A fiatal régészek, történészek, antropológusok Hadak Útján című konferenciasorozata 1990-ben indult. A negyedszázados jubileumot igen stílusos módon ünnepelték meg a résztvevők: a Duna Menti Múzeumban, Révkomáromban (Komarnóban). A stílusos mód maga a múzeum volt, illetve a díszterem főfalát betöltő festmény: Feszty Árpádtól a Bánhidai csata (restaurálását az EMMI támogatta). Nemcsak a téma, de a kép is grandiózus, több mint 20 m², akkora, hogy egy garzonlakás szőnyegpadlója is lehetne.

Feszty Árpád: A bánhidai csata
(Forrás: Wikimedia Commons PD-Art)

A csatajelenet előtti kis asztalnál trónolt Tomka Péter régész, aki 25 éve lépett a Hadak Útjára. Már az első konferencián ő volt az egyszemélyes elnökség. Azóta is gyakorolja ezt a hivatását, messze hangzó orgánumával megadván a tudományos diskurzus és a társalgás alaphangját a konferencia minden helyszínén – előadóteremben és borkimérésben egyaránt. Abszolút szaktekintély a népvándorlás kutatásában, és ezt nemcsak decibelkapacitásával, de röntgenszemével is kiérdemelte: ahol a közönséges halandó régész csak sárga anyaföldet lát (itt-ott barna csíkokkal), ott ő cirádás avar koporsókat.

A konferencia október 19–22. között zajlott. Az előadások időrendben haladtak: először a legkorábbi vándorok – a szarmaták és a különféle germán csoportok, valamint a „barbár” hordák ellen határvédő vonalat építő rómaiak kerültek sorra. Szerencsére a rómaiak hiába védekeztek, így a birodalmat elárasztó idegenek megalapíthatták a magasabb rendű keresztény civilizációt. Az első nap a legfiatalabb fiataloké volt: a népvándorlás korának legelejéről a kutatók képzeletbeli sorának legvégén állók, vagyis a pályakezdők tartottak előadásokat.

A programfüzet első lapja

A második napon már az avarok és a szlávok kerültek sorra – és nem csak magyarul. A helyszínnek megfelelően a konferencia nemzetközivé vált. A rendezvénynek több mint száz résztvevője volt, negyvenen tartottak előadást. Közöttük egy cseh, egy lengyel és öt szlovák szakember. Az eseményt meglátogatta Krym Altynbekov, kazahsztáni restaurátor-művész, aki a nomád harcosok díszruhájának rekonstruálásával szerzett világhírnevet. Ezúttal is a szerves anyagok konzerválásáról tartott mesterkurzust.

A népvándorlás kutatása az elmúlt években európai, sőt eurázsiai sikertörténetté vált. A különböző országok kutatói között az együttműködés különböző formái alakultak ki. Ez a konferencia is egy volt a különböző formák közül.

A Hadak Útjára lépő fiatalokat eleinte gyanakvással fogadták az idősebb szakemberek (lásd Tomka Péter bevezetőjét az első konferencia kötetében). Mára ez a gyanakvás elmúlt, a 25 évvel ezelőtti fiatalok öreg kutatóként is visszajárnak a mai fiatalok konferenciára. Az első találkozó résztvevői közül a huszonötödik konferencián is előadott Szentpéteri József. Ő már bizonyosan megtalálta az örök fiatalság elixírjét. A recept nagyon egyszerű: minden évben el kell menni a népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciájára.

Az alapító atyák közül, ha előadóként nem is, de újságírói álruhájában egy napra zegernyei is belopta magát az ifjú tudóshölgyek és -urak társaságába. Ezen a napon (október 22-én) a kora avar kortól a honfoglalás koráig terjedő időszakot fogták át az előadások.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A régészek mindig küzdöttek azzal a problémával, hogy az általuk feltárt leletek, lelőhelyek, régészeti jelenségek milyen történeti keretben magyarázhatók. Vagyis ha változik egy régészeti kultúra, akkor milyen egyéb változások állhatnak a háttérben: az emberek jönnek-mennek, vándorolnak, esetleg változik a nyelv is, vagy csak egyes tárgyak érkeznek kereskedelmi utakon? Avagy megvilágosulnak az emberek, belátják, hogy okosabban kéne élni, és úgy döntenek, hogy önerőből csinálnak egy új régészeti kultúrát? A legutóbbi időkben az archeogenetika is ráirányította a figyelmet erre a problémára. De a kultúraváltás egyik aspektusa, a nyelvváltás iránt érdeklődnek a nyelvészek is. Nemrég itt, a Rénhírekben ismertettük Juha Janhunen koncepcióját a nyelvek népek nélküli vándorlásáról.

A konferencia negyedik és egyben utolsó napjának első előadója, Kiss P. Attila is a kultúrák találkozásának, a kultúraváltásnak a nyomait kutatta: a gepidák és az érkező avar népesség kapcsolatának régészeti jeleit próbálta megragadni. Utána Gulyás Bence szintén az avarok érkezésének és a legkorábbi avar népességnek a régészeti nyomait kereste. Nem itt nálunk, hanem kicsit keletebbre. Az úgynevezett Szivasovka-horizont és a Kárpát-medencei avar leletek kapcsolatának elemzésével szeretne eredményre jutni. A „Szivasovka-horizont” népessége a 7. sz. 1. felében indult vándorútra valahonnan a Volgától keletre lévő területekről, és érkezett a Fekete-tenger és az Azovi-tenger partvidékére, a Dnyeper és a Don torkolata közti területre. A névadó település, Szivasovka (ukránul Szivasivka) a Szivasról, vagy Szivas-tengerről, a a Krím-félszigetet a szárazföldtől elválasztó mocsaras területről kapta nevét. (A szivasovkai kurgánról és leleteiről a belinkelt tanulmányban fotók láthatók.)Az avar témájú előadásokat Lezsák Gabriella zárta, aki a szalagfonatos övveretek keleti párhuzamait kutatta. Az utóbbi időkben eluralkodott bizánci eredeztetés helyett a kaukázusi korai keresztény kőfaragásokkal fennálló kapcsolatokra mutatott rá. Ennek alapján fölvetette, hogy a szalagfonatos avar övveretek tulajdonosai keresztények voltak. Erről még lesz vita – a közönség körében a kelta párhuzamok miatt találták túl merésznek a feltevést, Tomka Péter pedig csak úgy általában.

Ezen a napon hallhattunk előadást egy leprában elhunyt fiatal nő koponyájának elváltozásairól is. A lelet Orosházáról származik, a lelőhelyre és tágabb összefüggéseire következő írásunkban térünk majd ki.

Szalagfonatos avar szíjvégek Madarasról
(Forrás: László Gyula: Études Archéologiques sur l'histoire de la société des avars. Bp. 1955. LXVII. t.)

A honfoglalás kori előadások közül az első természettudományos módszerek felhasználásával igazolta, hogy egyes íjmerevítő csontlemezek festettek voltak (az előadást öten jegyzik: Soós Rita, Szabó Máté Hegyi Borbála, Tihanyi Balázs, Tóth Mária), a második előadás pedig szerencsére nem túl élethű (mivel vér nem folyt) jelmezes harci bemutató keretében zajlott. A tudományban és harcművészetben egyaránt képzett előadó (Tompa Balázs) azt mutatta be, miként használták elődeink a szablyát, mellyel valójában nem vágtak, hanem inkább szúrtak, éspedig sebészi pontossággal a lamellás mellpáncélok illesztési réseibe. És egykoron tényleg folyt a vér.

A kísérleti régészet már két nappal korábban bemutatkozott a konferencián. Akkor Magyar András páncélrekonstrukcióit Bogár Péter a marcelházai Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub tagja tesztelte. A páncélokra leadott lövésekről Németh Balázs készített felvételeket. Történt mindez a komáromi Öreg-várban, melyet a lövöldözési kísérlet résztvevői és szemlélői meg is tekinthettek.

Az utolsó nap utolsó előadója, Strohmayer Ádám a honfoglaló ötvösök fogásait mutatta be. Tehette mindezt azért, mert maga is ötvös lévén, tökéletesen érti, hogyan dolgoztak ezer éve élt kollégái. Megtudhattuk azt is, hogy a növényi motívumok kidolgozottsága pontosan elárulja, mennyi energiát ölt az ötvös az adott tárgy elkészítésébe. Az előadó szerint nyilván a fizetség arányában cizellálta a megrendelt övvereteket, tarsolylemezeket és hajfonatkorongokat.

A XXV. Hadak Útján konferencia szervezésében a révkomáromi múzeum mellett a komáromi Klapka György Múzeum is részt vett, ami egyúttal szimbolizálta a két város összetartozását is. A szervezést és a lebonyolítást szlovák és magyar pályázati pénzek, valamint szlovákiai és magyarországi szponzorok támogatása tette lehetővé (áldassék nevük a sikeres szakmai konzultációkhoz szükséges bormennyiség biztosításáért). Az eseményről a sajtó is beszámolt.

A Duna Menti Múzeum Révkomáromban
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A konferenciát a múzeumigazgató, Csütörtöky József szlovákul és magyarul elmondott búcsúszavai zárták. A szervezésért köszönetet mondott Csuthy Andrásnak, a múzeum régészének. Köszönjük mi is. Neki külön, meg a Duna Menti Múzeum minden munkatársának és a Pro Museum Polgári Társulás tagjainak együtt.