„Upsz, bocsika, ez lepottyant” – mondhatnánk a munkahelyi konyhában elbűvölő mosollyal, ha éppen akkor ejtenénk le a kollégánk kedvenc bögréjét, amikor az betoppan. De vajon ilyen és ehhez hasonló szituációkban miért vesszük elő azt a nyelvet, amit ideális esetben csak kisgyerekekkel, esetleg kismacskákkal, kiskutyákkal szemben alkalmazunk?

„Husikám, olyan cuki vagy!”

Dennis Preston, az Oklahomai Állami Egyetem nyelvésze szerint a válasz egyszerű. Mi egy gyermek legfőbb tulajdonsága? Hát az ártatlanság: hogy őt nem lehet felelősségre vonni semmiért. S ha egy kényelmetlen helyzetben gyermeket játszunk, talán kevésbé fognak ránk haragudni – hisz egy gyermek nem tehet arról, ha baklövést követ el.

Ez az egyik oka annak, hogy a felnőttek egymás közt gügyi-mügyi nyelvet használnak – de van több magyarázat is. Nem kell feltétlenül rossz fát tennünk a tűzre ahhoz, hogy a gyermeki énünk előjöjjön: elég, ha csak aranyosnak, szerethetőnek, mondhatni cukinak akarunk feltűnni mások előtt. És mikor akarunk különösen édinek feltűnni? Nos, természetesen akkor, ha egy számunkra tetszetős férfiú vagy hölgyemény tartózkodik a közelünkben.

A gügyi-mügyi nyelv egyik legnagyobb használati tere ugyanis a párkapcsolat. Ki ne ismerne olyan párokat, akik mások előtt is nyuszifülnek vagy cuncurmókuskának szólítják egymást? Ilyenkor – ha az intim nyelvet a felek nem tartják meg maguk között – a pár az összetartozását akarja demonstrálni – mondja a nyelvész. Ha nyíltan ilyen nyelvet használunk, azt akarjuk, hogy a környezetünk is tudja, milyen közvetlen viszonyban állunk egymással. Ilyenkor – magyarázza a nyelvész – azt akarjuk, hogy az egész világ tisztában legyen vele, milyen sokat jelent nekünk a másik ember.