig, avagy a nyelvek filogenezise című cikkének 83. oldalán idézi Domokos fenti sorait. (A cikkéhez hasonló tartalmú előadásról a nyest is közölt összefoglalót.) Az idézet ismét más kontextusba kerül: Fehér Krisztina itt arról ír, hogy a 19. század második felében változik a nyelvrokonság fogalma, és a korábban elsősorban a hasonlóságra (affinitásra) épülő elképzeléseket felváltják a származási (genetikus) kapcsolatokra épülő felfogások. Ezután következik az idézet:

Ennek a fogalmi leszűkítésnek a következményeire egyébiránt újabban a hazai összehasonlító nyelvészek is felfigyeltek, a legkritikusabban talán DOMOKOS PÉTER fogalmaz: „a hivatalos finnugrisztika gyakran […] semmit sem ismer el tényleges tudománynak, értéknek, amely nem folytatása a Budenz szellemi-gyakorlati hagyatékának” (1998: 200; vö. még SÁNDOR 2011: 19).

Olvasóink számára az már nyilvánvaló, hogy Domokos Péter nem erről beszélt, sőt az is sejthető, hogy erről a kérdésről semmit nem beszélt. Számára a finnugor nyelvrokonság kérdése nem kérdés, könyvének Bevezetésében (16–18. o.) össze is foglalja azokat az ismereteket, amelyeket az uralisták egyaránt vallanak.

A fenti sorokból az is látszik, hogy Fehér Krisztina tud arról, hogy Sándor Klára idézi Domokost. De nem abban az értelemben idézi Domokos mondatait, amelyben Sándor Klára, viszont úgy tűnik, nem veszi észre Sándor Klára tévedését: ennek óvatosságra kellene intenie, annál inkább oda kellene figyelnie az idézett sorok valódi jelentésére. Az különösen furcsa, hogy ha nem is egyenesen, de összehasonlító nyelvésznek mondja az egyébként irodalomtörténész Domokost (akinek ráadásul szembeötlően nem nyelvi témájú kötetéből származik az idézet). Végképp különös, hogy az idézetből elhagyja a „öncélú, kiúttalan nyelvészkedésbe, teóriagyártásba” (Sándornál apró központozási pontatlansággal „öncélú-kiúttalan nyelvészkedésbe, teóriagyártásba”) részt: ez ugyanis szembeötlővé tenné, hogy Domokos nem különböző nyelvészeti felfogásokat állít szembe egymással, hanem a nyelvészetet valami mással. Így persze az idézet már semmiképpen sem illeszkedne abba a gondolatmenetbe, melyben Fehér Krisztina elhelyezi.

Míg Sándor Klára esetében könnyen tisztázható volt a tévedés oka, itt értetlenül állunk a jelenség előtt. A legnagyobb jóhiszeműség mellett is egyértelmű, mennyi minden ellentmond az eredeti kontextusnak, ráadásul kimarad az idézetből az a szakasz, mely nagyon is árulkodó lenne. Ezt a feltételezést mégis el kell vetnünk, hiszen egy szakcikkről van szó, melynek várható olvasója azért tisztában van azzal, hogy ki volt Domokos Péter, hogy nem foglalkozott ilyen kérdésekkel, és ha tett is volna olyan állítást, mint amilyet neki Fehér Krisztina tulajdonít, annak amúgy sincs sok jelentősége. (Inkább azon csodálkozhatunk, hogy a cikk szerkesztési folyamata során ez senkinek sem szúrt szemet.) Ha ismeretterjesztő cikkről lenne szó, akkor el tudnánk képzelni, hogy valaki ilyen trükkökkel próbál port hinteni az olvasó szemébe, de szakcikk esetében ez annyira amatőr próbálkozás lenne, hogy kizárhatjuk, hogy a széles körű szakirodalmi tájékozottságáról tanúságot tevő Fehér Krisztina ilyesmivel kísérletezne.

Így aztán nem marad más, mint hogy tanácstalanul széttárjuk a karunkat, és kifejezzük reményünket, hogy a szerencsétlen sorsú idézet a jövőben nem fog már felbukkanni újabb és újabb értelemben. Bízunk benne, hogy a jövőben csak abban a kontextusban fogják idézni, amelyben elhangzott, akár egyetért valaki Domokos Péterrel a komplex finnugrisztika kérdésében (vagy bármely más kérdésben), akár nem.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
30 eldobhatonev 2016. február 18. 16:54

hosszú, de érthető cikk volt, Domokos Úr biztos örülne, hogy kiállnak az igazáért.

off:

"Ebben kérném a nyest szakértőinek a segítségét..."

igen, valóban jól látod, bár nyelvükben azoknak emlékét őrzik, akiktől az utolsó nagy mezőgazdasági újítást átvették (columbian exchange), az amerikaiak bénájában magyar vér zubog (vagy buzog, kinek kinek vallási hovatartozása szerint). aggodalomra viszont semmi ok, emlékezz vissza, hogy legutóbb nekünk magyaroknak is majdnem meg kellett tanulnunk oroszul, hogy alkatrészt rendelhessünk a Dutra traktorokhoz, de ettől még ugyanúgy azok vetették el magvaikat ősanyáinkba akik a mg. termelést felügyelték.

25 Fejes László (nyest.hu) 2016. február 17. 16:12

@Damaris: „Gondoltam visszajövök egy másik nick-néven, de már nem érdekel...” A lehetőség adoitt volt, hogy tiszta lapot kezdjél... te nem éltél vele...

24 Damaris 2016. február 17. 15:24

@Fejes László (nyest.hu):

Csak utóiratként, hogy megmutassam, hogy milyen pitiáner vagy, és még a szakmádat sem ismered:

NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK.

Tizedik kötet

1871

Budenz József:

JELENTÉS VÁMBÉRY Á. MAGYAR-TÖRÖK SZÓEGYEZÉSEIRŐL

128. - oldal

„Esőt, adál uram, de nincs köszönet benne!" — mondhatnám e jelentésemet befejezvén én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, „magyar és török-tatár szóegyezések" czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi birálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.

Ennyit a tudományos vitáitokról….

23 Damaris 2016. február 17. 14:53

@Fejes László (nyest.hu):

Tenger a pénz, melyben elsüllyed

Sok hajó: elv, jellem, becsület.

/ Petőfi Sándor /

Természetesen GéKI – vagyok, akinek a kommentezési jogát pitiáner módon megvontad, nem igazán tudom milyen hatásra… de már nem is érdekes.

Nem fogok többet jelentkezni.

Kiismertelek benneteket, az elmúlt egy év alatt - így tornasorban: ( Lászlók bandája )

Honti László

Klíma László

Kálmán László

Fejes László

Gondoltam visszajövök egy másik nick-néven, de már nem érdekel...nincs jelentősége...

Ha legközelebb finnugrisztikával fogok foglalkozni - tudni fogtok róla!

22 Damaris 2016. február 17. 14:14

@Fejes László (nyest.hu):

"Aztán idézed Vámbéryt, aki személyeskedésre panaszkodik, és ezt nemhogy rögtön igaznak fogadod el, de úgy csinálsz, mintha az éppen a Budenztől idézett szövegedre vonatkozna, holott erre semmi bizonyíték nincs."

Gombocz Zoltán: HONFOG ALÁS ELŐTTI TÖRÖK JÖVEVÉNYSZAVAINK

Igy kezdődik:

„1873-ban nyitja meg Budenz József jelentése (NyK. 10:67- 135) Vámbéry Ármin „magyar-török szóegyezéseiröl" a módszeres vizsgálatok sorát. Habár Budenz tanulmánya — biráló természetéből kifolyólag — nem nyújtja is a török-magyar nyelvviszony kérdésének rendszeres és kimerítő feldolgozását…”

Szóval ő is úgy látja, hogy ez a vita nem „tudományos vita” volt…én neki hiszek ( és az eredeti szövegeknek) … BOCS! :D

NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK.

Tizedik kötet

1871

Budenz József:

JELENTÉS VÁMBÉRY Á. MAGYAR-TÖRÖK SZÓEGYEZÉSEIRŐL

70. oldal

Egyszóval V. úr a magyar és török nyelvek viszonyát tárgyaló munkálatához nem fogott hozzá a kellő elfogulatlansággal, s ez föladatának fent jelzett zavaros fölfogása mellett, őt minden lépten-nyomon oly nyelv-hasonlítási eljárásra ragadta, melyet a komoly nyelvtudomány szempontjából éppenséggel nem lehet helyeselni, sőt részint, mint a tudomány moráljával ellenkezőt határozottan kárhoztatni kell.”

Az idézetekből egyértelmű, hogy Budenz volt az, aki mintát adott a mai finnugrisztikusoknak, az afféle hangnemből, amit te is bíráltál - azóta sajnos átvetted - a Honti könyv kapcsán.

( Nemértesz semmit és csúsztatsz. )

@Fejes László (nyest.hu):

"Mivel a „finnugor” egy nyelvészeti terminus, nem is lehet. De ilyet a finnugristák nem is állítottak."

Én olvastam valahol egy finnugristától valami effélét:

„Megjegyzendő, hogy … a finnugrisztika is nagy hibát követett el, amikor „finnugor néprajz”-ról, „finnugor zené”-ról, „finnugor irodalom”-ról, sőt, „finnugor világlátás”-ról és hasonlókról kezdett beszélni. Kezdetben persze a tudományág művelőinek sem volt világos, hogy a nyelvi, kulturális és genetikai-antropológai párhuzamok nem vehetőek egy kalap alá. Az ilyen hangok azonban később is erősek voltak, és ma is hallhatjuk őket.”

Hallatják - amikor finnugristák ( @zegernyei ) maró gúnnyal beszélnek arról, hogy a krónikáink "szkíta - hun" identitásról beszélnek - pedig semmien bizonyíték nincs sem az állítás igazáról, sem a hamisságáról... sőt az igazáról egy kicsivel több van...

@Fejes László (nyest.hu):

„Nem ártana ismerni is azt, amiből élsz…” Szívesen élnék ebből.

Meghiszem...! - nehéz kenyérkereset lehet ez a "megélhetési újságírás"... miközben vért kell izzadni a fennmaradásért...

:D

Meg még itt vannak ezek a "folyton kekeckedő" kommentezők is...

Szerintem mindet ki kellene tiltani...

Fájó kérdések ezek...

"Légy jó mindhalálig"

21 nadivereb 2016. február 17. 14:07

@Untermensch4: "A stílusod tisztára GéKi"

Szerintem meg egész konkrétan ő az. Ugyanazokon a kontextusukból kiragadott idézeteken pörög, ugyanaz a sajátos megközelítés érhető tetten a központozásában, ugyanaz a csapongó-hisztérikus "vitastílus".

Nem tudom, hogy kivágták a francba vagy elfelejtette a jelszavát, de ez ő.

20 Fejes László (nyest.hu) 2016. február 17. 13:08

@Damaris: Nem hit, hanem a nyelvi tények ismerete.

@Damaris: „tehát az "ugor -török háborút" nem nyerték meg - csak azt mondták, hogy megnyerték...” Szerintem ha egy vitában mindkét fél elismeri, hogy az egyik eredeti állítása volt helyes, akkor az eredetileg azt állító fél megnyerte a vitát, akárhogy forgatjuk. Vámbéry nem kényszer alatt cselekedett, nem függött Budenztől, semmi oka nem volt azt állítani, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik, csak az, hogy erről meggyőzték. (Mint írtam, nem nagyon kellett, mert hamarabb vallotta ezt,m mint Budenz.)

Szilágy N. írását természetesen ismerem, nagyon jó írás, rengeteg nagyon jó meglátással, és persze félreértéssel is. Abban igaza van, hogy az ugor–török háború stílusa nem volt mindig elegáns, de ez elsősorban a sajtójára igaz, nem a tudományos vitára. Munkácsi pl. jó nagyot mentegetőzik, mielőtt szétszedné Vámbéry etimológiáit, és borzasztó zavarban van, mert egyaránt volt Budenz és Vámbéry tanítványa, és mindkettőt igen tisztelte. De általában sem utálták egymást ezek az emberek, az ilyesmit utólag vetítik vissza.

„Nem ártana ismerni is azt, amiből élsz…” Szívesen élnék ebből.

@Damaris: „A finnugrisztika mai napság, már csak és kizárólag a magyar nyelv "uráli" - voltának állítását meri felvállalni... a "magyarság" finnugor voltának bizonyítékai egyszerűen nincsenek...” Kicsit zavarosak a fogalmaid. Volt, amikor a tudományos gondolkodás globálisan úgy képzelte, hogy a nyelv eredete a nép eredetét világítja meg. A nyelvészet kiderítette, hogy a magyar finnugor eredetű, az állítás további része nem következett ebből, hanem általánosan elfogadott axióma volt. A nyelvész finnugristákat a továbbiak nem is érdekelték. Voltak persze más tudományágak képviselői, akik úgy gondolták, hogy a nyelvészek nyomában járhatnak, így pl. Jankó János úgy képzelte, hogy ha megismeri a finnugor népek halászatát, akkor majd rekonstruálni tudja a finnugor kori halászat módszereit. A nyelvész finnugristák ehhez nem szóltak hozzá, elvégre ők nem értettek ehhez. Jankó meg nem volt finnugrista abban az értelemben, hogy nem kapott finnugrisztikai képzést, ő csak elfogadta, hogy a nyelvészek megállapították e népek nyelveinek rokonságát. Akkor most kit vádolsz?

„a "magyarság" finnugor voltának bizonyítékai egyszerűen nincsenek...” Mivel a „finnugor” egy nyelvészeti terminus, nem is lehet. De ilyet a finnugristák nem is állítottak. Viszont annak sincsenek matematikai bizonyítékai, hogy a víz 0 fok alatt megfagy, de ettől még nem szoktuk lebecsülni ezt a tényt. :)

@Damaris: „Tudjuk egyáltalán, hogy ki, mikor és miről beszél...?” Általában nem szokott gondot okozni. Pl. a fenti cikkben hol számít az, hogy most a szamojédeket is beleértjük-e vagy sem?

@Untermensch4: Lehet, hogy más az „érzelmi töltete”, de az biztos, hogy a kapcsolat mindig is értelmetlen volt.

@Damaris: Megint nem értesz semmit, és csúsztatsz. Budenz rámutat arra, hogy Vámbéry keveri a fogalmakat. Erre te előrángatsz mást, aki rossz stílusban hívja fel arra a figyelmet, hogy valaki keveri a fogalmakat, és rögtön egyenlőségjelet teszel a kettő közé. Aztán idézed Vámbéryt, aki személyeskedésre panaszkodik, és ezt nemhogy rögtön igaznak fogadod el, de úgy csinálsz, mintha az éppen a Budenztől idéztett szövegedre vonatkozna, holott erre semmi bizonyíték nincs.

„A finnugrisztika vérben és mocsokban született” Ne magadból indulj ki!

19 Damaris 2016. február 17. 09:02

@Fejes László (nyest.hu):

„Budenz egyébként annyira volt törökellenes, hogy a vita előtt – Vámbéryvel szemben! – inkább a török nyelvek közé sorolta a magyart.”

Ez is egy ismert finnugrista „félremagyarázás” és szerecsenmosdatás:

Budenz József:

JELENTÉS VÁMBÉRY Á. MAGYAR-TÖRÖK SZÓEGYEZÉSEIRŐL

„Vámbéry úr tisztában van az iránt, hogy a magyar nyelv, rokonságilag a finn-ugor (vagy röviden ugor) nyelvcsoporthoz tartozik.”

Tehát Budenznek a „Jelentés” megírásakor már nem voltak kétségei a magyar nyel ugor voltával kapcsolatban.

„… de a lényege tudományos vita volt."

„Hogy V. úrnak tetszett a magyar és török nyelvek viszonyát szintén rokonságinak mondani, ez, habár kis fogalomzavar, mely okvetetlenül félreértést okoz, magában véve még nem volna nagy baj; hiszen mondhatjuk, hogy verba valent usu. Ámde e kis fogalomzavar, melyben némileg V. úr maga is leledzett, az ő egész munkálatára káros befolyással volt, a mennyiben az őt abban gátolta, hogy tulajdonképi föladatát helyesen és szabatosan magának kitűzze, és ahhoz képest a kivitelben biztos és öntudatos elvek szerint járjon el.”

Persze ez egy XIX századi szöveg, egy mai finnugrista ma már ilyen kifejezéseket használ:

( „dilettáns”, „tanulatlan, műveletlen és gyakran gátlástalan”, „józan gondolkodásra képtelen” (7), „szajkózzák a sarlatánságokat”, „tömény butaságok”, „legfeljebb népbutításra alkalmasak”, „botcsinálta szakemberek”, „belekotnyeleskednek” (8), „könyvelőből, birkapásztorból vagy munkásőrből avanzsált csodadoktorok”, „tücsköt-bogarat összehordó tudálékoskodók”, „kardcsörtető és handabandázó dilettánsok”, „hisztérikus epidémia” (9), „butaságok”, „zavaros vagy éppen értelmezhetetlen kinyilatkoztatás”, „zöldségtermesztők”, „zavaros elméletek”, „tömény butaság”, „dilettáns )

Tehát soha nem volt „tudományos vita” - erről a vitastílusról ( egy könyv kapcsán ) egyszer valaha, elég lesújtóan nyilatkozott egy fiatal finnugrista:

renhirek.blogspot.hu/2010/07/placeborol-2.html

„Úgy vélem, ez a kötet semmilyen szerepet nem játszhat a finnugorellenes elméletek visszaszorításában, sőt, könnyen támadási felületet nyújthat. A szakmának viszont nagy vesztesége, hogy mostantól kezdve nem mondhatjuk, hogy csak a finnugorellenes oldal gyalázkodik.

Vámbéry jómaga pedig így ír erről:

"A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis." Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IX. fejezet, 130.o.

Sajnos, tehát azt, hogy - „tudományos vita” - ezt már a kezdetek kezdetén sem mondhattuk – meg ma sem igen lehet azt állítani…

Szilágyi N. Sándor: A szent mókus, avagy a módszer buktatói – ezt így fogalmazza meg.

„Az elhíresedett ugor–török háború stílusa nagyon is emlékeztet nemcsak a hitvitázó disputákéra, hanem a középkori boszorkányüldözésére is.”

A finnugrisztika vérben és mocsokban született,- és ez ma is meglátszik rajta.

18 Untermensch4 2016. február 17. 01:09

@Damaris: " Ha egy hipotézist nem lehet sem igazolni, sem cáfolni, akkor csak két dolgot lehet tenni vele: elvetni vagy hinni benne. Az elhíresedett ugor–török háború stílusa nagyon is emlékeztet nemcsak a hitvitázó disputákéra, hanem a középkori boszorkányüldözésére is."

A XIX.században némileg kevesebb adatból tudtak kiindulni, így továbbiak beszerzéséig hipotéziseket kényszerültek felállítani amelyekből kellő finomítgatás után aztán elmélet is lehetett amit később, újabb adatok felbukkanása után egy jobb hipotézis és abból finomított elmélet vált le... stb. Úgy emlékszem a tudományos módszertan lényege hogy így lépked előre az egyre többet tudás irányába. Az ember meg lelki hajlamainál fogva jobban tud és szeret "hinni" mint "egyéb lehetőségekhez képest nagyobb valószínűségűként elfogadni, fenntartva a további vizsgálódás szükségességét".

Nyelvészeti "prófétaként" győzött, de nem alapított "vallást", továbblépett rajta a szakterülete ahogy Darin sem dogmákat fektetett le, így rajta is továbblépett a genetika. Ami mint tudományág a XIX.században még épphogy születőben volt, kb nullához közeli eszközzel részletesebb adatok megszerzésére. Így nem meglepő hogy nem igazán tudták szétválasztani az akkori emberek a nyelvészettől... akkoriban még abban sem volt biztos mindenki hogy vasból készült hajó úszhat, "logikusan" gondolkodva...

"A finnugristák, azonban "megijednek" a hasonló logika mentén definiált finnugrisztikán, mivel, a "finnugorság" - nem jelent semmit..."

Hasonló logika mentén "angolszászisztikát" kellene követelned anglisztika, amerikanisztika és germanisztika helyett.

A stílusod tisztára GéKi... :)

17 szigetva 2016. február 17. 01:01

@Untermensch4: Nekem az az érzésem, hogy a a 80as évek második felében alakult ki a hivatalos–alternatív szembenállás, elsősorban társadalmi/politikai ügyekben, és ott egyértelmúen az utóbbinak kellett drukkolni.

16 Untermensch4 2016. február 17. 00:45

@Fejes László (nyest.hu): Az eltelt évtizedekben sztem sokkal nagyobb mértékben beszüremlett... ma a "hivatalos nyelvtudomány" kifejezésnek sokkal másabbnak érzem a mögöttes érzelmi töltését mint ugyanennek a kifejezésnek évtizedekkel ezelőtt.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X