nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az elefántok megértik a mutogatást

Az elefántok sokkal jobban megértik az embert, mint a kutyák vagy a lovak. Kiderült például, hogy értik a mutogatást.

nyest.hu | 2013. október 15.
|  

Az ember számára természetes, hogy ha valamire fel akarja hívni a környezete figyelmét, akkor rámutat arra a dologra. Ezt már igen korai életkorban, jóval a beszéd elsajátítása előtt megtanuljuk használni is és érteni is. Most tudósok arról publikáltak tanulmányt a Current Biology című folyóiratban, hogy az emberek mutogatását az elefántok is megértik, Méghozzá teljesen spontán, mindenféle előzetes gyakorlás nélkül megtalálják a mutatás alapján a táplálékot. Erre egyébként sok emberszabású majom nem képes. A tanulmányról a Science Daily számolt be nemrégiben.

„Azáltal, hogy megmutattuk, hogy az afrikai elefántok képesek megérteni az emberi mutatást, bebizonyítottuk, hogy ez az emberinek hitt képesség nem csak az emberre jellemző, és egy sor a főemlősöktől igen távoli fajnál is kialakulhatott az evolúció során” – mondta el Richard Byrne, a St. Andrews Egyetem kutatója. Arra is kitért, hogy különböző afrikai állatok – a szirtiborz, az aranyvakondfélék, a földimalac és a manátuszfélék – között nem egyedülálló az elefánt teljesítménye.

Az elefántok és az ember között nagy a különbség, de abban hasonlítanak egymásra, hogy kiterjedt, fejlett társas kapcsolatok között élnek, amelyben szükség van az empátiára és a másik segítésére a túléléshez. Egy ilyen társadalomban evolúciós előnyt jelent, ha valaki képes megérteni, hogy a másik hova mutat.

Akár egy ember...
Akár egy ember...
(Forrás: Wikimedia Commons / Rob Hooft / GNU-FDL 1.2)

Byrne és kutatótársai olyan elefántok viselkedését vizsgálták, akiknek a napi „munkája”, hogy embereket visznek a hátukon a Viktória-vízesés környékén. Ezeket az állatokat betanítják arra, hogy bizonyos vezényszavakat megértsenek, a mutatás megértésére azonban nem tanítják őket. Éppen ezért a kutatók azzal a céllal mentek, hogy megtanítsák őket a mutogatás megértésére, mert azt gondolták, képesek erre. Legnagyobb csodálkozásukra azonban nem nagyon volt mit tanítani az elefántoknak... Az állatok már az első próbálkozáskor is olyan jól teljesítettek, mint később; és végső soron a kísérlet során semmi újat nem tanultak.

Azok az elefántok, amelyek jobban hozzá voltak szokva az emberek társaságához, vagy azok, amelyek rabságban születtek, nem teljesítettek sem rosszabbul, sem jobban a mutatás megértésében. A kutatók azt feltételezik, hogy az állatok képesek valamilyen gesztust, mozdulatot tenni az ormányukkal, amely mutatásnak értelmezendő. Azt eddig is tudták, hogy az elefántok használják kommunikációs célokra az ormányukat, az azonban eddig nem derült ki, hogy ezek közül némelyek mutatásnak számítanak.

Az elefántok képességének felfedezése annak a megértéséhez is közelebb viheti a tudósokat, hogy hogyan tudta az ember az évezredek során kihasználni ezeknek a vadon élő állatoknak a teherhordó képességét, fizikai erejét. Úgy tűnik az állatok sokkal inkább, sokkal könnyebben megértik az embert mint más, egyébként háziasított állatok, mint a ló, a kutya vagy a teve.

Forrás

Elephants Know What It Means to Point to Something, No Training Required

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Savior 2013. október 15. 11:09

A cikk utolsó mondatát nem igazán támasztják alá az addigiak, hiszen tudjuk, hogy a kutya is megérti a mutatást. Ha tényleg többet tud az elefánt, akkor le kellett volna írni, miben.

Információ
X