„Llegó la plata”, vagyis jön a pénz – suttogják spanyolul egy parányi településen az indiánok, ahogy meglátnak közeledni egy idegenvezetőt. A falut hat felnőtt és jó húsz gyerek lakja, a látogatók az őslakosok nyelvén üdvözlik őket. Kenyeret és panelát, a cukornád kisajtolt levéből készített sűrű édességet adnak át, az indiánok lecsapnak rá. Egy nő hirtelen azt mondja, „Coca-Cola”.

„Jön a pénz” és „Coca-Cola” – két kifejezés, amely Albeiro Riano orvos szerint kulturális értékeik elvesztése mellett azzal kecsegteti a Nukak Maku törzs tagjait, hogy életük jobb lesz. Wembe, az Agua Bonitán – a Bogotától 450 kilométerre délkeletre fekvő San José del Guaviare közelében – élő klán főnöke az élelem hiányáról panaszkodik. „Se vadászat, se halászat, semmi sincs” – fejezi ki magát tört spanyolsággal. A törzset betegségek is sújtják, malária, influenza, hasmenésjárvány és több fertőzés nehezíti életüket.

Az indiánokat a FARC, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők gerillái elűzték területükről, javarészük elhagyta a dzsungel mélyét és a vidék más részeire vándorolt.

A törzs összesen mintegy hatszáz lelket számlál, 99 százalékuk már nem szülőföldjén él. Riano doktor szerint ez a lehető legrosszabb, ami történhetett. Szomszédaik elutasítják, az emberiség gondjának tartják őket – jegyezte meg az orvos. Sok nő ragad a prostitúció fogságában, a férfiak modernkori rabszolgaként robotolnak a végeláthatatlan kokaföldeken.

A Nukak Makuk 1988-as felfedezése annak idején örömmel töltötte el a tudóstársadalmat, és nagy figyelem hárult az indiánokra. Vadászó-gyűjtögető életmódot éltek, a dzsungel legjobb barátai voltak, és antropológusok szerint fontos zoológiai és botanikai ismeretekkel rendelkeztek. „De nem gondoltak rájuk sérülékeny emberi lényként, kulturális sokk áldozataként” – jegyezte meg egy nemzetközi szervezet név nélkül nyilatkozó képviselője.

Manapság antropológusok, szociológusok és társadalmi szervezetek – de az Agua Bonita klán főnöke, Wembe szerint is – túlélésük módja csak az lenne, ha visszatérhetnének saját területükre, a dzsungel egy 900 ezer hektáros szeletére. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának (UNHCR) képviselője sürgető feladat, hogy a hatóságok megteremtsék a visszavándorlás lehetőségét.

Az indiánok azonban tartanak a fegyveresektől, a gerillák és a hadsereg közötti harcoktól, félnek a környéken nyílt bányáktól, a kábítószer-kereskedőktől. A többség ezért nem mer útra kelni szülőföldjére.