nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mire jó egy szamojéd spicc?
Múltbéli utazás finnugor és szamojéd kutyaszánokon

Kutyaszánon leginkább az Északi- és a Déli-sarkra szokás utazni, ezt Roald Amundsentől és Robert Pearytől tudjuk immár 100 éve. A finnugor ősök azonban már évezredekkel ezelőtt is használták ezt a közlekedési eszközt. Manapság a turizmusipar is fölkapta a kutyaszános utazásokat. Esküvőre azonban jobb a helikopter.

zegernyei | 2016. november 21.
|  

Az elmúlt években Magyarországon is divatba jött szánhúzó kutyákat tartani és különféle kutyás sportokat űzni: vezetőszáron rohanni egy eb után, illetve hó hiányában kerekes járművön kutyák által vontatni magunkat. Szerencsére már egyre kevesebb pórázon sétáltatott alaszkai malamutot vagy szibériai huskyt látunk a városi utcákon. Szánhúzó kutyát lakásban tartani ugyanis igen perverz válfaja az állatkínzásnak és az önsanyargatásnak. Mivel ezek az állatok a szobában ücsörgés helyett inkább rohanni akarnak a szabad és főleg hideg levegőn, továbbá megszokták a rideg körülményeket: esznek, amit találnak (jó sokat), mennek, amerre látnak (jó messzire). És nem nagyon érdekli őket, ha a gazdájuk nem így képzeli közös életüket.

Olykor az országutakon is találkozhatunk szánhúzó kutyákkal: általában a gazdi (drága) autója után kapcsolt utánfutóban utaznak valami olyan helyre, ahol mozgásigényüket kielégíthetik, ahol mód van rá, hogy hámba fogják őket, és megkezdődjön a verseny. A magyarországi szánhúzókutya-tenyészetekről és versenyekről az érdeklődők bőven találhatnak adatokat az interneten (például itt is).

Valahol a Távol-Keleten
Valahol a Távol-Keleten
(Forrás: владивосток.онлайн)

A versenyek különböző kategóriákban, különböző távokon zajlanak, már világbajnokságokat is rendeznek. A leghíresebb versenyt az 1925-ös szérumfutás emlékére tartják (Iditarod). A szérumfutás során váltott hajtók váltott kutyákkal több mint ezer kilométert tettek meg a mínusz 50 fokos alaszkai télben, hogy a diftériajárvány megelőzésére szolgáló oltóanyagot rendeltetési helyére szállítsák. Ez az esemény irányította a figyelmet a szánhúzó kutyák rendkívüli teljesítőképességére, és tulajdonképpen ezzel kezdődött a kutyaszánon való közlekedés sporttá válása.

A sajtó és a távközlés hihetetlen méretű fejlődésének korában az európai és amerikai közvélemény már a szérumfutás előtt értesülhetett Nansen grönlandi expedíciójáról, majd Peary és Amundsen sarkvidéki felfedező útjairól. A híradásokból az olvasóközönség megismerhette a szánhúzó kutyák szerepét ezekben az expedíciókban.

A 20. század közepén a turisztikai iparág is benevezett a kutyabizniszbe: sétautakra és teljesítménytúrákra is be lehet fizetni ‒ olyan vidékeken, ahol korábban sohasem láttak kutyaszánokat. (Manapság például Karéliában is szerveznek kutyás utazásokat és versenyeket.)

Az európai tudósok közül először a balti német származású Mathias von Hedenström (Матвей Матвеевич Геденштром) számolt be a kutyák fogatolásának szibériai szokásáról. 1830-ban megjelent művében külön fejezet foglalkozik ezzel a kérdéskörrel (Езда на собаках. In: Hedenström, von, Mathias 1830: 114‒119.). A 19. századi Oroszországban szánhúzó kutyákat szinte csak a távol-keleti népek használtak. Ez a közlekedési és szállítási mód leginkább a csukcsoknál fordult elő. Ott sem mindenütt, hanem jellemzően az óceán partvidékén élők körében. Rajtuk kívül szánhúzó kutyákat használtak és használnak napjainkban is az amerikai kontinens legészakabbi vidékein őslakos inuitok, Európában pedig grönlandi testvéreik.

A finnugor és szamojéd népek köréből az adatok szórványosak. A Novaja Zemlja szigetén élt nyenyecekről azonban maradtak fenn olyan fotók, amelyeken szán elé fogott kutyák is láthatók (Szuhanovszkij, A. F. 2009: 59-60.).

Vlagyimir Adajev tanulmánya szerint a nyenyecek körében kifejezetten tilos a kutyák fogatolása (Adajev, V. N. 2014: 30.). Az archív felvételek részben cáfolják a szerző állítását. Novaja Zemlján bizonyosan közlekedtek kutyaszánon.

Kutyaszánon Novaja Zemlján, 1911-ben
Kutyaszánon Novaja Zemlján, 1911-ben
(Forrás: Szuhanovszkij, A. F. 2009: 60.)

A nyenyec lajka az egyik legősibb kutyafajta, az északi (ma már) orosz tájak kutyáinak egyik altípusa. Az Európában mostanában igen divatos fajtát, a szamojéd spiccet feltehetőleg a nyenyec lajkából tenyésztették ki a 19-20. század folyamán. Egy másik vélemény szerint azonban lehet, hogy eredete az északi szamojédok egy mára kihalt kutyafajtájára vezethető vissza. Amennyiben az első állítás igaz, akkor a szamojéd spiccet korábban soha nem használták szán húzására (habár a kutyafajtak.hu oldal szánhúzónak nevezi).

Ezen a nyáron az északi szamojédok egykori kutyatartásának szenzációs emléke került elő Szalehardban, a Poluj folyó torkolatánál lévő lelőhelyen. Uszty-Poluj 2000 éves kultúrájának első emlékeit 1932-ben találták meg. Az ásatások megkezdésének 80. évfordulója alkalmából rendezett konferencián zegernyei is részt vett. Az élet azonban ettől a rendkívüli horderejű eseménytől sem állt meg, sőt, látogatásunk után az ásatások új lendületet kaptak. A 115 síros kutyatemetőt Robert Losey, az albertai egyetem régésze által vezetett csapat tárta föl (a megtalálásról szóló hír angolul és oroszul). A sajtóban megjelent beszámolók szerint a kutyák talán áldozati állatok voltak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyes állatokat meg is ehettek. Ismerünk beszámolókat arról, hogy éhínség idején a nyenyeceknél ilyesmi is történhetett.

Számunkra azonban a legfontosabb, hogy az ásatáson kutyahámok alkatrészeit is feltárták. Vagyis, ha a mai nyenyecek nem is fogják a kutyákat szán elé, őseik bizony megtették ezt. Ha ugyan az uszty-poluji kutyatemetők nyenyecek voltak. Mert ez egyáltalán nem biztos. Jevgenyij Helimszkij szerint az ősszamojéd népesség a hunok által elindított népvándorlási hullám hatására szakadt szét, és az első szamojéd csoportok csak kb. ezerötszáz éve érkeztek a Jenyiszej torkolatvidékének tundráira. A régészek azonban korábbra teszik az északi szamojédok (nyenyecek, enyecek, nganaszanok) tundrára érkezésének idejét. Azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy a kétezer évvel ezelőtti uszty-poluji népesség milyen nyelvet beszélt. Az egykori embereknek a mai nyenyecekkel esetleg fennálló genetikai kapcsolatai azonban előbb-utóbb ismertek lesznek. Az archeozoológusok pedig nyilván meg tudják majd állapítani, hogy milyen típusú kutyái voltak a mai Szalehard területén élt közösségnek.

Nyenyec lajka
Nyenyec lajka
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0)

A réntenyésztő, halászó-vadászó életet élő uráli népek (lappok, obi-ugorok, szamojédok) körében a kutya nagy becsben állt, de néprajzi ismereteink szerint az elmúlt egy-két évszázadban szinte kizárólag csak a vadászat és a rénszarvascsordák terelése során használták őket. Van azonban egy történeti forráscsoport, amely meglepő módon arról tanúskodik, hogy az Urál hegység európai oldalán, erdei környezetben élő finnugor népek egykor kutyákkal közlekedtek.

A 973-tól kb. 1050-ig élt al-Bīrūnī, muszlim természettudós A helyek koordinátáinak meghatározása a lakóhelyek közötti távolságok helyesbítésének céljából című munkájában arról írt, hogy a bulgárok és Īsū országa között 20 napi szánkóút van, és onnan tovább Yūrāba még 12 nap az út szánkóval (Togan, Zeki Velidi A. 1936: 50.) E leírásban Īsū a Káma felső folyásának vidékével azonos, Yūrā pedig az északi-Urál túlsó oldalán található. Īsū lakói komi-permjákok, Yūrā lakói pedig obi-ugorok lehettek. Al-Bīrūnī szövegéből még nem derül ki, hogy a szánokat kutyák vontatták, a továbbiakból azonban igen.

Al-Marwazī udvari orvosként működött Malikšāh (1073‒1092), szeldzsuk uralkodó mellett. 1120 után hunyt el. Az élőlényekkel foglalkozó művének bevezetőjében ezt írja:

Húsz járónap távolságra tőlük [ti. a volgai bulgároktól], észak felé van egy Īsū nevű ország, és azon túl található egy yūrā nevű nép. Ez egy barbár nép, amelyik erdőkben él és más emberekkel nem érintkezik. Mivel ők félnek, ezért ebből káruk származik. Bulgar lakói elutaznak hozzájuk és [különböző] árukat visznek oda, mint ruha, só és más dolgokat, úgy előkészítve, hogy azokat a kutyák az örökös mély hóban maguk után húzzák. (Göckenjan, H. – Zimonyi, I. 2001: 261‒262., zegernyei fordítása)

A muszlim geográfia irodalomból még egy szerzőt említhetünk: Ibn Baṭṭūṭát. 1304-ben született Tanger városában. 30 éven át tartó utazásaival a legnagyobb arab utazóvá vált. Indiába és Kínába vezető útja során érintette az Arany Horda területét, ahol nagy útjához mérve rövid kirándulást tett a Volga mentén északi irányba, Bulgár városáig. Útleírása 1356-ban készült el.

Ibn Baṭṭūṭa ezt írja a kutyaszánon közlekedő finnugorokról (és a velük kereskedőkről):

Ramadán havában értem el Bulgárt. … Három napot tartózkodtam itt. El akartam menni a sötétség országába is, ezt Bulgár városán keresztül lehet megközelíteni. Negyven napi járóföld választja el a két helyet egymástól. De elvetettem ezt a tervet, mivel sok felszerelésre lett volna szükség, és kevés haszonnal járt volna az utazás. Csak kis szekereken szoktak ide utazni, amelyeket nagy kutyák húznak, mivel ez jeges sivatag, az ember lába és a hátasállatok patája nem áll meg rajta, a kutyák viszont körmeikkel meg tudnak kapaszkodni a jégen. Nem utaznak oda mások, csak tehetős kereskedők, akiknek mintegy száz kocsi áll rendelkezésükre, s akik bőviben vannak ételnek, italnak, tűzifának. Ezen a sivatagon nincs se fa, se kő és semmiféle település. Itt azok a kutyák a kalauzok, amelyek már több ízben jártak erre. Egy ilyen kutya értéke 1000 dinárt is elér. A kocsit a nyakához kötik és három másik kutyát összekapcsolnak vele. Ez halad az élen, a másik három meg a kocsival követi. Ha megáll, a többiek is megállnak. Gazdája nem üti, és nem szidja meg. Amikor az étkezés ideje eljön, először a kutyákat eteti meg, az emberek csak azután kapnak, ellenkező esetben a kutya esetleg feldühödik és elfut, otthagyván gazdáját, akit így a pusztulásnak tesz ki. (Ibn Baṭṭūṭa 1967: 192‒193.)

Annak, aki figyelmesen olvasta a szöveget, feltűnhetett, hogy Ibn Baṭṭūṭa szekerekről ír, nem pedig szánokról. Vajon miért?

A szánok helyett szereplő szekerek feltehetőleg az információ átadásakor kerültek a szövegbe. Valószínű, hogy az eredeti beszámoló egy obi-ugor ember szájából hangzott el. A magyar nyelvben megtalálható szekér szónak osztják (hanti) megfelelése van. Csakhogy az osztjákban a szó nem szekeret, hanem szánt jelent. Az ugor alapszó valószínűleg iráni eredetű. A délről érkező szó eredeti jelentése feltehetőleg a szekér volt (A magyar szókészlet III. 1978: 576–577.). Osztják közegben, nyilván a földrajzi körülmények hatására, új jelentést kapott. A kutyás történet osztják mesélője szándéka szerint szánt mondott, ám az a személy, aki Ibn Baṭṭūṭának a hírt továbbadta, ismerte a szó eredeti jelentését, és arabul a szán helyett szekeret mondott. Két eset lehetséges: Ibn Baṭṭūṭa tolmácsa vagy iráni (perzsa) nyelvű ember, vagy egy ott ragadt keleti magyar volt (ez utóbbi kevésbé valószínű).

A kutyafogatolás kétféle módja (van még több is)
A kutyafogatolás kétféle módja (van még több is)
(Forrás: Csikacsov, G. A. 2004)

Az Urál felénk eső oldalán szánkázó finnugorokról egy európai utazó is hallott. Siegmund Herberstein élete nagy részében diplomataként szolgált. Két alkalommal járt Moszkvában: először 1517-ben, másodszor 1526-ban. Oroszországról szerzett ismereteit könyvbe foglalta. Rerum Moscoviticarum commentarii című műve először 1549-ben jelent meg.

Siegmund Herberstein ezt hallotta Moszkvában a kutyaszánon közlekedő finnugorokról:

A nagy és kiterjedt Permi terület egyenesen északkeleti irányban kétszázötven, avagy egyesek állítása szerint háromszáz mérföldnyire van Moszkvától. Ott terül el az azonos nevű város a Visera partján, amely tíz mérfölddel lejjebb ömlik a Kámába. […] Az erdőkben a lakosok közül mind a mai napig sokan bálványimádók, és az odalátogató szerzetesek és remeték fáradhatatlanul próbálják eltántorítani őket a tévelygéstől és hamis hittől. [Télen] rendszerint hótalpon vándorolnak, amint ezt nagyon sok helyen teszik Oroszországban. Ez valamiféle fából készült hosszú talp, amely majdnem hét tenyérnyi hosszú, a lábukra kapcsolva repülnek vele, nagyon gyorsan, hosszú utat tesznek meg vele. Igavonó állatként a kutyák szolgálnak, amelyekből e célra nagy testűeket tartanak, és segítségükkel a szánokon ugyanolyan könnyen szállítják a terhet, amint ezt az alábbiakban a rénszarvasokról elmondjuk. (Herberstein, S. 1988: 162‒163., Katona Erzsébet fordítása)

Herberstein után, de a modern tudományos leírások előtti időkből még egy adatunk van a finnugor kutyaszánokról. Igaz, csak egy mondat. Írója Nicolaes Witsen, I. (Nagy) Péter orosz cár barátja. Fiatal korában tagja lett egy Moszkvába induló holland követségnek. Ezután bárhol is járt, bármilyen hivatalt is látott el (évekig volt Amszterdam polgármestere), szenvedélyesen gyűjtötte az Oroszországra vonatkozó adatokat. Ismereteit az 1692-ben megjelent Noord en oost Tartarye című munkájában foglalta össze. 1705-ben közreadta művének második, bővített kiadását. Ebben azt olvashatjuk, hogy az osztjákok télen szarvasokkal és kutyákkal közlekednek egyik helyről a másikra és így mennek a városokba is, amikor az adót kell megfizetniük. (Witsen, N. 1705. II: 638.)

A történeti források mellett régészeti adatok is bizonyítják, hogy az Urál hegység európai oldalán az észak–déli kereskedelmi útvonalon kutyákat használhattak teherhordásra. A fogatolásukra szolgáló hám tartozékait a komi-permjákok régészeti leleteiből ismerjük. A leletek a rodanovói kultúrához tartozó Anyuskar földvárának felső rétegéből kerültek elő. A kultúra más földváraiban feltűnő a kutyacsontok magas aránya (Rodanovóban a háziállatcsontok 4,6%-a, Iszkorban pedig 10,6%-a), ami közvetve szintén a kutyák vontatta szánok használatára utalhat. (Oborin, V. A. 1999: 280.)

Ismertek a kutyák fogatolására utaló régészeti leletek Nyugat-Szibériából, az Ob alsó folyásvidékéről is. Valerij Csernyecov vonatkozó tanulmányát L. P. Lascsuk idézte 1954-ből való publikációjában (Lascsuk, L. P. 1954: 32.). A szerző hivatkozik a megjelent (elég kis számú) szakirodalomra, és idézi azt az 1618-ból származó feljegyzést, hogy a permi tájakról, a Vim folyó vidékéről induló és az Urálon átkelő kereskedők kutyaszánokon vitték az áruikat (Lascsuk, L. P. 1954: 33.). A cikkből kiderül, hogy szórványos adatok Nyugat-Szibériából is vannak a kutyák fogatolására.

De ami ezeknél fontosabb: Lev Lascsuk 1950-51-es kutatóútja során a Pecsora és az Usza mellett élő komiknál dokumentálta a kutyaszánok használatát. Az általunk fentebb idézett források közül a szerző csak Ibn Baṭṭūta művére hivatkozott. A többi forrást talán nem ismerte, ezért nem merte kijelenteni, hogy a kutyaszánok használata a komiknál ezeréves közlekedési szokás. Al-Bīrūnī művétől a történeti-néprajzi források láncolata egészen 1951-ig tart. Ezek egymást erősítik, és bizonyítják a kutyás közlekedés folyamatos ismeretét és alkalmazását. Vajon 65 évvel L. P. Lascsuk megfigyelése után vannak-e még kutyaszánon közlekedő komi emberek a Pecsora és az Usza vidékén, vagy ez a hagyomány most merült feledésbe a szemünk előtt?

Felhasznált irodalom

Adajev, V. N. (Адаев, В. Н.) 2014: Оленегонные лайки тундровых ненцев: особенности экстерьера и выполняемые функции. In: Научный вестник Ямало-Ненецкого автономного округа. Материалы научно-практической конференции „Обдория: история, культура, современность”. 2014/1: 25‒33.)

Csikacsov, G. A. (Чикачёв, Г. А.) 2004: Ездовое собаководство Якутии. Jakutszk

Göckenjan, H. – Zimonyi, I. 2001: Orientalische berichte über die Völker Osteuropas und Zentralasiens im Mittelalter. Die Ğayhānī-Tradition. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 54. Wiesbaden

Hedenström, von, Mathias (Матвей Матвеевич Геденштром) 1830: Отрывки о Сибири М. Геденштрома. Szentpétervár

Herberstein, S. (Герберштейн, С.) 1988: Записки о Московии. Москва

Ibn Baṭṭūṭa 1967: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai. Bev. és jegyz. Germanus Gyula, vál. Boga István, ford. Boga István és Prileszky Csilla. Budapest [Rövidített, szerkesztett változat.]

Lascsuk, L. P. (Лащук, Л. П.) 1954: Упряжное собаководство в Северо-Западном Приуралье. Краткие сообщения Института этнографии. 1954 (t. 20.): 27–34.

A magyar szókészlet III. 1978: A magyar szókészlet finnugor elemei. III. Főszerk. Lakó György. Budapest

Oborin, V. A. (Оборин, В. А.) 1999: Коми-пермяки. In: Финно-угры Поволжья и Приуралья в средние века. Ижевск, 255–298.

Szuhanovszkij, A. F. (Сухановский, А. Ф.) 2009: Тыко Вылка. Сын Полярной звезды. Arhangelszk

Togan, Zeki Velidi A. 1936: Die Nordvölker bei Bīrūnī. Zeitschrift der Deutschen Morgenlandischen Geselschaft, t. XC: 38–51.

Witsen, N. 1705: Noord en oost Tartarye. Amszterdam

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
30 Fülig J. 2016. november 29. 14:19

Tudom, csak akadékoskodom ... na de Szuhanovszkij fotóján úgy ül a szánon a hajtó, mint hisztis óvodás augusztusban, merthogy ... hó az sehol.

Ha volt ilyen jelentős kutyatemető (és hozzá kutyakutúra), esetleg annak alapján lehetne keresgélni másfelé is ilyet, ha tudnánk, merre is húzódott a hóhatár (akkor, amelyik korból keresgélnénk). Csak egy adalék: a középkori ún. kis jégkorszakban valószínűleg délebbre volt ez, mint előtte.

hu.wikipedia.org/wiki/Kis_j%C3%A9gkorszak

Sajnos ez pont annyira nem vizsgálat tárgya, mint az ókori Ázsia vízrajza, ami nagyon más képet mutathatott, mint amit ma ismerünk.

A ló háziasítása már komoly vizsgálódás tárgya, és a régészet is tudott ehhez hozzátenni a közelmúltban is. Érdekes lehetne egy ilyen kutatás kutyák vonatkozásában ... Még kiderül, hogy tényleg szekér elé fogva tanulták meg a szánhúzást, csak aztán jött a hó. Vagy fordítva :)

29 bloggerman77 2016. november 28. 22:30

@zegernyei:

Hát tulajdonképp lehet egy 3 évvel ezelőtti cikket is elővenni erre a célra :))

28 [moderált nick] 2016. november 28. 06:59

@bloggerman77:

Az alábbit javaslom:

www.nyest.hu/renhirek/elveszve-a-kaukazusban

De lehetséges más megoldás is.

27 zegernyei 2016. november 28. 03:40

@bloggerman77: A honfoglalók génállományáról publikált legutóbbi eredmények rendkívül érdekesek és messzemenő következtetésekre adnak lehetőséget. A kutyaszánon való közlekedéshez azonban talán még sincs közük. Jobb lett volna a kik vagyunk és honnan jöttünk vitát egy másik cikk alatt újrakezdeni.

26 bloggerman77 2016. november 27. 22:41

@Göblyös:

Hogy ki? A köznép.

Kérdés, hogy ezeket a honfoglalók hozták-e a Botalov-féle billiárdgolyó-elmélet szerint, hogy a Volga-vidéki népességet egy külső támadás szétszórta (és ekkor ez nomád elit hozta magával a ugor alávetett népesség egy részét), vagy a honfoglalók tényleg csak egy szupranacionális lovasnomád közösség voltak, mindössze 10-12 ezren, akik rátelepültek a helyi késő avar maradványnépességre, vagyis a magyarokra. Ezek mikor kerülhettek be, arra valószinű lehet a késő avar kori onogur beköltözés. Ez magyarázná a magyarok és a Mo. Hungary-Ungarn-Hongrie-Vengrija nevét, ami biztosan az onogur népnévből való.

Harmadik lehetőség, hogy a finnugor nyelvet beszélő népesség csak a honfoglalás után költözik be a "sötét" 10. században, hiszen ekkor nagy változások zajlottak a KM medencében amiről kizárólag a régészeti források tanúskodnak: a Karosi fejedelmi központ nyomtalanul megszűnt, viszont létrejött az észak-dunántúli központ, ahol az Árpádok létrehozzák a keresztény királyságot.

25 [moderált nick] 2016. november 27. 22:02

@bloggerman77:

László Gyula "Árpád népe" - ként beszél a honfoglalókról.

Hogy a KM - meghódítása előtt ki volt a "magyar"...? és milyen nyelven beszélt... ha magyar volt?

Magyar-e az aki a honfoglalás idején nem beszélt magyarul, de később nyelvet cserélt.

"Ez a szablyás-tarsolylemezes honfoglaló elit a jelek szerint a legkevésbé sem volt magyar...

Mert ki volt akkor a magyar?

24 bloggerman77 2016. november 27. 19:34

magyaridok.hu/lugas/kaukazusi-testverek-1189714/

Hát ez érdekes. A karosi temetőkben elhantolt honfoglalók genetikailag Szintasta-Andronovo népességhez illetve a Közép-Ázsiai kultúrákhoz álltak közel genetikailag.

Ez azért érdekes, mert a Szintasta-kultúrában az indoárják őseit sejtik az iráni és az árja ág szétválása előtt, a közép-ázsiai elemek meg türkök.

Akkor kérdés, milyen nyelven beszéltek a honfoglalók?

És az elemzett karosi három temető antropológiai anyaga három különféle népességtől származik. akik semmilyen genetikai rokonságban nem álltak egymással.

Ez a szablyás-tarsolylemezes honfoglaló elit a jelek szerint a legkevésbé sem volt magyar, sőt nem is egy etnikumból származhatott....

23 rdos 2016. november 27. 08:04

Koppan vagy csobban a szamo-jégen?

Magyarról magyarra nehezen lefordítható hangutánzó szójáték volt csupán. :-)

Alább pedig egy fajta nyelvészeti multikulti - nyelvcsaládokon túli ősnyelvet és hangutánzást firtató vizsgálat (Miért jut erről eszembe Krizsa Katalin és elmélete). :-)

www.origo.hu/tudomany/20161126-bizonyos-...nalunk.html#comments

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X