B. Márta azt kérdezi, hogyan kell ejteni a magnólia szót. Így kombinál:

„A virág egy Magnol nevű francia tudósról kapta a nevét (a gn betűkapcsolatot a franciák ny-nek ejtik). A mignon, vignetta stb. idegen eredetű szavainkban is ny-nek ejtjük a gn betűkapcsolatot. Már több helyen próbáltam utánanézni a helyes kiejtésnek, de ezt a szót nem találtam.”

Magnólia - vagy manyólia? (Forrás: John Evans / sxc.hu)

A magnólia rejtélye

Kedves Márta! Először a szokásos „kioktatás”: nincs olyan, hogy helyes kiejtés, a nyelvészek legfeljebb szokásos kiejtést ismernek, mert a nyelvet nem szabályok, hanem szokások határozzák meg. Szerintem még a Kertészeti Egyetemen sincsenek előírások a növények nevének kiejtésére, és ez így van rendjén.

Egyébként én hallottam már magnóliának is meg manyóliának is, sőt, valakitől azt hallottam, hogy még a magnyólia kiejtés is létezik. Nem hiszem, hogy valaki már felmérte volna, melyiket hányan és kik használják.

Ami az érvelését illeti, igaza van abban, hogy ha ez a szó Pierre Magnol francia botanikus nevét tartalmazza, akkor van alapja az ny-es ejtésnek. De az is lehet, hogy a magnólia elnevezés nem közvetlenül az ő nevéből, hanem a növény botanikai nevéből származik, márpedig a növény a Magnoliaceae családba (azon belül a Magnolioideae alcsaládba) tartozik, és a Magnolia nevet viseli. Márpedig ezek a nevek mind latinul vannak – mint köztudott, a botanika latin neveket használ, sokszor olyanokat, amelyek az „igazi” latin nyelvben nem léteztek. Néha ezt a nyelvet mai latinnak is nevezik. Az emberekről vagy földrajzi nevekről elnevezett növényekben a neveket sokszor „latinosítják”, és latinosan ejtik, de nem mindig. Lehet tehát, hogy a Magnolia névben Pierre Magnol nevének latinosított változatát fedezhetjük fel, és ez a gn kiejtés mellett szólna. Ugyanakkor vannak olyan botanikai nevek, mint a Scuticaria Irwiniana (egy orchidea neve), amely nem latinosított névből származik, és lehet, hogy örvinianá-nak ejtik, nem tudom, mi a szokás.

Még az is lehet, hogy magnólia-ügyben más a szokás botanikusok és kertészek között, és lehet, hogy megint másképp ejtik a laikusok. Márta, attól függően, hogy melyik csoport szokása érdekli, kérdezzen meg egy olyan botanikust, kertészt vagy laikust, aki feltehetően már sokszor találkozott ezzel a szóval.

Kilenc és új

Mi köze a ’kilenc’ és az ’új’ jelentéseknek egymáshoz? P. Tamás kérdezi:

„Számos modern európai nyelvben (olasz francia, spanyol, angol német) és a latinban is a kilences szám neve és az 'új' jelentésű melléknév szóalakja megegyezik vagy legalábbis hasonló. A modern nyelvek feltehetően a latinból vették át, de hogyan került ez az egyezés a latinba?”

Kedves Tamás! A modern európai nyelvek (kivéve a finnugor nyelveket, a máltait, ami sémi nyelv, és a baszkot, ami rokontalan) mindannyian az ún. indoeurópai (vagy indogermán) nyelvcsaládhoz tartoznak. (Sőt, ugyanehhez a családhoz tartozik még egy sor nyelv Ázsiában is, amelyeket Bangladestől Örményországig beszélnek.) Ezek a nyelvek tehát nem „átvették” a 'kilenc' és az 'új' jelentésű szavakat, hanem örökölték, és nem a latinból – kivéve persze az újlatin nyelveket (például az olaszt, a franciát és a spanyolt), amelyek a latinból származnak.

Az egymással rokon nyelveknek közös őseik vannak, vagy egyetlen nyelv, vagy egymáshoz közel álló nyelvváltozatok. Így az olasznak, a franciának és a spanyolnak a latin az őse, pontosabban a latin különböző változatai az őseik. Ugyanígy az indoeurópai nyelvek is egymáshoz közel álló nyelvváltozatokból származnak, ebben a folyamatban különböző időszakokban önállósultak. Például a latin már régesrégen külön fejlődött a germántól, a szlávtól és a család többi ágától, míg az újlatin nyelvek, a germán nyelvek és a szláv nyelvek csak később önállósultak ezeken az ágakon belül.

Nos, a 'kilenc' jelentésű szó a legősibb indoeurópai nyelvváltozatokban valószínűleg eneu-nak vagy enu-nak hangzott, ennek örököse az óind nava, az örmény inn, a görög éna-, a szláv devet, a germán nivun, a latin novem, az óír nói, az albán nen-de, és így tovább.

Az 'új' jelentésű szó az ősi indoeurópai nyelvváltozatokban new-nek hangozhatott, ebből származik az óind nava, az örmény nor, a görög neo, a szláv nov-, a germán niw-, a latin nov-, az óir núe, és így tovább.

A nyelvtörténészek nem biztosak abban, hogy a két ősi szónak valaha is köze volt egymáshoz azon kívül, hogy hasonló hangzásúak voltak. Sokan gyanakszanak azonban arra, hogy van köztük kapcsolat. Ezt azzal szokták alátámasztani, hogy a 'nyolc' jelentésű ősi indoeurópai szó, ami októ-nak hangozhatott, valószínűleg egy kettes számú szóalak. (A kettes szám sok nyelvben ismert, az egyes számmal és a többes számmal egyenrangú nyelvtani szám.) Ebből viszont arra következtetnek, hogy akkoriban négyesével számoltak: a nyolcat úgy fejezték ki, hogy 'két négyes', a nyolcas után következő kilences szám pedig a második négyes után egy új négyest kezdett, innen származhat az elnevezése. De ezt nem tudhatjuk biztosan, hiszen olyan régi nyelvről van szó, amelyről semmiféle írásos emlék nem maradt fenn.

Sms-röv.

Arido nevű levélírónk kérdezi: „Lehetnek-e károsak a nyelvhasználatra az sms-nyelvben használt rövidítések, mint a hnap, vok stb.?” A válaszom: nem, nem lehetnek károsak. Bővebben: ugyanannyira nem lesz semmi hatásuk a nyelvhasználatunkra, ahogy a távirat megjelenésének és elterjedésének se volt annak idején, pedig a híres „távirati stílus” csakugyan természetellenes volt (kihagyták a névelőket, és egyáltalán mindent, ami kitalálható volt a szövegből, nem is beszélve az eekezetek kueloenoes jelöléséről). Persze lehet, hogy a táviratírás nem volt annyira elterjedt, mint most az sms. De ez nem mennyiségi kérdés, az emberek kiválóan képesek az egyik kódról a másikra áttérni és vissza.

Egyébként az sms-ekben használt rövidítő eljárások többfélék. Az olyan rövidítéseket, mint a h (hogy) vagy a hnap (holnap), csak úgy lehet kiolvasni, ha kiegészítjük őket (ahogy itt zárójelben leírtam). Az ilyeneket angolul shorthand-nek nevezik (ennek nincs magyar megfelelője, arra a fajta rövidítésre utal, mint amilyen a pl. vagy a kb.). Egészen másmilyenek a tom, vok, szal – ezek egyszerűen az élő beszéd formáinak lejegyzései, hiszen a mindennapi beszédben valóban ilyesformán mondjuk a tudom, vagyok, szóval szavakat.

Sem a rövidítések használatának, sem az élő beszédbeli alakok hangzás utáni lejegyzésének nincs kihatása a nyelvhasználatunkra. Igaz, előfordul, hogy a gyerekek iskolai dolgozatába be-becsúszik egy-egy ilyen alak, ami remek alkalom lehet arra, hogy elbeszélgessünk velük a különböző kódok használatáról; arról, hogy a magyarban többféle írásbeli lejegyzést használunk (mást az iskolában, és mást sms-ben) – lehet, hogy ez a téma még érdekesebb és fontosabb is, mint amiről maga a dolgozat szólt. De hogy az ilyen balesetek komoly veszélyt, főleg a nyelvhasználatukra leselkedő veszélyt jelentenének, az teljes képtelenség.

Azt is kérdezi a levélíró, hogy ha én sms-t írok, használok-e efféle rövidítéseket. Igen, persze! Miért is ne?