Szenvedélyesen horgászó és vadászó orvos apa, a művészetek iránt fogékony anya gyermeke volt – élete és munkássága szerencsésen ötvözte e két ellentétes örökséget. Szorgalmas és eminens diák volt, az írással már kamaszként „eljegyezte” magát. Egyetem helyett a Kansas Cityben megjelenő Star című lap riportere lett.

Az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrjeként szolgált, mert gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe, e reménytelen vonzalomból, s háborús élményeiből született 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye.

A Toronto Star című lap tudósítójaként utazott Franciaországba. Az itt élő amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound biztatták írásra; első szépirodalmi művei is Párizsban jelentek meg. Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt.

Hemingway síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború, s fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. E sokféle élményből születtek a végsőkig lecsupaszított, tárgyilagosságra és őszinteségre törekvő, feszes tempójú művei (Halál délután, Afrikai vadásznapló, Szegények és gazdagok).

Haditudósítóként többször járt a spanyol polgárháborúban, színdarabot is írt a megszállt Madridról Az ötödik hadoszlop címmel. Itt játszódik az Akiért a harang szól című regénye is, amely talán a legnagyobb közönségsikert aratta.

A harmincas évek végén Havanna mellett vásárolt szerény birtokot, a Finca Vigíát, ahol csaknem három évtizeden át élt. A II. világháborúban is aktív szerepet vállalt, volt haditudósító, részt vett a brit légierő bevetésein, a normandiai partraszálláskor az amerikaiakkal kelt át a La Manche-csatornán, 200 fős csapatával részt vett Párizs felszabadításában, az Ardennekben is harcolt. Bátorsága, katonai jártassága a hivatásosokat is lenyűgözte.

A háború után visszatért Kubába. 1950-ben megírta A folyón át a fák közé című regényét, amely visszhangtalan maradt. Annál nagyobb sikert aratott az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék” – a regény kulcsmondata Hemingway személyes hitvallásaként is értelmezhető.

Bár Castróval jóban volt, 1960-ban elhagyta Kubát, az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, ahol megpróbált ugyanúgy élni és alkotni, mint korábban. Depressziós szorongásai miatt azonban kétszer is klinikára került, elektrosokk-kezelést is kapott. Szenvedéseit ez sem enyhítette, s 1961. július 2-án ketchumi házában főbe lőtte magát.

Hagyatékában sok kézirat maradt, ezek nagy részét azóta kiadták (Vándorünnep, Szigetek az áramlatban). Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal, veszélyekkel, szenvedélyes szerelmekkel (négyszer nősült) teli élete.