Sorozatunk előző részeiben Busbecq lovagot utoljára Nis környékén láttuk, ahol a szállásról, helyi ételekről, a muzulmánok és a bor kapcsolatáról, valamint az oszmán-törökök idővel kapcsolatos hozzáállásáról elmélkedett a szerző. Az alábbiakban I. Ferdinánd király követe Nisből Szófia felé halad; útján számos érdekességgel találkozik.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szófia a 16. században

Korábban azt is láthattuk, hogy Busbecq 1554-1555 telén tartózkodik a Balkánon. Az időjárással kapcsolatos megfigyelései legalább olyan érdekes adalékkal szolgálnak, mint a történeti eseményekről szóló megállapításai. Szófiáról azonban viszonylag keveset ír a lovag:

Az év időszakához képest az út és az időjárás egyaránt elfogadható volt míg Nisből Szófiába utaztunk, mely utóbbi egy eléggé nagy, helybeliek és idegenek által sűrűn lakott város, mely egykoron a bolgárok királyainak székhelye, majd, ha nem tévedek, a szerb despoták városa volt, míg ezek dinasztiája fennállt, s be nem hódolt a törökök fegyverei előtt.

(29. oldal)

Busbecq fenti gondolatmenetéhez kapcsolódva Szófiáról annyit bizton elmondhatunk, hogy miután Bizánc 1018-ban végleg felszámolja az első bolgár cárság utolsó maradványait is, a város bizánci uralom alá kerül, s bár a szerbek, a magyarok és a keresztesek is el-elfoglalják időnként, egészen a második bolgár cárság 1185-ös létrejöttéig a bizánciak uralják. A második bolgár cárság hanyatlásával egy időben a város 1382-ben kerül hosszú évszázadokra az oszmán-törökök uralma alá. A várost elhagyva Busbecq és kísérete Plovdiv felé halad tovább...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Fugacia – focaccia – pogácsa

Ezen a vidéken a szerző ismét a gasztronómia területén kalandozik:

Ezek után napokig a gyönyörű és nem éppen terméketlen, szűk bolgár völgyeken keresztül utaztunk. Ez időszakban hamuban sült kenyeret ettünk. Ezt fugaciának nevezték.

(29. oldal)

Традиционна българска погача – Hagyományos bolgár pogácsa
(Forrás: Wikimedia Commons / Edal Anton Lefterov / CC BY-SA 3 0)

A Busbecq által fugacia néven emlegetett eledelt már a régi rómaiak is ismerték: a panis focacius (a panis ’kenyér’; a focacius pedig a szintén latin focus ’tűzhely’ jelentésű szóból képzett melléknév) eredetileg hamuban sült lapos kenyérféleség volt. Ennek később egyrészt szerte Itáliában számos változata alakult ki: a focaccia, akárcsak a pizza, tájegységenként önálló arculatra lelt; másrészt a Római Birodalom más területein is elterjedt.

A katalán fogassa, a spanyol hogaza, a portugál fogaça, a francia fouace (fouée), vagy ugyanott a provanszálból kölcsönzött fougasse – hogy csupán néhányat említsünk a sok közül – etimológiáját tekintve mind a latinra megy vissza. Az eredeti latin szóalakhoz képest jelentős alakváltozáson átment szavak abban ugyan egyeznek, hogy ma is valami kenyérféleségre utalnak a különböző nyelveken, ám olykor az eredeti elképzeléshez képest minőségileg átalakult lokális változatra.

Ami talán számunkra még érdekesebb, hogy a panis focacius a Balkánon (és környékén) is hódított: a szerb és bolgár погача, a török poğaça, a görög μπουγάτσα (melyet egyébként a kis-ázsiai görög menekültek honosítottak meg a modern Hellászban), de a magyar pogácsa is etimológiailag (és talán gasztronómiai szempontból is) erre a bizonyos hamuban sült panis focaciusra megy vissza.

Focaccia olívabogyóval, rozmaringgal, zsályával
(Forrás: Wikimedia Commons / J.P.Lon / GNU-FDL 1 2)

Bulgáriába érve tehát Busbecq e hamuban sült fugacia-focaccia- погача-pogácsa kapcsán egy újabb érdekességre figyel fel: az Oszmán Birodalom e részén tapasztalható olcsóságra.

Ezeket [a fugaciákat] lányok és asszonyok árusítják; e vidéken ugyanis nincsenek pékek. E nők, amint meghallják, hogy idegenek közelednek, ahonnan egy kis jövedelmet remélnek, sietve a vízzel de élesztő nélküli tésztát forró hamuba teszik, és a tűztől még mindig forró kenyereket alacsony áron eladásra hozzák. Itt minden más ennivaló is elég olcsó. Egy ürü 35 aszper [asper], minden fiatal kakas, tyúk, csirke egy aszperért megvehető. 50 aszper egy korona.

(29–30. oldal)

II. Murád szultán idejében, 1430-1431 körül vert akcse (aszper)
(Forrás: Wikimedia Commons / Kalashnov / CC BY-SA 3 0)

A Busbecq által itt emlegetett török pénzegység, az aszper nálunk ismertebb neve az akcse (török akçe). A magyarba délszláv közvetítéssel került oszpora ’kis értékű váltópénz’ és a Busbecq által használt asper alak is a görög άσπρος ’fehér’ jelentésű melléknév egyik alakjára megy vissza. A görög elnevezés a pénz török nevének felel meg: az akçe szó a török ak ’fehér’ szóra megy vissza. Az elnevezés annak tudható be, hogy az aszper-akcse, mely évszázadokon át az oszmán-török pénzrendszer egyik meghatározó egysége volt, ezüstpénz – nevét így színéről kaphatta. Az akcse súlya az évszázadok során jelentősen változott, ezüsttartalma pedig folyamatosan csökkent – mindez értelemszerűen értékére is hatással volt.

A folytatásban Busbecq még továbbra is Bulgária területén tapasztalt érdekességekről ír: ezúttal a népviseletről.

Felhasznált források

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.