Magyarországon teának hívják a teát, de tőlünk délre és keletre többnyire csáj néven – vagy annak valamelyik változatával – illetik ugyanazt az italt. A horvátban čaj, a románban ceai, a görögben τσάι [tsáï], de így van ez az orosz, a török, az arab, a perzsa, a hindi nyelvekben is, és a legtöbb egyéb nyelvben egészen Kínáig. Tőlünk nyugatra azonban a te-tea elnevezés az általános, kivételt szinte csak a portugál képez, ahol a keleties chá az elterjedt név. Ezeken a területeken is gyakran ismert a csáj fogalma, de ezt legtöbbször az indiai fűszeres masszala teára értik.

A teljesen laikusnak elsőre meglepőnek tűnhet, de a tea és a csáj szó is ugyanarra a régi kínai szóra vezethető vissza, amit a 茶 karakterrel jelölnek. Ennek a kiejtése Kína területének nagyobbik részén ma chá – például a kantoni és a mandarin nyelvjárásban – de a dél-keleten és Tajvanon beszélt hokkien dialektusban tê. (A sanghaji wu dialektusban pedig zu.)

A cikk a hirdetés után folytatódik

A legújabb genetikai kutatások szerint a tea eredetileg valahol India, Kína, Tibet és Burma mai határainak találkozásánál lehetett őshonos. Az ehhez a területhez földrajzilag közeli nyelveknek gyakran saját szavuk van a teára, ami nem vezethető vissza a kínai megnevezésekre. Így van ez a burmai, a karen és a lao nyelvben is. Karrierjét a tea azonban Kínának köszönheti. Itt már az i.e. II. században gyakori volt a teafogyasztás, és innen jutott el Japánba is a 9. század elején.

Európa is Kínán keresztül ismerte meg a teázást. A portugálok 1516-ban érték el Kínát és 1557-től már engedélyt kaptak egy kereskedőtelep létrehozására Makaó helyén, több mint száz évvel megelőzve a briteket. Ezért maradt meg a portugálban a helyi kantoni kiejtésből származó chá. Nyugat-Európa többsége azonban nem a portugálokon, hanem a hollandokon keresztül ismerkedett meg a teázás szokásával, akik 1624-ben Tajvanon tudták kialakítani első kelet-ázsiai kereskedőbázisukat, Kína Tajvanhoz közeli részén pedig a hokkien dialektust beszélik. Az első dokumentált teaszállítmányt is hollandok hozták Európába 1610-ben. A holland kereskedőknek köszönhető az is, hogy Délkelet-Ázsiában is a tê és annak változatai honosodtak meg a tea megnevezéseiként.

Európa keleti szélére azonban már korábban is eljutott a tea a selyemút szárazföldi útvonalán, aminek mentén a mandarin chá név terjedt. Az oszmán birodalom nyelvi hatása köszön vissza a Balkán teaelnevezéseiben is. Északon az oroszok szintén szárazföldi kereskedelemmel jutottak el Kínáig, az első adag teát 1618-ban kapta ajándékba a I. Mihály cár a kínai nagykövettől. Ezért van, hogy tőlünk keletre – északi és déli irányban is – a csáj megnevezés az általános.

Az európai nyelvek között csak kevés kivétel akad, melyek nem a tea vagy a csáj nevet használják. Ilyen például a lengyel herbata és a vele rokon litván arbata megnevezés. Közvetve azonban ezek is a tea névből származnak, mert a latin herba thea lerövidítései. Más helyeken, kisebb nyelvek esetében, ahol a teától eltérő levelekből korábban is készítettetek főzeteket, ott néha a kínai teára is ezt a régebbi nevet alkalmazzák.

Forrás:

The World Atlas of Language Structures Online: Chapter 138: Tea

Tea History Throughout the World

Wikipédia: The word tea

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)