Már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos volt, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett. Volt városházi tudósító, majd Csipke aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt. Tömörkény mellett hamarosan a lap vezető publicistájaként jegyezték. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett. Ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót. 1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, s ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, a Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak.

1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, s írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, amelyet az első világháború kitörése szakított félbe.

1915-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, majd két évvel később a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt. 1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikke, amelyet ellenségei vérengzésre való felhívásként magyaráztak. Emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. Rövid időre visszavonult a közéletből, s Könyves könyv címmel összeállította verseinek gyűjteményét. 1922-től a Világ hasábjain jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes, már-már novellisztikus tudósításait.

A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regénye a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg. Ebből készült Szőts István filmje, a Hannibál tanár úr. Film született az 1927-es Ének a búzamezőkről című regényéből is.

1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, s e jeles alkalomra átadta az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek. Szerencsés kutatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, s Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.

1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, megműtötték, de már nem lehetett rajta segíteni, s 1934. február 8-án meghalt.