Stephen G. Henry és munkatársai azzal foglalkoztak, hogy az orvos-beteg találkozás közben elhangzó megbeszélésen kívül milyen egyéb tényezők befolyásolják mindazt, ami a továbbiakban a beteggel történik.

Családorvosi gyakorlatban 18 orvos rendelését vették videofelvételre, mindegyik két beteggel találkozott a program során. Mind az orvosok, mind a betegek részletes felvilágosítás után vettek részt ebben a vizsgálatban. A vizsgálat után külön-külön megkérték az orvost és a beteget, hogy részletesen mondja el benyomását az orvosi vizsgálattal kapcsolatban, ismertesse, miről tárgyaltak és minek alapján jutottak valamilyen kezelési döntésre.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A betegek számára igen lényeges volt az, hogyan bánt velük az orvos, mennyire látszott az, hogy találkozásuk közben csak velük foglalkozik és nem siet, hanem kizárólag az ő egészségügyi gondjaikkal törődik. Az orvosok elmondták, hogy a betegek néma jelzései, a doktor által elmondott tények, javaslatok fogadása milyen jelentősen befolyásolta további érveiket és a terápiás döntést.

Ez a vizsgálat döntően a nem szavakkal történő információátadást tanulmányozta. Egyik tanulsága az volt: sok orvos nem is érzékelte, hogy a páciens számára a legapróbb viselkedési gesztus is rendkívül fontos abban a helyzetben, amit a betegvizsgálat jelent.

A 18 doktor közül csupán öt volt, aki legalább 64 százalékban emlékezett minden megjegyzésre, reagálásra, amely a beteggel való találkozás közben adódott. Volt viszont az orvosok között olyan is, aki tudatosan figyelt minden mozdulatára, amikor beteg volt a rendelőben és vigyázott, hogy sose tűnjön kapkodónak, akinek nincs ideje a pácienssel türelmesen foglalkozni – olvasható a Journal of Evaluation in Clinical Practice című szaklapban közölt tanulmányban.