Az emancipáció akadályát néha nem is az elnyomó férfinem jeletni. Sokkal inkább például a nyelv. Egészen pontosan a „csupán” beszélt nyelv – derül ki a Radio Australia News cikkéből. A salamon-szigeteki Marylin Waring

például ezzel a problémával szembesült, amikor könyvet kezdett szerkeszteni a Csendes-óceán déli részén található szigetország kiemelkedő nőalakjairól.

A Salamon-szigeteken melanézek, polinézek, kiribatiak és különféle bevándorlók élnek, akik a Wikipédia tanúsága szerint 120 nyelvjárásban beszélnek. Hivatalos nyelvük ugyan az angol, de a legtöbben a salamon-szigeteki pidzsint használják hétköznapi kommunikációjuk során.

Ha azonban valaki könyvet szeretne kiadni, kénytelen olyan nyelven megtenni ezt, ami legalábbis rendelkezik írással. Kompromisszumok azonban köthetők: a kötethez készült interjúk – mivel a Salamon-szigetek női vezetői a beszélgetőalanyok – pidzsin nyelven készültek ugyan, de angolul kell majd megjelenniük. Hiába beszéli ugyanis az egész ország a salamon-szigeteki pidzsint, ha az egész egyszerűen nem rendelkezik kodifikált írással.

Problémák persze így is adódnak: hiszen már azon is el kell gondolkodnia a szerkesztőnek, hogyan is írja le a csendes-óceáni keveréknyelven elhangzó neveket. „Rendkívül szokatlan szerkesztői feladat, de úgy vélem, ez az elmúlt harminc évem egyik legfontosabb tette” – nyilatkozta Waring.

Két legyet ütött egy csapásra tehát az elszánt szerző: egyrészt a női egyenjogúság, másrészt a pidzsin nyelv ügyét lendítheti előre a kötete. A következő könyvig meg hátha kialakul az írás is.