A Magyartanárok Egyesülete még az előző év végén véleményezte a törvénykoncepciót. A várható változások kapcsán mi Schiller Mariannt, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagját, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető magyartanárát kérdeztük; elsősorban a – portálunkon már sokszor taglalt – nyelvtanoktatást érintő kérdésekre voltunk kíváncsiak.

Egyáltalán nem komikus (Forrás: Wikimedia commons)

100 éves visszalépés

Mi az a PISA?

A PISA (Programme for International Student Assessment – Nemzetközi Diákfelmérési Program) vizsgálat célja annak felmérése, hogy a közoktatás kereteit hamarosan elhagyó 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek. A vizsgálat során elsősorban nem az iskolai tananyag számonkérése a cél, hanem annak a felmérése, hogy a tanulók megállják-e a helyüket a mindennapi életben, képesek-e tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni. Ennek érdekében a PISA igyekezett olyan mérőeszközöket kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók teljesítményei nemzetközileg összehasonlíthatóak legyenek. Magyarországon reprezentatív minta alapján minden felmérésen több mint 200 iskola több mint 5000 tanulója vesz részt, ahol a szövegértési, matematikai, tudományos tudásukról, készségükről adtak számot.

Az elmúlt években a nyelvtantanítás terén meghatározó lépések is történtek. Ennek egyik legfontosabb lépéseként fejlesztette egy szakértői csoport az egészen új szemléletet tükröző SuliNovás tankönyveket. Ezekből a nyitottabb hozzáállást tükröző tankönyvekből 150 iskolában több, mint 40 000 gyerek – elsőstől tizenkettedikesig – tanult nagyon eredményesen. Többek között ennek is köszönhető, hogy szövegértés terén egyre jobb PISA eredmények születtek, vagyis a diákok hosszú idő után végre elérték az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átlagot.

„Ezeket az innovációkat, például a szövegértés és szövegalkotás terén elért eredményeket most félő, mind visszavonják.” – mondja Schiller Mariann. Mert ez lesz az eredménye például a tankönyvlisták szűkítésének: az egy tantárgyhoz rendelhető engedélyezett tankönyvek számát háromban maximálná a törvény, ami nagyon erősen érinti a magyar nyelvtan tantárgyat is. „Valószínűleg az igen sokak által használt a széles körben elterjedt konzervatív szemléletű tankönyvcsalád lesz  egyeduralkodó a piacon, ami a nyelvről való gondolkodás tekintetében száz éves visszalépést jelent.”

Mi legyen a beálló melléknévi igenévvel?

Letölthető tananyagok

5. évfolyam
6. évfolyam
7. évfolyam
8. évfolyam
9. évfolyam
10. évfolyam
11--12. évfolyam

Sajnos a SuliNovás könyvek nincsenek kiadva. A tankönyvek fejlesztése egyébként EU-s pénzből ment, de – még Hiller István idején – a program leállt. Az interneten hozzáférhető az anyag, és egyre többen használják is az onnan letölthető feladatokat. Ez ugyan megindított valamiféle erjedést a nyelvtanoktatásban, egyre többen gondolják úgy, hogy a nyelv egy izgalmas és változékony rendszer, tehát nem kell feltétlenül unalmasnak és fárasztónak lennie az óráknak sem. „A SuliNovás anyagok nemcsak egyszerűen érdekes feladatokat tartalmaznak, hanem másfajta nyelvszemléletet is tükröznek. A kifejlesztett módszerek másolása nem eredményez egy új, átgondolt rendszert. Ezért nem elég, ha szórakoztató feladatokon keresztül tanítjuk a beálló melléknévi igenevet. Ezt az elavult szófaji vagy mondatelemzési rendszert szerintünk nem is érdemes így tanítani.”

A másik, nyelvtant érintő, nagy lépés a szövegértés terén történt, itt is nagyon sokat haladt előre az oktatás. 2005 óta (amióta a kétszintű érettségin az egyik feladat egy szövegértési teszt) folyamatosan fejlődött, és egy nemzetközi standard felé ment – eddig. Most félő, hogy a szövegértés fontossága is csökkenni fog. „Pedig a szövegértésre a szakmának már csak azért is szüksége lenne, mert ennek a célirányos társadalomnak ez bizonyítaná a magyar nyelv és irodalom tantárgy létjogosultságát. Tehát ez, a szövegértés és a szintén frissen, az érettségihez köthetően bevezetett érvelés tanítása lenne, ami a tantárgy társadalmi hasznosságát bizonyíthatná a mindennapokban.” – fejti ki a magyartanár. Ezt most, úgy néz ki, visszaszorítják a lexikális műveltség rovására. (Az idei érettségiben ennek már látszanak a nyomai.)

Komikum a Bánk bánban

Az irodalomoktatás területén is nagyon egyértelműen látszik az irányváltás a törvénytervezetben. A legdrámaibb pontja ennek a kerettanterv 90%-os feltöltése. Ez az arány túltesz az 1978-as Tanterv és utasítás szabályozásán is. A kerettanterv szabályozza, hogy melyek azok a szerzők és konkrét művek, amiket minden tanárnak kötelező tanítani. Schiller Mariann szerint ez azért tragikus, mert ha a tanár szabadsága ennyire kevés lesz tantárgyának tanításában, akkor nem lesz lehetősége differenciálásra, azaz a különböző képességű tanulói csoportok szükségleteihez igazodó tananyagok kiválasztására. Eddig ugyanis a tanár választhatott az adott csoport igényeinek megfelelő tankönyvet, szövegeket. „Erre a felvetésünkre szokták azt válaszolni nekünk, hogy differenciáljunk a módszerekkel, mintha a módszertan egy tananyaghoz hozzárendelt »izé« volna. Ha én egy osztályban a komikumról akarok tanítani, nincs az a módszer, hogy ezt a Bánk bánon keresztül be tudjam mutatni. Súlyos tévedés azt hinni, hogy a módszer csak egy kívülről ráhúzott ruha a témára. Aki már tanított, az pontosan tudja, hogy ez nem így működik.”

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az elmúlt években irodalomból is születtek nagyon jó tankönyvek. Például olyanok, amelyek nem kronologikusan, hanem az adott korosztályt érintő problémák mentén dolgoznak föl irodalmi szövegeket. Schiller szerint a félelem, hogy „Harry Potter kiszorítja János vitézt” teljesen alaptalan, de a szívesen olvasott könyveket nagyon is be kell vonni az oktatásba. „Azt lehet mondani, hogy a Harry Potter rossz regény, de azt nem, hogy nem olvassák a gyerekek. És ha a segítségével könnyebben megtaníthatjuk nekik, hogy mi a regény, és ez utána kamatoztatható, valós tudássá válik, akkor miért ne tennénk, csak nyerünk vele. Ha szeretik a gyerekek a Maszat-hegyet, akkor miért ne azon keresztül ismerjék meg a verses epika jellegzetességeit? Utána aztán szívesebben olvassák a János vitézt is, amit természetesen szintén el kell olvasni. Nem ismerek magyartanárt, aki a János vitéz olvasását megkérdőjelezné, de a saját élményeket kihagyni bűn.”

Szintén drámai következményekkel járhat a szakember szerint a sokszor hangoztatott átjárhatóság mint elérendő cél. Az átjárhatóság azt jelenti, hogy az egész ország minden gimnáziumában egyformán haladnak a tanulók, s így egyszerűbben válthatnak iskolát. Elvileg ez az egységesítés és a központosítás oka.  Ez az átjárhatóság vezet többek között a kronológia mint tananyagszervező elv kizárólagosságához. Ez pedig az olvasóvá nevelés ellen hat. Annak a gyereknek, akinek hatodikos korában az átjárhatóság és a kronológia nevében Csokonait meg Kölcseyt kell tanulnia, elveszik a kedvét az olvasástól, így a tantárgytól is. A magyartanárok úgy gondolják, bízni kellene bennük, és rájuk hagyni, hogy eldöntsék: melyik iskolában melyik a jó tankönyv. Ehhez széles palettát is kell nyújtani nekik. A tankönyvlista szűkítése helyett tehát sok jó taneszköz kéne, hogy legyen miből választani. „Sajnos úgy tűnik, az előttünk álló változásokat bevezetni akaróknak nem célja gondolkodó, kritikusan olvasó emberek nevelése. A leíró nyelvtan és a klasszikusok bebifláztatásával nem lehet autonóm, öntörvényű, szabadon gondolkodó embereket nevelni. Így állampolgárok helyett csak alattvalóvá nevelhetjük az új nemzedéket.” – fejezi be a szakember.